A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-09 / 6. szám

lidércfény j A Csehszlovák Rádió magyar színpada január 26-án új magyar szerzőt avatott Dávid Teréz személyében. A megérdemelten nagy sikerrel bemutatott Lidércfény című játékával jelentősen gazdagodik a csehszlovákiai magyar drámaírás, és köszönet illeti a rádiót, hogy elsőként sietett az írónő igényes mondanivalóját megismertetni hallgatóival. Dávid Teréz játékában két házaspár életének külső és belső konfliktusait ábrázolja meglevő drámai erővel figyelemre méltó írói készséggel és egyáltalában nem kezdőre valló jelentős formáló tehetséggel. A darab olyan erényekről tanúskodik, amelyek biztatóan és rokonszenvesen állítják elénk az új jelentkezőt. Martin Gregornak, Nemzeti Színházunk kiváló művészének rendkívül gondos rendezésében a magyar rádiószínpad meglepően hatásos játékot mutatott. Különösen a főszerepeket játszó Szoldin Ilonkának, Bronislav Korennek, a Nemzeti Színház művészének, Nagy Jenőnek és Tanka Dórának voltak igen erös drámai pillanatai; elmélyült és átérzett játékuknak köszönhető, hogy a szerző érdekes mondanivalója hatásosan érvényesült. Az adás technikai tekintetben is kifogástalan volt. Miután Dávid Teréz színművét a Hviezdoslav Színház rövidesen bemutatja, a részletes kritikai elemzést az előadás utáni időkre halasztjuk. Itt most a játék befejező jelenetének közlésével adunk Ízelítőt Dávid Teréz elismerést érdemlő művészetéből. TILDA (sokáig a becsukódó ajtó után néz. Azután szembefordul Ferivel, gyűlölettel végigméri, majd közvetlen közelébe lép és majdnem az arcába beszél): Én a két pofont megérdemeltem. Régen kijárt ez nékem, ahhoz nem fér kétség... De ma nem! Ma nem történt itt semmi. Egy haldokló búcsúzott el az élettől. De te ... ettől a két ökölcsapástól, amit adtál... nem lettél sem nagy, sem erös.. . sem boldog. A neved sem lett tőle mocsoktalan. Továbbra is az maradsz, aki vagy, szerencsétlen, gyáva és beteg. Ö, hogy hogy tudtalak volna szeretni, ha egyetlenegyszer nagyobb lettél volna, mint ö. Ha egyetlenegyszer fölébe kerekrdel. Mert ö nem ütött volna meg asszonyc soha. Meg tudott volna halni egy asszonyért, meg tudott volna ölni egy asszonyt... de tudott volna megbocsátani is. De ő férfi! Te nem vagy az! Van erőd... de alkohollal fűtőd. Van öklöd, de asszonyok arcába csapkodsz vele. Van bátorságod, ha haldoklóval kerülsz szemtől szembe. És ezzel a két ütéssel akartad tisztára mosni a becsületed? Vagy mit véltél elintézni ezzel a két pofonnal? Megcsaltalak? Igaz! Ebben a szobában . .. egyetlenegyszer, hétévi házasságunk alatt, de négy éve vezeklem e botlásomat. Négy évi böjtöt fizetek ezért az egyetlen lakomáért! Megcsaltalak! Azért csaltalak meg, mert gyereket akartam ... gyereket... akinek nem te vagy az apja! Tudd meg végre! Miért ne tudnád? Hadd legyenek igazoltak az ütéseid ... és védekezz, ha tudsz ... mert most én ütök! Élég volt a hazug kíméletből ... elég volt az önáltatásból... a tapintatból ...! Nézz végre szembe az igazsággal és fojts meg! Nem akartam a te testedből, a te átkozott véredből gyereket! Ezért történt. De megbűnhődtem miatta keset/esen. Nem te! Az élet fizet tévedése. nért,' Édes, drága kislányom egy életen át vezekel anyja bűnéért, és én vele fogok szenvedni... minden kínok kínjíval, ahányszor megkínzott fakó tekintetébe belenézek...! És te akkor azt hitted, hogy az ökölcsapásaid súlyát megérzem? Te két pofont mérsz rám büntetésül, amikor én egy egész golgotát vállalok? FERI (a beszéd alatt egyre kiseb), egyre törődött ebb lesz. Mcst végül szinte nyöszörög): Elén... Tilda elég!!! , TILDA (eltávolodik töle): Te szegény, szerencsétlen! De sajnállak .. .! Olyan nagyon sajnállak . .! Olyan nagyon sajnállak: amilyen nagyon szerettelek volna, ha egyetlenegyszer legyőzöd önmagadat! FLÖRA (a jobb hátsó ajtó, amerre Tamást elvitték, lassan kinyílik és Flóra támolyog ki rajta falfehéren. Mereven előre jön és Tildára néz. Kinyújtott kezének mutatóujjával rámutat): Te ölted meg őt! Ájtatos szemforgatásoddal! Te vagy a gyilkosa! Vagy azt hitted, én nem láttam mindent? De tűrtem... Mert én ilyen vagyok. Szeretője voltál... tudom! Csak nem akartam látni. Nem volt szabad látnom. Anyám sem látta meg az apám szeretőit, nagyanyám se látta a nagyapám szeretőit... mert ez már nálunk így van! Ősi jog! A földesúr és a béreslány! Ahány földesúr . .. annyi béreslány. Joga volt hozzád! De most ö ebbe a szerelembe belehalt. Te pedig kotródsz innen. A kedvesét tűrtem! Az elhasznált