A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-05 / 1. szám

Észak-Amerikában is utat tör a békés együttélés politikája Az utóbbi időben mind gyakrabban vetődik tel Észak-Amerikában a kérdés: nem volna-e már itt az ideje, hogy az USA legfelelősebb tényezői tárgyaljanak a Szovjetunióval. A második mesterséges hold diadalútja az USA-ban is növelte a Szovjetunió tekintélyét, s annak hatására egyre nő a békés együttélés politikáját támogató tömegek tábora. Figyelemre méltó például, hogy a közvéleménykutató Gallup-intézet nemrégen megtartott ankétján, a kérdezettek 61 százaléka szerint a szputnyikok kétségtelenül a békés és konstruktív fejlődést segítik elő, 23 százaléka tartózkodott a véleménynyilvánítástól és csak a kérdezettek 16 százaléka vélekedett kedvezőtlenül. Ez az eredmény különösen azért érdekes, mert Dulles külügyminiszter, mint a Rockefeller-féle pénzcsoport szószólója, a szputnyikkal is a további fegyverkezés szükségességét próbálta Igazolni. A Rockefellercsoport több milliárdos beruházása révén a kapitalizmus világában szétágazó érdekeltségekkel rendelkezik, főleg a Közel- és Közép-Kelet naftaiparában. így hát valóságos életeleme a hidegháború, a féktelen fegyverkezés és a vad erőpolitika. Mi sem volna tévesebb, mint az a hiedelem, hogy Amerika finánctőkései általában valamivel is jámborabbak volnának osztályérdekeik érvényesítése szempontjából. Érdekeltségeik természeténél fogva azonban külpolitikai téren nem mindegyik pénzcsoport vall Rockefellerékkel azonos nézetét. így például Ford Kínával szeretne kereskedni, San Francisco hajózási konszernjei is szívesen vennék, ha az USA felvenné a hatalmas népi Kínával a kereskedelmi kapcsolatokat. A Morgan-féle pénzcsöpoft egy része hathatósan támogatja a hidegháború szószólóit, mert közvetlenül érdekelt a fegyverkezés fokozásában, másik része azonban a nyugat-keleti kereskedelmi kapcsolatok kifejlesztését szorgalmazza. Harold Stassen a Morgan-csoporthoz tartozik, de a mérsékelt irányzat híve, és mint Eisenhower leszerelési tanácsadója hajlik a Szovjetunióval való tárgyalásokra. Adlai Stevenson, a demokrata párt volt elnökjelöltje ismételten követelte a hidrogénbomba-kísérletek beszüntetését, már pedig Észak-Amerika harmadik legnagyobb pénzcsoportjához, az úgynevezett chicagói bankcsoporthoz tartozik. A Dulles-féle háborús politika ellen kifejtett ellenállás, melyet például a hatalmas clevelandi pénzcsoport tagja, Cyrus Eaton is támogat, nem egy jelentős északamerikai lap hírmagyarázóinál is jelentkezik. Joseph ALsop a New York Herald Tribune hasábjain sürgeti Dulles kicserélését, a New York Post ugyancsak meneszteni szeretné Rockefellerék szélsőséges bizalmi emberét. Sőt, a tábornokok közül is akadnak olyanok, akik úgy vélik, hogy kompromisszumot kell kötni és tárgyalni kell a Szovjetunióval. Ezek között van a már nyugdíjazott Hugh B. Lester tábornok. A tárgyalások híve Truman egykori vezérkari főnöke, Omar Bradley is. Legújabban szervezettebb formát ölt az atomfegyver beszüntetését követelő mozgalom, s ennek legszilárdabb támasza Észak-Amerika kommunista pártja. Sajgó sebek Sziszifuszi feladatra vállalkoznék, aki fel akarná sorolni mindazokat a problémákat, melyek az imperializmus miazmás talajában gyökereznek. Viszont annál könnyebb volna annak, akinek számot kellene adnia arról, hány ilyen kelevényt sikerült már az EFSZ-nek felfakasztania, illetve orvosolnia. Sajnos édeskeveset! Másrészt biztató, hogy az imperialisták embertelen gyarmatpolitikája ellen láthatóan növekszik az ellenállás. Erre vall az algériai kérdés körül kerekedett ENSZ-vita is, melynek eredményeképpen a francia küldöttség csak nagy üggyel-bajjal kapott újabb haladékot a békés megegyezés keresésére. Elválik, él-e a francia kormány ezzel, a talán mái utolsó lehetőséggel, vagy hazárdjátékos módjára kockára teszt a barátságot és Algéria nemzeti függetlenségének elismerésén nyugvó megegyezés sajnos már csak gyér esélyeit. A megoldásra váró számos probléma közül közben a cyprusi kérdés is napirendre került. Sajnos e tekintetben sem szerzett az ENSZ politikai bizottsága becsületet az ENSZ alapokmányának. Cyprus továbbra is kénytelen lesz küzdeni önrendelkezési jogáért, melyet az angol kormány kétes értékű autonómiára szeretne átváltani. Ez pedig valójában azt jelentené, hogy lényegében semmi sem változna az angol fennhatóságon. Minden esetre érdekes, hogy miközben Noble, Anglia küldötte Cyprus kérdését belügyként igyekezett feltüntetni, hajlandónak mutatkozott minden, bárhonnan jövő javaslat megtárgyalására, amely egyaránt számolna Görögország, Törökország és természetesen, főleg Anglia érdekeivel. Csak a cyprusi népről feledkezett meg „nagylelkű" javaslatában. Felmerült az az ötlet is, hogy legjobb volna Cyprust „natósítani", vagyis az északatlanti tömb fennhatósága alá helyezni. Ez