A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-08 / 6. szám

SZIRMAI ISTVÁN Nagyot változtak az idők. Nagyot változtak az emberek is. Minden megváltozott, csak az ember humora nem változott meg. A humor az élet sója. Érhet száz bánat, ezer bú, ha fejetetejére éli is a világ, egyszeribe felüti fejét egy fura gondolat, és megkacagtat minket. Régebben, ha a földműves dühös lett, hasba rúghatta lovát. Bezzeg ma már nem rúghatja hasba a traktort,.legfeljebb csak a dűznit vághatja bokorba, ha bedugul. Am akkor sutba dobhatná a traktort is, ha bírná. Az élet megy előre a maga útján. A megváltozott körülmények egyáltalán nem zárták ki a fonák eseményeket. Sőt, mivel bővültek az ismereteink, a fonák - esetek megszaporodtak. Okos, furfangos ember mindenütt akad. Az ilyenek közé tartozott Kékeden Kelemen Mihály is. A szövetkezetben, gépállomáson, gyűléseken, munkában mindenkor megállta a helyét Munkáscsoportjában csengett a jókedv, és égett kezük alatt a munka. Különös tehetséggel ismerte fel az előadódó helyzetek komikumát és jaj volt az ilyen esetek szereplőinek, ha netán megnehezteltek volna érte. A múltkoriban szemtanúja volt, amikor a Kese ledobta a hátáról az elnök elvtársat. Éppen egy pocsolyába pottyant. Milyen színesen tudta az esetet lefesteni, attól kezdve, ahogyan a Kesén becsatlatott a pocsolyába. Hogyan elégelte meg ott az állást, a cuppogást? Hogyan repült 'le az elnök, és hogyan terült el. mint a béka? Hiába szólítgatta lovát, az biz otthagyta a pocsolyában, és lovas nélkül poroszkélt haza. Megtoldotta még azzal is, hogy az elnök besötétedésig a kukoricásban kuksolt, mivel nem akart világosan országvilág szemeláttára hazamenni. Más alkalommal Garaihoz, a szövetkezet kovácsához küldözgette nyakra-főre a fogfájos embereket. Olyan meggyőzően dicsérte Garait, hogy a fogfájástői szenvedő ember iziben bekocogott hozzá. Ott azonban már csak bámult, amikor Garal rátámadt és a poklok poklára küldözgette. Az aratási ünnepségek idején a szomszéd Hódos községből Kónya Péter járt nála. Beszéd közben kibuggyan ám Kónya Péterből nagy fájdalma: megfiadzott a disznaja, de megdöglöttek a malacok. Ott van a tlz malac kint a szekeiién. Most kéri, adjon neki tanácsot, hogyan lehetne azokat értékesíteni? Kelemen erre úgy megörült, mint aki kihúzta a lutrit. Micsoda kiváló alkalom,, hogy éppen most jött a malacokkal. Az aprójószág rí minden udvaron, mivelhogy az aratási ünnep dlszlakomájára már mindenhonnan elvitték, amit lehetett. Kell ám egy kis vastagabb étel a káposztára, de eddig még nincs, nem tudnak hol szerezni, amiért is a tíz malac éppen kapóra jön. Üljön csak tüstént szekérre, mert holnap lesz a diszlakoma és vigye Kilrtösnéhez, aki már egy csomó asszonnyal ott süt-fóz a kultúrházban. Hej, de megörült erre Kónya Péter. Csapja fejébe a kalapot. Jóformán azt se mondta: isten hozzád kapufa. Felkap a szerférre, és indít egyenesen a kultúrházhoz. A ház elótt megáll. Előkajtatja Kürtösnél és nagy bizakodva, mint aki tudatában van, hogy nehéz helyzetből segíti ki a lakomára készülőket, kínálgatja nagy magasztalásokkal a malacokat. Végül csattanónak odateszi, hogy jóformán még melegek,'ki se hűltek. Kürtösné háromszor is beszédbe kezdene, de elakad ám a szava, csak hápog, mint a tömött lúd. V|égre összeröffen a többi asszony is. Majd mikor felocsúdnak az ámulatból, szegény Kónya Péter azt se tudja, mijét takarja a sok fakanál elől. A lihegő Kónya az égre kéri őket, hagyják már szólani. Nagy nehezen kimagyarázza, hogy Kelemen küldte ide, mivelhogy hús kell és még nincs. Itt azután kitudódik minden, és Kürtösné meg az asszonyok