A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-05 / 1. szám

Nobel-díjat kapott a hidegháború egyik hőse Az elmúlt esztendő decemberében adták át Stockholmban Albert Camus francia exisztencialista írónak az ezerkilencszázötvenhatos év „irodalmi" Nobel-díját. A negyvennégy éves algériai származású, menynyiségben és minőségben egyaránt szerény életművel dicsekedhető Camus immár a kilencedik francia író, aki megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Ám művei, Romain Rolland, A. France és más francia Nobel-díjas írók alkotásai mellett igen könnyűnek találtatnak, bármennyit is tanult két kiváló mesterétől, A. Gide-től és A. Malraux-tól. Egy algériai kisvárosban született mint egyszerű francia iparos gyermeke. Filozófiát tanul, majd tanulmányait félbeszakítva színdarabokat rendez és újságcikkeket ír. Ezerkilencszáznegyvenkettőben megjelenik hírhedt regénye az „Idegen". Ezekben az években Franciaország legjobb fiai életüket nem kímélve harcoltak a hazájukat eltipró hitleri hadak ellen. Vértanú halált haltak már Gabriel Peri, Solomon, Decour és J. Pollitzer, L. Aragon és P. Eluard az illegális Éjféli kiadó röpirataiban versekkei és prózával buzdítják ellenállásra a franciákat. Camus hőse azonban az emberiségben hitétvesztett gonosztevő, aki erkölcsi válságból gyilkossággal keres és talál kiutat. A könyv így végződik: „Mintha ez a bűn megtisztított volna a rossztól... Hogy sorsom beteljesedjen, hogy ne érezzem magamat egyedül, csak az a kívánságom volt, hogy kivégzésemen nagyszámú közönség jelenjék meg és szidalmakkal fogadjon!" Hasonló szellem hatja át novelláit és színdarabjait. Malraux és a magyar származású Arthur Kvestler hatása alatt Camus az úgynevezett modern ember lelki világát boncolgató irodalmi megnyilvánulásaiban egyre inkább antihumanista nézeteket vall. Antimarxista és szovjetellenes filozófiai meg politikai fellépései pedig a legszélsőbb nyugati reakciót szolgálják ki. A svéd tudományos akadémia mellőzve az olyan írókat, mint Aragon és Soloha, előre megfontolt szándékkal ítélte oda Albert Camusnek, a hidegháború irodalmár harcosának a múlt évi irodalmi Nobel-díjat. A derék svédek ezzel a tettel ismét színt vallottak az úgynevezett semlegességükről, pártatlanságukról, és fellebbentették a fátylat bizonyos kötelékekről, amelyek a haladás ellenségeit egymáshoz fűzik. a hívők előtt. Az amerikai hatóságok mint kommunistát üldözik, bár a kommunista pártnak sohasem volt tagja. Fekete testvéreinek felszabadításáért folytatott harcát azonban minden üldöztetés ellenére sem hagyja abba... Az amerikai külügyminisztérium foglya A Bombayban megjelenő angolnyelvű „Blitz" hetilap hosszú beszélgetést közöl Paul Robesonnal a világhírű amerikai énekessel. A kiváló művész elmondta a lap szerkesztőjének, hogy „először lehetetlenné tették művészi pályafutásomat, majd elvették útlevelemet, és igy tulajdonképpen az amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának vagyok a foglya!" A további beszélgetés során Robeson kijelentette, hogy a hangversenyirodák bojkottálták, csupán néhány néger templomban énekelhetett Egy király New Yorkban Sok király fordul meg mostanában New Yorkban. Nem róluk lesz azonban sző, hanem Charlie Spencer Chaplinről a zseniális művészről, a komikusok királyáról s legújabb, Egy király New Yorkban című filmjéről, melyet a k.