A Hét 1959/1 (4. évolyam, 1-26. szám)

1959-01-04 / 1. szám

datainak. Bartók kézírásának egyenletes vo­nalvezetése olyan lángelmék írására emlékez­tet, mint Petőfi és Arany János. Betűinek szabályossága nem szándékolt szépenírásbói származik, hanem a lángelmére jellemző fe­gyelmezettségnek és akaraterőnek kifejezője. A Batkához intézett levelekben említett Kossuth-szimfóniát két hónappal a manches­teri koncert előtt Budapesten a filharmoni­kusok zenekara mutatta be. Kodály azt irja róla, hogy programszimfónia, s tárgya Magyar­ország heroikus harca az önrendelkezésért az ^ osztrák abszolutizmus ellen. A Bartók által készített szövegvázlat szerint 10 részből 611. A 8. részben felhangzik torzítva a Gotterhalte. 1904-ben egy zenekari próbán Pesten az egyik trombitás vonakodott az osztrák himnusz e karikatúráját játszani. A szimfónia^ vége a forradalmi hadsereg katasztrófáját, az emig­ránsok elbujdosását festi s a temetői csen­det a gyászoló ország felett. Jellemzi a Habs­burgok zsarnokságát s Kossuthnak a forrada­lom védelmére végzett hadseregszervező te­vékenységét. II. Bartók Béla első olyan nyilvános szereplése, melyről a sajtó is megemlékezik, pozsonyi diákoskodásának idejéhez fűződik. A pozsonyi királyi katolikus gimnáziumnak az 1895/96 tanévről kiadott Értesítőjében a 14. oldalon olvasható, hogy Bartók Béla ötödosz­tályos gimnazista zongorajátékával kísérte Krausz Adolf kereskedelmi akadémiai felső osztálybeli tanuló szavalatát a városi szín­házban a helybeli középiskolák által együtte­sen rendezett milléniumi ünnepélyen. Két délutánon, 1896. május 8-án és 9-én folyt le az ünnepély. A második napon a műsor utolsóelőtti szá­ma volt Váradi Antal Rákóczi című költemé­nyének előadása id. Ábrányi Kornél által szer­zett kísérő zenével. Erről a fellépésről Bartók Béla egy tőle származó önéletrajzi vázlatban futólag meg­emlékezik. Édesanyja, özvegy Bartók Béláné, aki a pozsonyi állami tanítóképző intézet . gyakorló iskolájában mint tanítónő működött, unokája, ifj. Bartók Béla számára 1922-ben feljegyzéseket tett fia ifjúkoráról s ezekben is szó van a városi színházban történt sze­replésről. Előzőleg Nagyszöllősön zongorázott nyilvá­nosság előtt a tíz éves Bartók Béla valami jótékonysági ünnepélyen (édesanyja akkor ott tanított és ott laktak), de a nagyszőllősi nyil­vánosság nem volt hasonlítható a pozsonyihoz, mert itt a gimnáziumi értesítő szerint az em­lített alkalommal 1600 tanuló és 250 szülő hallgatta meg a műsort és ennek során Bar­tók játékát, aki ekkor 15 esztendős volt s az ötödik gimnáziumot kiváló eredménnyel vé­gezte (évvégi bizonyítványában csak latinból és németből volt kettes osztályzata, vala­mennyi többi tárgyból egyest kapott). Elővettük a pozsonyi hírlapok 1896 májusá­ban megjelent számait. Május 10-én vala­mennyi lap beszámolt az ifjúság milléniumi rendezéséről. A Nyugat-magyarországi Híradó ismertetéséből kitűnik, hogy Bartók Béla já­tékával magára irányította a figyelmet, noha az előadott melodrámában a beszélt szöveg szónokiassága és patetikus ünnepélyessége kö­vetkeztében a szavalat állt előtérben, a zene csak kísérője és aláfestése volt a szavalat­nak. A városi színház színpadán elhelyezkedő, 305 énekesből álló vegyeskar és 64-tagú vonós zenekar nyitotta meg az ünnepély műsorát. Miután leperegtek a szónoklatok, versmondá­sok és előadtak egy részletet Katona Bánk bánjából, az újság beszámolója, melyet „Ano­nymus" írt a lap számára, így folytatja: „Alá­lebben a függöny, hogy mögötte a teljes ve­gyeskar, zenészek, kicsi szopránisták rendbe álljanak az utolsó két szám előadásához. A függöny mögül a perzsa sah nótája (ma­gyarul stimmolás) hangzik ki kusza össze­visszaságban, belemordul, olykor a 4 nagy­bőgő, fent fiorituzál az egyetlen fuvola. Egy­szercsak éles, rövid kopogás hallatszik, min­den elcsitul s a függöny felgördül. Ott áll ismét a kolosszális kar, betöltve a színhely minden zugát, kétoldalt harmónium és zon­gora, mely mellett a fiatal Bartók Béla gim­nazista ül, várva partnerét, Krausz Adolf akadémistát, hogy együtt adják elő Váradi és Ábrányi szép melodrámáját: „Rákóczi Rodos­tóban". (A riportba itt tévedés csúszott be, mert Váradi versének címe „Rákóczi", csak a harmadik részében van szó Rodostóról). „A zongora rákezdi. Lassú, mély moll-me­net, mely áhítatos hangulatot kelt a szívek­ben s az előjáték után belekezd a szavaló verse elmondásába." Váradi Antal Rákóczi életének három moz­zanatával foglalkozik: 1. kényszerű tartóz­kodásával a jezsuiták kolostorában Jindrichűv Hradecben, ahol szerzetest akarnak belőle ne­velni, de ő ráeszmél küldetésére: megindítani a harcot az idegen zsarnokság ellen. 