A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-22 / 8. szám

A XXI kongresszus történelemformáló határozatai N. Sz. Hruscsov zárószavának fényében Február 5-én véget ért az SZKP XXI. kongresszusa Az elfogadott határozat apróbb változtatások figyeiembevételével jóváhagyja a hétéves népgazdasági terv irányszámait, kitűzi a kommunizmus építésének soron levő feladatait, és kijelöli a szovjet külpolitika útját, melynek gyújtópontjában a béke és a békés együttélés politikája áll. A XXI. kongresszus jóváhagyta a Központi Bizottság 1957 júniusában megtartott plenáris ülésének határozatát, amely elítélte és megbélyegezte Malenkov, Kaganovics, Molotov, Buiganyin és Sepilov pártellenes, frakciós tevékenységét. A XXI. kongresszus határozata értékeli a XX. kongresszus óta eltelt időszakban elért nagy eredményeket, s kiemeli a hétéves terv már ismertetett, alapvető irányszámait. Ugyanakkor rámutat annak szükségére, hogy a termelőerők növekedésével párhuzamosan meg kell szilárdítani az elvtársi együttműködésen, barátságon és kölcsönös segélynyújtáson alapuló társadalmi kapcsolatokat. A politechnikai nevelés és a műszaki fejlődés fokozatosan megszünteti a szellemi és fizikai munka között még meglevő lényeges különbségeket. A szövetkezeti, illetve kolhozgazdálkodás a kommunista építés folyamán fokozatosan népi tulajdonon alapuló termeléssé alakul át. A kommunista építés mai fokán az anyagi javak elosztása továbbra is a munkateljesítmény szerint fog történni. A szükségletek szerinti fogyasztást csak fokozatosan lehet megvalósítani, mégpedig a termelőerők fejlődése, valamint a termelt áruk mennyisége és minősége fokozódásának következtében. A XXI. kongresszuson hozott határozat megállapítja, hogy a hétéves népgazdasági terv a szocializmus és kapitalizmus közti verseny új szakaszát nyitja meg, s rámutat a további távlatokra, melyek a szocialista országok győzelméről tesznek tanúságot. Bár a hétéves szovjet népgazdasági terv megvalósításával lényegesen fokozódik a béketábor ereje, mégis fennáll a lehetőség, hogy az imperializmus háborút robbant ki. A háborús veszély tó forrása továbbra is az USA kapitalista monopóliumainak világuralmi törekvéseit támogató amerikai imperializmus agressziós irányzata. A XXI. kongresszus egyhangúlag jóváhagyta a szovjet kormány lenini külpolitikáját. A határozat a reakció gyengeségének tartja a nyílt diktatúrára való átmenetet, s éberségre hívja lel a nemzeteket a fasizmus felújításának veszélye ellen, melyet csak a demokratikus erők, elsősorban pedig a munkásosztály összefogása akadályozhat meg. A kommunista és munkáspártok 1957 novemberében elfogadott közös nyilatkozata a kommunista mozgalom marxistaleninista alapon nyugvó s megbonthatatlan egységét bizonyítja, A XXI. kongresszuson elfogadott határozat leszögezi, hogy valamennyi marxista-leninista párt egyhangúlag elitéli a Jugoszláv Kommunista Szövetség revizionista programját, ugyanakkor megállapítja, hogy a szovjet kommunisták s az egész szovjet nép baráti, testvéri érzülettel viseltetik Jugoszlávia nemzetei és kommunistái iránt. A Szovjetunió továbbra is támogatni fogja Jugoszláviát mindazokban a kérdésekben, amelyek a békeharcban felmerülnek és amelyekben a két ország álláspontja megegyezik. Végül a határozat rámutat a Szovjetunió Kommunista Pártjának minden eddiginél tömörebb egységére s a párt növekvő feladataira. Az ország politikai és gazdasági életében, valamint a nemzetközi helyzetben történt változások következtében a Szovjetunió alkotmányában bizonyos változtatásokra lesz szükség. A kommunizmus építésénél jelentős szerep vár a szakszervezetekre és a Komszomolra. Hruscsov elvtárs zárószava méltatta a kongresszuson elhangzott 86 hozzászólást, kiemelte az ülésezések példás lefolyását, s a párt összeforrottságát. Értékelte az erőviszonyoknak a szocializmus javára történt eltolódását és azt az eredményes szovjet külpolitikát, melynek világszerte egyre nagyobb a visszhangja. Hruscsov elvtárs összefoglalójában síkraszállt a nukleáris fegyverek használatának beszüntetéséért, a békés egymás mellett élés politikájáért, a német kérdés rendezéséért, s nem zárkózott el a szabad választások elöl sem, melyet azonban a két Németországnak kell megoldania. Hruscsov elvtárs részletesen foglalkozott az atomfegyverekkel folytatott kísérletek beszüntetésére irányuló genfi értekezlettel, amely eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, s leleplezte azokat, akik az ellenőrzés állítólagos tökéletlenségének ürügyével meddőségre akarják kárhoztatni az értekezletet. A jugoszláv revizionizmus súlyos megbélyegzése után, Hruscsov elvtárs méltatta az SZKP építőmunkájának jelentőségét, s a szocializmus, illetve kommunizmus győzelmes megvalósítására buzdítva fejezte be zárószavát. MacMillan moszkvai látogatása MacMillan brit miniszterelnököt és Selwyn Lloyd külügyminisztert hivatalos látogatásra a Szovjetunióba várják. Ezzel a szovjet kormány egy régebbi meghívásának tesznek eleget, s viszonozzák a szovjet kormányküldöttség 1956 áprilisában tett angliai látogatását. MacMillan és Selwyn Lloyd udvariassági látogatásuk során a Szovjetuniót és Angliát közvetlenül érintő időszerű- nemzetközi problémák megvitatását is tervbe vették. Eltekintve a két ország közvetlen kapcsolatainak kérdéseitől, valamint a közöttük fennálló gazdasági és kulturális kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeitől, a megbeszélések során fontos szerepe lesz mindazoknak a kérdéseknek, melyek a nemzetközi feszültség enyhítésére s a béke megszilárdítására irányuló utakat érintik. Ezek közül mindenekelőtt a megoldásra váró német békeszerződés problémáját kell kidomborítani, melyre vonatkozólag a szovjet kormány részletes javaslatokat dolgozott ki. E javaslatok különös figyelmet szentelnek Nyugat-Berlin ügyének. A nyugati nagyhatalmak és a Német Szövetségi Köztársaság szakértőinek most az a feladatuk, hogy előkészítsék a Szovjetunió által előterjesztett német békeszerződés-tervezet megválaszolását, amelyre vonatkozóan — amint a nyugati burzsoá lapokból is világosan .kitűnik — nincs meg a kivánt egyetértés a nyugati diplomácia berkeiben. Bár Dulles, az USA külügyminisztere a közelmúltban hangsúlyozta a nyugati nagyhatalmak harmonikus együttműködését s ennek további elmélyítésérői. beszélt, a legkisebb kétség sem férhet hozzá, hogy nem várt európai útja azért vált szükségessé, mivel a merev bonni politikát támogató francia kormány álláspontja távolról sem azonos az amerikaiangol koncepcióval... Dulles, hogy közös állásfoglalást biztosítson a Szovjetunióval szemben, illetve lehetőséget teremtsen közös ellenjavaslatok kidolgozására, igyekezett az ellentéteket áthidalni. Bizonyára ezért vélte célszerűnek Mac-Millan moszkvai útját, amelyben vajmi kevés örömük van a nyugatnémet militaristákat támogató háborús uszítóknak. Túlzás volna Washington és London külpolitikájának áthangolása tekintetében vérmes reményeket táplálni, hiba volna azonban lebecsülni azokat az áramlatokat, melyek az esztelen kardcsörtetés helyett a tárgyalások útját részesítik előnyben, s legalább némi közeledést igyekeznek elérni. Ha még oly sok fenntartással és taktikai meggondolással is, de mégiscsak ilyen irányt jelez az amerikai szenátus külügyi bizottsága elnökének, Fulbrightnek felfogása, aki a demokrata párt egyik számottevő szószólójának bizonyos mérsékletet ajánlott Dullesnek. Maga az amerikai nép kétségtelenül örömmel üdvözölné a békés együttélés irányában haladó politikát. Angliában — ahol tavasszal képviselőválasztások lesznek — mindjobban tért hódít az a felfogás, hogy a német kérdés rendezése lényegesen hozzájárulna az európai biztonsághoz, s hogy a militarista Nyugat-Németország törekvéseinek támogatása, semmiképpen sem szolgálhatja az angol nép javát Az angol kormány nyilván nem hagyja figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy már 46 labourista képviselő a Német Demokratikus Köztársaság elismerése mellett száll síkra. A konföderáció gondolata, amely irtózattal tölti el Adenauerékat, távolról sem hat mumusként a nyugati országok jelentős néprétegeinél, ezért mi sem volna nagyobb hiba, mint a békeszerető francia dolgozók törekvéseit azonosítani de Gaulle politikájával, amely kifejezetten a francia monopoltőkések érdekeihez igazodik. Ugyanígy helytelen volna az Adenauer elvakultságáról tanúskodó imperialista politikának értékelésekor megfeledkezni a nyugatnémet dolgozók béketörekvéseiről, melyeknek egyik legutóbbi megnyilatkozása a több mint 630 000 lakosú nagyipari Dortmund népének állásfoglalása a rakétafegyverek tárolása ellen. A nemzetközi feszül jég enyhítésére, s mindenekelőtt a német kérdés békés rendezésére irányuló politikának tehát egyre hatalmasabb a támasza s ezért Angliával együtt a többi nagyhatalom népeinek, s általában a békeszerető nemzeteknek a közvéleménye érdeklődéssel, fokozódó figyelemmel vette tudomásul MacMilian tervezett útját. (Szirt) 10