A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-05-18 / 20. szám

— Vizet,... vizet... - nyöszörögte. Végre megállt a vonat. Az emberek zúgtak, mint kaptárban a méhek. A mozdony vizet vett fel. Az elárusítók kiabáltak: — Sült burgonya!... Cigaretta!... Földi mogyoró! Azután egy éles gyerekhang: — Víz! Víz!. . . Friss viz! Ralla Ráma nyelve puffadt gyíkként feküdt a szájában: — Víz? ... Hol..., hol van? A kinti hang tovább kiabált: — Víz!... Friss víz! — Az istenért, hol van víz? — Hajolj ki az ablakon! — Vizet! ' A vízárusító fiú ide-oda szaladgált a peronon, és egy kancsóból merte a vizet az emberek piszkos tenyerébe. A szerencsésebbeknek sikerült is kapniuk. Mohón ittak, és a drága viz állukon keresztül az ingjükbe folyt. Fele a ruhájukra, másik fele a földre ömlött, és az árusító már futott is a másik ablakhoz. — Vizet, az istenért! — könyörgött Ralla Ráma. A kihajoló fejek között meglátta a vonatindító zöld zászlócskát. A vonat mo: zogni kezdett. Ralla Ráma kék eget, zöld fakoronákat látott az ablakon keresztül. Azután ismét kék eget és zöld lombokat. Mikor lesz már vége az útnak? Megállt az idő? Ilyen hosszú volt a nap ? Szinte végtelennek tűnt előtte. Minden pillanat egy örökkévalóság ? Az emberekre nézett. Hunyorgatott szemével. Azok beszélgettek, de ő valahogy nem hallotta őket. Mintha valahonnan messziről jött volna a hangjuk. Valaki megjegyezte: — Ennek az utazásnak is vége lesz egyszer, ha most szinte lehetetlennek is tűnik ez, testvérek. — Igen, igen. — Vége lesz az utazásnak. Ralla Ráma észre sem vette, hogy éjjel lett. Sötét éjszaka. A vasúti kocsiban kis villanykörte árasztotta a gyenge fényt. Pillék keringtek körülötte. Csak két csillag. villant be olykor-olykor az ablakon. Éjszaka volt. Szemhéjai elnehezültek. Feje lekókadt, álmosságot érzett. Ügy érezte, hogy a diákjai között van. Éppen a Himaláját hasonlítja a Szulejmán-hegységhez. Vizek zúgását hallotta, amint a síkságon a tenger felé hömpölyögnek... A diákok rendetlenkedtek, kiabáltak, ö erre az asztalra ütött. Bumm!. .. A paraszt kosara a földre esett, és felébresztette Ralla Rámát. Álmainak vonatja most hirtelen megállt, de mindjárt tovább is indult.. . Vessző suhogott a kezében, és hirtelen egy fekete holló ült rá a botra . . . Károgott... A gyerek felvisított. . . Ralla Ráma erre űjra felébredt. Kint sötét éjszaka volt... Reszketett... A csillagok ragyogtak, mint ezüstpénzek röpködtek körülötte .. . Dübörögtek, mint a vonat kerekei ... Állomások maradtak el. Nem tudta, hány óra ... Állt. Nem is aludt, de nem is volt ébren, mégis tudta, mi van körülötte. Feje újra lecsuklott... Amikor feleszmélt, látta, hogy a nap sárga sugarait beküldi az ablakon. Az emberek arca gyűrött, fáradt. A fülkében újra fülledt forróság volt. Igatpuriban a vonat megállt. Sokáig állt. A gőzmozdonyt felcserélték egy villanymozdonnyal. Az emberek kiugráltak a vonatból, hogy megmosakodjanak és kiöblítsék szájukat. Azután visszatolakodtak a helyükre. Ralla Ráma szeme égett az álmatlanságtól. Most űjra mintha elaludt volna. A vonat megindult. Az ablakon keresztül nedves levegő áramlott a kocsi belsejébe. Már kissé sós volt az illata. Ralla Ráma mélyet lélegzett. A távolban alacsony dombocskák tűntek fel. A vonat átdübörgőn a csatorna felett. Közeledett Bombayhoz. Alacsony házak, pálmák és más sókedvelő növények. Sós illat a levegőben, a szárított hal szaga. Gyárak füstje, bűze. A vonat robogott. Közeledett Bombayhoz ... A kerekek csikorgása szétoszlatta Ralla Ráma gondolatait. Nem akart már gondolkodni. A szeme előtt vörös szikrák cikáztak át. Mintha tüzes nyelv nyalta volna hátát végig. A feje zúgott. Akarat nélkül kapaszkodott a poggyásztartőba. Nem volt már akarata. Édes bágyadtság ülte meg idegeit.. . Közeledett Bombayhoz . . . — A következő állomás Bombay! Megkönnyebbülés futott végig az embereken. Kiabáltak, örültek - Bombay közeledik ... Ralla Ráma szinte álomban hallotta. Nemsokára az utcákat rőhatja. Nátha borbélynak megígérte, hogy éles beretvát vásárol neki, azután apró ajándékokat vesz. Eszébe jutott, hogy egyszer egy csillagjós tenyeréből megjövendölte, hogy eljut a tengerhez... A vonat lassított. A mozdony még egy nagyot szusszant és megállt. — Készülődjetek, Bombay! — Gyorsan! Gyorsan, Bombay... Az emberek tolongtak kifelé. Nevettek, kiabáltak, taszigálódtak. Ralla Ráma már nem állt. Mikor a tolongás kissé csökkent, egy ülésre hanyatlott. Végre ülhetett. A feje előre billent vézna mellkasára. Fülébe tolakodott a nagyváros lármája: a kulik kiáltozása, a taxik tülkölése, sípolás, csilingelés... Kinézett az ablakon. Az ég kékje mosolygott, belenyújtózott a kék tengerbe... A víz már a vonat ablakait mosta, hullámzott, tajtékzott... Zúgása egyre erősebb lett. .. Ralla Ráma érezte, hogy süllyed... és a hullámok összecsaptak a feje felett... Vfz tódult a szájába ... meleg, mint a vér ... Egyik utas a másik után ment el. A vonat teljesen kiürült. Jött a kalauz. Megrázta Ralla Rámát, aki végigdőlve hevert az ülésen: — Keljen fel! Bombay! Végállomás! De Ralla Ráma már nem felelt... 19