A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-29 / 26. szám

A világ lelkiismerete, avagy a spandaui utolsó három A Quick című nyugatnémet lapban böngésztem nemrégiben, és már-már boszszankodva tettem félre a folyóiratot, mely tele volt tömeggyilkosokról szóló bűnügyi históriákkal. Ám az egyik oldalon a következő vastagbetűs címre akadtam: „A világ lelkiismerete azt kívánja!" Valószínűleg az atom- és hidrogénbomba robbantások ellen ír a Quick, vagy Massu tábornok ejtőernyőseinek kegyetlenkedéseit ítéli el — gondoltam magamban. A további sorok zonban kijózanítottak, mert a Quick szerint a világ közvéleménye a spandaui utolsó három háborús bűnös náci korifeus szabadonbocsátását követeli. A nyugatnémet lap háromoldalas cikkben ismerteti az olvasóval a „szegény és sajnálatra méltó" nácik szenvedéseit. Hát nem rettenetes, hogy a volt birodalmi minisztereket nem köszöntik fasiszta módon — felemelt kézzel, Ös az örök nem szólítják őket néven. „Keljen fel, ötös szám" — hangzik el reggelenként Albert Speer zárkája előtt az őr ébresztője. Ez az Albert Speer mint Hitler fegyverkezésügyi minisztere hihetetlen energiával szervezte a német hadiipart. BaJdu von Schirach sorsa is könnyeket csal az emberek szemébe, akárcsak Rudolf Hess szomorú élete. Tükönnélküli zárkában vannak — írja a Quick —, hetenként csak háromszor borotválják meg őket, és napi sétájuk csupán ezerötszáz lépést tesz ki. A börtön egyhangú életét nem tudja felélénkíteni sem az intézet könyvtára, sem az a négy folyóirat, melyet a foglyok naponta olvashatnak. Még az a szerencse, hogy ezek az „amik" rendes fickók és semmibe se veszik „az utolsó négy szövetséges", a Szovjetunió, USA, Anglia és Franciaország beszédtilalmát, sőt még az újságokat is beengedik hébe-hóba a „szegény foglyokhoz". így aztán nemcsak a gazdasági csodákon tűnődő nyugatnémet adófizetők, hanem a világ közvéleménye is tudomást szerezhet a négy szenvedő keserves napjairól, és megtudhatja, milyen gondolatok bántják a négy „nemzeti hőst"! Speer és társai nagyon sajnálják, hogy tétlenül élik le napjaikat, hogy nem segíthetnek Adenauernek és Dullesnek háborús készülődéseikben. Ezért nem is csodálkozhatom, hogy Rudolf Hess felháborodottan utasította viszsza a francia őr felhívását, hogy menjen a kertbe dolgozni: „Politikai fogoly vagyok, és mint ilyen, nem vagyok köteles dolgozni. Már a középkorba" is ez volt a gyakorlat!" Sajnos Hess úr és a vele rokonszenvezek ayorsan e'feledték, hogy a Harmadik Birodalom korában és főieg a második viláaháború alatt a rácik más gyakorlatot alkalmaztak. Auschwitz. Terezín. Buchenwald. Mauthausen — említsek még többet? — mást bizonyítanak! A Quick szerint a három kiválóság már megszenvedte a magáét. Az igaz, hogy a Speideiek. Heusingerek, Kesselringek és Schrönerek már réqes-réc szabadiáton vannak de valószínűleg Speer, Hess és von Schirach is varnak olyan súlyos háborús bűnösök, hogy az amerikaiak és Adenauerék véleménye szerint Strauss hivatalába valók és nem a börtönbe. Minket már az a körülmény, hogy két vagy három háborús bűnössel több vagy kevesebb futkároz majd Bonn utcáin, igazán nem izgat. Azt azonban nemigen hiszem, hogy ez lenne a világ lelkiismeretének fő parancsszava! Sőt még a világ közvéleményének követelménye sem, bár nem tudhatom, kit sorol a Quick szerkesztősége a világ közvéleményének arcvonalába. Én úgy vélem, hogyha két emberöltőn át ülnének Spandaüban, akkor sem tehetnék jóvá főbenjáró vétkeiket. És ezt vallja velem együtt a földkerekség sok-sok millió lakója, aki valaha is megkóstolta a von Schirachok, Speerek és Hessek náci humanizmusát! Francia ejtőernyős-portré A napokban olvastam Henri Alleg, a megkínzott algériai hazafi megrázó könyvét, a Kihallgatást. A könyv vádolja és elmarasztalja a francia gyarmatosítók kegyetlenkedéseit, főleg a hírhedt fasiszta „paraalakulatok" terrorlegényeinek példátlan barbarizmusát. Hogy kik, milyen emberek alkotják a paracsapatok zömét, legjobban egy közelmúltban lefolyt párizsi bírósági tárgyalás mutatta meg. Az egyik párizsi bíróság szenátusa halálra ítélte a harmincéves André Robinit, többszörös rablógyilkosságért. Ez a hír magában nem is szokatlan. Nyugaton, Párizs, London vagy New York külvárosában a rablógyilkosságok napirenden vannak. Ám