A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-04 / 1. szám

datainak. Bartók kézírásának egyenletes vonalvezetése olyan lángelmék írására emlékeztet, mint Petőfi és Arany János. Betűinek szabályossága nem szándékolt szépenírásbói származik, hanem a lángelmére jellemző fegyelmezettségnek és akaraterőnek kifejezője. A Batkához intézett levelekben említett Kossuth-szimfóniát két hónappal a manchesteri koncert előtt Budapesten a filharmonikusok zenekara mutatta be. Kodály azt irja róla, hogy programszimfónia, s tárgya Magyarország heroikus harca az önrendelkezésért az ^ osztrák abszolutizmus ellen. A Bartók által készített szövegvázlat szerint 10 részből 611. A 8. részben felhangzik torzítva a Gotterhalte. 1904-ben egy zenekari próbán Pesten az egyik trombitás vonakodott az osztrák himnusz e karikatúráját játszani. A szimfónia^ vége a forradalmi hadsereg katasztrófáját, az emigránsok elbujdosását festi s a temetői csendet a gyászoló ország felett. Jellemzi a Habsburgok zsarnokságát s Kossuthnak a forradalom védelmére végzett hadseregszervező tevékenységét. II. Bartók Béla első olyan nyilvános szereplése, melyről a sajtó is megemlékezik, pozsonyi diákoskodásának idejéhez fűződik. A pozsonyi királyi katolikus gimnáziumnak az 1895/96 tanévről kiadott Értesítőjében a 14. oldalon olvasható, hogy Bartók Béla ötödosztályos gimnazista zongorajátékával kísérte Krausz Adolf kereskedelmi akadémiai felső osztálybeli tanuló szavalatát a városi színházban a helybeli középiskolák által együttesen rendezett milléniumi ünnepélyen. Két délutánon, 1896. május 8-án és 9-én folyt le az ünnepély. A második napon a műsor utolsóelőtti száma volt Váradi Antal Rákóczi című költeményének előadása id. Ábrányi Kornél által szerzett kísérő zenével. Erről a fellépésről Bartók Béla egy tőle származó önéletrajzi vázlatban futólag megemlékezik. Édesanyja, özvegy Bartók Béláné, aki a pozsonyi állami tanítóképző intézet . gyakorló iskolájában mint tanítónő működött, unokája, ifj. Bartók Béla számára 1922-ben feljegyzéseket tett fia ifjúkoráról s ezekben is szó van a városi színházban történt szereplésről. Előzőleg Nagyszöllősön zongorázott nyilvánosság előtt a tíz éves Bartók Béla valami jótékonysági ünnepélyen (édesanyja akkor ott tanított és ott laktak), de a nagyszőllősi nyilvánosság nem volt hasonlítható a pozsonyihoz, mert itt a gimnáziumi értesítő szerint az említett alkalommal 1600 tanuló és 250 szülő hallgatta meg a műsort és ennek során Bartók játékát, aki ekkor 15 esztendős volt s az ötödik gimnáziumot kiváló eredménnyel végezte (évvégi bizonyítványában csak latinból és németből volt kettes osztályzata, valamennyi többi tárgyból egyest kapott). Elővettük a pozsonyi hírlapok 1896 májusában megjelent számait. Május 10-én valamennyi lap beszámolt az ifjúság milléniumi rendezéséről. A Nyugat-magyarországi Híradó ismertetéséből kitűnik, hogy Bartók Béla játékával magára irányította a figyelmet, noha az előadott melodrámában a beszélt szöveg szónokiassága és patetikus ünnepélyessége következtében a szavalat állt előtérben, a zene csak kísérője és aláfestése volt a szavalatnak. A városi színház színpadán elhelyezkedő, 305 énekesből álló vegyeskar és 64-tagú vonós zenekar nyitotta meg az ünnepély műsorát. Miután leperegtek a szónoklatok, versmondások és előadtak egy részletet Katona Bánk bánjából, az újság beszámolója, melyet „Anonymus" írt a lap számára, így folytatja: „Alálebben a függöny, hogy mögötte a teljes vegyeskar, zenészek, kicsi szopránisták rendbe álljanak az utolsó két szám előadásához. A függöny mögül a perzsa sah nótája (magyarul stimmolás) hangzik ki kusza összevisszaságban, belemordul, olykor a 4 nagybőgő, fent fiorituzál az egyetlen fuvola. Egyszercsak éles, rövid kopogás hallatszik, minden elcsitul s a függöny felgördül. Ott áll ismét a kolosszális kar, betöltve a színhely minden zugát, kétoldalt harmónium és zongora, mely mellett a fiatal Bartók Béla gimnazista ül, várva partnerét, Krausz Adolf akadémistát, hogy együtt adják elő Váradi és Ábrányi szép melodrámáját: „Rákóczi Rodostóban". (A riportba itt tévedés csúszott be, mert Váradi versének címe „Rákóczi", csak a harmadik részében van szó Rodostóról). „A zongora rákezdi. Lassú, mély moll-menet, mely áhítatos hangulatot kelt a szívekben s az előjáték után belekezd a szavaló verse elmondásába." Váradi Antal Rákóczi életének három mozzanatával foglalkozik: 1. kényszerű tartózkodásával a jezsuiták kolostorában Jindrichűv Hradecben, ahol szerzetest akarnak belőle nevelni, de ő ráeszmél küldetésére: megindítani a harcot az idegen zsarnokság ellen. 