A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-30 / 13. szám

Akik mindig elkésnek Feltételezem, hogy az olvasó ismeri Csipkerózsika történetét. a világszép kislány bölcsőjébe a gonosz tündér egy orsót lopott, sok későbbi szenvedés okozóját. És úgy látszik, hogy a régmúlt időkben a rossz tréfára hajlamos tündérek rosszmájúságukkal gyakran elkeserítettek embereket, sőt úgynevezett előkelő családokat is. Kellemetlen ajándékkal lepték meg a jelenlegi amerikai rakétakirály, Freiherr Vernher von Braun egyik ősét, a hírneves von Braun porosz junker család alapítóját. A von Braun család tagjainak szomorú sorsa lett, — mindig elkéstek. A balszerencse sorozat már a XIII. században elkezdődött. Az ős von Braun a Time című amerikai folyóirat állítása szerint 1245-ben tüntette ki magát a Batu kán hadaival vívott, lengyelországi Legnica melletti ütközetben. Ennek a von Braunnak nagy szerencséje volt, hogy négy évvel később érkezett a csata színhelyére. Mert ha részt vett volna ebben a szerencsétlen ütközetben, mely 1241-ben és nem 1245-ben játszódott le, ma Wernher von Braun aligha szerkeszthetné amerikai gazdái részére a rakétákat. A tatárok ebben az ütközetben, hogy félreértés ne essék, pozdorjává zúzták a német lovagrend csapatait és a lengyel hadakat. Ennyi tán elég is a rakétakirály őseiről. Hősünk apja Magnus Freiherr von Braun a weimari Németország élelmezésügyi minisztere volt. Fiát Wernhert már serdülő korától kezdve érdekelték a rakéták. Ezerkilencszázharminckettőben a német nagyvezérkar a Berlin melletti Kummersdorfban titkos laboratóriumot rendezett be a fiatal tudósnak. Vernher von Braun azt a feladatot kapta, hogy olyan messzihordó fegyvereket gyártson, amilyeneket a versailles-i békeszerződés meg nem tiltott. Aztán jött Hitler, meg az ezeréves germán birodalom lázálma. Már nem kellett titkolózni. Von Braunt munkatársaival együtt Peenemündébe irányították. Itt a legkorszerűbben berendezett laboratóriumok állottak a rendelkezésére. A charkovi első szovjet offenzíva után, mikor már Hitler sem hitt a Blitzkrieg lehetőségében, Berlinberen delte von Braunt-A találkozásról a Paris Match szószerint ezeket írja: „Egy fiatal férfi állott a Vezér előtt, daliás termettel, szőke hajjal és a wágneri hősök négyszögletes arcával ... „Mein Führer" - mondta von Braun, és felemelte a kezében levő piros szafianbőrtokot —, amit a tudósok Önnek adnak, az több mint a világ meghódítása.. . És néhány hónap múlva olyan fegyverrel rendelkezik majd a Birodalom, mellyel elpusztíthatjuk Angliát. Öt éven belül (legkésőbben 1948-ig) rakétáink lerombolják New Yorkot, Detroitot és Pittsburghot..." Ezerkilencszáznegyvennégy szeptember 18-án reggel hat óra negyvenhárom perckor London felett felrobbant az első V2 bomba, majd tizenhat másodperccel későbben a második. Utána a tóbbi.. . Hosszú hónapokon keresztül naponta két bomba. . . Kétszázezer házat pusztítottak el Angliában, nyolcezer embert megöltek és több mint húszezret megsebesítettek. Wernher von Braun valóban elkészítette a nácik egyik csodafegyverét. A múlt átkos öröksége azonban ismét hatott. Freiherr Wernhet von Braun is elkésett, csak úgy, mint őse annak idején Legnicánál. A szovjet hadsereg megzavarta von Braunt, s ez hanyat-homlok futott nyugatra, ahol Patton amerikai generális a legnagyobb előzékenységgel fogadta a tömeggyilkos tudóst és társait. A legnagyobb csendben repülőgépen Amerikába szállította az egész társaságot. Patton is a harmadik háború lehetőségeire gondolt, akárcsak a Fehér Ház urai. Ezért nem kerültek von Braun és peenemündei bűntársai a háborús bűnösök listájára. Néhány csendes év következett, és utánuk eljött von Braun napja. Midőn az amerikai Vanguard rakéták csődöt mondtak, Eisenhower elnök magához hivatta az Alabama állambeli himsvilli kísérleti laboratórium főnökét von Braunt. Mint egykor Hitler Adolf! „Büszke vagyok arra professzor, hogy Ön amerikai állampolgár!" (sicc!) — mondotta mosolyogva az elnök, és ebédután meghitt kettesben tárgyaltak. Minden bizonnyal von Braun most is fogadkozott, mint annak idején Hitlernél. Valószínűleg a Szovjetunió „kiradírozását" ígérte meg Eisenhowernek és az összes égitestek meghódítását. Mint már annyiszor, most is elkésett. Az amerikai grape fruit műholdacskát ugyan kilőtte, de jóval a szovjet műholdak felbocsátása után. Ami pedig az interkontinentális „rakéta-radírt" illeti, Amerika, von Braun bevallása szerint öt évvel elmaradt a szovjet tudomány mögött. És több mint valószínű, hogy a szovjetek az elkövetkező öt évben