visszafordítják a szekerét. Kónyát felültetik és ráparancsolnak, hajtson Kelemenhez. — Süsse meg a malacokat Kelemenné az urának. Kelemen Mihály ilyen és hasonló csínytevéseinek se szeri se száma. Ámbár sok embert megtréfált, mégsem haragudott rá senki. Meggyőző előadása halálos komolyan hatott. Senki sem gyanította annak fonák végét. Az is igaz, hogy minden sikerült tréfa ok volt az ivásra, és ilyenkor gavallér volt. Ilyen mulatozás lett a vége annak is, mikor a gépállomás gépészét, Szebeni Jánost meg a káinoki javító állomás egyik tervezőjét, Vfcgh Gyurkát ismertette meg egymással. Mindketten jé barátai voltak. Egy Ízben Végh Gyurka megemlítette előtte, hogy szabadságát falun szeretné tölteni. Erre ó örömmel meghívta. — Csak jöjjön. Aludni lesz hol. Enni-inni van mit. Kimennek majd a szőlőbe, meglátogatják az ismerősöket — szóval jól fogja magát érezni. így történt azután, hogy egy szép júliusi napon beállított hozzá Végh Gyurka. Kelemen ráparancsolt a feleségére, meg a lányára: Semmiben hiány ne legyen! Hát Végh azután Igazán semmire sem panaszkodhatott. Már első este olyan túros-lekváros barátfülét talált az aszszonynépség, amely úszott a vajban, és tetejébe még tejföllel is nyakon öntötték. Végh egy darabig csak nyeldeste a jókora darabokat, és az első tányérral még bátran megbirkózott. Nem akart finnyáskodni. Kicsit szabadkozott ugyan az illendőség kedvéért, de amikor a legszívélyesebb kínálgatás közben Kelemenné — tudva a mórest — másodszor is teli rakta a tányérját, titokban minden szentek segítségét kérte. Végh nem volt hozzászokva az ennyi sokféle jóhoz. Bőségesen elég volt neki az elsó tányér. A másodikat képtelen volt megenni. Szorultságában elkezdte szidni a rekkenő meleget. Engedelmet kért, hogy levehesse a nyakkendőjét és kigombolhassa az ingét. Azután egy-egy barátfüljét szúrt a villájára és alkalmias pillanatokban - mikor a ház népe nem figyelt rá - a második tányér tartalmát lassanként a kebelébe csúsztatgatta. Az inge szegénynek bizony ráment, de megmenekült a barátfülétől és megmentette a reputációt. Lefekvés előtt azután kiment az udvarra, úgymond szellőzni. A baromfiudvarnál tószedegette a barátfülét az ingéből és a ketrecek elé dobálta. Reggel, amint Kelemenné kieresztette a baromfit, csak nézett ám egy nagyot, mit nyeldesnek olyan nagy iparkodással a kacsái? Elcsudálkozik az ott talált barátfülén, és még ma is töri a fejét, hogyan kerültek oda. Nem volt hiba az emletes nyoszolyában sem. Az első szobában vetettek neki ágyat; friss, vadonatúj ágyneművel. Amint felkapaszkodott a harmadik sor jól kitömött párnáira és azokon elterült kitűnően érezte magát. Éjféltájban kegyetlen zuhanásra ébredett, és lent találta magát a földön. Ekkor nagyokosan leszedte a párnákat és visszafeküdt a kőkemény szalmazsákra. Jóízűen horkolt, de alig pitymallott, mikor a kakasok rákezdték az ébresztőt. Azóta Végh Gyurka mindenütt azt meséli, hogy a legtöbb Kakas Kékeden van. Reggel, amint kilépett a szobából, mindannyian nagy illendően egészségére kívánták az éjszakai nyugodalmat. Kelemen az nap csak a falut mutatta meg. Lent a pataknál volt a tyükfarm. A szövetkezetnek díszére válik ez a tisztán tartott, jól felszerel telep. Megnézték a keltetőket, az apró csibéket, a nagyobbbak'at, és elcsodálkoztak Gombos Terkán, akinek etetéskor még a vállára is rászálldostak a tyúkok. Végh Gyurka délre belefáradt. A kiadós ebéd után kimentgk a szőlőbe. Estig ott mulatoztak. így tartott ez három napig. De a harmadik napon Kelemennek már elege volt a komoly szórakozásból. Már rettenetesen hiányzott neki a cslntevés, Eszébe jutott, Várakozó Ottó rajzai