A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-05-11 / 19. szám

Az utasszállító jármű fut, a bakter meg lehunyja szemét a bőrülésbe süppedve, hogy ismerősük, falubeliek ne kérdezzenek tőle semmit, ne zavarják terveinek szövögetésé­ben. Mert a városban már elkezdte munkáját Szépe László ellen, a járás jó fedezék, és folytatni is kívánja, ha hazaér. Éleszteni kell a tüzet a gazda talpa alatt, de nem egyszerűen, átlátszón. Végrehajtóra lesz szüksége, aki rendszeresen látogatni haj­landó a Szépe portát. Ki legyen a látogató, a lerázhatatlan ka­punyitogató? Kire bökjön az ujjával, hogy ezt pedig neked kell elvégezni? Arcok, nevek bukdácsolnak a fejében. Zajaera gondol, de nyomban el is áll tervétől. Zajac azt mondaná: jó, de a na­gyobbakon kezdjük! Azonkívül barátok, a negyvenhatos kitelepítéskor is ó tartotta vissza a családját. Szlovák ember, szava van. ö nem fogható szándéka, bosszúja szekere elé. Másutt kereskedjen, ha célba akar találni. Hirtelen felderül az arca a Botos gyerekre gondolván. Nem gyerek már, katonavrelt legény, a hadseregnél lépett be a pártba, s mióta itt­hon van, csitítani, csendesíteni kell, any­nyira sietősen, hórukkra szeretne végemi mindent. Forrószivü, a jó ügy érdekében önzetlen a fiú- Ami határozottan és min­den bizonnyal a hibája — a türelmetlensé­ge! De Végh Miskának éppen ilver. türelmet­lenül lángoló, lelkesedő fiatalemberre van szüksége, aki nem tétovázik, nem is ismeri, hogy mi a 'étovázás, hanem zaklató, nyug­talanító tud lenni, és elvállalja a minden­napos vendégeskedést Szépe László udva­rában. A Botos fiúnál választani sem lehetne különbet, s hogy egykettőre megtalálta és kiszemelte szándéka végrehajtójának, meg­elégedetten és a bosszú emésztő tüzével száll ki az autóbuszból. A falu az erejefogyó nf sugaraiban für­dik. A kocsma előtt, mindjárt az autó­busz megállónál lovasszekér, a dereseik Várakozó Ottó rajzai szénatörmelékben topognak, s ha beleka­parnak lábukkal, a szél tovaragadja a rét idei sovány termését. Egyébként az úton egymást érik a sze­kerek. Krumpli, csöves kukorica alatt rínak a kerekek. Néhol a kapuban, árok fölé cövekelt lócán, dologtalan vénemberek ül­nek. A mozgást segítő és könnyítő botok végén elsimulnák a tenyerek s rábá­gyadnak az arcok a kézre, és csak akkor emelkedett valamelyest, ha egy­egy terhétől megváltott szekér nagy robajjal elhalad. Véqh Miska hazaugrik a bekeccsel, kucs­mával. falvédével. Meg sem pihen, le sem ül az asztalhoz enni, harapni valamit, ha­nem egyenesen Bctosékhoz veszi az útját. Botosék csinosan szerény, félszemű ház­ban laknak a falu közepe táján. Délidőben otthon találhatók, a csűrben vágják a szecskát, vagy az istállóban etetik a jószá­got. Az öregek véazik otthon а munkát, mert az idó már beszorította őket a mező­ről. A járatos tehenekkel a legény jár, ö gazdálkodik négy holdnyi földjükön. A Ie­jénv e kenyérkereső is télen-nyáron. Tavasszal, nyáron, ősszel itthon tartóz­kodik a fiú. A téli hónapokban üzembe jár, vasöntöbe. s mire az idő magereszkedik, leszalad a hóvíz a földekről és a nap fel­szippantja a nedvet a rögről, gazról, virág­ró' — vastag az erszény, élhetnek belőle vígan a következő télig! Végh Miska, a bakter, a kapuban találja a fiút, onnan mennek beljebb az udvarba ' beszélgetni. Az éjjeliőr elismétli