2. A Rá-­köczi-felkelésben szomorú fordulatot jelentő trencséni csatavesztés. (Itt a hírlapi közle­mény Bartók játékának hatásosságára utal: „A zongora csatatrombita szavát utánozza, majd kusza hangzavarral érezteti a trencséni csata rémjeleneteit".) A sereg szétfutását a vesztett ütközet után tárogatókra emlékez­tető elhaló gyászmotívumok sejtetik. 3. A szám­űzött Rákóczit halálos ágyán Rodostóban, amint utolsó pillanataiban visszaemlékezik harcaira, körülveszik kisérőtársai. „A nehéz költeményt — írja a Híradóban „Anonymus" — szavalója a hangregiszterek minden fokán át kíséri, sok erő, ahol kell, sok lágyság, vad láz és érzelmesség váltakoz­nak ajkán. De sikerében osztozik a derék zon­gorista, aki tökéletes technikával szépen, egy­ségesen olvasztja a szöveghez a nehéz parti­túra minden árnyalatát." „A közönség azonban nem tapsolhat a si­keres előadásnak; már a költemény vége felé mozgás támad a muzsikusok közt s amint a végső hangok kicsapnak a zongorából, a kar-, mester, Dohnányi Frigyes ott áll pódiumán, s rögtön rá az énekkar a Rákóczi-indulót adja elő." Ha igaza is van Bartók Béla egyik legújab­ban megjelent méltatásának abban, hogy po­zsonyi diákkorából származó teljesítményei, amint ez általános jelenség a nagy zenészek ifjúkorában, nem nyújtanak újat, mégis bi­zonyára megvolt már csuklójának az a moz­gékonysága, amely zongoratanárát Thonián Istvánt bizakodásra bírta abban, hogy Bartók­ból nagyszerű oktávjátékos lesz. Zeneakadémiai hallgató korában Pozsonyban élő anyjának Bu­dapestről 1900. május 18-án megírja, hogy Pesten szerepelt, mint kísérő. Ezt a nyilat­kozatot azért érdemes idézni, mert a szóban forgó pozsonyi fellépés, a szerény ifjúsági-ke­retben is már bizonyos sikert hozott. „Hogy én jól kísérek — hangzik öntudatos nyilat­kozata 1900-ban s ez négy évvel előbbi fellé­pésére is vonatkozik — az már régi dolog, és nagyon természetes is, mert különben vagy nem tudnék elég jól zongorázni, vagy pedig nem volnék eléggé muzikális". (Bartók Béla levelei. Összegyűjtötte és sajtó alá ren­dezte Demény János, Budapest 1951, 22.-0.) A Nyugat-magyarországi Híradón kívül vele egyidőben 3 német napilap is megjelent, ezek is megemlékeznek 1896. május 10-i számuk­ban a színházban rendezett ifjúsági ünnepély­ről. A Westungarischer Grenzbote megemlíti a gimnazista Bartók Béla nevét, meg a sza­valóét is, s rendkívül sikerültnek tartja a melodráma előadását. A Pressburger Tages­blatt csak a melodráma szavalójáról emlékezik meg, a Pressburger Zeitung pedig, ez a 133. évfolyamában járó öreg sajtótermék a két szereplő nevét nem említi, de az ünnepélyt díszelőadásnak nevezi- (theatre paré), neki fontosabb volt, hogy megjelentek a páholyok­ban ,,a megye, a város és a katonai hatóság képviselői" s „az előadás végén a Rákóczi­induló eléneklése pontosan követte Váradi Antal melodramatikus Rákócziját". Bartókné unokája, ifjabb Bartók Béla szá­mára ennek édesatyjáról 1922. április 30-án többek között feljegyzi, hogy 1898. március havában a 48-iki események 50 éves évfordu­lóján a megyeház nagytermében játszott Tau­sigtól egy rapszódiát, melyet oly szépen adott elő, hogy nagy tetszést aratott, (Bartók Béla levelei. Összegyűjtötte és sajtó alá rendezte Demény János, Budapest 1951, 209. o.) Hogy ez így volt, arra bizonyság a Nyugat­magyarországi Híradó 1878. március 16-i szá­ma a pozsonyi főgimnázium rendezéséről az előző napon, március 15-én, a megyeház nagy­termében. Itt igazi elismerés szólalt meg, mert hogy a riport a derék Gaál Mózes pro­fesszor