A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-04 / 1. szám

LISZT FERENC, a kiváló ember, a nagy művész — Az árviz! — Jön az árvíz! Meneküljön, aki tud. A Duna két oldalán elszakította a gátat. Isten irgalmazz!' — Egy rettentő hatalom, melyet ember nem képes feltartóztatni, rászakadt, ráomlott az élők fejére; a hullám jő nagy zúgással, morgással. mint ahogy jött azon negyven kárhozatos napon, melyen a bibiia szavaiként oly irtózatos módon eltörölte az isten a földről mindazt, ami él ... Így írja le Jókai Mór a pusztító pesti árvizet, melynek híréről Liszt Ferenc Velencében olvasott egy német újságban. S ekkor felébred a világot barangoló művész lelkében egy érzés, mely eddigi életkörülményei miatt valahol tudata alatt szunnyadt: a honfitársai iránti agqodaiom. E felismerésnek hatása alatt született levelében így ír egyik barátjához: „Ismeretlen barátaim! Távoli és nagy családom! Fájdalmaid visszavezettek hozzád". Azonnal Bécsbe siet, és nagy koncertet hirdet az árvízkárosultak javára. Pestre csak a következő évben. 1839 decemberében jut el. Szinte az egész város lázban ég, tomboló lelkesedéssel ünneplik. December 29-én mutatja be — példátlan sikerrel — először a Rákóczi indulót, mégpedig fantázia termában. Milyen kár, hogy abban az időben még nem ismerték a hanglemezt vagy a maqnetofont s így nem hallhatjuk Liszt játékát. Megragadó erejű interpretációja nem maradt fenn az utókorra, de fennmaradt a füitanú. Jókai Mór vallomása, aki igy ecseteli e muzsikát: „Ahogy Liszt bánik a zongorával, azt szavakkal leírni szinte nem lehet. Mikor ő arra a sok-fogú. szárnyas szörnyetegre ráteszi a kezét, az megszűnik zongora lenni. Valami élő csoda lesz belőle, mely hangjában fenyeget, mint egy rém, ledörcg ránk. Azután meghunyászkodik a rém, és elkezd beszélni lágyan a szív mély titkairól, miknek számára sző nincsen. Megfogja a holdsugarakat és,azoknál fogva közelebb hozza hozzánk az egész eget. Azt hisszük, hogy most mindjárt felrepül, hanem aztán rágyújt a harci indulóra s elkezdi magyarázni a csatariadót" Január 2-án a megalakulandó zenede javára koncertezik. Az ünneplés a Nemzeti Színház javára rendezett díszhangversenyen éri el legmagasabb fokát. A koncert végén nyolc tagból álló küldöttség Festetlek Leó gróffal az élen. egy remekművű régi magyar díszkardot ad át a nagy művésznek, aki azt könnyes szemmel, meghatottan köszöni meg francia nyelven. Liszt Ferencet, s kiváló embert mutatja be a szegedi nagy árviz alkalmával tanúsított magatartása is. Az alföldi nagy város megrázó katasztrófájának híre 1897. március 13-án érkezett Budapestre. A város veszede'me mindenfelé megdöbbenést és lehanqoltsáoot keltett. Jókai Mór indítványára a művészek körében mozgalmat indítottak a koldusbotra jutott szegedi lakosság érdekében. Egv nagyméretű koncertet terveztek. A mester azonban pár nappal azelőtt Kolozsvárra utazott, hogy a tél fáradalmait, bizalmas baráti körben pihenje ki. A koncert rendezői félve ugyan, de ismerve Liszt áldozatkészségét, táviratilag kérték fel a szereplésre. A válasz még aznap megérkezett. Csupán ebből a két szóból állt: „Jövök azonnal" Alig néhány nap múlva a pesti városi vigadó nagy termében a közönség szokatlanul nagy érdeklődése mellett felcsendült Liszt Ferenc zongorája. Az óriási terem minden zuga megtelt, s a mestert szűnni nem akaró tapsvihar fogadta, amikor egyszerű, hosszú fekete kabátjában megjelent az emelvényen. Azonban az anyagi eredmény is fénves volt. A koncert közel hétezer forintolÄövedelmezett a szegedi árvízkárosultak javára. Az alábbiakban hadiP^zámoljon be a szemtanú. Szana Tamás, a századvégi irodalom és műtörténet buzgó munkása, a koncert rendezőbizottságának elnöke: „A Naqv sikert tudatnunk kellett a mesterrel; hiszen igazában ő volt az. akinek mindent köszönhettünk. Ragyogó arccal, kezünkben a hangverseny eredményét mutató jelentéssel léptünk be szobájába. Liszt jóformán szóhoz sem engedett jutni minket, azonnal az estély sikere után tudakozódott. Megmondtuk neki a jövedelmet, melyből, hogy kerek összeg legyen, még minteqy kétszáz forint hiányzott. A mester rendes szokása szerint morgott valamit a fogai között, majd megfordult és eltűnt a szomszédos szobában. Azt hittük, szivarért ment. mert szokása volt finom havanna szivarra! kínálgatni vendégeit- míq maga az olcsó, vágott Virginiát szívta legszívesebben. Ezúttal nem szivart hozott, hanem egy csomó bankjegyet. — Egészítsék ki ezzel az összeget — mondta Ábrányinak. — Én ügyis elfelejtettem megfizetni a belépőjegyet. Hiába mondtuk neki, hogy a jegyét megfizette már busásan, tudni sem akart róla, hogy pénzét tőlünk visszavegye. Mint művész és ember egyaránt