A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-22 / 8. szám

Mussolini visszatér Nem halt meg, csak befordult a falnak, és most ismét elénk áll. Még az a szerencsénk, hogy csak a filmvásznon. Az európai kultúráért olyannyira aggódó amerikai nadrágtartó- és porszívó-gyárosok, no meg Hollywood bölcsei hirtelen felfedezték, hogy Benito Mussolini, a nagy fasiszta diktátor a keresztény kultúra élharcosa volt. Ezért elhatározták, hogy ötmillió dollárt szánnak a „hős" Duce rehabilitálására, vagyis költséges filmet készítenek Mussolini életéről és harcairól. Érdekes azonban, hogy a producer még egyelőre titkolódzik, úgy látszik, hogy a bereivapenge-gyárosok klubja még egyelőre nemigen bízik az amerikai közvélemény helyeslésében. A film rendezője máris érintkezésbe lépett Mussolini családjával, és állítólag olyan, eddig ismeretlen adatokat és okmányokat szerzett meg, melyek alapján a forgatókönyv és a film egészen más Mussolinit mutat be majd a nagyközönségnek, mint amilyenhez szokva volt. Ezek után el lehetünk arra is készülve, hogy az amerikai film azt a Benito Mussolinit mutatja be a világnak, aki megnyerte a második világháborút! Talán még annyit, hogy a főszerepet egy hírhedt színész, Yul Brynner, a vasfüggöny mögötti rémfilmek főszereplője kapta. Mister Brynner legnagyobb színészi tehetsége kopasz fejében nyilvánul meg! Amit Nocks asszony jobban tudott Az egyik amerikai képeslapban szokványos képet láttam: Társaságbeli hölgy pezsgővel kereszteli meg az új hajót, mely sínpárokon gördül a tenger vizébe. A kép ugyan szokványos, legalább annak látszik, de mégis jelentőségteljes. Mert a keresztanya egy híres kaliforniai szenátor felesége, a hajó pedig nem közönséges hajó, hanem atommeghajtású, rakétaágyúkkal felszerelt tengeralattjáró. Még mielőtt tízezreket a levegőbe röpítene, régi keresztény szokás szerint megkeresztelték. Szép, fennkölt beszédek hangzottak el; lehet lelkipásztor is megáldotta az Egyesült Államoknak ezt az „emberséges" gyilkoló masináját, és az úrhölgy büszkén nézett a fényképezőgép lencséjébe! A büszkeségre nyomós oka volt, hiszen férje, a szenátor úr kijelentette, hogy ennek a tengeralattjárónak a rakétái „nem holmi hülye bolygókra lőnek majd, hanem bolsevikokra". így hát szenátorné asszony nem valami akármilyen „tudományos" feleslegességet keresztelt meg, hanem szükséges védőfegyvert, melyet a derék amerikaiak harcba vethetnek, még mielőtt valaki megtámadná őket! És meg vagyok róla győződve, hogy a lady olyan szent haraggal törte szét a pezsgős üveget a hajó acéltestén, mintha egy veszedelmes kommunista fejéhez verte volna. Szegény, lelki szegény szenátorné, ő még mindig nem tudja azt, amit Marie Nocks berlini szülésznő már ezerkilencszáztizenötben jobban tudott. Pedig Nocks asszony nem volt sem miniszter, sem Rosa Luxemburg tanítványa, hanem Arnold Zweig regényének egyik mellékalakja, aki a nagy német győzelmek közepette így filozofál: „Egy pap sem tudja nekem bebizonyítani, hogy Krisztus urunk most utász és drótsövényeket vagdos! Mit is mondott Ö: »Én vagyok a kezdet és a vég!« — és nem mondta: Én utász vagyok és harcolok." Sajnos, a hajóavatő úrhölgy ezt nem tudja, pedig a „keresztény kultűnapjaink margójára ra" védelmére törte szét a pezsgősüveget, és ' naponta imádkozik a kommunisták pusztulásáért. Mivelhogy tudatlan felebarátainkat illendő felvilágosítani — bár kommunista újságíró vagyok —, figyelmeztetem a hölgyet, a szenátor urat és a hozzá hasonszőrű amerikai „keresztény" politikusokat, hogy olvassák el az írást, ahol írva vagyon: „Aki fegyvert fog, fegyver által vész el." Történnek még csodák Legalábbis a Vatikán „Tablet" című hetilapja szerint. Am csodák csodájára nem Rómában vagy a Vatikánban magában, sem a Kúria legszerelmetesebb országában, Franco fasiszta Spanyolországában, hanem éppen a hitetlen, istentől elrugaszkodott bolsevikok országában, a Szovjetunióban történnek. A kiváló cikkíró ugyanis kijelenti, hogy a Szovjetunió mindent a fegyverkezésre költ. Szószerint ezeket írja" „A Szovjetunió az ezerkilencszázötvenötös évben állami költségvetésének 75, azaz hetvenöt százalékát fordította honvédejmi célokra, és csak 25, azaz huszonöt százalékot juttatott különböző gazdasági befektetésekre ..." Most nem arról van szó, hogy a Szovjetunió tényleges honvédelmi költségvetése csupán tíz százalékát teszi ki a szovjet állam összköltségvetésének; a