ünnepi ódáját egekig magasztalta, az kötelező volt, hiszen ö mint színházi referens is dolgozott a lapba, tehát munkatárs volt. Ám spontán íródott az ünnepi beszámolóban a következő mondat: „Bartók Béla ragyogó technikával zongorán Bakos Lajos zenekar kísérete mellett játszott magyar népdalokat szűnni nem akaró tapsok között." Pontosan tudjuk, hogy milyen szerzeményt adott elö Bartók, mert az édesanyja által a játszott zongoradarab szerzőjeként megne­vezett Tausig nem volt más, mint Liszt Ferenc csodás technikájú zongorajátékos tanítványa. Kari Tausig (1841—1871), akinek Ungarische Zigeunerweisen (Magyar Cigánymelódiák) cí­mű zongoradarabja Albert Eibenschütz által zongorára és zenekarra feldolgozva az orosz Ralakirev kiadásában jelent meg. Tausig zon­goradarabjaira jellemző, hogy a zongorajáté­kosokat különösen nehéz feiadatok elé állítot­ta, s ez bizonyára vonzotta a fiatal Bartókot. Míg az 1896-os milléniumi ünnepségen a pro­gramnak abban a számában, amelyben szere­pelt, csak kísérő munkát végzett, 1898-ban a Nagy Március 50-ik évfordulóján tartott ün­nepélyen ő van a középpontban zongorajáté­kával; őt kiséri a zenekar 1897-ben szűkebb körben, a pozsonyi főgimnázium igazgatójának névnapján, Bartók édesanyjának adatai szerint Liszt Spanyol rapszódiáját adja elö, a követ­kező évben pedig Wagner Tannhäuser nyitá­nya, Brahms magyar táncai, (Bartók által ze­nekari kísérettel ellátva) és Bartók Béla ere­deti zongoranégyese kerülnek előadásra. Szlovákia fővárosában van egy épület, me­lyen emléktábla jelöli meg Bartók Bélának vele való kapcsolatát. De még hány helyre kell gondolnunk, ahol huzamosan tartókodott, meg­fordult, barátokat látogatott, megszólaltatta zongoráját, úgyhogy az utcán járók, mint Roth tanfelügyelő, felfigyeltek a 13 éves fiú játékára. 1896-ban a városi színházat meg­töltő közönség hallhatta zongorajátékát, vagy a hallgatóság viharos tetszésnyilvánításában tört ki, mint a megyeház Tiagytermében, ami­kor ott népdalokat játszott 1898-ban. A pozsonyi régi gimnázium épületén elhe­lyezett emléktábla arra emlékeztet, hogy e va­lamikor kolostorul, majd királyi akadémiául szolgáló ház falai látták 1893-töi 1899-ig Bar­tók Bélát mint a gimnázium növendékét. E tábla kifejezi a szlovák nép megbecsülését a fáradhatatlan folkrolista iránt, aki népze­néjének mintegy 3000 dallamát mentette meg a feledéstől. De Bartók nemcsak folklorista, hanem a XX. század lángeszű, világszerte úttörőnek elis­mert zeneszerzője. Ilyen kivételes egyéniség fejlődésének minden szakasza és részlete, ide értve különösen ifjúságának eseményeit és napjait, a zenebarátokon kívül mindazokat ér­dekli, akik ismerni akarják nemesen huma­nista magatartásának gyökereit. Hogy milyen volt ez a magatartás, azt jel­lemzi egy 1943-ban tett nyilatkozata. Ebben elmondja, mit tapasztalt az egyszerű dolgo­zók világában a különböző nemzetiségek egy­máshoz való viszonyáról. Felsőbb parancsra — a második világháború idején hangoztatja ezt Bartók — egymás ellen gyűlölködni kény­szerítik a népeket, de a parasztokban ádáz gyűlölködésnek más népek iránt nyoma sincs. Békében élnek egymás mellett££mindegyik a saját nyelvét beszéli, a saját ^Dkásait követi s természetesnek veszik, hogy másnyelvü szomszédjuk ugyanazt teszi. Döntő bizonyíték erre a népi líra. Ebben alig-alig jelennek meg idegen nemzetiség ellen irányuló gondolatok. Gyűlölködést Bartók szerint csak az uralkodó osztályok, az úgynevezett felsőbb körök tá­masztanak. Bartók életrajzát monográfiaszerüen csak ezután fogják megírni; ennek megalapozásához fontos, hogy hiteles formában megörökítsük a rá vonatkozó Pozsonyhoz fűződő részlete­ket. Sok utánjárást igénylő mozaikmunka ez, de mozaikképen is alakulhat a kövecskékböl kifejező erejű ábrázolás. A még megtalálható kövecskéket össze kell gyűjteni, mert évek múltával egyre bajdsabban lesznek napfényre hozhatók, ha ugyan teljesen el nem kallódnak. B 3 g Olvasóinak és barátainak sike- ^ B rekben gazdag, boldog és békés g új ""esztendőt kíván § A Hét | szerkesztősége k § 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom