A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-01 / 5. szám

ZSÍROS ISTVÁN: wmuj wivrtix; Egy májusi délelőtt Varga Eszter, a kis könyvelőlány kést kért Kázmér Gézától, mert az irodában nem volt egyetlenegy paplrvágó sem. Az ipari termelő szövetkezet az irodaszervezés lázában valahogy elfelejtkezett erról az apró, de, ha nincs, bosszantóan hiányzó semmiségről. Talán nem is felejtkeztek el, csak éppen akkor valószínűleg nem lehetett kapni. Lehetett vagy három hete, hogy Kázmér Géza szive furcsán bizseregni kezdett, mikor meglátta Varga Esztert. Így hát készségesen nyújtotta át a zsebkését, és huszonkét évének most jött tavasza lüktetett dadogásában, amikor felajánlotta, hogy csinál neki egy paplrvágót. Még aznap elkészítette egy darab hulladék falemezből. Ki is festette takarosan, hinies virágokkal; a közepén egy nagy vérvörös szív virított. Kázmér Géza munkéslelkének gyengéd megnyilatkozása ez az apró semmiség, mely egyúttal alkalmat szolgáltatott neki, hogy az irodán kívül is találkozhasson a lánnyal. Az alkonyatba süppedt apró házakra bíborcirádákat rajzolt a búcsúzó nap. Géza szivében millió gyöngyvirág csilingelt csengő himnuszt, az ifjúság szerelmes himnuszát, amikor leselkedve várt... 'És Eszter jött... Szőke hajába belebelekapott az alkonyi szellő, most még szebb, ragyogóbb volt, mint délelőtt. Géza szédülten állt elébe. — Maga az, Géza - szólította meg Eszter, és egy kissé elpirult. Észrevette - ó a kislányok az ilyesmit hamar észreveszik — a nagydarab fiú zavarát - és mi tagadás jólesett neki. — Jó, hogy találkozunk - mondta csaknem dadogva Géza —, éppen nálam van. Zsebébe nyúlt, s félszegen átnyújtotta a paplrvágót. — Éppen nálam van... Tessék. — ö - mosolygott a lány -,nem felejtette el? És milyen szép! Igazán nagyon köszönöm ... Volt türelme ezzel vesződni? — Ugyan — mentegetődzött a fiú —, nem nagy vesződség volt. Egy kis hulladék lemez, egy kis festék és kész. Megy az könnyen. Alltak egymással szemben, zavartan. Végül a lány találta fel magét. — Hová megy? — Csak ... csak úgy sétálok ... — Pompás — felelte Eszter —, én Is levegőzni akarok egy kicsit. Járjunk együtt, jó? Vagy van valami más dolga? — 0, detfogy ... dehogy - bizonygatta boldogan Géza. Megindultak egymás mellett a park felé. A lány csicsergett, csacsogott ezer apróságról, melyek semmitmondók voltak ugyan, de Gézának most mégis sokat jelentettek. ö szegény, csak kínlódott, küszködött valami furcsa görcs ellen, amely a torkát szorította, s alig-alig tudott kipréselni egy-egy értelmes szót Eszter kezében játékosan ugráltatta a paplrvágót — Valóban miyen szép! — dicsérte újra. — Kézzel festette? Gyönyörű ez a szív... — Majd, ha... — nyögte a fiú —, majd, ha... az irodában kézbe veszi, gondolja azt... gondolja azt,.., hogy ... az én szivemet tartja. Ahogy kiejtette e szavfckat, már meg is rémült. Eszter - szemében -apró riadással — rápillantott, s a fiú vörösebb lett az alkonyi égnél, megnémult... Most már némán haladtak a tavaszi est varázsos illatait árasztó parkban... KI tudja meddig jártak Így. Az idő megállt felettük. Egyszer a fiú keze óvatosan hozzáért a kislány kezéhez ... a kis kéz megremegett, s szelíd megadással tűrte, hogy a fiú munkamarta keze tartsa .. Érezték egymás vérének lüktetését. S a lüktetések titokzatos Morsejelekké váltak. A távlródrótok, a forró kék erek, vitték, egyre vitték a jeleket, az örök szerelem örök jeleit... S aztán, nem tudni melyikük, megállt. Megállt a másik is. Megálltak egymással szemben ... És elcsattant az örökké varázsos, a felejthetetlen, a legszebb — az első csók... , Boldogságláztől kábult, álmatlan éjszaka után másnap elsőnek jött Eszter az irodába. A paplrvágó égő piros szivét megcsókolta, mielőtt letette az íróasztalára. Alig helyezte el, máris nyílt az ajtó, s belépett a járási párttitkár, s a felettes hatóság egyik képviselője. — Az igazgató elvtárs? — érdeklődtek. — Azonnal Itt lesz - felelte Eszter, s hellyel kínálta őket. — Ejnye de csinos! Hol vette — akadt meg a párttitkár szeme a helyre kis papirvágón. Eszter zavarba jött. — Ő, nem vettem ... Kaptam ... azaz, hogy az asztalosmühelyben csinálták. A párttitkár homloka redőkbe szaladt ... — Ilyeneket csinálnak az asztalosműhelyben ? — Nem... nem — tiltakozott Eszter rémülten —, hanem csak nem volt papírvágóm, és megkértem az egyik asztalosunkat, Kázmér Gézát, hogy csináljon egyet. Egy kis hulladék lemezből megcsinálta. — Hulladékból? Úgy — és sokatmondón villant össze a látogatók szeme. Mielőtt folytathatták volna, megjött az igazgató. A párttitkár szemrehányóan fordult hozzá. — Látod, igazgató elvtárs, hetek, sőt hónaook óta vitatkozunk. Te azt állítottad, hogy a szövetkezetnél nincs hulla-