2. A Rá-köczi-felkelésben szomorú fordulatot jelentő trencséni csatavesztés. (Itt a hírlapi közlemény Bartók játékának hatásosságára utal: „A zongora csatatrombita szavát utánozza, majd kusza hangzavarral érezteti a trencséni csata rémjeleneteit".) A sereg szétfutását a vesztett ütközet után tárogatókra emlékeztető elhaló gyászmotívumok sejtetik. 3. A száműzött Rákóczit halálos ágyán Rodostóban, amint utolsó pillanataiban visszaemlékezik harcaira, körülveszik kisérőtársai. „A nehéz költeményt — írja a Híradóban „Anonymus" — szavalója a hangregiszterek minden fokán át kíséri, sok erő, ahol kell, sok lágyság, vad láz és érzelmesség váltakoznak ajkán. De sikerében osztozik a derék zongorista, aki tökéletes technikával szépen, egységesen olvasztja a szöveghez a nehéz partitúra minden árnyalatát." „A közönség azonban nem tapsolhat a sikeres előadásnak; már a költemény vége felé mozgás támad a muzsikusok közt s amint a végső hangok kicsapnak a zongorából, a kar-, mester, Dohnányi Frigyes ott áll pódiumán, s rögtön rá az énekkar a Rákóczi-indulót adja elő." Ha igaza is van Bartók Béla egyik legújabban megjelent méltatásának abban, hogy pozsonyi diákkorából származó teljesítményei, amint ez általános jelenség a nagy zenészek ifjúkorában, nem nyújtanak újat, mégis bizonyára megvolt már csuklójának az a mozgékonysága, amely zongoratanárát Thonián Istvánt bizakodásra bírta abban, hogy Bartókból nagyszerű oktávjátékos lesz. Zeneakadémiai hallgató korában Pozsonyban élő anyjának Budapestről 1900. május 18-án megírja, hogy Pesten szerepelt, mint kísérő. Ezt a nyilatkozatot azért érdemes idézni, mert a szóban forgó pozsonyi fellépés, a szerény ifjúsági-keretben is már bizonyos sikert hozott. „Hogy én jól kísérek — hangzik öntudatos nyilatkozata 1900-ban s ez négy évvel előbbi fellépésére is vonatkozik — az már régi dolog, és nagyon természetes is, mert különben vagy nem tudnék elég jól zongorázni, vagy pedig nem volnék eléggé muzikális". (Bartók Béla levelei. Összegyűjtötte és sajtó alá rendezte Demény János, Budapest 1951, 22.-0.) A Nyugat-magyarországi Híradón kívül vele egyidőben 3 német napilap is megjelent, ezek is megemlékeznek 1896. május 10-i számukban a színházban rendezett ifjúsági ünnepélyről. A Westungarischer Grenzbote megemlíti a gimnazista Bartók Béla nevét, meg a szavalóét is, s rendkívül sikerültnek tartja a melodráma előadását. A Pressburger Tagesblatt csak a melodráma szavalójáról emlékezik meg, a Pressburger Zeitung pedig, ez a 133. évfolyamában járó öreg sajtótermék a két szereplő nevét nem említi, de az ünnepélyt díszelőadásnak nevezi- (theatre paré), neki fontosabb volt, hogy megjelentek a páholyokban ,,a megye, a város és a katonai hatóság képviselői" s „az előadás végén a Rákócziinduló eléneklése pontosan követte Váradi Antal melodramatikus Rákócziját". Bartókné unokája, ifjabb Bartók Béla számára ennek édesatyjáról 1922. április 30-án többek között feljegyzi, hogy 1898. március havában a 48-iki események 50 éves évfordulóján a megyeház nagytermében játszott Tausigtól egy rapszódiát, melyet oly szépen adott elő, hogy nagy tetszést aratott, (Bartók Béla levelei. Összegyűjtötte és sajtó alá rendezte Demény János, Budapest 1951, 209. o.) Hogy ez így volt, arra bizonyság a Nyugatmagyarországi Híradó 1878. március 16-i száma a pozsonyi főgimnázium rendezéséről az előző napon, március 15-én, a megyeház nagytermében. Itt igazi elismerés szólalt meg, mert hogy a riport