A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-03 / 31. szám

(Uakok a napfényben fi 'HgW A jó gazda saját maga is részt vesz a munkában. Kádár István csoportvezető és Hajtman István szövetkezeti elnök ellenőrzi a kicsépelt magot Galánta ... Vágsellye ... Pered...! Szőke búzamezők, lomhán prüszkölő kombájnok, füstös távírőoszlopok . ! Mily fárasztó is harminc fokos hőségben ez a máskülönben aránylag rövid út! idegesen számlálom a még hátralévő megállókat, aztán újból a Sellyei-könyv után nyúlok. Nádfedelű házak ... nyomor ... sár ... munkanélküliség — olvasom újból és újból Peredről írt riportjainak egyikét Mikor is írta? — húsz éve se talán! Eltűnődöm, va.jon mit találok most két évtized után a nádfedeles házak helyén? Kis idő múlva lassít a gőzös, s mintha csak ébresztem akarná a szundikálókat, kocsijain nagyokat rántva, hirtelen megáll. Pered! Pered! - kiáltja a kalauz. Mindenütt csinos, új házak, csak itt-ott egy nádfedelű kunyhó. Az utcák rendezettek, mennyire másak, mint amilyennek Sellyei leírta! Jól öltözött, szinte városias külsejű emberek itt is, amott is; s arcukon, szemükben nyoma sincs a gondnak. Velem szemben egy zöldre pingált, könnyű parasztszekér kocog, kasában vadonatúj konyhaszekrényt támogat két babos ruhás leány. Kacagva intenek felém, csak úgy villog foguk az arany napfényben. Hát ezek lennének a „Nádas házak" korán megvénülő penészvirágai...? Megszaporázom lépéseimet, nagy ez a Pered, sokat kell még látnom, kérdezgetnem, hogy valóban megállapíthassam, mennyit is fejlődött 10 — 20 esztendő óta. De aztán mégis megtorpanok, s szememet dörzsölve álmélkodom a tekintetembe akadó új, csodás látványon. Mint valami furcsa madarak, kettős szárnyú drótalkotmányok gubbasztanak a cseréptetőkön. Egy, kettő, négy, hét — olvasom egészen megütközve. No, erre már magam is kíváncsi vagyok, ezért elhatároztam, hogy bekopogtatok az egyik ilyen antennás, peredi házba. Éktelen nagy kutyaugatás és libagágogás fogad, de csakhamar rendet teremt köztük egy kartonruhás, mosolygós arcú néni. Amikor elárulom, mi járatban vagyok, még szívesebbé derül az arca, és mindjárt be is tessékel tisztaságtól ragyogó kétszobás lakásába. Csak úgy kutyafuttából mértem fel az új konyhaberendezést, a hatalmas mosógépet, a pitvarban ácsorgó motorkerékpárt, mivel nem akarok feltűnően bámészkodni, pe nem is szükséges, szerencsére a jó Csontos Erzsi néni eléggé bőbeszédű, elsorolja ő leselkedés nélkül is mindazt, amire kíváncsi vagyok. Van harminc libájuk, három hízójuk, rádiójuk, távolbalátójuk, szebbnél-szebb ruhákkal telt nem is egy szekrényük; no meg egy-két ezresért sem kellene a szomszédba menniök. Nem, dehogyis magángazdák; az urának igaz. volt valamikor három és fél hektárnyi földje, de még életében beadta a szövetkezetbe. Ez itt mind a fia és menye keresete. — Tudja, lelkem, olyan világ van ma Pereden — dicsekedett a jó asszony —, hogy csak úgy dől itt a pénz, ha megfogja az ember a dolog végét! Miska, a fiam a múlt évben is több mint 13 000 koronát hozott haza a közösből, ezen kívül a libahizlalásból is befut egy kis apró. Nagy áldás ám Pereden a libahizlaló. Van olyan család, mely ezer libát is megtöm egy év alatt. A libát is, az élelmet is a baromfitenyésztő vállalat adja, a menyem csak húsz libát tömött legutóbb, mégis 640 koronát kapott érte! Menjen csak be a szemben levő falusi áruházba, majd megmondják ott, hogy megy az utóbbi években a peredieknek! A peredi „áruházban" éppen ebédszünetet tartottak, megfogadtam hát a jó Örzse néni tanácsát, s ide is bekukkantottam néhány percre. Az áruház vezetője szerencsémre éppen a Csemadok helyi csoportjának elnöke volt, így aztán itt is nagyon barátságosan fogadtak. — Hát bizony nagyot változott a világ itt azóta, mióta a megboldogult vágsellyei költő megírta a perediek nyomorát — mesélte Juhos elvtárs. - Képzelje csak, öcsém, hetvennégy távolbalátója van ma a falunak! Csak ebben az esztendőben elkelt a boltból 64 készülék. Több mint 160 mosógépet, 100 rádiót, négy motorkerékpárt s még negyvennél is több konyhaberendezést adtunk el január óta! Sellyei József idejében az volt Pereden a szólásmondás, hogy ebből a faluból még az úrféle is elmenekül, ha lehet. Ma azonban még bottal sem lehet kiverni innét, aki egyszer itt megtelepedett. Már estére járt az idő, amikor a földművesszövetkezet irodahelyiségébe bekopogtattam. Hajtman elvtárs, a helybeli EFSZ elnöke eldicsekedett ugyan 25 mázsás őszi árpa és körülbelül ugyanilyen búzahozamukkal, 898 hízójukkal, valamint szépen gyarapodó tehénállományukkal, azonban sok-sok keserű szó is kicsordult az ajkán: - A lakosságnak csak mintegy negyven százaléka vesz részt a közös gazdálkodásban, a fiatalok Csehországban, a városokban keresik boldogulásukat. Nincs utánpótlás, a falu fele rá sem hederít az ősi földekre! Hiába javul napról napra a közös gazdálkodás, hiába haladja meg a kétezer koronát is egy-egy szorgalmas paraszt havi jövedelme, a dolgos, munkaszerető perediek mégis idegenbe menne dolgozni. NEUMANN JÄNOS Az egykori nádfedeles házikókba ma már a távolbalátó is beköltözött 11