A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-23 / 47. szám

Viktor és Feri a sötétből jól látták őket. Valami megsajdult bennük, még erősebben érezték árvaságukat. A kislány kisiklott az ölelő karok közül és unszolta a fiút befelé. — öntsd már ki a vizet, és induljunk, mert mindjárt ránknyit édesanyám, — Hát aztán — legénykedett a katona, de azért engedelmesen fogta a teli kannát és a ház felé tartott. A lány hátraszaladt a kutyához, mire az végre elhallgatott. — Gyere Morzsi vacsorázni — veregette meg kedveskedve a bozontos bundát, és nyakörvényéi tartva bevezette. A piros szoknya lebbent egyet az ajtóban, és csönd, szomorú csönd lett. — Hát azt hisszem - szólalt meg lemondóan Viktor —, nem kérünk itt szállást éjszakára ... Gyere, nézzük meg, maradt talán a vödör aljén még valami' víz. — Csak azt a dögöt kí ne eresszék közben - fohászkodott Feri. A kúthoz lopóztak és nem csalódtak reményükben. Mohőn kortyolták a maradék vizet, míg szomjuk nem csillapult. A házra vetett utolsó pillantással elbúcsúztak a dédelgetett gondolattól, hogy négy fal között, barátságos melegben töltsék az éjszákát. Túlságosan féltették alig pár órája szerzett szabadságukat, semhogy könnyelműen kockára tegyék. Szorongó szívvel egyre lankadó léptekkel indultak tovább. Leány a vonaton Ölében nyitott számtanirka, vékony ujjait rászorítja a lapokra, mintha védené a gyök alatt megbújt számokat, hogy álmában szét ne fussanak. Fejét ráhajtja jobb kezére, izeg-mozog, mint kis menyétke, — ha alszik, akkor Is eleven. Felriad minden állomáson, aztán megint birkóznak ketten — ő és az Alom. OZSVALD ÄRPAD tette a magáét. Behúzott nyakkal, dideregve lépdeltek, nem tudták meddig tartott ez a szótlan gyaloglás, mikor észrevették, hogy a gazda lefékezi a lovakat. - Hő! Csikordultak a kerekek, a kocsi megállt. - Itt volnánk. Nézzék csak - mutogatott az ostornyéllel -, erre mennek tovább. Ha jól kilépnek, nemsokára elérik a Mészáros-tanyát, Talán meg is hálhatnak ott. Viktor szerette volna megkérdezni, hogy kik azok a Mészárosék, de végül is benne rekedt a kérdés. Megköszönték az útbaigazítást, mielőtt azonban elváltak volna, a gazda kis csomagot nyújtott le nekik. - Kis maradék ... Ha nem vetik meg és nem akad éppen jobb vacsorájuk... A két fiatalember alig titkolt mohósággal szinte egyszerre nyúlt a csomag után. Szánalom támadt a szekeresben az áruló mozdulat nyomán. Hirtelen ötlettel a zsebébe nyúlt. - Dohányosok ? A kis pléh dobozka, ami eddig a gazda bekecsében lapult, eltűnt Feri nyűtt ruhájának zsebében. - Hát Isten magukkal, jó utat. A gyeplő után nyúlt, és a kerekek folytatták útjukat. Alig gördültek métert, kettőt, a gazdának újabb aggodalma támadt: mégsem kellet volna dobozostői odaadni a cigarettát - korholta magát. Nyom lehet, ami hozzám vezet, ha ezeket lefülelik. Ügy kell nekem az ilyesmi, mint a hétnapos hideglelés ... Nem lehet elég óvatos az ember. Könnyen megy most valakire a gyalázatot rákenni, csak aztán győzze mosakodással... Eh! - hesegette el később a kellemetlen gondolatot. A két vándor már nem hallotta a fás szekerek nyikorgását, de sokkal erősebb hangok verték fel az este csendjét. Tankok és teherautók vonultak az országúton, azoknak hallatszott nehéz búgása. Győr irányéból jöttek. Viktor és Feri megállt, és visszafelé fordulva hallgatódzott egy ideig. - Nem adott rossz tanácsot