A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-12 / 41. szám

Zsitvabesenyél kiénJka Csendes már a falu, mikor megérkezem, csak a községháza kivilágított ablakai hívogatják az embert befelé. Nagy megbeszélések folynak itt esténként, jő két hét óta. Lehajtott fejű, vagy dacos tekintetű magángazdák- ülik körül a belső helyiség kopott tölgyfaasztalát, ezeknek magyarázza a szövetkezeti , gazdálkodás előnyeit Sebők Dezső, a Csemadok Nyitra-kerületi bizottságának titkára. Éliás Áron, a HNB elnök, Tikánszky Mihály alelnök és Simkó Ernő HNB-titkár inkább csak „illendőségből" tartózkodik itt, ha már a Csemadok vállalta a felvilágosítómunkát, hadd beszéljen a titkár. No, magyaráz is éppen eleget, néha szinte rekedtre beszéli magát - éppen csak a magángazdák hallgatnak komoran, magukba mélyedten. Csendesen helyet foglalok a lóca egyik végén, csak szemmel üdvözlöm Sebők Dezsőt — és hallgatom beszédjét: — Nézzék, emberek — magyarázza, kitudja hányadszor már ezen a héten —, nincs igazuk, ha azt hiszik, hogy a szövetkezetbe való belépés földjük' elvesztésével jár. Minden szövetkezeti tagnak saját nevén marad a birtoka, a szövetkezetből akármikor kiléphet. A közös gazdálkodást azért propagálja az állam, mert nagyobb földterületet könnyebben megművel a gép, több jut tehát így az államnak is, meg a szövetkezeti tagnak is. — Megette a fene — mordul gúnyosan bele a beszédbe egy háromhektáros gazda —, azért nem fizeti rendesen a besenyői szövetkezet még azt a pár koronányi osztalékot sem! — De megfizet! — csattan a hangja a Csemadok-titkárnak -, sőt kétszerháromszor is többet fizetne, ha olyan jó földművesek dolgoznának benne, mint amilyenek maguk. Dehát hogy boldoguljon akkor, ha 638 hektárnyi földet három embernek, nyolc hektár kertészetet két embernek kell megművelnie! Mindjárt más lenne a helyzet, ha maguk is belépnének. Hej, ha maguk csak egy kicsit is segítenének, tudomistenem, egy év alatt lepipálnák még a szomszéd milliomos udvardi szövetkezetet is! * Járom az utcákat, be-bekukantok a házak ablakain, ismerkedem Besenyő múltjával, jelenével, lakóival. Csakhamar öszszetalálkozom az egyik esti ismerősömmel, Tikánszky Mihállyal, ő tanácsolja aztán, hogy látogassam meg a falu híres háziiparosait, a sustya-fonókat. — De aztán ügyeljen ám — figyelmeztet nevetős arccal —, nehogy megszorongassa valamelyik sustyásunkat, mert sárgaság van a faluban. .. No, nem kell azért megijedni, múlófélben van már, a falu minden lakóját beoltották, egy-két gyermek volt csak benne. — Erről kellene inkább beszélnünk a folyton morgolódó magángazdáknak, mint arról, hogy „el akarja venni" földjüket az állam — ráncolja aztán össze homlokát a szövetkezeti eszméért élőhaló derék ember. Most bezzeg ingyen oltást kapnak a gyerekek, de emlékeznének csak a temetőben sorakozó apró sírhantokra, ki törődött a régi időben a szegényemberek tucatjával pusztuló gyerekeivel! A „sustyás-ház"-ban Sulák Erzsébet papucsot, Kosár Karolin, Jancsán Erzsébet Szulák Erzsi néni, a besenyői sustyúzók vezetője és Gug Borbála a legdivatosabb szatyrokat, Kollár Mária és Iván Margit meg szőnyeget, készít. Szépeket, finomakat, divatosakat. — Honnan tanulták ezt a gyönyörű népművészeti munkát ? - álmélkodom az asszonyok ügyességén —, kincseket ér a maguk fürge keze! — Keresünk is szépen ezeken a dolgokon! - kacagnak az asszonyok —, „drusztvóban" vagyunk, 150 asszony dolgozik benne Besenyőn. Készítményeink még a brüsszeli világkiállításra is eljutottak — toldja meg büszkén az egyik Megtudom aztán, hogy a besenyőiek évszázadok óta kitűnnek az ilyesfajta háziipari munkában, a férfiak híres kosár-és szakajtó-fonók, az asszonyok pedig messzeföldör híres kendő és ruhahímzők voltak. Most a bratislavai Népművészeti Központ foglalkoztatja Besenyő asszonyait és leányait, és van olyan hónap, amikor 40 ezer korona értékű sustya-árut is átvesz tőlük. — Tudja, nagy szükség volt ám nekünk a régi világban ezekből a fonásokból beszedett fillérekre - magyarázza még búcsúzáskor e népművészet fentmaradásának okát Sulák örzse néni —, nagyon szegény volt itt örökéletében a nép A besenyeiek még húsz évvel ezelőtt is zselléreskedéssel, részaratással keresték kenyerüket, egypár nagygazda kezében volt nálunk a földbirtok, a falu többsége meg csak gürcölt. Olyan nagy becsben' volt ám minálunk a munka, hogy még azt is meg kellett fizetnünk, ha munkába mehettünk. Még 1936-ban is a2 volt nálunk a bevett szokás, hogy 20 napi ingyen napszámot dolgoztunk le annak a gazdának, aki részaratónak felfogadta az embert! Lássa, ilyen volt az élet nálunk — kiáltja még utánam örzse néni —, régen örült az ember ha dógozhatött, ma meg hektárok terménye pusztul kint a szövetkezeti fődeken, azért, mert nincs aki megbecsülné az ősi paraszti rögöt. NEUMANN JÁNOS A besenyői sustyakészitmények a bruszszeli világkiállításon sem vallanak szégyent. Képünkön egy ilyen, kukoricaháncsból font divatos szatyor LegdivatoMbb papucscipó is készül kukoricaháncsból