A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-29 / 26. szám

13 (Folytatás az 5. oldalról) Sivárak és lehangolok az óváros mellékutcái, sehol egy fa, sehol egy ablak Benyitok néhány kapun, míg végre udvart látok, rózsafákkal, udvarra nyílc ablakokkal, emberekkel és kutyákkal A legtöbb esetben a bejáratnál is fal védi a kíváncsi behatolók elől a családi élei intimitását. Nemrégiben bizony még sűrű fekete fátyol, a parandzsa takarta el a mohamedán nők arcát az idegen tekintetek elől. Ma már csupán néhány nénike viseli régi barbár idők e szörnyű maradványát, pedig nekik már nemigen keli félniök idegen férfiak tolakodó tekintetétől. A ragyogószemű, gyönyörű, fiata! üzbég lányok középiskolákon tanulnak főiskolai tanulmányt végeznek és szíveser állnak fényképezőgépem lencséje elé Söt a taskenti televízió épülete előtl készségesen elénekelnek néhány üzbéf népdalt. Az űj idők azonban nem múltak e nyomtalanul az óváros agyagkunyhói felett sem. Lapos tetőiken nem csupán fű pipacs és a vidék sajátos virágai nyílnak. A villanyvezeték porcelán csigái é; az antennák a híres lenini tézis gyakorlati megvalósításáról (szovjethatalom + villamosítás = kommunizmus) tanúskodnak. A Lenin nevét viselő taskenti nehézipari kombinát kotrógépeket gyárt as egész Szovjetunió részére. A helybeli textilüzem húszezer munkást foglalkoztat Ez érthető is, mert Üzbegisztán a Szovjetunió gyapottermelésének hetven, selyemtermelésének pedig ötven százalékát szolgáltatja. A Taskent környéki kolhozokban és szovhezok viszont a nag; haza perzsaprém szükségletének hatvar százalékát fedezik. Taskent ma hatalmas kulturális központ. A rengeteg közép- és szakiskola, tizenhat főiskola, könyvtárak, kultúrintézetek, mozik és színházak mind az extenzív szocialista kulturális forradalomnak az eredményei, melyekre az Üzbég Szocialista Szovjet Köztársaság lakói iger büszkék. És ez a büszkeség érthető Is mert Irán — bár kétszer annyi (tizenkétmillió) lakosa van, mint Üzbegiszt-án nak — csupán öt főiskolával, a nyugat kultúrájával kérkedő Hollandia pedic mindössze hat főiskolával rendelkezik Az Októberi Szocialista Forradalom előtl egész orosz Közép-Azí3iának egyetlen egy főiskolája volt, ahol az iszlám hirdetői tanultak. Ritka alkalom, hogy az idegen kétnap taskenti tartózkodása alatt mohamedár temetésen vehet részt. Forró napsütésber a Narakhan mecset minaretjéről a müez zin éles torokhangon hívja imára a gyászolókat. A siratok javarésze szakállas turbános muzulmán. Papucsaikat levetve térden kuporogva hajlongnak és ismétli! félhangosan az imám fohászát. Számosar közülük bizalmatlanul néztek ránk, idegenekre, bármennyire is io"ekeztünk feltűnés nélkül viselkedni. Szemben a mecsettel, a medreszéber tanulják a Kotánt a köztársaság minder részéből idesereglett fiatal muzulmánok A jövendő imámok, muftik, szűk cellaszerü szobákban, hűvös hudrzsákbar laknak, ám iskolaudvaruk rózsakert A medreszétől csak egy macskaugrás i bazár, ahol népviseletek sokasága és г nyelvek bábelje lepi meg az európait. Tizenhat oldalról zúdul rám a szózuhatag. Oroszok, kazahok, türkmének, üz bégek és ki tudná felsorolni azt a sol nációt, akik áruikkal megrohannak. Eg\ testes asszonyság menyasszonyi ruhát akar rám sózni, egy fiatal üzbég sérvkötőt kínálgat, egy másik csavarokat. Csak azt nem tudom, vajon traktorba vagy a TU 104-be valók-e? Gyerek-lakkcipőt, tejeskannát, hajszallagot, napraforgómagot, piócát vehetnék! Én azonban pánikszerűen menekülök. Nem jutok el messzire. A Zajmuddin Baba mauzóleumának árnyékában öreg mongol pásztorok — talán nem is voltak mongolok — vastag, fehér gyapjúból készített széleskarimájú kalapokat árulnak. Fejükön három-négy „áruminta", testükön vattázott köpönyeg így védekeznek a kegyetlen ázsiai nap sugarai ellen. A leglehetetlenebb dolgokat kínálgatják. Eisenstein filmbe való fejük elbűvöl. Megpróbálom lefényképezni öregeket. Hiába erőlködöm, könyörgök, magyarázkodom. Az öregek mosolyognak, megveregetik a vállamat, de amint kezembe veszem a gépet, máris a hátuk közepében gyönyörködhetem. A BES-AGHACSI RÓZSACSOKOR TÖRTÉNETE A bazártól a Bes-Aghacs utcáig szinti pillanatok alatt teszem meg az utat, pedig a távolság jó néhány száz lépés. Pompás épületek és fabódék váltakoznak, luxusautók és szamárfogatok, sivár mellékutcák és szökőkutas parkok. A fák hűs árnyékában meghúzódó csajhánokban, a teaházakban turbános és tyubityejkás muzulmánok keresztbetett lábbal ülnek a padokon és úgy szürcsölik pijolájukbó a kesernyés zöld teát. Meglepetve állapítom meg, hogy férfi útitársaim körében egyre rokonszenvesebbé válik