özelmúltban mutattak be Londonban és Párizsban. A film hősét Shahdov királyt a forradalmárok elűzték, és a trónjavesztett uralkodó az észak-amerikai Egyesült Államokba, a „szabadság és demokrácia" hazájába emigrál. Kalandor minisztere koldusbotra juttatja. Állást vállal a New York-i televízióban és csendben éli napjait. Am egy este befogad egy kisfiút, kinek szüleit az amerikaellenes tevékenységet kivizsgáló bizottság börtönbe záratta. A hírhedt FBI (amerikai politikai rendőrség) emberei megtalálják Shahdovnál a kisfiút. És az amerikai sajtóban még aznap megjelennek az első uszító cikkek. Shahdov királyt a vörösök cinkostársának kiáltják ki. A bizottság az exkirályt is előállíttatja. Shahdov kihallgatása a film legremekebb része. A megvádolt király naivnak tetsző és mégis éles logikájú szellemes válaszaival nevetségessé teszi a vizsgáló bizottságot. Ártatlanságát bebizonyítja, de elszörnyedve az amerikai életforma embertorzitó hatásaitól, elhagyja Amerikát és Párizsba költözik. Charlie Chaplin esetére mindnyájan emlékezünk. A nagy művész, hogy Mac Carthy hírhedt bizottságának zaklatásai elől megmeneküljön, több mint harmincéves amerikai tartózkodás után visszatért hazájába, Angliába. Am Chaplin az új filmjében sem mint szerző, sem mint színész nem használja a bosszú fegyverét. Még nyoma sincs benne a haragnak vagy a keserűségnek. Az „Egy király New Yorkban" kitűnő filmszatíra. Kigúnyolja a barnumi módszerekkel agyondicsért amerikai életformát, elítéli a pénzért való lélektelen tülekedést, az ifjúság elhibázott nevelését... Kacagtató fordulatok, szellemes ötletek mulattatják a nézőt. A film hangja azonban élessé és vádolóvá válik midőn arról beszél, hogy ebben a „vendégszerető országban", az idegenektől, .mint valami gonosztevőktől ujjlenyomatokat vesz fel a rendőrség, és hogy az amerikaellenes ténykedést vizsgáló bizottság szemérmetlenül tapossa sárba az Egyesült Államok alkotmánylevelét, Washington György, T. Jefferson és A. Lincoln demokratikus hagyományait. Chaplin legújabb filmje nem hummanista meditáció az emberi lélek mélységeiről és zátonyairól, mint a Rivalda fénye volt. Egy király New Yorkban harcos pamfletszerű film, nagy erényekkel és számos hibával. A nagy francia kritikus Georges Sadoul például helyteleníti Chaplin szentimentalizmusát (amidőn fiatalkorára emlékezik) és a film gyöngéjének tartja a réges-régi chaplini burleszkek olcsó hatású trükkjeinek felélesztését ... Mindentől eltekintve Chaplin, ahogy ezt a nyugati baloldali sajtó megállapította, ismét nagy művet alkotott. A jobboldal és „középutas" szövetségeseinek elutasító kritikája ezúttal sem lehet mértékadó. Ezek a Modern idők bemutatása óta elégedetlenek Chaplinnel. Társadalomkritkájáért kommunistának titulálják, bár tudják, hogy állításuk nem felel meg a valóságnak. Charlie Chaplin ugyanis polgár, a sző legmélyebb értelmében, még akkor is, ha hu' manizmusát halálos komolyan veszi. És hogy az új Chaplin-film az amerikaiaknak nem tetszik, az természetes. Sok igazságot tár fel a világ előtt, amiről a yenkik legszívesebben hallgatnak. Közvetlenül a londoni premier előtt Chaplin bemutatta új filmjét az újságíróknak. Az előadás után az amerikai laptudósítók epés kérdésekkel igyekeztek kellemetlenkedni a nagy művésznek. Egyikük arra emlékeztette Chaplint, hogy bármenynyire nem tetszik neki az amerikai életforma, mégis évtizedeken át élt az Egyesült Államokban. — Ezt én ugyanoly jól tudom, mint ön, — válaszolta Chaplin. — De most már egynéhány éve Európában élek, és sajnálom, hogy nem jöttem vissza korábban. Elhatározásomat egy pillanatra sem bántam meg. Ami pedig azokat illeti, akik azt állítják, hogy egész vagyonomat az Egyesült Államokban szereztem, — tévednek. Jövedelmem hetvenöt százaléka Európából és Ázsiából származott. Amerikában — azonban jövedelmemből adót fizettem! Kár, hogy Charlie Spencer Chaplin legalább olyan nagy üzletember, mint amilyen nagy művész, s ezért aligha láthatjuk meg utolsó alkotásait. — si — 11