A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-22 / 8. szám

Késik a feleségem. Pedig a legnagyobb rosszakarattal sem lehet ráfogni, hogy hadilábon áll a pontossággal. Naponta három órakor végez a biztosítóban, négyig elvégzi bevásárlásait és pontban fél ötkor a megállapodott füttyjellel - Lohengrin nászindulöjának első ütemeivel - adja tudtomra, hogy megérkezett. Ilyenkor második kozmikus sebességgel rohanok le a harmadik emeletről a teli cekkerekért, ilyeténképpen is hozzájárulva az esteb'édi műszak terheinek egyenlő elosztásához. Szerénytelenség nélkül elmondhatom, eljárásommal kivívtam a ház asszonyainak elismerését! Csak így emlegetnek férjük előtt: bezzeg a Kemencei, az a jóravaló férj, a tenyerén hordozza a feleségét. Magunk között legyen mondva, van ebben a dicséretben egy kis asszonyi túlzás, mert az én Jucikám, sportnyelven szólva, a nehézsúlyúak csoportjába tartozik, míg jómagam egy kis jóakarattal a lepke súlyúak közé sorolhatnám magam, de hát az ilyesmi mégis hízeleg az embernek, ugye megértik ? Mire idáig jutottam elmélkedésemben megszólalt a csengő. Jucika volt. - Annyira el voltam merülve gondolataimban, hogy elfelejtettem felfütyülni -magyarázkodott, és tüstént kezembe nyomta a két szatyrot. — Tudod, ma valami olyan szépet láttam, hogy másra sem tudok gondolni. - Anyuka, mondd el, mit láttál -követelődzött elsőosztályos Peti fiam, aki a csengetésre kiszaladt, és természetesen ott lábatlankodott körülöttünk. - Majd megtudod — vette át a parancsnokságot Jucika. - Menj a játékaidhoz és szórakozzál csendben. Anyuka elkészíti a vacsorát, aztán kikérdezi a leckét. - Te gyere a konyhába, Kázmér -fordult felém. - Meghámozod burgonyát, addig kifújom magam. Magam elé kötöttem feleségem egyik kiszolgált kötényét, miközben fúrta az oldalamat a kíváncsiság, mi lehet az a gyönyörűség, ami megbabonázta feleségemet. A felvilágosítás nem sokáig váratott magára. Azonban egészen váratlanul, kérdéssel kezdődött. - Ugye nem felejtetted el, Kázmér, hogy holnapután ünnepeljük a születésnapomat ? Az ártatlannak tünö kérdő mondat mögött kelepcét gyanítottam, és a világ legtermészetesebb hangján válaszoltam. - Csak nem képzeled, hogy ilyesmi elkerüli a figyelmemet. - És ugye szeretnél születésnapomon nagyon megörvendeztetni? Szóval innen fúj a szél. Értem már, mire megy a játék. - Izé, azaz hogy persze - bólogattam. -Csak nem áll módomban nagyobb kiadásba verni magam, mert az egész vagyonom ötven korona. Ebből pedig csak egy cserép virágra, meg egy üveg kölnire futja. - Tudom, Kazikám, - intett kiábrándultan Jucika. - Sejtettem. Pedig olyan kedvemre való ajándékra bukkantam bevásárlás közben. Gyönyörűen mutatna az ebédlőben. Voltaképpen nemcsak az én ajándékom lenne, de a tied is, hisz otthonunkat szépítené. - Miről is lenne szó - faggattam óvatosan Jucikát. - Egy olajfestményről. - Ki festette? - Az nem lényeges - válaszolta Jucika átszellemült arccal. - De valami álomszép. Csendélet. Egy virágváza telistele szebbnél szebb fehér orgonával és tulipánnal. Szinte érezni bódító illatúkat. Nem tudtam elszakadni a kirakattól. - Mi az ára? - Ár cédula nem volt rajta, hát benyitottam a boltba és megkérdeztem. — Ötszáz korona. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkamat. A légiveszély elmúlt. - Bizonyára remekmű lehet, ha annyira elkápráztatott — vigasztaltam Jucikát igazán szívből sajnálom, hogy nem ajándékozhatlak meg vele, de talán a névnapodra ... - Addig százszor eladják - és Jucika szeméből kibuggyant egy könnycsepp. -Legkedvesebb virágaimat ábrázolja ... - Ne sírj, angyalkám, vigasztaljon meg az a tudat, hogy ha lenne rá pénzem, a kép holnap a tiéd. - Valóban - hitetlenkedett párom. - Férji becsületszavamra. - Nagyszerű - pattan fel Jucika -, te vagy a férjek gyöngye - és csattanós csókot nyomott a homlokomra. — Akkor holnap megvásároljuk a képet. - De Jucika - hüledeztem —, én csak azt mondtam, ha ... - De butuskám, hisz van neked pénzed. Megfeledkeztél róla, hogy ötszáz koronát spóroltál meg a túlórapénzekből egy tavaszi zakóra. Ez bizony kifüstölgött a fejemből. Most már késő a bánat, férji becsületszavammal gúzsba kötöttem magam. - A te ötleted volt, hogy vásároljak egy olyan csíkos kabátot, mint a Kelemené - próbálkoztam erőtlenül kijutni a csapdából. - Ebben igazad van - ismerte el JU-cika, de hangjából kiérződött. hogy a helyzet magaslatán érzi magát. — Neked azonban nem tetszett. És most utólag igazat adok neked. Ügy festenél abban kabátban, mint egy huligán. Különben ts, a tavasz még messze jár... — vigasztalt most már örömtől csillogó szemmel. — A képet egy magán-képkeretezö árulja, biztosan sikerül valamennyit lealkudni az árából. Majd megkérem a Jenőt, kísérjen el, 8 nagyszerűen ért ilyesmihez. Ó Kazikám, olyan boldog vagyok - ölelt át -. ugye te is osztozol örömömben? - Ha tudnád mennyire - szisszentem fel, mert a krumpli helyett a körmömbe vágtam. - Akkor ne piszmogj tovább a burgonyával, eredj a hálószobába porszívózni. Holnap délután üss egy szeget a falba, a hencser fölé, ahová a képet felakaszthatjuk. Másnap eleget tettem nőm kívánságának, miközben nagylelkűségi rohamom várható következményeit latolgattam. A kabátnak ugyan fuccs, de bíztam Jenőben, hogy legalább a veszett fejsze nyelét megmenti, és spórolt pénzem roncsaiból talán egy ünneplő inget vásárolhatok. Telt-múlt az idő, Peti már a televízió gyermekműsorán kacagott nagyokat, s a képvásárolóknak még hírük-hamvuk sem volt. Talán a délelőtt folyamán elkelt a kép — kezdett pislákolni bennem egy reménysugár, de akkor hol az ördögbe időznek oly soká? - Apuka, sportot közvetítenek — csalogatott éppen a televízióhoz Peti, midőn ajtónyitásra lettem figyelmes. Jucika arcán diadalmas hadvezéri mosoly honolt. Annál törödöttebb arckifejezéssel lépte át a küszöböt Jenő, kezében a gondosan becsomagolt képpel. - Megvárattunk ugye — fordult felém Jucika. - Ha a Jenő nincs velem, egy fi- t tyinget sem sikerült volna lealkudnunk. ő aztán érti a dörgést. Nehéz ember egy ilyen képkeretező. Jené meghívta feketére a szomszédos eszpresszóba, és ott nyélbe ütöttük a boltot. Gyönyörködj a képünkben Kazikám. Gyönyörködtem, ahogy ez egy jól nevelt férjhez illik, s közben az járt a fejemben, mennyi maradt a pénzemből. Erről viszont egy szó sem esett. A kép felkerült a falra, mindketten elragadtatással szemlélték. Jucika nem túlzott, a tulipánok valóban mosolyogtak. Amikor Jenőt kikísértem, megpendítettem a dolgot. Mennyit alkudtál le? - Egy ötvenest. - Csak? Jenőről meg lehetett volna mintázni a sértődöttség szobrát. - Lettél volna te \a helyemben... - Jó, jó - szelídítettem - kinél van a pénz? - Hát kinél lenne ...az eszpresszóban maradt. Remélem megér neked ötszáz koronát, hogy feleségednek boldog születésnapot szereztél. - Természetesen. - Csak mikor visszaballagtam az ebédlőbe úgy tűnt, nem is mosolyognak a tulipánok, hanem kárörvendöen kuncognak. MARTON JÖZSEF I