segítségére kívánt lenni a szerencsétleneknek. Liszt Ferenc másnap egyik bizalmas barátjától kért pénzt, hogy Bécsbe utazhassák. Azon az emlékezetes délutánon összes készpénzét odaadta a szegedieknek." Ilyen volt Liszt Ferenc, az ember. Liszt Ferenc, a művész, igazi romantikus lény, vízióktól megszállott fantáziával és lángoló szabadságszeretettel. Művészetére döntő hatással volt Paganini, az „ördöghegedűs" játéka: elhatározta, hogy zongorázásával eléri ugyanazt a magas technikai tudást, mint e2 a félelmetes megjelenésű, szinte az ördögtől megszállott olasz hegedűmül vész. Lázas munkához lát: „Vagy meg fogok bolondulni — mondja barátjának — vagy olyan művész lesz belőlem, akire a világnak szüksége van." Az eredmény: Liszt Ferenc minden idők egyik legnagyobb zongoristája. Virtuóz zongorajátékával elért nagy sikerek és elismerések azonban nem elégítik ki. Technikai tudásával párhuzamosan fejlődött játékának melegsége, közvetlensége és bámulatos kifejezőereje. A sokoldalú művész és zeneszerző azt tartja, hogy a vlrtuőz olyan: „mint egy mutatványos, akinek a társaságot pénzért szórakoztatnia kell". A múltban fölöslegesen azon vitáztak, magyar volt-e Liszt vagy német. Pedig ez nem- vitás: Liszt Ferenc magyar volt. Ezt bizonyítják emlékiratai és életmüve is. Mégis miért kellett oly sokat vitázni? Azért, mert ezzel kendőzték el több mint két emberöltön át Magyarországon, de az egész idealista szemléletű nyugati zenetörténetben is Liszt Ferenc teljes profilját, forradalmi humanizmusát, mely megvilágítást egy agyonhallgatott müvével, a „Munkásdal"-Ial nyer. Liszt igazi és teljes emberi értékének felismerésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül e müvet, mely Lisztben a forradalmi események hatására született meg. Az ifjú Liszt Ferenc az Avenir cimű szabadelvű francia lap egyik alapítójának, Hugues Felicité de Lammenais és „kora egyik legegyetemesebb elméjének". (Engels) Saint-Simon tanainak követője. „Amit Saint-Simon különösen hangsúlyoz müveiben — írja Engels — az a következő: ő mindenütt és mindenkor elsősorban a »legszámosabb és legszeg'ér.yebb osztály«... sorsával törődik." A társadalom gyökeres újjászervezése fölött töprengő fiatal Liszt Ferenc már ifjú korában mélyen magába • szívta ezeket az eszméket. A „Munkásdal"-lal égő fáklyát adott a „legszámosabb és legszegényebb osztály" kezébe, akik 1848-ban az emberiség nagy igazságáért és a népek felszabadulásáért küzdöttek. Ezért féltek ettől a daltól, ezért igyekeztek létezését eltitkolni a szabadság ellenségei. Liszt ezt a müvét az akkoriban Németországban gombamődra szaporodó férfikarok részére írta, basszus szólóval, zongorakísérettel. (Vegyeskari átirata és a zenekari letét az osztrák munkás-dalosszövetség élén álló Anton Webern műve.) A művet Magyarországon először 1932 decemberében adták elő. Ezután a kórusmű több énekkar műsorán szerepelt (sajnos a szlovákiai magyar munkásdalárdák programjain nem találkozhattunk e művel). A rádió akkori vezetősége és a kiadók azonban célszerűbbnek találták a müvet nem propagálni, és Liszt Munkásdalát a munkásoktól lehetőleg távol tartani. A kulturális forradalom nagyszerű feladata lenne, e kiváló muzsikus e kifejezetten a munkásság számára írt müvét mindnyájunkkal megismertetni, megszerettetni. A szlovákiai magyar kórusoknak mindent el kellene követniük, hogy a klasszikus Munkásdal mély gyökereket verjen ar új. a kibontakozó élet talajában. Mózsi. Ferenc Szovjet • holdrakéta a világűrben Az 1957—58-as években a Szovjetunió óriási sikereket ért el a rakéta építésében. A szovjet műholdak kibocsátása révén sikerült megfelelő anyagot gyűjteni a kozmikus repülés és a naprendszer más bolygóinak elérése számára. Hála a szovjet tudósok, konstruktőrök, mérnökök és más dolgozók további alkotó munkájának sikerült egy olyan többlépcsős rakétát előállítani, melynek utolsó fokozata képes elérni az úgynevezett második kozmikus sebességet, azaz 11,2 km-t óránként, amely lehetővé teszi az interkontinentális repülést. 1959. január 2-án a Szovjetunióban kibocsátottak egy kozmikus rakétát a Hold irányában. A többlépcsős kozmikus rakéta az előre meghatározott program szerint elérte a Hold felé irányuló kitűzött pályáját. Január 3-án középeurópai idő szerint 1,10 órakor a kozmikus rakéta átrepült Szumátra szigetének déli része fölött s a földtől mintegy 110 000 kilométer távolságban repült. Előzetes számítások szerint, amelyeket közvetlen megfigyelésekkel korrigálnak, a kozmikus rakéta január 4-én középeurópai idő szerint kb. 5 órakor eléri a Hold körzetét. A kozmikus rakéta repüléséről szóló adatokat a Szovjetunió valamennyi rádióállomása rendszeresen közvetíti. 14