André Robini nem közönséges rablógyilkos! A vádirat a következőképpen mu-Már szinte hiányzott, hogy az utolsó időben semmit sem hallottam az amerikai szenátus hírhedt, amerikaellenes tevékenységet vizsgáló albizottságának működéséről. Azt hittem, hogy szegény MacCarthyval együtt sírbaszál': a maccarthyzmusi is! Hát nem! Most olvastam, hogy Cyrus Eatont, az ismert amerikai pénzembert a szenátus albizottsága maga elé rendelte . Ez a Cyrus Eaton igazán nem kommunista, még csak szovjetbarátnak sem mondható. A Chesapeake and Ohio vasút-részvénytársaságot, a kanadai Steep Rock vasércbányákat, szénbányákat, valamint a Cleveland Electrice Illuminating villanyerőmúveket ellenőrzi. Tehát eav igen derék kapitalista a javából, aki jól keres, és mivel jövedelmét még növelni akarná, a Szovjetunióval szeretne üzletet kötni. Ennek a kívánságának merészelt több ízben hangot adni, és egyben elmarasztalta a Dulles—Eisenhower külpolitikát. Ez már magában elegendő ahhoz, hogy valaki a mostani Amerikában gyanússá váljék, telefonbeszélgetéseit lehallgassák, leveleit felbontsák és személyét titkosrendőrökkel figyeltessék. Ám Cyrus Eaton még többet is merészelt! Az elmúlt hónap folyamán az amerikai televízióban kijelentette, hogy az Egyesült Államok számos hivatala csupán azzal foglalkozik, hogy az amerikai polqárokat zaklatja, kémkedik utánuk és mindenféle módon beleavatkozik magánéletükbe. Cyrus Eaton a televíziós adás során kijelentette: „Ha az összes városoktatja be a vádlottat: „A vádlott a francia hadsereg ejtőernyős csapatainak altisztje volt és éveken át harcolt Vietnamban. Leszerelése után munkát nem is keresett. Magános nőket támadott meg és rabolt ki. Későbben áldozatait otthonukban gyilkolta meg és lakásukat kifosztotta. Áldozatait rohamkésével ölte meg. Ezt a kést Robini Vietnamban használta a bennszülött lakosság ellen, és látszik a szokás természetévé vált. Gyilko't Vietnamban, gyilkolt Franciaországban is." A gyilkos őrmester a bíróság elött igen cinikusan viselkedett. „Számomra öröm volt gyilkolni!" — vallotta nyugodtan Robini, és minden bizonnyal lelkiismeretfurdalás nélkül kiirtotta volna a tárgyalóterem közönségének nagy részét, mivel sokan közülük az általa tízével legyilkolt vietnamiakra emlékeztették. Csak azon csodálkozott, hogy amikor Vietnamban gyilkolt, kitüntették, most pedig büntetik. Viselkedése és szellemi színvonala jellemző a vietnami francia ejtőernyősök nagy részére, azokra, akik ma Algériában Massui tábornok terrorlegényeinek a zömét alkotják. Az ilyen Robinik veszélyeztetik a francia közbiztonságot, a demokráciát és az emberséget, ezek a hivatásos gyilkosok, akik leszerelésük után sem tudtak leszokni a gyilkolásról. Robinit, a vietnami francia haderő ejtőernyős őrmesterét a párizsi bíróság halálra ítélte. Az ítélet Igazságos, mert Robini bűnös volt, ám a főbúnösök eddig még szabadon járnak és nyíltan űzik fondorlataikat a köztársaság ellen. Vajon ezek mikor kerülnek a vádlottak padjára ? ban, kerületekben és államokban felsorolnánk a rendőrök és a különböző állami szervek számát, kitűnne, hogy még Hitler fénykorában sem volt a Gestapo kötelékében annyi rendőrspicli alkalmazva, mint államunkban jelenleg. Ezekért a szavakért Cyrus Eaton lakolni fog. Bár nem az egyedüli, aki ezeket az elveket vallja. Sok egyszerű amerikai osztja nézeteit, sőt számos kongresszusi tag, köztük Mr. Wier is. Wier képviselő kijelentette: „Hallottam Eatont és sok mindenben egyetértek vele. Nagy érdeklődéssel figyeltem midőn rendőrségünknek megizmosodásáról beszélt. És hogy Cyrus Eatont a szenátus albizottsága kihallgatásra rendelte, igazolja az elmondottakat. Ha ez a eljárás nem egy rendőrállam módszere, akkor igazán nem tudom elképzelni, vajon hogy néz ki egy rendőrállam. Cyrus Eaton után Wiernek és még néhány kongresszmannak alkalma lesz véleményét a hírhedt albizottság előtt kifejteni. Humphrey és Thye szenátoroknak úgyszintén. Az amerikaellenes tevékenységet vizsgáló szenátusi albizottság a nevezetteknek „megbízhatóságát és lojalitását" vizsgálja majd felül a közeljövőben. örüljön tehát minden amerikai jó lélek! Mert, ha MacCarthy meg is halt, szelleme tovább él és tovább tecrorizálja a józanul gondolkozó amerikai polgárokat! — si — Még él MacCarthy szellemé! * O