Mohamed tanítása. Naponta ötször elmenni az imaházba, közben beülni a csajhánba nem is olyan rossz dolog — állapítja meg egy ostravai orvos! A tér másik oldalán apró gyerekek hada veszi körül a fagyialtos kézikocsiját. Fejükön díszes tyubityejka, pirospozsgás kerek arcukból elővillan mosolygó, barns szemük. Még soha sehol nem láttam anynyi szép gyereket, mint Itt Taskentben Közben a Bes-Aghacs utca felső végén értem. Megkérdeztem a milicistát, melyil autóbusz visz le bennünket az alvégre A legényke nyugodtan bemond egy számot. Felülünk. Természetesen az autóbusz az ellenkező irányba megy. Nagj nevetés és morfondírozás közepette szállunk ki a kocsiból és egy hatalmas jegenyefa árnyékában tanácskozunk, gyaloc menjünk-e vagy pedig autóbusszal. A taskenti lombsátorról már megemlékeztem. Am a hatalmas jegenye és a Bes Aghacs utca arra késztet, hogy legalábl futólag beszéljek arról, mennyire szeretik az üzbégek a fákat. Utcákat neveznek el fákról. így aztán van Taskentben Zölc jegenye utca. Fűzfa sor... Mosolyogví olvassuk az egyik utcasarkon a táblát A tizenkét jegenye utcája. A Bes-Aghacs magyarul az Öt fa utcáját jelenti. Pedi< jóval több fa van ebben a végtelen hosszi utcában. Itt hallottam az alábbi történe tet egy ismeretlen kedves üzbégtől, ak nagy örömmel kalauzolt bennünket, mikoi megtudta, hogy Csehszlovákiából vagyunk — Ügy harminc-harmincöt éve má annak, hogy a Tizenkét jegenye utcájábat egy üzbég kivágta a háza előtt álló akác fát. Nem is tudom, mire kellett az öreg nek a fa, elég az hozzá, hogy kivágta. Jo ga volt hozzá, a háza előtt állt és a déd apja ültette. Es mégis, az egész utca megneheztelt érte az öregre. Nem állták szóba vele, és ha mégis ráterelödött a beszéd, nevén sem említették: az, aki kivágta az akácfát — mondogatták róla. Csodálkozva néztem kísérőmre és megkérdeztem, m; volt hát az öreg bűne? — Nem ültetett helyébe másik fát felelte üzbég barátom — és mindaddig, míg nem hozta helyre mulasztását, nem volt az öregnek békessége. Mert mi itt nem élhetünk zöld lombok nélkül — fejezte be elbeszélését új ismerősöm, aki közben hazaért és szívélyesen elbúcsúzott tőlem. Balra a fák zöldje közül tipikus, barna kupola kandikál ki az útra. Betérek a kertbe és ott találom honfitársaimat élénken társalogva három ismeretlennel. A beszélgetés valóban élénk volt, a mutogatás ábécéjére is sor került. Az egyik meghívott, nézzük meg az imaházat bévülről. Cipőinket künn hagytuk és máris dicsértük az imaház ízléses faldíszeit, a remek szőnyegeket. Ügy látszik, rokonszenvesnek tűntem fel az egyiknek, mert beszéd közben minduntalan hozzám fordult. Emberemet érdekelte, vajon van-e nálunk vallásszabadság és milyen felekezetű polgárok élnek hazánkban? Buzgón magyaráztam, elég gyakran kézzel is, midőn hirtelen kérdés hangzott el — váratlan és meglepő. Buzgalmamban igennel feleltem, mire a jó ember szeme felcsillant, azt hitte hívőt lát maga előtt. Nem érdekelte, hogy katolikust, protestánst vagy zsidót, a hangsúly a hívőn volt! Búcsúzunk. Az imám erősen megszorította kezemet. Már az utcán jártunk, az autóbusz megállóhoz igyekeztünk, amikor a kertből a három istenfélő muzulmán, csaknem rohamlépésben jött felénk. Elől az én emberem, kezében hatalmas rózsacsokor. Vérvörös rózsák! Hozzám lép, mélyen meghajol és kezembe nyomja a pompás csokrot Zavartan megköszönöm és sietős léptekkel elindulok a belváros irányába, honfitársaim nyomomban. Az útkanyarnál visszanéztem és búcsút intettem. Bántott a tévedés, hiszen érdemtelenül kaptam a rózsacsokrot; tudtommal immár több mint egy negyedszázad óta nem vagyok istenhívő, és nem hiszem, hogy valaha is hívő lehettem. Közben beesteledett. Nem tudom, hogy kél és nyugszik a nap e végtelen síkságon. Lehet, a sivatag buckái közt pihen meg, hogy másnap új erővel lövöldözze aranyozott nyilait legelőkre és mezőkre.. . Az úttörők parkjának, a középkori város tizenkét kapujára emlékeztető tizenkét fasora is fényárban ttezik. A művelődés és pihenés kertjében önkéntes szavalók Puskint, Majakovszkijt, Háfizt és Szádit szavalják. Ezerfőnyi fiatal tapsol a műkedvelő előadóknak. Á város zöldje egybeolvad az ázsiai éj bakacsinjával. Csupán a virágzó akácfák bódító illata leng a lombok sűrűje felett. Fiatal szerelmesek kezében izzik a vörös rózsa. A vörös rózsa, melyet ott láttam a kerékpáros gomblyukában, a szamárháton baktató üzbég tyubityejkáján, a határőr vállpántja alatt... Taskentben nemcsak a nők, a férfiak is szeretik a rózsát. Mert Taskent nem csupán a zöld lombok városa, Taskent a rózsák városa \s! (Folytatjuk) Tizenötezer kilométer a bzovjetumoban