dolog úgy fest, mintha a Tablet olvasói agyalágyultak lennének, vagy pedig a Szovjetunióban csodák történnek! Mert, ha egy olyan állam lakói — amely költségvetésének háromnegyedét hadi felszerelésekre költi — nem halnak éhen, akkor ott nagy csodák történnek. Sokkal nagyobbak, mint hajdanában a Hegyibeszéd idején, amikor két halból és öt kenyérből egy hatalmas tömeg jóllakott. A XXI. kongresszus minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának és a kormánynak fő célja a szovjet emberek jóléte és boldogsága, a világbéke megvédése és a kommunizmus felépítése. Ehhez pedig a világtörténelem legbékésebb költségvetésére van szükség. És csodák som történnek szovjet földön; csupán a marxistaleninista világnézet következetes fejlesztése és helyes gyakorlati alkalmazása következtében történnek olyan természetes dolgok, melyek a vatikáni hetilap cikkíróinak csodának vagy lehetetlenségnek tűnnek. Különös, különös szavazás volt... Valóban az volt! A derék svájciak nemrégiben a választó urnák elé állottak. Nem képviselőket választottak, sem köztársasági elnököt! Arról volt szó, vajon megadják-e a demokratikusnál demokratikusabb Svájc férfi lakói feleségüknek édesanyjuknak, nővéreiknek és leányaiknak a választójogot. A közel egymillió férfi szavazóból hatzázötvennégyezer és egynéhány száz a svájci nők választójoga ellen szavazott. Csupán a francia nyelvű kantonok háromszázhuszonhatezer-háromszázhat szavazója bizonyult valóban demokratikuson gondolkodó férfinak, és a nők választói joga mellett foglalt állást. így tehát az emancipáció elmaradt! Akadtak a vétózásnak nöi helyeslői is! A Neue Zürcher Zeitung hasábjain egy diplomás hölgy arról cikkezett, hogy a politika igen erkölcsromboló hatással lenne a svájci hölgyekre, és igen sok esetben megtörténhetne, hogy a radikális demagógiától megszédült svájci delnők a haladó pártokra szavaznának, és így felborítanák a svájci politikai erők egyensúlyát. Tehát ebben rejlik a szoknyás veszedelem. Ezért nem is különös, hogy éppen a Neue Zürcher Zeitunk közölte ezeket a sületlenségeket. Hiszen az említett lapot van szerencsénk közelebbről ismerni. Naponta oktat bennünket demokráciára, szid és átkoz. Amerikaibb Dullesnél; Adenauer, de Gaulle és Franco diktátor feltétlen tisztelője és csodálója. Megfenyegeti Hruscsovot, Mikojant és Mao Ce-tungot, utálja Nasszert -és Sukarnót... A svájci kormány pedig, hogy „semlegességét" védje, atomfegyvereket vásárol Amerikában és partizánháborúra rendezkedik be a szovjet csapatokkal szemben —i ó, ó, ti St. Jakobsi hősök! Ám úgy gondolom, ennyi elég, hogy tisztán lássuk a svájci demokrácia igazi arcát. Ma Svájcon kívül, tíz állam van. ahol a nők csak másodrendű állampolgárok, és ez viszont megmagyarázza a svájci uralkodó körök fura politikai kurzusát. Mert nem lehet az az állam haladó szellemű a nemzetközi politikában sem, amely odahaza nem adja meg az összes állampolgár' jogokat lakóinak — hordjanak azok nadrá-< got, vagy szoknyát. Összeesküvés a halál ellen Három tömegtüntetés zajlott le a múlt' év decemberében az angol Swaffhamban. A városka polgárai tiltakoztak az amerikai rakétatámaszpont felépítése ellen. A reakciós sajtó riadót fújt, összeesküvésről, beszélt. A rendőrök nagyon készségesek voltak, és negyvenöt tüntetőt letartóztattak. Az államügyész is „összeesküvéssel" vádolta meg Pat Arrowsmith asszonyt. Mi-chael Scott lelkipásztort és társaikat. A norwichi bíróság azonban okosabb volt, elejtette a nevetséges vádat. Felszólította a letartóztatott tüntetőket, hogy írjanak alá egy nyilatkozatot, melyben megfogadják, hogy egy évig nem vesznek részt semmiféle tüntetésen; ellenkező esetben börtönbe kerülnek. A tüntetők nem mutattak semmi hajlandóságot, hogy bármilyen nyilatkozatot aláírjanak, és így január közepén a tizenhat fővádlott börtönbe került. Egyes labourista lapok nagyra értékelik ugyan a tüntetők bátorságát és kitartását, de megmentésükre nem szerveznek semmiféle tömegakciót, hacsak... Igen, hacsak az angol nép tömegei Norwichben, Swaffhamban vagy Londonban nem elégelik meg az amerikai háborús gyújtogatok' és londoni csatlósaik veszede'mes játékát, és tömegesen tiltakoznak a békevédő hazafiak üldözése, valamint az amerikai rakétakilövő és atombombázó támaszpontok építése és kormányuk háborús politikája ellen, úgy. mint ezt a múlt héten a nyugatnémetek tették — Dortmundban. - sl -11