A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-08 / 6. szám

Beköszöntő verse, a Forró szívvel jelzi ars poétikáját. Idézem első és utolsó strófáját: „Verset csak a szív teremthet szikrázót és szépet, költeménnyé csak a szívben olvadhat az élet. A harchoz, mit jövönkért vívsz, nem elég a fegyver. Ha költő vagy, rohanj elöl lángoló szíveddel." Ihletteli sorok, érthetők, távlatot nyitók. Ugyanez vonatkozik Lomnic alatt című versére is. Megkapóan szép hasonlatokat találunk Téli vallomás című versében. „Lásd, én vihartörök társa lettem, katona, őrizném álmodat, e helyett: - fejszék nyomát az ág -némán hordozom hiányodat " A jókedv-romboló című poémája csupa báj. Talán csak a vers utolsó strófájában szereplő „bágyadt" szót kifogásolhatjuk. „Elnémultak a tréfák, élcek, a vidám ugratások, és a hópelyhekkel együtt hullott reád a bágyadt megvetés." Bágyadt megvetésről még nem hallottam. Nagy Lajos versei, néhány kisebb botlástól eltekintve, hatásosak és szépek a szó legtisztább értelmében. petrik József szintén ügyes verselő, A bár e kötetben levő költeményei — a sok szerelmes vers következményeként — az egyhúrúság érzetét keltik. Versei tiszta csengésűek, kiforrottak. Hitmikája egyenletes, rímei is megállják helyüket. Strófái sok helyütt erősen tagoltak. lendületre hajtők, mint pl. Itt vagyok cimü versében. Az említett költemény egyik legszebb verse lenne, ha befejező strófáját nem hajtja túl: „Azért vitázok, zajt idézek, zörgetek, hívok, jelt adok: a csókból, csatából részt kérek, csóknak, csatának itt vagyok!" Pózos, színpadias. Pedig az utolsó versszak mondanivalójára nehezedik az első öt strófa. Szépek még Jöjj már, Elégia, Séta közben, Két szürke szemnek. Azért cimü versei. Hadd idézzek néhány sort az utóbbiból: „... mert a csalódás közepén már lobban, biztat új remény, mert nagy valóság a hitünk, s ha űznek méginkább hiszünk, és bármily halandók vagyunk, a halállal nem gondolunk ..." Nagy Lajos az életet írja Petrik az feietröl ír, talán ennyi a különbség közöttük. Cimkó Tibor meglepő formai felkék-' szültséggel indult. De tudnivaló, hogy a formai túlhajtottság gyengét is rejt. Gyengéje az egyhangúság, ismétlés, a mondanivaló elcsenevészescdése. így vagyunk Simkó Tiborral is. Ott jó, ahol realitásra húzza a formát, ajjol összhangot teremt. Am sokszor isrtíételi önmagát, körben forog, egyazon képeket, hasonlatokat használ Már előre tudja az ember, hogy megjelenik a kis kobold, a sápadt méla hold is előkerül, merengő halk sóhajok lengenek, és így tovább. Kissé vertelen ez a költészet, kissé epigonszerű. Edgar Allan Poe-tól Tóth Árpádig számos költő hangjara emlékeztet. Igaz, ez nem lenne baj, ha látnók Simkónál a hovafejlódés perspektíváját. Mert valamerre menni kell, hozni, mondani kell valamit. Simkónak nincs még határozott útiránya, kiesik a jelenből, talán menekül is előle. Versei többnyire elégikusak, bánattal telítettek. A formai összhangért gyakran el is veti a sulykot. Pl. „A néma kedves"ben. „E csöndben mégis bízó hangulat van. Csalóka minden méla hallgatás itt — míg tested elhűl, lelked óriásit álmodik égőn, izzó indulatban." Ez az „óriásit álmodik" kissé fonákul hat. Nász című versében így kezdődik az első strófa: „Elült a lármás est. Míg múlnak a drága percek, én tárt ölembe zárom dúsan elomló tincsét hajadnak; bizton érzem: sehol a földön nincs még haj, amely így éget. A gyertya halódva serceg." Azt hiszem, hogy az a megokolallanul odavetett „A gyertya halódva serceg", a rím kedvéért került a versbe. A Két komáromi képben ezt írja: „Elröppent diákéletemnek szárnya még itt búg valahol." Suhogni már hallottam szárnyakat, de búgni még nem. A tegnap elégiájában mondja: „Bűbáj-bálokon ölteli delnők dőlnek el alva, árba bukó derekuk halva tovább kavarog." Szép szép, de milyenek azok az „ölteli delnők", és miért „kavarog a derekuk"? De milyen meglepően jó a Valse triste című verse. Itt zengve, muzsikálva szárnyalnak a sorok, s tisztán adják vissza a moll-akkordokat: „Élt egyszer északon, ezer tó rejtekén, ahol a