A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1958-12-22 / 51 - 52. szám
Értékes művek a Magyar Könyvbarátok Körének kiadásában Bizonyára mindenkinek nagy örömére szolgál, ha rendszeresen gazdagíthatja könyvtárát a hazai és a világirodalom örökértékü remekműveivel. A Magyar Könyvbarátok köre (MKBK) igyekszik ezt tagjai számára lehetővé tenni. Az MKBK évenként négy könyvet ad ki tagjai számára (kötelező sorozat), a könyvek egészvászonkötésben, színes borítólappal jelennek meg, áruk kötetenként 12.— Kcs. A nem kötelező sorozatban évenként ugyancsak négy könyv jelenik meg a világirodalom remekeiből. Az MKBK minden tagja, aki az 1959. évi kötelező sorozat négy kötetét megrendeli, még egy ötödik, jutalomkönyvet kap, teljesen ingyen. Mit kell tennie, hogy az MKBK tagjainak SORÄBA LÉPHESSEN Kitölti a mellékelt Belépési nyilatkozatot és beküldi az MKBK címére: Bratislava, Martanovicova 10. Negyedévenként, utánvétellel, átveszi a kötelező sorozat egy-egy könyvét, kötetenként 12,— Kés-ért. amihez még a postaköltség járul. Utánvétellel átveszi a nem kötelező sorozatból megrendelt könyveket. A TAGOK ELŐNYEI Értékes, szép kiállítású könyveket kapnak, a könyvpiaci árnál jóval jutányosabban. 1959. ÉVI KIADVÁNYAINK: Kötelező sorozat Peter Jilemnicky: Garammenti krónika A Szlovák Nemzeti Felkelés dicsőséges napjait, drámai eseményeit és hősi harcát örökíti meg a nagy szlovák realista prózaíró ebben a híres művében. Néhány évvel ezelőtt jelent meg először magyar nyelven Jilemnicky Krónikája és azóta teljesen elfogyott. Második kiadása most jelenik meg. Őrtüzek a hegyekben A vadregényes szlovák tájba beledübörög a világtörténelem, amelynek mindnyájan részesei vagyunk. Gyűjteményünkben a Szlovák Nemzeti Felkelésről irt legszebb novellákat adjuk ki, magyar nyelven először, könyvalakban. Jókai Mór: A két Trenk A két Trenk története Mária Terézia és Nagy Frigyes porosz király idejében játszódik. A hétévels háború keretében leleplezi egyrészt az uralkodó osztályok telhetetlen hatalom-- és pénzvágyát, másrészt az uralkodói gőg túltengését, valamint az úri „igazságszolgáltatás" brutális igazságtalanságát. Jaroslav Vávra: Ahmed éhezik A Szaharának ez a hősi eposza megismerteti olvasóinkat a kizsákmányolt és becsapott, otthonától és fiaitól megrabolt arab nép életével. A mü vádirat az európai „civilizátorok" ellen, akik rabszolgasorsba sülyesztették a természet szabad fiait. De a rabszolgatartók műve nem sikerül. Az elnyomott népek fellázadnak és kiharcolják függetlenségüket és szabadságukat. Nem kötelező sorozat Emil B. Stefan: Viharfelhők A regény 1938 őszén és 1939 tavaszán játszódik Prágában, Bratislavában és Kassán. A szerző élethű képet fest az akkori mozgalmas időkről. Mintegy kaleidoszkópban lépnek fel azok, akik eladták magukat a cseh és szlovák áruló burzsoáziának, a fasizmusnak. Egyidejűleg — ha illegalitásban is — már szerveződnek és mozgolódnak a cseh, szlovák és magyar kommunisták, a fasizmus ellenfelei. Stefan regénye világos irányvonalával, de főleg a Csehszlovákiában élő nemzetiségek közös fasisztaellenes harcának ábrázolásával a proletár nemzetköziségre nevej., Nevető magyar dekameron Ebben a novella- és kisregény válogatásban a legnagyobb magyar klasszikus prózaírók szólnak