szalmazsákot... kidobom! Nem akarom, hogy álszent könnyeid a koporsójára peregjenek. FERI Flóra monológja alatt elváltozik. Minden fájdalmával Flóra felé tart. Előbb csak megdöbbenés, később gyűlölet, legvégül felháborodás tükröződik vissza vonásain. Akár egy lesben álló tigris lapul, hogy összeszorított öklével nővérére ugor. jon. FLÖRA (észreveszi, felsikolt): Te... te... Mit akarsz tőlem? FERI (rekedten az indulattól): Belé akarom fojtani a szót! FLÖRA (hátrálva): Nem vagy beszámítható. Részeg disznó vagy! Megőrültél! FERI: Meg! Megőrültem! De nem ma! Ezzel az őrülettel születtem. Ügy hordozom magamban, mint más a máját vagy a veséjét. Mint te a gonoszságot, melyet árasztasz magad köré, mint görény a bűzét. Mit tudhattam én neki adni a jóságon kívül? Semmit! És te voltál az, aki ezt a jóságot beléfojtotta. Aki a bizalmatlanság magját bennem elvetetted, azért, mert a nagyanyja pendelyétől nem láttad meg benne az embert! Te ... te elvetemült szelleme szerencsétlen életemnek ... (Közeledik felé.) FLÖRA remegve hátrál az ajtó felé, amerről jött. TILDA: Feri! Mit csinálsz Feri...? FÉR' (Tilda hangjára megtorpan. Mint a vadállat, ha a szelídítő tekintetét magán érzi. Megáll. Homlokára szorítja kezét, mintha rendet akarna ott teremteni.): Végre rendet teremtek magam körül... FLÖRA (óvatosan távolodik Feritől): Ahelyett. hogy a céda asszonyt korbáccsal kergetné végig a falun . . . saját testvérére ... saját vérére támad . .. FERI: Belehasítanék a szívembe... csurogna ki belőle utolsó cseppjéig ez a szent örökség ... a te véred ... testvér... TILDA: Embereid meg magad Feri! FERI: Ö, Tilda, ha életemben maradt volna a fiam ... a kis Feri, másképp lett volna minden. Erös maradtam volna : .. lett volna kiért ... és te sem szédültél volna meg. Enyém maradtál volna, csak az enyém ... TILDA: Tűz a vízzel... ég a földdel nem keveredhet. Földrengés van abból ... emberhalál van abból! Az én fajtám szereti a felkelő napot .... a földet.... az esőt, a szélvihart, ami a bőrünkbe kapaszkodik Belőletek kriptaszag árad ... PÖLI NÉNI fiön, Tildához): \ tisztelendő űr van itt. Hírül vette a mi nagy szerencsétlenségünket ... úgymond, egy kis vigaszt hozott... FLÖRA: Az ő részére későn, az én részemre feleslegesen fáradozott. Elintézem én azt magammal magamban ... PÖLI NÉNI: És a telepről is feljött néhány ember. A gondnok, a kertész ... és még egy páran, akikkel jó barátságban élt szegény Tamás úr. Szerették őt sokan. (Köténye szélével könnyeit törülgeti.) ... kis kegyelettel adóznának most. FLÖRA: Nem fogadtam el a barátságukat, nem igénylem a kegyeletüket sem. Mondd nekik, hogy a család egyedül akar maradni fájdalmával... PÖLI NÉNI el. TILDA: Érzéstelen, mint a sziklakő! Mintha nem anya szülte volna őt is, kínlódva, verítékkel...! tFerihez) Hát lehet veletek keveredni? Hát lehet köztetek élni? Méreg van az öleléstekben és beleköptök abba a tenyérbe, amely baráti kézszorításért nyúl ki felétek ... FLÖRA: Nem minden ölelésről voltál ilyen lesújtó véleménnyel! TILDA: Százszor megbűnhődtem miatta. Jaj annak, aki elfajzik közületek. FLÖRA: Gőgös, mint minden paraszt! Kezünkben volt az ostor ... arcukon a veríték, nálunk a gyeplő ... rajtuk a zabla ... de megbokrosodtak és felfordították velünk a ... világot (Megvetés sei indul Tamás szobájába). FERI: Mi következhet ezután, Tilila? TILDA: Elmegyek. S magammal viszem a bűnöm ... FERI: És én ...? TILDA: Te vállalod a tiedet... FERI (gúnyosan): Penitenciázzam ... ? TILDA: Nem! Légy ember...! FERI: Mikor olyan nehéz. Embernek lenni... ebben a mocsárban. Ingovány volt ez a ház részünkre ... Tilda .. . TILDA: Most majd szilárd talajra lépünk... FERI: ... szilárd talajra lépünk ... TILDA (Tamás szobája felé néz, félreérthetetlenül elbúcsúzik töle):... és a lidércfény eltűnik örökre! (Letörölgeti elócsorduló könnyeit... és Ferire néz). Megyek Feri...! (Lassan elindul a lépcsők felé, de két-három lépés után megáll és újra Tamás szobája felé fordul. Egy-két lépést tesz arrafelé, azután tekintete találkozik Feriével). Megyek Feri... ! (Es lassan felfelé megy a szobájába vezető lépcsőkön.) FERI (Mereven néz utána. Mikor Tilda a feljárat közepéig ér, felkiált még egyszer, mintha foszladozó energiájával még bele akarna kapaszkodni az asszony erejébe): Tilda!!! TILDA (visszafordul, nagyon szomorúan és nagyon bensőségesen csak annyit mond): Maradj, Feri... (Es alakja eltűnik az ajtóbar.) FERI egy ideig a becsukódó ajtó után bámul értelmetlenül, azután Függöny 14