azonban azzal járna, hogy az angol katonai támaszpontok mellett amerikai bázisok is létesülnének Cyprus szigetén. Szó volt arról is, hogy a szigetet fel kellene osztani Görögország és Törökország közt, ez azonban már csak azért sem jöhet számításba, mert a török kisebbség a lakosság egy ötödét sem éri el. Míg Törökország küldötte éles támadásában azzal vádolta Görögországot, hogy Cyprust be akarja kebelezni, Averoff görög külügyminiszter a cyprusi nép szenvedéseit és az angol hatóságok kegyetlenkedéseit ecsetelte, valamint követelte Cyprus önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Mint már annyiszor, most is arra irányult Anglia taktikája, hogy élezze és bonyolítsa az ellentéteket, s ezzel megnyerje az USÄ támogatását, amit ezúttal nem volt oly nehéz elérnie. A hősiesen küzdő cyprusi nép — melynek ügyét lelkesen támogatta a Szovjetunió küldöttsége — nem kapta meg az ENSZ-től a joggal elvárt védelmet, azonban az ENSZ-vita kétségtelenül gyengítette Anglia pozícióját. — Szirt — baja. Az éretlen „grape fruit" (kicsinysége miatt így nevezték el az amerikai mesterséges holdat) túl keserűnek bizonyult, amelytől még a legoptimistább Wall-Streetlovagoknak is elvásott a foguk. Érthető. Hiszen a sikertelen kísérlet nagyobbat csorbított Amerika tekintélyén, mint az utolsó évszázad valamennyi amerikai kudarca. De a szükségben mindig akad egy mentő ötlet. Ezúttal j. P. Sayfer szenátor úr agyában született meg a zseniális gondolat. Ez az úriember ugyanis azt ajánlja, hogy Amerika foglalja el a déli sarkot, az Antarktiszt. A szimatjukról híres amerikai honatyák mégis találtak egy világrészt, ahol harc és doktrína nélkül megvethetik lábukat. A dolog bökkendője azonban az, hogy ez a kontinens nem fiadzana milliókat, igen kevés hasznot hajtana. Hacsak nem innen akarják szállítani a hidegháborúhoz a hideget. S míg az USA-ban egymást követik a lehetetlen spekulációk, amelyektől azt remélik, hogy visszaszerzi az új világrész tekintélyét, a Szovjetunióban a harmadik szputnyik felbocsátásán dolgoznak (ez a hírek szerint ezer kilogramm súlyú lesz), Szibériában pedig felépül a tudósok világvárosa. Itt több ezer kiváló szakember, tudós mun-> kálkodik majd a tudományok csaknem valamennyi területén, a szovjet nép és az egész emberiség felemelkedésén, békés fejlődésén. HELMECI SÁNDOR Amiről az egész világ beszél (Hidegháború és az örök jég birodalma) Leningrádban első útjára készül az atommeghajtású jégtörő hajó, amely akár egy esztendeig is a nyílt tengeren tartózkodhat üzemanyagfelvétel nélkül, és erős motorjaival két méter vastagságú jeget is áttör. A szovjet üzemekben az atomerőművek egész sora épül, de az amerikai vállalatok egymásután szélnek eresztik az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó szakértőket, és lemondanak az atomerőművek, valamint más, békés atom-eszközök gyártásáról. Miért? Egyszerű a válasz: rossz üzlet, nem lehet rajta keresni. Az atom és hidrogénfegyverek gyártása ellenben jó befektetés, abból sohasem elég, az állam jól fizet és minden mennyiséget átvesz belőle. A hidegháborús hisztéria őrült iramban fokozza a tömegpusztító fegyverek gyártását. A népek, országok létét fenyegető szörnyetegek léiója vándorol Nyugat-Európába, és a pusztító bombák, gránátok lerakatai csúf fekélyekként lepik el a vén földrész testét. A kommunista veszély meséjével elkábított, félrevezetett nemzetek arra döbbennek, hogy országuk felett nem a kommunisták, hanem az atlanti szövetségesek gépei röpködnek halálthozó terhükkel. Mi történnék, ha a gépmadár bonyolult szerkezete nem engedelmeskedne a pilótának, s ha egy békés angliai, közép-keleti vagy skandináviai falura, városra zuhanna az atombombákkal megrakott gép? Mi történne ha az egyik pilóta idegei felmondanák a szolgálatot, ha egy őrült, egy kalandor kioldaná valahol a bombát. Egy amerikai újságíró erre azt felelte Hruscsov elvtársnak: „Érdekes gondolat." Pedig se nem érdekes, se nem gondolat — szörnytett! A háború szakadéka felett vitustáncot járó dullesi politika eszeveszettsége. Egy kivénhedt társadalmi rendszer beteges félelme, rettegése, világhatalmi vágyainak tehetetlen vívódása, vergődése, amely egységbe akarja tömöríteni az egyékovácsolhatatlan kapitalista világot. Ahány ország annyi törekvés, ahány tőkés, annyi érdek. A szocialista világtól már nem hódíthatnak el semmit, azért fogcsikorgatva csak uszítani, lázítani tudnak ellene. így hát az istenfélő NATO-felebarátok között folyik a marakodás. A leghatalmasabb cápa, az USA mohó étvággyal felfalná szövetségesei elöl a Közép-Keletet, Afrikát, s ha módjában volna, önzőén lefoglalná magának még a világegyetemet is. De a szerencse valahogy semmiben sem kedvez neki: Közép-Keleten dugába dőltek a doktrinák, Észak-Afrikában szövetségeseivel került szembe, a világűr meghódításával pedig még több a gondja,