A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-22 / 8. szám

I Csoportunk tagjait azonban érdekelte, melyik lehet az a két sző. A franciának még a szempillája se febbent meg, amikor kiejtette: „Führer és Mord." Ezek után németjeink franciéul hallgatták végig a magyarázatot. ©.Néhány sor az útikalauzból: „Monacóban három színházat, hét templomot és tizenöt bankot tekinthet meg a látogató ..." © Óceánográfiai múzeum — ez már igen, ezt bizony Irigyelem Monacótól fiatalságunk s mindazok nevében, akik lélekben nem szűntek meg fiatalok lenni. Egy magas szikla tövében épült, közvetlenül a monacói part szélén, és a kíváncsi látogató mindazt megtalálhatja benne, ami a tengerhez, halászathoz, valamint kalandos fiatalkori álmainkhoz tartozik. A földalatti hatalmas akváriumokban a mélytengerek élővilágának csodálatos képe tárul elénk; az egyik akvárium üvegfala ugyanis közvetlenül a tengerbe nyílik. Állítólag, sehol a világon nem találni ehhez hasonlót. El ls hiszem. O A Kaszinó alatti filmszínházat a tengette építették. A nézőtér deszkapadlózata ugyan még a parton kezdődik, a széles vászon azonban már a víz felett feszül. De a Kaszinó teraszairól ls kitűnően lehet látni a vetítést. '© A házak falain hirdetőtáblák: Eladó szálloda, eladó villa, eladó öröklakás. Bérbe vehet: vendéglőt, színházat, autőt. Egy hónapra, egy évre, egy idényre. Az újsághirdetésekben leggyakrabban szerepel a „Házasságot kötök" és a „Munkát keresek" rovat. A legkisebb helyet a „Munkalehetőségek" rovata foglalja el. 0 „Ami nincs a kirakatban, azt megtalálja az üzletben" — hirdették valamikor a kereskedők. Az asszonyok és lányok itt mindent kirakatba tesznek; belül már aligha találsz valamit. A puritánok talán megbotránkoznak ezen, de itt mindez valahogy, mintha az éghajlathoz tartozna. És senki sem árulja el, hogy megcsodált valamit, bár az apró női nadrágok a lábnak oly A „monacói emlékek" állítólag igen bájosak részelt is szabadon hagyják, melyeket általában már nem szokás lábnak nevezni. Elölről mindenki úgy tesz, mintha semmire se figyelne, mintha semmi sem érdekelné; azonban alig halad el a kiszemelt Illető mellett, hirtelen megfordul, úgyhogy a mögötte haladók csaknem felbuknak benne. Ezenkívül a férfiak itt többnyire sötét napszemüveget viselnek. Állítólag a napsugarak ellen .. . • Száraz, forrő nyár volt — a partmenti sziklák fölött hirtelen megérett az olajfák termése. És ezekben a napokban, kissé északra innen, valahol a tenqerpartl Alpokban egy turista cigarettára gyújtott és az égő gyufát meggondolatlanul eldobta, melyből tűz, rövidesen pedig hatalmas tűzvész kelétkezett. Csakhamar lángokban állt az egész erdő. A pusztító tűz a hirtelen feltámadt szél következtében egész a "tengerpartig terjedt. A tűzvész negyedik napján a lángnyelvek mér a Monaco fölötti Mont Agel hegyen levő Monte Carlő-1 televíziós adóállomást nyaldosták. Az ötödiken pedig a Monacot-öböl szlkárzó tüzpártában pompázott. Ezen az éjszakán már nem mentem a Kaszinóba, hogy a játékosok lélektanát tanulmányozzam. Siettem fel a sziklák közé. oda, ahol az emberek élethalálharcot vívtak a fékeveszett elemekkel. E borzalmas éjszaka Dante Poklára emlékeztetett. Az óriási lángnyelvek a harminc métert is elérték, az olajfák fülsiketítőn pattogtak a tűzben, az embereket fojtogatta a füst, szürke hamueső szállt a városra. De a játéktermekben tovább folyt a játék; a Kaszinóban ropták a táncot és a bárok közönsége a sztriptíz egyes számai között az utcákra tódult, hogy megtekintse a tűzvész félelmetes színjátékát. Azokban a napokban, amikor a monacói hegyek lángokban álltak, a város szórakozóhelyei — a sok odasereglett turista következtében — a szokottnál jóval maqasabb bevételt könyveltek el... JAN KOPÍTKÍ Az égen ragyogón silt a januárvégi nap, de annyi ereje sincs, hogy felszikkassza a sarat. Tapad, maraszt a peredi sár, és ma különösen sok ember dagasztja körös-körül a faluban. Nem mutat piros betűt a kalendárium, közönséges pénteki nap van, mégis olyan ünnepi a hangulat: jövés-menés, terefere, csoportosulás, mosoly, parola. Mi történt Pereden? Iskolát és kultúrházat avatnak. Kondul a déli harangszó. Az ünnepség két óra múlva kezdődik, betérek hát a falu kocsmájába. Néhány ember üldögél, sörözik a füstös szobában. Beszélgetnek. — Hajaj, komám — viszi a szót egy sápadt képű öregember — olyan okos az én vőm, de olyan okos, hogy tátva marad a szám is, ha beszélni kezd. — Tanult ember — bólint .asztaltársa, egy busa szemöldökű, széles pofacsontú paraszt. — Mérnök, építészmérnök — jegyzi meg a másik. — Az én fiam is annak tanul. — Tanulhat is, komám, könnyű ma, amikor az állam taníttatja, de bezzeg az én gyermekkoromban ... — Hagyd csak — veti közije a másik —, alig tanultam meg a betűvetést, már is munkába kellett állnom. — Törődtek is akkor a szegényember gyerekével. — Bizony, nem építettek emeletes iskolát központi fűtéssel, mint itt minálunk is. — Hej, ha még egyszer fiatal lehetnék, de jó is volna. — Ami elmúlt, elmúlt. Az a fő, hogy ma már másként van, mint a mi korunkban. A fiataloké a jövő ... így folyik a beszéd a peredi kocsmában, míg fel nem szedelőzködnek az emberek, hogy idejében ott legyenek az ünnepségen... Én is indulok az új iskola irányába. Már messziről feltűnik a kétemeletes, pirostetős épület, amely úgy emelkedik a falu közepén, mint a tudomány vára. Az iskola körül még folynak a szépítési munkálatok, egyengetik a talajt, eltakarítják az építkezés nyomait. A hatalmas épület fehér homlokzatén piros betűk sorjáznak: „Köszönjük pártunknak, kormányunknak és a munkásosztálynak az új iskolát!" Belépek az épületbe, ahol friss gyantaillat keveredik a vakolat szagával. Minden új ebben az épületben, a tantermek padjaitól az utolsó szögig. Frissen ragyognak a falak, az ablakok, a padló és a tizenhét tágas tanterem már várja a kisiskolásokat. Darázs Józseffel, a nyolcéves magyar iskola tanítójával akadok össze. Az ő arca is ragyog, ahiikor boldogan újságolja: — Bizony, bizony elkészült az új iskola. Pedig alig két éve kezdték építeni. Igaz, a falu lakossága derekasan segített, és a szlovák meg a magyar iskola tanulói is kivették részüket a munkából. A falu lakossága az iskolásokkal egyetemben több ezer brigádőrát dolgozott az iskola és a művelődés házának építésénél. Minden dicséretet megérdemel ez a segítség. De sokat köszönhetünk, Kiss Tibornak is, a mágyar iskola igazgatójának, aki minden erejét latba vetette, hogy megszervezze a brigádosokat, hogy mozgósítsa a falu lakosságát. Büszkék vagyunk erre az épületre, hiszen egyike a vágsellyei járás legszebb iskoláinak. De nem csak a tanító, a tanítók büszkék az iskolára, a falu népe is örömmel tekint fel rá; öreg, fiatal, munkás, paraszt, magyar, szlovák egyaránt. Kevés ember akad Pereden, akinek keze nyomát ne őriznék a fehérre meszelt falak. Az óra mutatója délutáni fél hármat mutat. Az új iskola előtti téren már soksok ember szorong. Megjöttek a vendégek is, a Megbízotti Hivatalból, a pártszervezetekből, nemzeti bizottságokból. Felcsendül a himnusz, elhangzanak a beszédek, a pionírok virágcsokrokat nyújtanak át a vendégeknek, s a falu népe megilletődve lépi át az iskola küszöbét, hogy megtekintse a peredi szlovák és magyar tanulóifjúság új otthonát. Tanteremtől tanteremre folyik a búcsújárás, öröm sugárzik az emberek szeméből; nem győznek betelni a látottakkal. — Hallja-e, Mariska néni? — szól az egyik ifatalasszony egy idős, főkötős nénihez —, ez már nem 'is* iskola, hanem szanatórium. — Ügy, t)gy lelkem — bólogat a néni, és kékeres, kidolgozott kezével gyengéden megsimogatja a padokat. — Három unokám jár majd ide, de jó is lesz nekik, kai. Pered szlovák és magyar lakossága együtt ünnepel, együtt ünneplik munkájuk eredményét, s úgy érzik, egymásra találtak. D. Gy.