A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-22 / 25. szám

Tizenötezer kilométer a Szovjetunióban 13 (Folytatás az 5. oldalról» lékeztett а dunaszerdahelyiek szlovák kiejtésére. Csopon hirtelenül két órával megöregedtünk. Óramutatóinkat ugyanis két órával előre toltuk, mivel errefelé a moszkvai időszámítás járja. Vonatindulásig rövid egy óra időnket városnézésre használtuk fel. Csop jellegzetes határváros. Utcái tiszták, a csinos házak előtt virágzó gyümölcsfák, takaros üzleteiben ukrán orosz és magyar szó vegyült össze. A2 egyik hirdetőoszlop plakátján ismerős névvel találkozom. Pavel Kogout (Kohout) Ilyen nagy szerelem cimü drámáját adja elő a közeljövőbein egy uzsgorodi színjátszó együttes. kellemes találkozás, mely drámaírásunk szinvonalat dicséri. Esti kilenc óra előtt indult el vonatunk Moszkva felé. Otthon most éppen vacsorához készülődnek, nálunk tulajdonképpen még csak hét óra lesz! És bizony néhány napig furcsa volt ez az időátszámítás, aztán mikor már rászoktam volna, Taskentben további három órával kellett előre igazítani az óramutatót. Mozdonvunk harsányan fütyült, mintha a sűrűsödő esthomályt akarta volna szétriasztani. Rohantunk az éjszakába. Ismerős állomásnevek következnek: Mukacsevo, Lavocsné... A Kárpáti rapszódia hősei jutottak eszembe: Bálint Géza, Juha Kelsztikálló, a hős finn forradalmár, Mikola, a vörös Petruscsák és az első köztársaság fémjelzett demokfciitámak gyarmattartó módszerei, melyeken csak Horthy „vitézei" tettek tú . A reggeli megállók: Lvov (Lemberg) és Tarnopol az első világháborúra, Vinyica oedia Hitler hordáinak barbárságára emlékeztetnek. Délután a megáradt Dnyeper felett feltűnnek a kijevi Szent Szófia székesegyház aranyozott kupolái és a Krescsatyik felhőkarcolója. Kár, hogy a Hutor Mihajlovszk fasorait, hol a száműzött Puskin verselt, már elnyelte az éj. Másnap Dubnót láttuk a vonatablakból, az első szovjet atomerö-kutatóintézetet, majd a dácsák jelezték, hogy Moszkvához közeledünk. Nem is kellett sokáig türelmetlenkedni. Egyszeribe teljes nagyságában kibontakozott lőttünk a szovjet műveltség egyik világító tornya, az új Loimonoszov Egyetem felhőket verő épülete. Megérkeztünk M tszkvába. Moszkvai séták Vihar előtti meleg fogadott Moszkvában. Társasgépkocsink nesztelenül suhant át az ismeretlen népes utcákon és tereken. Az egyik utca rzonban igen ismerősnek tűnt fel, akárcsak egy elegáns fiatal ember, akit utoljára térnadrágos kamaszkorában láttam. — A Gorkij utca, mondom félhangosan, a sarkon pedig a National szálló. Tizenhárom év előtt ugyanebben a szállóban laktam jó egynéhány héten keresztül. Furcsa találkozás. Én idősebb lettem, a több mint nyolcszáz éves Moszkva pedig megfiatalodott. Megfiatalodott a szálló személyzete és meggyorsult az étteremben a felszolgálás üteme is. Hiába keresem az öreg totyogó Vaszil Jefremovicsot, akivel annak idején annyit zsörtölődtem. Alig tudom kivárni az ebéd végét, rohanok le az utcára és elkeveredem az ideoda hullámzó tömegben. Céltalanul járokkelek. Nem tudom, hol kezdjem ájtatos búcsújárásomat, a Vörös téren, a Gorkij utcában vagy pedig a Szverdlov téren? Hej, de sok minden megváltozott! A Gorkij utca elegánsabb lett, a Kuznyeckij mosztról eltűntek a égiségkereskedések. az utcai könyvárusok, a kiadók is más utcába költöztek. A város közepéből kiszorultak a villamosok, a Nagy Színház előtti park is gondozottabb. Férfiak és nők jobban vannafe öltözve, megsokszorosodott a gépkocsik száma. Az autóbusz-megállóknál ma ii példásan fegyelmezett tömegek állnak, és az Esti Moszkváért ugyanúgy sorakoznak az emberek, akárcsak Prágában a Vecerní Praháért vagy nálunk a Vecerníkért. Közben beesteledett. A szovjet főváros felhőkarcolói elmosódtak a lehulló alkonyban, és a hazatérő idegennek az utat a Kreml hatalmas, rubin-csillagai mutatják, melyek az égbolt csillagait már régen elhomályosították. Másnap reggel zuhogott az eső. A mauzóleum előtt azonban több száz méteres sorban állott a tömeg. A szovjet birodalom minden részéből oroszok, kirgizek üzbégek, ikránok, mongolok és örmények járnak el i Vörös térre, immár harmincnégy éve, rogy hálájukat fejezzék ki Leninnek, a xagy tanítónak és tanítványának, Sztálinтак, aki ott fekszik mellette a márványiírbolt mélyében. A Kreml falai tövében a lemzetközi munkásmozgalom nagy harcosai vannak eltemetve mint Gorkij, Kirov, jzverdlov, Frjnze, Klara Zetkin, Landler lenő, John Reed és mások. A Kreml .egyvertárába bőrig ázva jutottunk be. A felmérhetetlen kincsek e núzeuma egy nagy ország népének a núltjáról beszél, őszintén és híven. Nem izándékozom részletesen foglalkozni a gyüj:emény leírásával, mivel ismert, igen sokszor megírt dolgokat kellene megismételjem. Azonban Nagy