az öreg. Ezen a mezei úton nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat. Üjra megindultak, s mikor elég messze érezték magukat az országúttol, Viktor megállt. - Te Feri, ez lehetetlen! - Micsoda ? - Még meg sem néztük, mi van a papírban. Nevettek. Hoszú napok óta először. Viktor kihámozta a papírból a darab kenyeret, meg a paprikás szalonnát, amelynek mennyei illata betöltötte szaglószervüket. Megfeledkeztek mindenről. A kenyeret kettétörték, s kés híján a szalonnábői felváltva harapdostak. Rágóizmaik, fogaik, nyeldeklőjük szaporán dolgozott, és a jőlzú étel régen sóvárgott élvezete arra késztette őket, hogy ott az út szélén leüljenek. Nem vesztegettek addig egy szőt sem, amíg a testvériesen megosztott vacsora az utolsó morzsáig el nem fogyott, "utána ls hallgatagon méláztak még, mintha a folytatásra vártak volna, mintha nem férkőzött volna a tudatukig, hogy vége ... nincs, bekebeleztetett. Egyikük sem állithattja, hogy megterhelte gyomrát, inkább hiányérzetük támadt, mert az oly régóta kevés és silány ételhez szoktatott gyomor most nagyobb erővel követelte a magáét. A vacsora mégis megerősítette őket. Felálltak: tovább, tovább... Mágnesként vonzotta őket a Mészáros-tanya, bár nem tudták, Jelent-e ez majd vándorlásukban oázist. Végre megpillantották a tanyaház ablakainak világító szemét, amely lidércfényként hívta, csalogatta őket, hogy megszaporázták lépteiket. A ház előtt Jegenyék álltak őrt, sötét sziluettjük rárajzolődott az égre. Közelebb érve lelassítottak, tétován kerülgették az épületet, A kiszűrődő fényben kerekes kutat fedeztek fel. Egyszerre kiszáradt a torkuk, epedeztek egy-két korty üdítő viz után. A kúthoz oldalogtak, de a ház felől kutya vakkantott. Megtorpantak. Feri kezet ott maradt a vödrön, amelyet már leengedni készült. A kutya is elhallgatott, de szinte látták, amint körülszaglászik, fülel. - Remélem, láncon van a fenevad — suttogta Viktor, Kinyílt a ház ajtaja és a kiömlő világosságban Jőformájú fehérnép jelent meg. Egyik kezében kannát tartott, a másikkal kendőjét fogta össze. Egyenesen a kút felé indult. A szökevényeknek sikerült nesztelenül hátrább húzödniok a sötétség védelmébe, mert lépteik zaját felfogta a puha, nyirkos földön sarjadó gyep. A lány léptei alatt ropogot a kúthoz vezető kavicsos út. A kutya mégis megérzett valamit, mert hangos, kitartó csaholásba kezdett. - Morzsi - szólította az állatot halkan a lány —, mi bajod? Éhes vagy már? A kutya a jöl ismert kedves hangra visszanyöszőrgött, aztán folytatta figyelmeztető ugatását. A lány a kannát a kút peremére tette, és nyugtalankodva körülnézett a sötétben. Az ajtő másodszor nyílott és katonaruhás fiatalember sietett ki a lány után. - Nem tudtam hová tűntél, Emmike, várj csak, majd segítek. - Nem ismered még jől a kutunkat, Jani - mosolygott a lány. Ravasz kút ez! A sötétben könnyen benne hagyod a vödröt... - Sose félts! - hetykélkedett a legény, és engedte lefelé a láncot. - Mit ugat úgy ez a kutya? - idegeskedett láthatóan a lány. - Tán a holdat. - De Jani - nevetgélt a fehérszemély —, hiszen csupa felhő az ég! A vödör szerencsésen felért s mikor a katona a kávára tette, a két menekülő hallotta a vlz loccsanását. A fiú megfordult és szembe nézett a lánnyal. - De két csillag azért ragyog! Átfonta a karcsú derekat, és a jó stratégiai helyzetet kihasználva szájoncsőkolta.