A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-24 / 34. szám

ШМКфШ Akik augusztus harmadika és tizedike között kint jártak a szölősi repülőtéren és szemtanúi voltak a világ legjobb ejtőernyősei vetélkedésének, felejthetetlen élményekben gaz -dagodtak. А IV. ejtőernyős-világbajnokság a bátrak sportjának eddigi legnagyszerűbb seregszemléje, az emberek ezreinek szívét hódította meg. A nézőtér nap nap után már a kora reggeli órákban benépesedett, és csak az esti szürkület vetette haza az embereket. A sors véletlen szeszélye folytán mégis úgy történt, hogy a világelsőség sorsát eldöntő ugrásoknak üres nézőterük volt, és a célkörben is, a versenybírókon kívül, csak egy maroknyi csoport újságíró tartózkodott. Ezeknek a drámai perceknek hiteles történetét az égbolton kószáló fellegek és azok a néhányan ismerik, akik a célkereszt közelében belekerültek a gyorsan pergő események sodrába. A felhők nem tudnak beszélni, próbáljuk mi rekonstruálni a történteket, úgy ahogy a fellegek mondanák el, ha megszólalhatnának. Szombaton, augusztus 9-én éppen a bárányfelhők tették lehetetlenné az utolsó versenyszám befejezését. Olyan alacsonyra ereszkedtek, hogy az 1500 méteres magasságból végzett ugrások stílusát nem lehetett ellenőrizni. Bosszankodtak a nézők és a versenyzők is, hisz vasárnapra tervezték az ünnepélyes záróünnepséget. Mi lesz, ha az időjárás másnapra sem embereli meg magát? Az aggodalmak alaptalanoknak bizonyultak. A vasárnapi hajnal káprázatos időjárással kecsegtetett. Most, vagy soha! Az ejtőernyősöket a pirkadat már a repülőtéren találta. Begyakorlott, mechanikus mozdulatokkal csomagolták ejtőernyőiket, és öt órakor a levegőbe emelkedtek az első gépmadarak. Káprázatosan kék ég alatt szárnyaltak az ejtőernyősöket szállító repülőgépek, becenevükön az „Ankák". A világbajnokságért viaskodó két ejtőernyős-nagyhatalom, a Szovjetunió és Csehszlovákia versenyzői ugrásaikat már szombaton elvégezték. Az utolsó öszszecsapás előtt legtöbben úgy vélték, hogy az egyéni versenyben Csehszlovákia, csapatversenyben a Szovjetunió oldalára billent a győzelmi mérleg, \zonban hátra voltak még az utolsó ugrások, melyek — ha a szél is úgy akarja — minden papírformát felboríthatnak! Nyolc óra előtt néhány perccel a világbajnokságért folyó küzdelem utolsó szakaszába lépett. Még egy ugrásra jogosult valamennyi résztvevő. És ezen az ugráson dől el az abszolút világbajnoki cím sorsa ... A repülőtér felett két „Anka" köröz. Az egyikben a csehszloprijahina (Szovjetunió) a nöi világ bajnok vák, a másikban a szovjet csapat. Az időjárás kedvez a felhők lovagjainak; szélcsend van. Itt a nagy alkalom, ki kell használni, lehet, hogy később feltámad a reggeli szél. Az első repülőgépet elhagyja egy versenyző, a szovjet Anil<ijev és csaknem vele egyidőben ugrik fejest a levegőtengerbe a csehszlovák világbajnok, Koubek is. Valóságos párharc folyik a levegőben. Kinek sikerül közelebb jutnia a kör középpontjához? Anikijevnek kedvez a szerencse — persze nagy szerepet játszik ebben körültekintő és mesteri manőverezése is — és a célpontot 6 méter 65 centiméterre közelíti meg. Koubekot közvetlen földközelben egy széllökés harminc méterrel tovább ,".szállítja" a keljeténél. A csehszlovák edző idegesen tördeli ujjait. A csapatversenyben megpecsételődött Csehszlovákia sorsa, a szovjetek tovább növelték előnyüket. A levegőt kémleli, és szeme felcsillan. Talán mégis? Peklin „birkózik" a levegőben a talajszéllel, de alulmarad. Még távolabb ér földet, mint Koubek, viszont Ozábal tizenhárom méteres ugrása új reményt kelt. Ha a folytatás is ilyen lenne ... A repülőgépek „kidobták" a következő két ejtőernyőst. Egyikük a nagy esélyes Osztrovszkij. A földről hihetelenül könnyűnek tűnik mozgása. Szinte hozzá sem ér a hevederekhez, és máris a célkereszt felett köröz. .Merülésekor megcélozza a célpontot, s Сп ЙС fnlfl l/A/ni о csehszlovák női csapat tagjai beszállnak a gé