A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-10 / 32. szám

A volt cári palota, a jaltai konferencia színhelye vei az előzőt lekaszabolta a malária és a sárgaláz. Végül is a szovjet kormány ezerkilencszázharminckettőben hadat üzent a láp birodalmának. Emberek tízezerei lapátokkal és ásókkal: bágerek és földkotrógépek Indultak harcba a kétszázhúszezer hektárnyi mozgó talaj és a pusztító járványok terjesztői, a szúnyogok ellen. Napjainkban Adzsária és Abházia, a mitológia Kolhisze, a Szovjetunió legtermékenyebb vidékei közé tartozik. Két napig pihentünk Batumiban. A harmadik nap reggelén hajóra szállottunk. Három napra a hófehér Lenszovjet lett az otthonunk, elegáns fülkéivel, éttermeivel és klubhelyiségeivel. A rakparton nagy volt a búcsúzkodás, zsebkendőlobogtatás. Azután hajónk kifutott a kikötőből. Először az emberek, majd az épületek és daruk, a világítótorony és a lehorgonyzott gőzösök válnak valószínűtlenül apróvá, hogy később a semmibe vesszenek. A tenger zöldje lassan kékbe megy át. Hajónk fara széles, fehérfodros hullámuszályt hagy maga után. És most bevallom, Ajvazovszkijnak mégiscsak igaza volt. Fenséges pillanatok, percek és órák következnek. Felettünk az ég azúrkékje, alattunk a tenger sötét akvamarinja! Szemem nem tud betelni a látvánnyal. Szipje ünnepélyesnek vélném a pillánatot, ha a hajónkat kísérő rakoncátlan delfinek nem bukfenceznének hajónktól jobbra és balra meglehetősen tisztességtelen közelségben. A távolban elmosódó sáv a partvidék. Fenn a háttérben még egyszer, utoljára feltűnnek a Kaukázus hófedte ormai. Valahol ott, kopár sziklához láncolva szenvedett Prométheusz, aki az istenektől ellopta a tüzet, hogy az emberek szebben és jobban éljenek. Déltájban a már említett Potiban állunk meg vagy másfél órára, majd folytatjuk utunkat Szuhumi felé. Késő este érkezünk meg a fények városába. Rövid esti kirándulás után kifutunk a kikötőből. A csillagtalan éjszaka után Szocsiban ébredünk. Szuhumival ellentétben nemcsak üdülőhely, de hatalmas méretű is. ötvennyolc szanatóriumában csak az elmúlt esztendőben négyszázezer szovjet dolgozó üdült és gyógyíttatta tYl Qrtáf székely hadainak színe-java, a tatárok sanyarú fogságában. Ez hát a Krím! Ódon legendák hazája, régi és új hőstettek sznhelye, írók és művészek üdülője. És itt van az Artyek. a szovjet úttörők híres köztársasága. Hajónk Jalta kikötőjében vet horgonyt. Sajnos, mindössze hat óránk van mindárra, amit e rövid idő alatt a Krím csodáiból megpillanthattunk. Szeretném megnézni A P. Csehov itteni lakóházát, betekinteni Gorkij, Pavlenko és Ajvazovszkij néhai dolgozószobájába, elkeveredni a hullámzó tömeg közé, halászokkal kimenni a tengerre kora hajnalban, és alkonytáj t kéz a kézben járni a nikitai füvészkert platánjai alatt. De mint halálraítélt előtt, állandóan ketyeg az óra, és szenvtelen, hamuszürke hangon ismételgeti: hat órád van, hat órád van, hat órád van . . . Pedig nekem legalább hat nap kellene vagy hat hét! Érzi ezt úgy látszik társas gépkocsink vezetője is, mert szédületes iramban hajt a nyaktörő szerpentineken. Máris a város felett vagyunk, lenn a kikötőben fehérlik hajónk, a Lenszovjet. Megállásra, fényképezésre nincs idő. Rohanunk előre! Első megállónk Livádia. Livádiában a szőlőhegyek tetején építette fel II. Miklós cár az ezerkilencszáztíz és tizenegyes években az „Oj palotát". A cári család hét tagja részére épült fel a nyári palota negyven termével, melléképületeivel és hatalmas parkjával. Ezer cseléd szolgálta e hét ember szeszélyét, kényelmét és ezerötszáz cáendőr őrködött testi épségük felett. Am a szuronyok hegyén nem lehet sokáig ülni. A Romanovok nincsenek többé. A történelem szemétdombjára kerültek, akárcsak Hitler pimasz tábornokai, akik a második világháború idején itt rendezkedtek be. Itt garázdálkodott három éven át a német fasiszták vezérkara. És ezerkilencszáznegyvenötben itt zajlott le a történelmi nevezetességű jaltai konferencia. magát. Fedélnélküli, nyári társas gépkocsin száguldunk át a városon. Már kissé boszszantó, hogy mindent csak kutyafuttában nézhetünk meg, azonban reggel kilenc órakor tovább hajózunk. Tuapsze és Novorosszijszk az aznapi további megállónk. Semmi érdekeset nem látunk. És Iflgéniát nem találom . , Reggel a Krimi-félsziget vadregényes partvidéke kápráztat el, a régi görögök Kerszonézosz Tauricája. A Taurisz! Itt találta meg Oresztesz rég holtnak vélt nővérét. Ifigéniát. Itt uralkodott Girej, a híres tatár kán és itt, a Krím száraz A Voroncov palota udvara Szökőkút a palota díszkertjében A volt tárgyalóteremben ma is úgy van minden elhelyezve, mint akkor, Sztálin, Roosewelt és Churchill találkozójának idejében. A volt cári palota ma múzeum — az új nemzedék okulását szolgálja. Megtekintjük a néhai Voroncov palotát, sziklákat mászunk meg. Alattunk a mélyben a tenger ezüst tükre összefolyik a mennyből tozat égszínkékjével, mögöttünk a Jajla hegység riasztó óriásai. És Ifigéniát nem találom . . . Valahol, egy útkereszteződésnél irányt jelző tábla. Sebtiben olvasom az érdekes felírást: „Bakcsiszaráj 70 km". Hej, de jó is volna elugrani ebbe a kis tatár faluba vagy városkába, és meggyőződni arról, vajon létezik-e még Puskin bakcsiszaráji'szökőkútja, Girej kén palotája, él-e még a nép között Mária és Zaréma emléke. De nincs időnk. Az óramutatók világrekorderi gyorsásággal száguldanak körbe az óra számlapján. Délutáni két óra van. Lenn a kikötőben türelmetlenül szól a hajó' kürtje. Ránk vér, elkésett utasaira, hogy meszszi vigyen bennünket a mesék és valószínűtlennek tűnő valóság hazájából. Mély barázdát szánt hajónk a tenger sötétkékjébe. Jobb oldalunkon még egyszer feltűnik Livádia, a Fecskefészek, az ismert sziklák, fölöttük pedig lelőgfj felhőfüggönyökbe takaródzik a Jajla. Borongós hangulatban mondunk egymásnak jó éjszakát. Hisz reggel mér Ogyesszában -leszünk. Az aranjuezi szép napok véget értek! iFolvtatiuk) Sziklák és tenger