A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-05-11 / 19. szám

Végh Miska nem veri méq dobra az esetet, és 'a án nem is fogja. Ebben a pillanatban a kriptától jön be, szép napos az idö, a határ népes, az emberek szanaszétszórtan a mezőn. Messziről óriássá növő hollómadaraknak tűnnek, amint hajlonganak, iparkodnak, nekigyörköznek és fel-felpislantanak a nap állására. Az egész határ az ég kéklő burájával beborított terem, amelyben csodálatos hanggal megajándékozott madarak helyettesítik a zenészeket. Jön le ч hangfogó kriptától, ereszkedik le a dombon és szíve fé'elmesen ugrál — felfelé Lángos Teri kapaszkodik kibontott blúzban. Es milyen érzés az, ha a ember azzal találkozik, akit szeret és amaz nem tud róla. vzt csak az mondhatná meg, aki már átélt ilyen pillanatot. Ereszkedik lefelé a bakter és bátorítja magát. Nem szalajtja el az alkalmat, megszólítja az asszonyt. Lángos Teri meg mintha érezné, hoqv Miska vele foglalkozik, szúrja, lövellj bele pillantását messzebbről is. A baktert ez zavarba hozza. Már-már mellőzik jgymást. ö köszön és nem szól. Csak a lépése lesz vontatottabb. Aztán hirtelen dönt — Állj meg egy szóra, Teri! — sietteti hangját az asszony után. Lángos Teri is lassűbbodott menésében, kapaszkodó igyekezetében, mintha erre a megfordító szóra várt volna, és visszajön pár lépést. — Mit akarsz, Miska? Д lnoiH a f/Mát c^l/áin nácna ma-Пет ártott segíte'ték egymást jóban, rosszban. Ha szekér kellett a bakternak, ott volt az övé. Ha szalma kellet: a bakternak ott volt az övé. Ha szalma kellett a bakternak, ott volt az ő kazla. Ha viszont neki kellett segítség, az éjjeliőr szívesen és örömmel segített. Átgondolja, újraéli a hallottakat, és jó paraszti ösztöne minduntalan annál a mondatnál állítja fneg, hogy majd nyiss ablakot és én bemászok! Az éjszakára célzott volna a bakter? Az özvegyaszony lenne bolondos szájának mozgatója ? De hiszen a szemét soha nem vetette az özvegya sszonyra! A holdvilágos éjszaka körül kerekedhetett a baj, de nem látja, és nem is láthatja világosan a dolgok valóságos értelmét. Ássa a krumplit, gyűjti zsákokba és hordja haza a Dincébe, mert dolgozni mindig szeretett, a munkát soha nem unta. Munka és asszony. E két fogalomból álit az élete. Töprengés vonaglik az arcán, a bakterben meqingott a hite, ha a 'ocsmában fecsegett már az éjszakáról, akkor semmi som maradhat titokban. Az őszi betakarítás hevében önvédelemre, vére védelmére készül, veje, lánya ellen. Ahányszor bevisz a faluba egy szekérke krumplit, sunyítva húz el veje mellett, és várja pattanásig feszült idegekkel a szerszámok csattogását, mert mindig így kezdődik valahogy a háború — a vő, a ház Szépével szomszédos sarkát javítgatja. A vö azonban szögel, kalapál és nem vágja a sarokba a fúrót, kalapácsot. Ez még jobban, fojtogatőbban markolássza a torkát, mert ha bakter kidobolta a kalandos éjszakát, akkor álljanak elő mielőbb a váddal, essenek neki tíz körömmel! Egyelőre semmi különös nem történik. S ez határozott lépésre készteti. Beszélni kell Végh Miskávai nyíltan. A vasárnap esti mulatság lesz erre a legalkalmasabb. Addig végzi a dolgát kedvetlenül a bizonytalanság légkörében fuldoklón. 5. folytatás. r — Jó vóna. — Beszélj, ne nyögj! — ingerül a gazda, érzi, hogy egy hetes munka nem fárasztja úgy, mint ez a beszélgetés. Az asszony azonban szemérmesen elhallgat. A válla reszket, meg az arcán az izmok reszketnek, aztán szoknyája csipkés széléért nyúl, azt emeli a szemére, abba sírja. — Szemtelenkedett velem. Énvelem, aki soha nem bátorította. — Mit csinált? — • A mellemhez nyúkált. — Te mit szóltál? — Én azt, hogy nem magának neveltem a mellemet. — ő mit felelt? — Hogy semmi az bogaram. Jó más aszszonyhoz nyúkálni, kérdezd csak apádat. — így mondta? — így— Még mit mondott? — Még azt mondta, hogy majd éjszaka "nyissak ablakot, és ó bemászik. — Ejha. — Mint akit leforráztak, hallgatni tudtam csak. Az emberemnek meg sem merem mondani. Szépe a földet nézi, a földbe szúró villa ágait nézi, és elképzeli, mennyivel más, könnyebb lenne ez a mai nap, ha ez a négyágú villa, amelyet várakozó perceiben a kezébe kaparított, eltáncolhatna a kocsmába, intőnek, szájfogónak, tekintélynek a bakter elé. Az asszony meg az apját fürkészi, szemlélgeti, a villa szúró ágaira les, s vár kíváncsian a szóra, mi lesz az apai vélemény mindarról, amit közölt vele. Hallgatnak. Szépe László egyre csak az istálló földjét nézi, az asszonynak kell szólni ismét. Mivel sérthete meg, hogy olyan csúfosan nekem esett? — Semmivel. — Mért bizalmaskodott akkor? — A részeg nem ura magának. Az asszony beéri a felelettel, és szipogva s a továbbadás vágyától újra terhessen szalad be az édesanyjához. Elmondani, ismételni, kikerekítve és színesítve megtoldani a fura kocsmai esetet. Az ember marad az istállóban. A küszöbön méricskéli a történetet, s nem tudja, mit tegyen. A lánya szava nagy erővel hullt rá, a beszéd őt érintette, vágta, mocskolta. £s ki a megmondhatója, miért? A bakterra! soha haragosok nem voltak. Igaz, rossz a természete; áskálódő, bosszúálló, a maga hasznát kereső, de neki még. MÁCS JÓZSLF 12