A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-09 / 6. szám

Winettou feltámadt Harmincöt év távlatából már nem tudom pontosan, melyikük volt kamasz korom hőse: Kárpáti Zoltán-e vagy Sándor Mátyás, Adorján Manassé vagy Némo kapitány, Old Shatterhand-e vagy Winettou a rézbőrű indiánok eme nemeslelkű nagy főnöke. Mosolynó május délelőttön, tán éppen számtanórákon, gyakran bámultam ki a régi gimnázium ablakán és elmélázva csodáltam a virágba borult gesztenyefákat. Számtalan esetben szöktem meg ilyenk-r méh és sötét várbörtönökből, fegyver nélkül indultam rohamra erődök ellen, vezettem tengeralattjárót és léghajót, igazságtalanságokat megbosszulva, vad vágtatásokban rohantam keresztül-kasul a prérin, egyszer mint Old Shatterhand, máskor meg mint Winettou. Azután lehullott a gesztenyevirág, a bíborba öltözött őszi avart véres láppá változtatták a fasizmus ámokfutói. Már azt hittem, hogy boldogult kamaszkorom hősei is elpusztultak a nagy világégésben. Ám ők mégsem „haltak meg, csak befordultak a falnak". Mostanában ugyanis találkozom velük. Hol az újságok hasábjain, hol könyvtárak katalógusaiban és nem ritkán — komoly, huncutmosolyú kamaszok pillantásaiban. A múlt héten Winettouval találkoztam. Megcsorbult harcibárdját ismét kiásta. Ma is az igazságot védi az elnyomókkal szemben. Az USA Fszak-Karolina államában, Maxton környékén kényszerítette futásra a Ku-Klux-Klan fasiszta pribékjeit. A Maxton környékbeli indián lakosság meglehetősen hosszú ideig tűrte a helybeli Ku-Klux-Klan erőszakoskodásait. Am minden türelem-pohár egyszer túlcsordul. így történt Maxtonban is. Midőn január közepén a ku-klux-klanisták nagy fegyveres összejövetelt rendeztek, hogv ismét terrorizálták indián polgártársaikat, ezer felfegyverzett rézbőrű szétverte a handabandázó fajgyűlölőket. Az amerikai életmód „hős védői" nem számították ellenállásra. Túlságosan megszokták, hogy színesbőrű „felebarátaik" majd minden alkalommal a« szenvedő alany szerepét játszottak. Most azonban rájötték, hogy nem minden papsajt! A jól megszervezett és felfegyverzett indiánok elpáholták a ku-klux-klanista legényeket, akik pánikszerűen menekültek „hőstetteik" színhelyéről. Jobban mondván csak szerettek vMna. Mert az indiánok a futásra kész vagányok tehergépkoesiait felborították, gumiabroncsaikat szétvagdosták. A banda vezérének kitömött kócfiguráját a városháza zászlórúdjára akasztották, majd rendezett sorokban elvonultak rezervációjukba. Winettou, a nagy főnök feltámadt és visszatért, megleckéztette a Ku-Kiux-Klan yitézeket, az erőszak fehérkámzsás szer'•tfteseit. Kár a gőzért, monsieur Camus Ez évi első számunkban már megírtam azt a senkit sem meglepő tényt, hogy Albert Camus, egy közepes, filozofáló francia író a hidegháború rosszhírű hőse megkapta az elmúlt esztendő irodalmi Nobel díját. Camus antirealista és antimarxista halanzsáival divatos írója, kedvence lett a nyugati félgömb reakciójának. Nem is térnék vissza ehhez az amerikai drótokon rángatódzó paprikajancsihoz, ehhez az antihumanista „humanista íróhoz", ha ... Igen, ha az amerikai Life címí' folyóirat hasábjain nem találkoztam volna vele, ha nem olvastam volna legközelebbi „írói" terveit. Albert Camus ugyanis regényt, mégpedig nem is akármilyen regényt akar írni. A gyűlölet nyalkájába mártogatja lélekmérgezö tollát, hogy bepiszkítsa az ötvenhatos magyarországi ellenforradalom vértanúinak emlékét. Mert monseiur Camus a „magyar szabadságharcról" akar könyvet írni, hogy kiszolgálja amerikai zsoldban álló urait és megszolgálja a meg nem érdemelt Nobel díjat. Hát írjon monsieur Camus, írjon, amit akar. írásait ugyanazok az emberek fogják olvasni, akik szinte falják Hitler marsall 'ainak emlékiratait, a francia kollaboráns írók förmedvényeit. Ám ne beszéljen lelkiismeretről, humanizmusról, írói és emberi szabadságról. Mert nincsen erre erkölcsi joga. Hogy miért? Azért mert Albert Camus Algériában született, ott nevelkedett... Ma pedig Algériában a francia gyarmattartók a huszadik század legnagyobb gazságát kövelik el. Ezer és ezer algériai jalvat pusztítottak el, százezreket gyilkoltak halomra, algériaiakat és franciákat. A hitleri Gestapo embertelen módszereit lepipáló kegyetlenséggel