hozzánk, hol a szellemesség, kacagtató humor, hol pedig a maró szatíra hingján. A fényképezőlencse pontosságává! örökítik meg a szúk látókörű, önimádó, degenerált úri menazsériát. Nemcsak a jelen, hanem a régi magyar humorisztikus irodalom is, haladó szellemével, szintén a jövőbe mutat és az embernemesitő és embernevelő kultúra új fejlődési lehetőségeit vetíti előre. Frána Srámek: Ezüst szél I Az ifjúság, a tavasz és a szerelem szociális aláfestésű költőjeként ismerik a cseh irodalomban Frána Srámeket. „Ezüst szél" című regényét számos nyelvre lefordították. Nikolaj Csukovszkij: A balti égbolt A regény lebilincselően izgalmas cselekménye a második világháború idején játszódik le a fasiszta ellenség által ostromolt Leningrádban. A könyv hősei egy repülő raj tagjai, akik elszántan védik a várost a Luftwaffe nagy túlerejével szemben. E nagy. áldozatos harcot írja le Csukovszkij regénye addig az időpontig, amíg az utánpótlás lehetővé teszi a város felszabadulását. Ajándékkönyv Martin Kukuéín: Ifjúkori éveim A nagy szlovák klasszikus saját diákéletéről írt elbeszéléseit tartalmazza ez a kiadványunk. Megtaláljuk bennük az író realisztikus éleslátását, amellyel a dolgok mélyére tekint, természetes humorát és gyönyörű nyelvezetét. Kérjük, szíveskedjék az 1959. évre szóló, mellékelt Belépési nyilatkozat-ot aláírva a Magyar Könyvbarátok Körének címére minél előbb elküldeni. Ha 1958. évi kiadványainkból is óhajt rendelni, kérjük a jelentkezési nyomtatványnak ezt a részét is kitölteni. Megrendelését — mivel ezekből a könyvekből már csak kevés van raktáron — a lehetőségekhez képest intézzük el. Magyar könyvbarátok köre Bratislava, Martanovicová 10. Belépési nyilatkozat ' Fzennel kijelentem és sajátkezű aláírásommal megerősítem, hogy belépek a Magyar Könyvbarátok Köre állandó rendes tagjainak sorába. Kötelezem magam, hogy a Kör kötelező sorozatának évente megjelenő négy illetménykönyvét, egyenként 12,— Kcs-ért (+ postaköltség), utánvéttel átveszem. Kötelező sorozat: A könyvek ára: tagoknak bolti ár kb. 1. Peter Jilemnicky: Garammenti krónika 12 - Kcs 17,20 Kcs 2. Őrtüzek a hegyekben 12,- Kcs 18,30 Kés 3. Jókai Mór: A két Trenk 12,- Kcs 19,- Kcs 4. Jaroslav Vávra: Ahmed éhezik 12,— Kés 17,50 Kés Nem kötelező sorozat*): kb. kb. Í.Emil B. Stefan: Viharfelhők 24,- Kés 27,50 Kés 2. Nevető magyar dekameron 23, - Kés 28, — Kcs 3. Frána Srámék: Ezüst szél 12,- Kés 15.20 Kés 4. Nyikolaj Csukovszkij: A balti égbolt 16,- Kés 20,- Kés Azok az MKBK tagok, akik a kötelező sorozaton kívül a nem kötelező sorozatnak mind a négy kötetét megrendelték és kifizették, ingyen kapják Kukuéín: „Ifjúsági éveim" című regényét (nem tagok számára kb. 19,20 Kés az ára). *) Kérjük, szíveskedjék megjelölni, melyik kötetet rendeli meg. Az 1959-ben megjelenő köteteken kívül megrendelem még az 1958-as sorozatok könyvei közül — tagsági áron, utánvéttel — a következőket: ...db. Jókai: Aranyember a Kés 12,— db. Némcová: Falu a Sumavában a Kés 12,db. Platov: Hét szál fű országa a Kés 12,db. Flaubert: Bovaryné a Kcs 12,db. Mikszáth: A vén gazember a Kés 11,70 db. Feuchtwanger: Rókák a szőlőben a 31 20 db. Hecko: Vörösbor a Kés 24,Név: Foglalkozás: Lakhely: Utca és házszám: Posta: Járás: A munkaadó neve és címe: Kelt sajátkezű aláírás