szűz havon nem jár csak medve, rén, ahol a gólyahír nem hirdet dús nyarat, élt ott egy árva nyír a felhős ég alatt." Aki olyan szép verset tudott írni mint a Valse triste, annak meg kell találnia a kivezető utat a hangulatok költészetéből az élet költészetébe. Akötetben szereplő költők sora Tőzsér Árpáddal zárul, akinek a versei méltán keltenek feltűnést. Talán neki rajzolódik ki a nyolc között a legsajátosabban költői arcéle. Mondanivalójának alapmotívumai: a szerelem, a falu, a közösségi érzés gondjai. De bárhol bolyong az országban, mindenünnen verset hoz; vers születik a t'átrai sítúrából, verset ír a brigádszálláson, a feledi váróteremben. Költeményeiben benne nyüzsög az élet a maga realitásában. A szerelmesét is néven nevezi, hitelesíti. Hangja sokszor József Attilára emlékeztet. Férfias, rátarti; az életet úgy veszi amilyen. Lelkét a bánat sem tudja megtörni, pedig próbára teszi: „Oktat a világ fájdalomra, már engem is riaszt. Próbál hajlítani, megríkatni, gyúrni, mint a viaszt." Ezt írja Fájdalom című versében. De a következő poémájában már a nyers életről ír, amely húzza, ragadja, mert Tőzsérnek nem kenyere a tétlen bánat. Ideges, izgékony szelleme nem tűri a béklyót: „Dobom magam élet, beléd, hogy fröccsenj szerelemmel, harccal, hajnali vad tyűha jókkal, vitára szellős ésszel, mi xoszlop-igazságtól« sem riad." Tőzsér formailag a népdalhoz áll közel, abból táplálkozik az adja frisseségét, hajlékonyságát. De az alaptőnust a maga módján színezi, variálja. Képei, hasonlatai meghökkentőn eredetiek; strófái gondolattal telítettek, mégis játékosan elasztikusak. Szerelemsirató csillagos ég alatt című versében találjuk e szép sorokat: „Lehajtom fejemet, le kellett vőn régen, hajtott fön nem látszik annyira a szégyen. Gázoltam fiytmálva térdig szerelemben, ülök most, ülök most nyakig a szégyenben." Szép vers a Vallomás a Krivány alatt, a Húsz vég vászon, a Falunk templomára, az Ajnácskő és természetesen a Férfikor, íny jöjj!, amely ars poétikájának tekinthető. Tőzsér Árpád fejlődését nagy reményekkel kísérjük mindahányan, hiszen már egyike a lejpobbaknak ... (V/f ost, hogy a végére értem, úgy értvJ

zem, keveset írtam a költök erényeiről, de sajnos, ez egy rövid cikk keretében lehetetlen. A fölös dicséret egyébként sem használ; mert mint a közmondás tartja: hibájából tanul az okos. Végül még ennyit: a fiatal költők antológiája meghozta, amit vártunk tőle, sok jó Verssel gazdagította a szlovákiai magyar költészetet. A költök túlnyomó része sikeresen vizsgázott, megért az önálló kötetre. DÉNES GYÖRGY • Ismeretlen cseh zeneműveket tal ál tak 31 agy a rországo n A Fejér megyei zenei hetek alkalma vat a székesfehérvári művésztanárok bejutatták F. K. Kramar „Concertino"-ját. A mű ősbemutatójáról tudomást szerzett a Kulturális Kapcsolatok Intézetének meghívására éppen Magyarországra érkező Milan Postolka, a prágai Nemzeti Múzeum zenei osztályának asszinsztense, aki közölte, hogy erről a műről eddig nem volt tudomásuk. Néhány évvel ezelőtt a verebi Véghcsalád egykori nagyértékü kottatára a Székesfehérvári István Múzeumba került. A kottatárat rendező dr. Berkes Kálmán zenetanár mintegy hatvan-hetven olyan zeneanyagot fedezett fel, amelyek Csehszlovákiában teljesen ismeretlenek. Ezek között van Frantisek Krommer-Kramarnak huszonhat műve. F. K. Kramar (1760-1821) akit hazáfában a „cseh Mozart"-nak nevezlek, évekig Magyarországon élt, eleinte Simontornyán, később Pécsett, majd Grassalkovich herceg karmestere lett. Sok kamarazenemüvet komponált Magyarországon. Öltételes versenymüvét, a „Conceriimo"-t egyik magyar pártfogójának ajánlótta. A Prágai Nemzeti Múzeum Zenei Osztályának munkatársa felkereste ßerkes Kálmánt, a kamaraegyüttes vezetőjét és kérte, hogy a Concertinót mielőbb játszszák hanglemezre, hogy addig is, amíg az együttes meghívására sor kerülhet a kitűnő művet hangfelvételről bemutathassák Prágában. A „Csehszlovák Kultúra" felkérte az együttest, hogy budapesti előadótermét ben a közeljövőben mutassa be 5 Cotit certinót. S. I. 13