A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-30 / 48. szám

Ezek a fiatalok már nem lesznek egykések Cjlótot bizonyára á teremtő jelölte meg magának — négy dombbal vette körül —, hogy amikor a földön akad dolga, könnyen elkerülhesse. Ojlöton ugyanis lépten-nyomon feneketlen agyagospocsolyába gázol a jámbor jövevény. Engem ugyan kalauzoltak az utcán, mégis mezítláb kellett halászgatnom sárba ragadt cipőmet. Igaza lehet a legendának, hogy amikor isten éppen gyúrta a világot, egy csomó ragadós agyag kicsúszott a markából, és hangos lottyanással a mai Löt helyére pottyant. Lötty! — hallotta az úr a sár csattanását, és mérgesen fgy szólt: Hát, ha iotty, legyen itt akkor lot! Lótot egyébként Nagylőtnak nevezték régebben. A hetvenhét éves Máté Józsefné emlékszik is még rá, hogyan lett Nagylőtból Ojlót. — 1898 október másodikén, éppen déli harangszó idejében történt a szörnyű eset — mesélte Máté néni. — A mai kultúrház helyén akkor még csak egy kis zsúpfeledes kunyhó állót, ennek udvarán sütött éppen kenyeret a ház gazdasszonya. Egyszerre csak hatalmas szélvihar kerekedett, a szél felkapott egjj Üszök darabot és a zsúpfedélre dobta. Mi, a falu lakosai kukoricát tördeltünk a papi birtokon, amikor fülünkbe hasított a félrevert harangok vészes dtongása. Mire ' beértünk a községbe, már úgy lángoltak a szalmatetős házak, hogy majd megsültünk az utcán a rettenetes forróságtól. Estére egyetlen ép ház sem maradt a faluban; csak nagysokára épült fel Nagylót helyén a mai Ojlót. Érdekes még megemlíteni, hogy Lót község tulajdonképpen ősrégi szlovák település; mindössze 150 esztendeje élnek itt magyar nemzetiségű családok. Jelenleg 3500 lélek lakik a faluban, de ezek közül alig van 400 magyar anyanyelvű. Az itteni „négyszáznak" múltja és jelenje még a képzeletszülte mesénél is jobban Agglegények háza Ojlöton A hetvenhét esztendős Máté Józsefhé boldogan ringatja dédunokáját szemlélteti az egykori kapzsi paraszt és a mai •parasztifjúság közti különbséget! * * • Szilágyi Ferenc tanító, a lóti nemzeti iskola igazgatója még egészen fiatal ember. Igaz ugyan, hogy ez a clm csak addig tiszteletre méltó, amíg az ember el nem látogat Iskolájába. Mert hát a lóti nemzeti Iskola egyetlen tanteremből áll mindössze; itt Igazgatja Szilágyi elvtárs a gondjaira bízott huszonnyolc gyermeket, A padok egyik sorában az ötödikesek és a negyedikesek tesznek úgy, mintha feszülten figyelnék tanítójuk magyarázatát. — A másik sorban a harmadikosok ép a másodikosok ülnek. Több padsor nincs is az egész iskolában. Hol éneklik hát az elsós nebulók a hires abó-ab-papkalapot ? Az egyik — Ez az egyetlen elsősöm — mondja szomorúan, első padban ülö fiúcskára mutat Szilágyi elvtárs. — Egyetlen hatéves gyermek sincs a magyarok között, ez a fiúcska ls osztályismétlő! Az évszázados egyke, sőt egyse szomorú megnyilvánulása ez — teszi még hozzá halkan a tanító —, mindössze 28 iskolás telik ki Ojlót 134 magyar nemzetiségű családjából. — Szólítsa csak meg a gyermeket, s kérdezze meg, hogy hívják őket! Gyén! Korpás! Salai! Máté! Pap! — csengenek fülembe á lánykák és fiúcskák nevei, s aztán újra hallom: — Gyén, Korpás, Korpás. Korpás, Pap, Pap, Salai, Máté... A 28 gyermek között egyetlenegyet sem találok, akit másképpen hívnának! Egy iskola tanttójától nem kívánhatom, hogy intim dolgokat meséljen tanítványai szüleiről, vagy nagyszüleiről; búcsút veszek hát Szilágyi Ferenctől, és magában a faluban kezdem kielégíteni kíváncsiságomat. Hallok és látok Is éppen eleget ahhoz, hogy csakhamar tisztán álljon tlöttem Üjlót magyar parasztjainak ősi tragédiája. Az egyik utcán düledező fálü, áprő, vaksi ablakú viskót látok — agglegények lakják. A gyom, a szú, á penész sem érzi tán magát jól már ebben a vályogból készült koporsóban, de a ház gazdái igen. Pedig nem