sem fognak babéraikon nyugodni. Von Braun, a német-amerikai rakétakirály viszont nem tehet róla, hogy azok közé tartozik, akik mindig elkésnek. —si — indulatos szavakkal felel: „Azt hiszem, az Önök civilizációja csillagzatunk legképtelenebb torzszülötte, mivelhogy irtózatosan túlhajtotta és felfokozta az európai civilizáció minden beteges kinövését." Harcos cikkei, a Kivel mentek ti, kultúra mesterei? A katonás szellemről, A háborúellenes kongresszus küldötteihez és sok más cikke Makszim Gorkijt a demokrácia és a béke bajnokává avatták. Számos írásában a munkásokhoz, parasztokhoz, a fiatalsághoz és az asszonyokhoz beszél. A háború ellen az anyák lelkiismeretéhez szól. „Asszonyokhoz szólok, anyákhoz. Melletek táplálta a gyereket, kézenfogva vezettétek őt az élet kapujához, mint alkotót a történelembe, akinek a műve megtermékenyítette a világot, mint hőst, aki felemelte az emberiséget, mint gondozót. Mért vagytok hát oly nyugodtak, közönyösek az őt fenyegető halálos veszedelemmel szemben? Fiaitok sokasága nagy felfedezésekkel, találmányokkal gazdagította életünket! A teremtő erő lángjaival tették fényessé létezésünk éveit. Fiaitok erőfeszítése tette emberré az embert.. . Hogy engedhetitek, hogy szülöttetek újból állattá, kizsákmányolóvá, gyilkossá váljék! Milliók és százmilliók vagytok! Miért nem szóltok rá esztelen gyermekeitekre? — Elég már a harcból! Ne öljétek meg bajtársaitokat! Hisz azért hoztunk a világra benneteket, hogy örömben éljetek, dolgozza-Régen és most Örömmel olvastam A HÉT egyik számában Mikus Sándor megállapítását, mely szerint a szlovákiai magyarlakta helységekben megtartott irodalmi és szerzői estek azt bizonyítják, hogy a szlovákiai magyar író szava nem visszhangtalan olvasóközönségünk egyre szélesebb táborában. Mikus azt is hangsúlyozza cikkében, hogy emiek az irodalomnak vonzóereje és ösztönző hatása van. Igazolja ezt Léva, igazolja ezt Losonc. Nem így volt ez régen. Az első köztársaság irodalmi életében a s lovákiai magyar író nehezen boldogult, ha a reakciós, ellenzéki magyar pártok részéről nem kapta meg a kellő fémjelzést. Nemrég a prágai Képes Hét 1930-as évfolyamában tallóztam. Az egyik januári számban akkori szlovákiai magyar írók nyilatkozatait olvasgattam a szlovákiai magyar irodalom problémáiról és válságáról. Mai aktív íróink közül ti.gri Viktor véleményére bukkanok. Félve kérdi: „Vajon elhangzanék-e vallomás, hogy bennünket szlovákiai írókat is olvasnak néha, ha valamelyik napilap feltenne ilyen kérdést?" És tovább kérdez: „Ki látott már szlovákiai könyvet egy utas kezében? Van-e nagyobb érdeklődés, mint az a vállveregetö elismerés, amit egy szűk, szinte barátinak nevezhető körtől kap a toll itteni munkása?" Nincs. Ez Egri válasza 1930-ban. Miért? í> ki a hibás? Egri szerint az író a lekevésbé. És a toll magyar munkásai nevében így folytatja: „Csak ennyit kérünk: egy cseppnyi bizalmat, hogy jogunk van megszólalni, parányi pénzáldozatot, a másodrendű, külföldi könyv helyett szlovákiai könyvet a kézbe, és az új esztendő munkáját nem fogja újra sívó futóhomok betemetni." Azóta eltelt közel három évtized. Társadalmunk és benne a szlovákiai magyar társadalom viszonyai lényegesen — és tegviik mindjárt hozzá: előnyére — megváltoztak. A dolgozók államában megváltozott a magyar olvasók száma és igénye mind mennyiség, mind pedig minőség tekintetében. Nyilatkozzon most erről Egri Viktor. Tegyen igazságos számvetést. Az elmúlt évtizedek ismerete kötelezi erre. És nyilatkozzanak a fiatal írók, akik a régi fájdalmakat, keserveket csak hallásból, olvasásból ismerik. Feltételezem ugyanis, hogy ismerik. Mert különben hogyan támaszkodhatnának a múltra. És nyilatkozzon a kritikus. Az igazi kritikus, a pártos kritikus, aki nemcsak az írónak, hanem az olvasónak is felelős azért, amit értékítéletként kimond. Kár lenne a nyilatkozatok elébe vágni. De íróinknak most alig lehet okuk a panaszra: Talán inkább olvasóinknak. SZILY IMRE tok, tegyétek széppé, igazságossá, okossá és boldoggá az életet. — Le a háborúval, félre a mérges gázokkal, és a többi ördögi gyilkos szerszámokkal...!" Makszim Gorkij meggyújtotta a fáklyát, melynek lángjai bevilágítják az óceánokat és kontinenseket. A békeharcosok mögéje sorrkoznak, Barbusse, Romain Rolland, Th. Dreiser, M. A. Nexő, Pablo Neruda, Louis Aragon, Jorge Amado, Nazim Hikmet, Joliot Curie, Paul Robeson és mások. Végtelen a sor, miként végtelen a holtaiban is élő harcos szeretetet hirdető ember, az író, akit mi Makszim Gorkij néven ismerünk és szeretünk. BARSI IMRE r>