A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-24 / 34. szám

ßarsi Imre: Mindenütt jó, Bogdán Hmelnickij lovasszobra Az Ukrán Kommunista Párt főtitkárságának épülete KIJEVBEN Íme már messze mögöttünk van a Fekete­tenger kellemesen hűsítő szellője, Ogyessza illata. Ukrajnán keresztül-kasul fut vonatunk, és a hőség elviselhetetlen. A fel­hőtlen égen mintha a nap is megállt - volna, egyetlen levél sem rezdült. Nem lehetett sem olvasni, sem aludni. A vonat folyosóján ván­szorogtunk. lézengtünk ide-oda, és bizony elég­gé megviselten érkeztünk meg az ősrégi Ki­jevbe, a legrégibb szovjet városok egyikébe. Egyszer már jártam erre. ezerkilencszáz­negyvenöt augusztusában. Akkor még romok­ban hevert a város. Csodálkozva néztem a szovjet embereket, katonákat és civileket. Nem tudtam hirtelenében megérteni, hogy olyan barátságosan bánnak a ..Fritzekkel", a német hadifoglyokkal, akiket befogtak a hitleri fa­siszták által elpusztított Kijev felépítésébe. Meg is kérdeztem egy sztarsinát, az őrcsapat parancsnokát. Igen érdekes és tanulságos fe­leletet kaptam. — A háború meghalt. Ezek itt nem ellenségek, csak hadifoglyok — mon­dotta a szovjet frontharcos, és nem is tudta, hogy leckét adott a humanizmusbői! Tizenhárom év múlt el azőta. Ma, a Dnye­per apó haragoszöld hullámai felett fekvő Ki­jev soha nem látott szépségben tündököl. Prá­gát, Bratislavát és Budapestet juttatja eszem­be a vlzszalaggal derekát övezö város. Az em­berek úgy öltöznek, mint mifelénk és tempe­ramentumuk Is a miénkhez hasonlítható. Nem egész napunk van az ezeréves város meg­tekintésére. Nem tudjuk, mit nézzünk meg. Gyárakról, múzeumokról szó seim lehet. Egye­dül a világhírű pecserszkl Látrába jutottunk el. A híres kolostorváros kincseket érö mozaik­jait, freskóit renoválják. Sajnos, az egész épü­letkomplexum műépítészet! remeke, a XI. szá­zadban épült Uszpenszkij katedrális romokban hever. A német fasiszták látván, hogy a front­vonalat Berlinig kell lerövidíteniük, tehetetlen dühükben a székesegyházat felrobbantották. Nagy meglepetésemre, a régi orosz kultúrának ebben az ősi fészkében barokk hatásokkal ta­lálkoztam. Úgy létszik, hogy még a pravoszláv egyházfejedelmek, valamint udvari építészeik sem voltak immúnisak az ellenreformáció és a jezsuiták műépítészet! irányzatával, a barokk architektúrával szemben. Megfigyeltem, hogy eddigi vendéglátóinktól eltérően a kijeviek a város műemlékei­vel büszkélkedtek, már amennyire azt a kurta­farkú idő múlása megengedte. Bár csupán pil­lanatokra, mégis benéztünk a Szent Szófia szé­kesegyházba. Itt azonban nem a számos mű­kincs, nem Bölcs Jaroszláv fejedelem szarko­fágja kötöte le figyelmemet. Az egyik terem padlóján különös jeleket fedeztem fel. És bizony nagyokat mulattam magamban. A bigott szerzetesek a padló fém lapjait különböző val­lások jeleivel díszítették: mohamedán félhold­dal, a zsidók hatágú Dávid csillagával . . . Cse­lekedték mindezt pedig azért, hogy a pravo­szláv hivők lábaikkal tapossák a más feleke­zetek jeleit, és ezzel is dokumentálják a pra­voszláv hit elsődlegességét. Primitív elgondo­lás volt, ám a primitiv eszmék mindig nagy hatással voltak a fanatizált tömegekre. Lásd a hitleri fasizmus és másfajta nacionalizmusok járvénybetegségének pusztító hatását. Nem messze a Szent Szófia székesegyháztól áll Bogdán Hmelnickij