koldusok, mindegyiküknek váril legalább kél hektárnyi földje, s lustasággal sem igen lehetne őket vádolni. Egyetlen baj van Itt, az asszonykéz hiánya. Dehát miért nem házasodtak meg akkor ezek az agglegények. — Mert módosabbat nem találtak, szegényt meg nem akartak. Máshelyt mosolygós ablakú, büszke pirostetős, módis mai házban találtam meg a lóti bús életet. A ház asszonya, hogy ne kelljen megosztani az összekapart vagyont, évekkel ezelőtt elhajtatta magzatját. Mai ésszel, házát adná oda, ha ismét termékeny lehetne. Igen, 120-150 évvel ezelőtt kezdődött el ez a szörnyű paraszttragédia. A község első magyar lakosai mindent elkövettek, csakhogy meg ne osztódjék pár hektárnyi földjük. Egymásközt nősültek, minden krajcárt a fogukhoz vertek, isten őrizte meg őket még csak annak a gondolatától ls, hogy fiuk, vagy lányuk más faluba, idegen családba vigye a vagyont. Annyira zsugoriak voltak, hogy annak idején, bár mindössze 3 kilométernyire van Ojlóttól a vasútállomás. mégis inkább gyalog mentek el a 21 kilométerre levő Érsekújvárra, csak hogy több pénz maradjon a ládafiában. Egyetlen fiúnál nem akartak többet; mert a fiú még csak benősülhet valamelyik nagyobb vagyonba, de a lány, jaj, az folyton csak visz. A földéhség e borzalmas átkának volt a következménye, hogy anyák elvétették magzatjaikat, hogy féltestvérek is kötöttek egymással házasságot, s Ojlót 134 Az egyik Máté-lány egyáltalán nem bánta meg, hogy az idegenből jött Szilágyi tanítóhoz kötötte sorsát miliar családja egy részénél még mos is ott vigyorog az egyke vagy az egyse ördöge. » * * Már cikkemnek elején említettem, hogy milyen szegényes, milyen parányi az újlóti nemzeti iskola. Hadd meséljem hát most azt az estét is el, mikor olyanná vált, mint egy tündérszála No persze, nem nőitek k! ezen a bizonyos kedd estén sem aranyos, karos gyertyatartök az osztály falából, tündérek sem fújtak ezüst harsonákat, mégis könnyesen szép volt, amit Itt láttam. Büttykös ujjú parasztlegények* szélfújta arcú parasztleányok gyűltek össze, hogy kincset gyűjtsenek ők is, miként elődjeik — csak kissé másfajtát. Heti olvasöKöri összejövetelét tartotta a Csemadok üjlótl csoportja, erre hívott meg Szilágyi tanító. Igen, a lőti Gyének. Korpások, Salalak, Máték és Papék új arcát, a felszabadulás utáni új nemzedék igazi boldogságra törő mai arcát láttam meg ezen a kései délutánon. Könyvrészleteket olvasott fel Szilágyi Ferenc, irodalomról beszélgettek, újságok érdekesebb cikkeiről vitatkoztak. S olyasféle témákra is rábotlottak a nyelvek, hogyan lehetne az apákat, nagyapákat rávenni, oldják le már magukról a múlt koloncait, s a falu fiatal szövetkezetében keressék boldogulásukat. Felvilágosult, az új felé haladó, öntudatos, talpig embereket ismertem bizony meg a sötéttől vakká lett ösök sarjadékaiban, s ez olyan széppé varázsolta előttem a kis szegényes iskolatermet, hogy ezt az estémet nem felejtem el soha. Az újszülött napfény mindig legyőzi az öreg éjszakát — ezzel a mondattal szerettem volna pontot tenni újlóti megfigyeléseimre. Hadd biggyessze azonban egy, csak pár percre megtörtént kis epizód írásom végére a végső pontot. Még az említett olvasóköri estén történt, hogy az egyik falusi ifjú igy dicsekedett el: „Nálunk a Csemadok helyi csoportjának tagja' nemcsak Üj Szót és Oj Ifjúságot járatnak, de a most megindult Irodalmi Szemlére is töbebn előfizettek." És e Csemadok heti lapja, az A Hét hány példányban jár? — tolult önkéntelenül is ajkamra a kérdés. A fiatalember nyakig elpirult, s aztán bemondott egy számot, amivel úgy lászik nem igen lehetett megelégedve. Nos, és ma mi történt? Alig néhány perce Lőtről jött levéllel kopogott a postás. A levél szűkszavú, annyi áll csak benne, hogy mlőta elutaztam Lőtről, tizennyolc A Hét clmú lapot rendeltek mag a lóti Csemadok tagok. NEUMANN JÁNOS