kínoznak mindenkit halálra, aki az algériai szabadságért harcol, szóved vagy tettel. Algériában a legsötétebb fasizmus dühöng! És Albert Camus? Ő inkább Mindszenty bíboros és Francia, Kis Mihály, Nagy Imre és Meyer Antal SS-legény, Háy Gyula és Tuskólábú János, Losonci Géza és az újvidéki tömeggyilkos horthysta tábori lelkész, Maiéter és Dudás, Déry Tibor és herceg Eszbsrházy, Pálinkás -Pallavicini meg a többi ellenforradalmár és fasiszta apologetikáját akarja megírni. Saját szemében nem látja a gerendát! Miért nem írt monsieur Camus a francia tőkések algériai fajirtó, mocskos háborúja ellen? Miért nem ítéli el a francia fasiszták embertelenségét Algériában, a gyermekgyilkos ságokat, asszonyok és aggastyánok tömegkivégzéseit? Algériában vér folyik! És Albert Camus hallgat! Ő bár hallgatna! Mert ez lenne a kisebbik erkölcstelenség! Ám amikor a tolvaj kiabál, hogy fogjátok meg, az a legnagyobb erkölcstelenség és becstelenség! Éppen ezért kár a gőzért, monsieur Camus, a ködfüggönyök nem fedik el a bűnösöket, sem az olyan bűntársakat mint Ön! Bekötött szemmel a világ körül Nem Verne regény és nem vicc. Bár nem tudom, sírjon-e az ember, vagy pedig nevessen. Mister John Guth, civilben biztosítási ügynök Los Angelesben, január elején világkörüli útra indult. Repülőgépen. Am nem akárhogy! Bekötött szemmel, mert így írta ezt elő az amerikai televízió kvíze. A „Frankfurter Rundschau" című nyugatnémet lap munkatársa a párizsi repülőtéren intervjúvolta meg Mr Guthot, midőn ez bekötött szemmel a repülőgép hágcsójának harmadik lépcsőjén állt. A beszélgetés körülbelül így hangzott el: Riporter: Mr. Guth, hogy tetszik Önnek ez a világkörüli utazás? Mr. Guth: Ó. roppant érdekes. Riporter: De hisz nem lát semmit! Mr. Guth: Éppen ez az érdekes. Riporter: Nem gondolja, hogy szerepe kissé Tantalusra emlékeztet? Mr. Guth: Bocsánat nem ismerem M:ster Tantalust. Riporter: Tantalus Zeusznak a fia volt. Mr. Guth: Ne haragudjon, kérem, le én Mr. Zeuszt, Tantalus űr apját sem ismerem. Riporter: A görög mondavilág alakjairól van szó! Mr. Guth: Ö, görög monda, ugye ez az athéni televízió kvízéből van? Riporter: Nem kérem, Homérosz írt róluk... Mr. Guth: Hisz ez amerikai név! Én ettől a pasastól még semmit sem olvastam. Biztos bomba regényeket ír! Én pedig csak ezeket olvasom ... Véleményem szerint felesleges volna szószerint közölni a további beszélgetést. Mert Guth úr nem érzett semmit Tantalus kínjaiból. Ha megéhezett és megszomjazott a TWA amerikai repülőtársaság stewardnője készségesen kiszolgálta, és a világ képére nem volt kíváncsi. Ő betartja a játékszabályokat, mint igazi angolszász gentleman, a fair-play híve. A szembekötősdi, szerinte nagyon eredet' ötlet. A százhetvenmillió amerikai közül ő az egyetlen, aki bekötött szemmel utazta körül • földet. És ez nagy „sportteljesítmény". Mr. Guth azonban nem elégszik meg a sportteljesítménnyel, irodalmi babérokra pályázik. Hazatérte után könyvet Ír. Hogy miről? A világkörüli útjáról. A bekötött szem és az, hogy semmit sem látott, csekélység. A riporter kérdésére, hogv mi lesz könyvének a címe, így felelt: „Bekötött szemmel a világ körül." Irodaim: remekművének még alcímet is adott: „Ahogyan egv amerikai látja a világot". Hogy Mr. Guth nem ismeri Tantalust, Zeuszt, Homéroszt, ez igazán nem megbotránkoztató. Ez tipikus amerikai elmaradottság! Miért ismerné éppen Mr. Guth los-angelesi biztosító ügynök a görög mitológiát? Hisz az USA egyik déli államának 359 hallgatójából csupán hetvenheten tudták megválaszolni, hogy k* volt Marx Károly, Lev Tolsztoj, Giuseppe Verdi, Pablo Picasso. Hogy jó egynéhány diák Verdit humoristának és francia színésznőnek vélte, az vicclapokba tartozik. És Mr. Guth esete még más okból is tipikusan amerikai. Ahogyan egy amerikai nézi és látja a világot - bekötött szemmel. Mert nemcsak Mr. Guth, hanem Eisenhower, Dulles, amerikai bankárok, gyárosok és generálisok szintén bekötött szemmel vagy hálvoggal a szemükön nézik és látják a világot - úgy, ahogy ők akarják! Pedig a világ változik, mégpedig erősen! Mivel azonban hitbuzgó, keresztény yenkiről van szó, az írásból idézek, hogy „akiket a teremtő el akar veszíteni, azokat vaksággal sújtja". -sl— 13