lovasszobra. E nagy bajuszú hadvezér szabadította fel a XVII. században az ukránokat, a litván és lengyel urak járma alól. ö volt az, aki a szabad ukrán nép sorsát ezerhatszázötvennégyben. a Perejaszlavszkij országgyűlésen végtelen időkre összekötötte az orosz nép sorséval, és megteremtette az orosz­ukrán egység immár háromszázéves alapjait. Késő délután van mire véglegesen kiszállha­tunk az Inturist társas-gépkocsijából. Kijev szivében, a Krescsatyikon élvezem az „egyé­ni" szabadságot. Megszöktem ugyanis útitár­saim elöl. A széles, bulvárszerű utcát járom. A hömpölygő, mindent elsodró emberáradat magával ragad. Mintha a közel hárommilliós lakosú város ide irányította volna legszebb ember-rózsáit, mintha ezen a helyen akarná bebizonyítani fiainak és lányainak jő kedvét, jó sorát. Gondosan öltözött férfiak, elegáns nyári ruháikban parádézó szép nők koszorúja, de főleg az utóbbi kényszeríti az idegent, hogy jobbra-balra bámuljon, és hagyja magát so­dorni, céltalanul és mégis tudatosan. Ez az utca ezerkilencszáznegyvennégyben romhalmaz volt. Ma díszes, sőt helyenként túldlszes ház­tömbök fehérlenek a rózsaszínű alkony opál páráiban. Nem kevés az öncélúság ezekben az épületekben, érthető ia, hogy építőit annak Idején a párt megérdemelten bírálta. Minden­esetre szemrevaló, látványos épületek! Am nekem a Krescsatyikon mégis csak a li­monádé automaták tetszettek a legjobban. Ojságárusbódé és telefonfülke micsuríni ke­resztezéséből jöhetett létre ez a hasznos fa építmény. A szomjas járókelő tetszés szerint választhat, tiszta szódát vagy limonádét. Tlz kopejka a szóda, huszonöt a limonádé. Az apró nyílás elnyeli a pénzdarabot, és a ragyogó fém csapból máris csurran az üdítő ital. Az ivópoharat, melyet használat előtt meg lehet mosni az állandóan folyó vízben, senki sem viszi haza. Este a CInemaszkop panoramatikus filmszín­házba megyünk. Egyelőre csak Moszkvában és Kijevben létezik. Büszkék is rá a kijeviek. Számomra túl zajos volt, és különben is idegen­kedem az effajta monumentalitásoktól. ÜTBAN HAZAFELÉ Reggel ismét vonatban ültünk. Ismert ál­lomások következtek, Zsmerinka, Vinica, Tarnopol, Lvov ... Köröttünk Ukrajna végtelen síksága. Gogol és Tarasz Sevcsenko földje. A hu­torok kertjeiben és a bakterházak mögött a táj jellegzetes fái, a cseresznyék és meggyek. Végtelennek tűnő órák következtek. A forró májusvégi nap ölelésében nyárivá érett a kör­rjyék, mely idejövet barátságtalan, mord arcát mutogatta. A falvak vénjeiről lekerültek már a vattázott téli slafrokok. Buja zöldbe öltöz­tek a rétek és mezők. Kövérebbeknek tűntek a legelésző nyájak is! A vonatfülkében kibír­hatatlan volt a forróság. Vizes törülközőkkel hűsítjük magunkat. Rossz a hangulat. A hosszú és kimerítő utazás ingerlékennyé tette az em­bereket. Az útitársak egymás idegeire men­tek. Végre leszáll az est! A fullasztó hőséget a kárpáti éjszaka metsző hidege váltja fel. A ke­délyek lecsillapodnak, aludni mégsem tudunk. A .folyosón álldogálunk, és belebámulunk a sö­tét éjszakába. Aztán véget ér az éjszaka ls. Reggeli öt órakor megérkezünk Csapra. A kör végleg lezárul. A vám- és útlevélvizsgálat után felszállunk a csehszlovák szerelvényre. Meg­tapogatom az első osztály puha párnáit, ké­nyelmesen elnyújtózom, és el is aludnék, ha a hazatérés izgalmai nem tartanának ébren.

Next

/
Oldalképek
Tartalom