a derék Gaál Mózes professzor ünnepi ódáját egekig magasztalta, az kötelező volt, hiszen ö mint színházi referens is dolgozott a lapba, tehát munkatárs volt. Ám spontán íródott az ünnepi beszámolóban a következő mondat: „Bartók Béla ragyogó technikával zongorán Bakos Lajos zenekar kísérete mellett játszott magyar népdalokat szűnni nem akaró tapsok között." Pontosan tudjuk, hogy milyen szerzeményt adott elö Bartók, mert az édesanyja által a játszott zongoradarab szerzőjeként megnevezett Tausig nem volt más, mint Liszt Ferenc csodás technikájú zongorajátékos tanítványa. Kari Tausig (1841—1871), akinek Ungarische Zigeunerweisen (Magyar Cigánymelódiák) című zongoradarabja Albert Eibenschütz által zongorára és zenekarra feldolgozva az orosz Ralakirev kiadásában jelent meg. Tausig zongoradarabjaira jellemző, hogy a zongorajátékosokat különösen nehéz feiadatok elé állította, s ez bizonyára vonzotta a fiatal Bartókot. Míg az 1896-os milléniumi ünnepségen a programnak abban a számában, amelyben szerepelt, csak kísérő munkát végzett, 1898-ban a Nagy Március 50-ik évfordulóján tartott ünnepélyen ő van a középpontban zongorajátékával; őt kiséri a zenekar 1897-ben szűkebb körben, a pozsonyi főgimnázium igazgatójának névnapján, Bartók édesanyjának adatai szerint Liszt Spanyol rapszódiáját adja elö, a következő évben pedig Wagner Tannhäuser nyitánya, Brahms magyar táncai, (Bartók által zenekari kísérettel ellátva) és Bartók Béla eredeti zongoranégyese kerülnek előadásra. Szlovákia fővárosában van egy épület, melyen emléktábla jelöli meg Bartók Bélának vele való kapcsolatát. De még hány helyre kell gondolnunk, ahol huzamosan tartókodott, megfordult, barátokat látogatott, megszólaltatta zongoráját, úgyhogy az utcán járók, mint Roth tanfelügyelő, felfigyeltek a 13 éves fiú játékára. 1896-ban a városi színházat megtöltő közönség hallhatta zongorajátékát, vagy a hallgatóság viharos tetszésnyilvánításában tört ki, mint a megyeház Tiagytermében, amikor ott népdalokat játszott 1898-ban. A pozsonyi régi gimnázium épületén elhelyezett emléktábla arra emlékeztet, hogy e valamikor kolostorul, majd királyi akadémiául szolgáló ház falai látták 1893-töi 1899-ig Bartók Bélát mint a gimnázium növendékét. E tábla kifejezi a szlovák nép megbecsülését a fáradhatatlan folkrolista iránt, aki népzenéjének mintegy 3000 dallamát mentette meg a feledéstől. De Bartók nemcsak folklorista, hanem a XX. század lángeszű, világszerte úttörőnek elismert zeneszerzője. Ilyen kivételes egyéniség fejlődésének minden szakasza és részlete, ide értve különösen ifjúságának eseményeit és napjait, a zenebarátokon kívül mindazokat érdekli, akik ismerni akarják nemesen humanista magatartásának gyökereit. Hogy milyen volt ez a magatartás, azt jellemzi egy 1943-ban tett nyilatkozata. Ebben elmondja, mit tapasztalt az egyszerű dolgozók világában a különböző nemzetiségek egymáshoz való viszonyáról. Felsőbb parancsra — a második világháború idején hangoztatja ezt Bartók — egymás ellen gyűlölködni kényszerítik a népeket, de a parasztokban ádáz gyűlölködésnek más népek iránt nyoma sincs. Békében élnek egymás mellett££mindegyik a saját nyelvét beszéli, a saját ^Dkásait követi s természetesnek veszik, hogy másnyelvü szomszédjuk ugyanazt teszi. Döntő bizonyíték erre a népi líra. Ebben alig-alig jelennek meg idegen nemzetiség ellen irányuló gondolatok. Gyűlölködést Bartók szerint csak az uralkodó osztályok, az úgynevezett felsőbb körök támasztanak. Bartók életrajzát monográfiaszerüen csak ezután fogják megírni; ennek megalapozásához fontos, hogy hiteles formában megörökítsük a rá vonatkozó Pozsonyhoz fűződő részleteket. Sok utánjárást igénylő mozaikmunka ez, de mozaikképen is alakulhat a kövecskékböl kifejező erejű ábrázolás. A még megtalálható kövecskéket össze kell gyűjteni, mert évek múltával egyre bajdsabban lesznek napfényre hozhatók, ha ugyan teljesen el nem kallódnak. B 3 g Olvasóinak és barátainak sike- ^ B rekben gazdag, boldog és békés g új ""esztendőt kíván § A Hét | szerkesztősége k § 13