Katalin díszhintói egy »rdekes adatra emlékeztetnek. Az egyik cár lovai évente kétszázezer rubelbe kerültek, viszont abban az időben az egész :ári Oroszország egy évi iskolaügyi költségvetése csupán negyvenezer rubelt tett <i. És meg kell emlékeznem a cári Szibéria első vonatának üvegbura alatt elheyezett arany modelljéről. Ez a játékszer így másik „aranyvonatra" emlékeztet,riely a szovjet kormány aranykincsét szálította és melynek védelmében a Kolcsak is Gajda ellenforradalmi csapatai elleni larcokban csaknem tízezer magyar vörösoatona esett el. E vonat hősi védőinek ;miéke mélyen belevésődött a szovjet em-Jerek szívébe, és nagyobb értéket jelent, mint az üvegbura alatt levő arany csecsebecse. Mikor a Kreml megtekintése után kiér;ünk a Vörös térre, Minin és Pozsárszkij szobrán, valamint Vaszü Blazsennoj tempomának meseszép színes hayvma-kupoáin — biztatónak, néhány pillanatra rneg•negcsillant a napfény. Ä Tretyjakov gaériába menet azonban még egyszer megíztunk. Több mint száz éve már, hogy Pavol Milajlovics Tretyjakov, a gazdag kereskedő is orosz hazafi megalapította képtárát. \z eredetileg másfélezer képből álló győjlemény, ma már harmincötezer képzőművészeti alkotást foglal magába, melyet évente másfélmillió ember néz meg. Egy délután bizony édeskevés ennyi remekmű áttekintésére, még akkor is, ha í néző csupán a legnagyobbak müvei előtt itl meg. Perov, Kramszkoj, Mjaszojedov, \jvazovszkij, Jarosenko, Siskin, Vasznecov, Kerescsagin, Surikov és Rjepin csupán a egnagyobbak a nagyok közül, akik nemcsak az orosz, hanem az európai képzőművészetnek is nagy értékei. Talán sehol sam fonódik össze és nem ilkot olyan szerves egységet a múlt és jelen, mint Moszkvában. Ebben az állandóan fiatal, óriás városban ugyanis minden, — múlt és jelen is — a jövőnek a melegágya. A Kreml csak úgy! mint a Tretyjakov galéria, és a Lomonoszov Egyetem ugyanúgy, mint az osztankinói nyári palota. Hogy loszkvában május első hetében még kora tavasz van, azt nemcsak az időjárás ioarkodott bizonyítani. Tanúskodtak erről az Össz-szövetségi Mezőgazdasági Kiállítás b-zárt kapui is. Így aztán hoszszabb ideig gyönyörködhettem Muhina híres munkás-kolhozparasztlány szobrában, amely a kiállításhoz vezető utat díszíti. Az osztankinói jobbágyszínházban Következő moszkvai sétám Szeremetyev, a leggazdagabb orosz főúr osztankinói nyári palotájába vezetett, amelyben jelenleg a jobbágykor múzeuma van elhelyezve. Ez a Szeremetyev nyoloszázhuszonötezer" hektár föld birtokosa, volt és korlátlan ura kétszáztízezer jobbágy léleknek. A XVIII. században épült nyári palotája mindennél ékesebben bizonyítja az orosz nép tehetségét, kézügyességét, művészi ízlését és szellemét. Ebben a palotában ugyanis mindent a kényúr jobbágya: készítettek. A palota tervrajzát P. Argunov jobbágyépítész tervezte és építette. A palota fából van és 'márványszerü burkolatát is jobbágyok eszelték ki. Mocsalin fő-faragó vezényletével hatszázhúsz jobbágy csinosította a polota külsejét és belsejét. A faldíszek és a parkett egyaránt jobbágy kézművesek, söt mondhatnám művészek munkája. És a mennyezet vidám színei is bús jobbágy-lelkek ízléséről beszélnek. A hangversenyterem akusztikáját színtér, jobbágy ember ókumlálta ki, és a híres színházterem is orosz muzsikok mesterműve. A színházterem oszlopsora elmozdítható, a Színpadot pedig egy fortélyos szerkezetsegítségével minden előadás alkalmával felemelték, hogy a nézők jobban lássanak. A színpad alatt mennydörgést és esőt utánzó gépek voltak elhelyezve — mind jobbágy-találmányok! Szeremetyevnek saját színjátszó csoportja és zienakara is volt. Jobbágyok soraiból kerültek ki a színészek és színésznők, táncosok és zenészek. Olasz, francia és orosz szerzők operáit és balettjeit adták elö a főúr vendégeinek mulattatására. Rövid időn belül az osztankinói jobbágyszínház lett a cári Oroszország legkiválóbb magánszínháza. A színház legjelesebb (színésznőjének most is ott függ az arcképe a palota egyik termében. Igaz, Praszkovia Zsemcsugova később Szeremetyev felesége lett. Ő volt a kivétel, amely erősítette a szabályt, melynek értelmében a színház női szereplői ki voltak szolgáltatva a háziúr férfi vendégeinek kénye-kedvére. Midőn teremről-teremre jártam ezt a magam nemében egyedülálló múzeumot, eszembe jutott a magyar és szlovák jobbágyság sanyarú múltja, és közös hazánk sók névtelenül elpusztult tehetsége. Ha máshol nem, akkor itt, ebben a dermesztően hideg nyári palotában kénytelen mindenki ráeszmélni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségére, mely felszabadította, szabaddá tette az elnyomott néoek tehetségét és alkotó erejét. Ez a ráe-zmélés Osztankino legnagyobb és gen elgondolkoztató tanulsága. П?п1пГлПи1с 1