múltkori szóváltását Bencéssel, városi útjáról ter­mészetesen hallgat, és utal arra, hogy ó a félvagon terményt megtagadta. De aztán gondolkozott a dolgon és odáig jutott a kö­vetkeztetésben, hogy egyáltalán nem lehe­tetlen a járás kívánsága. Hiszen emlékezzen, emlékezzenek, hogy az idén csaknem min­den parasztházból jutott szabad eladásra is, s a kenyérnek való is megmaradt. — A kenyér, az kenyér, azt hagyjuk — vonogatja vállát a fiú, és beletúr hullámos, szőke hajába. (Folytatjuk) rad, a porba ejteqeti a tekintetét — ez már maga is vallomás —, aztán felemeli szemét az asszonyra, és mondja fokonként bátoro­dottabban. — Számítanék veled... ha én is meg­felelnék neked ... régót1 gondolok én erre, te ezt észre sem vetted, lehet az én hi­bám. De hidd el, igazat beszélek' Most az asszony ejtegeti a porba a tekin­tetét, összefutnak a ráncok a homlokán, aztán ránéz ő is a bakterre, kitágulnak a szembogarai, merengön néz Végh Miskára, olyan nézéssel, hogy a bakter megállapíthat­ja, ez az aszony szeretni, megbecsülni tudná ... hiszen úgy néz rá! Felelet és szószaporítás helyett ez a gondolattermő pillanat következik. És a búcsú, amely nem áll másból, mint sze­líd és tartózkodó elfordulásból az asszony részéről; fontolgató, szívtől lóduló mozdu­latból a bakter részéről. Ez a pilianat kezd osztódni a bakterben. Mert milyen a szerelmes? Féltékeny vad és még =ak jobban feni a fogát arra, aki megsebezte. Másnap belefog a munkába, megy a vár sba megkeresni Bencést, hoqy a járás utasítását aztán bátrabban érvénye­síthesse a maga akarata szerint. Nehezen talál rá, járásnál, pártnál kopog­tat, s az utcán botlik bele végül. Bencés meglepődik és meresztgeti a sze­mét, amikor Végh Miska előadja, hogy öt keresi, és nem is jött másért a városba, tsak azé t, hogy beszélgessenek. A keményfejű kötekedő és izgága bakter, ä hirtelen robbanékony ember egészen -neghunyászkodónak, zavartnak és szeszé­yennek mutatkozik a szemében. Az állás­pontját könnyen változtató bakter hajlé­iony, indaszerű, ragadós szavai tapadnak iencésbe, amint az a múltkori eszmecsré­jükre tereli figyelmét. De a gondolatme­nte annyira kapkodó és összefüggéstelen, togy a tanácsadó szükségesnek tartja meg­jegyezni : — Azt mondd, mit akarsz? — Akkor szembehelyezkedtem veled, de íeláttam, hogy nem cselekedtem helyesen, "súnya a szám ... a szívem nem úgy gon­lolta. — Nos? — A félvagon meglesz! — Hogyan? A múltkor azt mondtad, logy az lehetetlen. Te ismered a paraszto­st, te élsz köztünk, s ha a gabonát el­innénk, neked kellenne velük élni tovább s nem kutya-macska barátságban! — Modtam. nem tagadom. — Nohát. — De rájöttem, hogy nem olyan sok az félvagon, azt innen-onnan elcsipegetjük. — Aztán hol kezdenéd a gyűjtést? — Mondjuk... mondjuk... a nagyob­aknál. — Beadtak rendesen? — Be. — És felesleqük van még? — Beadták azt is. De...van még annyi, ogy az ötven mázsa meglegyen! — Na látod .. . akkor csak rajta — bíz­atja jóhiszeműen Bencés, és megszorítja égh Miska jobbját, aki mosolyogva húzza issza kezét és megint felülkerekedik ben­e kivagyoksága, utána kiabált Bencésnek: — Meglásd, én a félvagont megszerzem! És szalad még vásárolni az üzletedbe. alvédőt, bekecset, kucsmát vesz, és felszáll déli autnhiiQ-zrfi 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom