A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-05-18 / 20. szám

Ha az utas megáll Marosvásárhely főterén. a tér alsó és felső végén egyaránt többkupolás, négyzetes bizánci alaprajzú hatalmas épületek teszik a láthatárt: görögkeleti „bisericák" templomok. A rosszemlékű Károly-féle rendszer köbe rakott emlékei, azoké a törekvéseké, amelyek a keleti egyházat igyekeztek felhasználni elnemzetietlenítő célkitűzéseik szolgálatában. Azóta sok minden megváltozott: a királyság itézménye a lomtárba vándorolt, s Romániában is a nép vette kezébe saját ügyeinek intézéséit. A nemzetiségi viszályok helyére megértés, megbékélés, együttműködés lépett, Marosvásárhely pedig az Erdély délkeleti szélén húzódó Magyar Autonom tartomány székhelye lett. A kolozsváriak kissé vállveregető, nagyvárosias magabiztossággal tekintenek ugyan Marosvásárhelyre, s tréfásan „flekken-metropolisnak" nevezik — szó ami szó, olyan flekkent és vargabélest, mint Marosvásárhelyen, aligha lehet enni másutt vitathatatlan tény azonban, hogy a Székelyföldnek ez a központja az utóbbi években jelentós kulturális gócponttá fejlődött. Lakosainak száma ma már meghaladja a 80 00-et, négy főiskolája van — orvosi, áliatorvosi, gyógyszerészeti és színművészeti —, itt működik az Állami Székely Színház, a Székely Filharmónia, a Székely Népi Együttes, mindhárom intézménynek egy erősen századeleji szeceszsziós ízlésű nagy épület, a népművelési ház ad otthont, amelyet a vásárhelyiek Kodály Zoltán intései ellenére makacsul „kultúrpalotának" tisztelnek. Marosvásárhely egyike a hat erdélyi városnak, amelyeiknek saját magyarnyelvű helyi napilapjuk van, ai'z újság — a „Vörös Zászló" — rendszeresen beszámol az Autonom Tartomány életéről és meglepőn nagy teret szentel a kultúra és az irodalom kérdéseiineik. Itt jelenik (meg a romániai írószövetség magyarnyelvű havi folyóirata, az „Igaz Szó", amely köré neves és tehetséges írókból álló gárda tömörül. A város iparosodik — a Simő Géza bútomvár, bátran . mondhatjuk, európai hírnevű, gyártmányait rendszeresen exportálja a baráti országol ba, valamint a nyugati államokba is. Ne feledkezzünk meg végül a múltból örökbe kapót kulturális intézményekről — a több évszázados Bólyai-kollégiumról, a 70 ezer kötetes könyv-múzeumnak tekinthető Teleki-tékáról és a Bólyai-könyvtárrói, az utóbbi kettő egy épületben lelt otthont és ,4 marosvásárhelyi Népmüvelés Háza Marosvásárhelyi esték előtte a két Bólyai szobra őrködik — Izsák Miklós marosvásárhelyi művész alkotása. Körülbelül 'annyit kell tudnia a városról az „idegenforgalmi kalauznak", s a száraz adatok mögül is elöviláglik a lényeg — az utóbbi esztendők meglepő arányú fejlődése. Megérkeztem napjának estéjén a népművelési palota falán hangversenyt hirdetett a plakát — a kolozsvári Halmos György játssza Rahmamyinov zongoraversenyét az Állami Székely Filharmóniával. Talán fölösleges mondanom, hogy a nagy helyiség, amely hol színház, hol hangversenyterem, zsúfolásig megtelt közönséggel. A hallgatóság jelentős része orvos, aíminek magyarázata nem csupán az orvosok és a zene régi és közismert kapcsolatában keresendő, hanem abban is, hogy ebben a székely városban esztendők Őta működik az Orvostudományi főiskola és így a lakosság nyilván nincs orvos-szűkében. A zenekar fiatal, dirigense is az, s talán éppen ezért nem meglepő, miJyen megkapó művészette! szólaltatják meg a nagy orosz zeneszerző alkotását. Az európai hírű, legkiválóbb romániai karmesterek — Silvesitri, Georg escu — rendszeresen vendégszerepelnek az együttessel, s részben az ö munkájuk eredménye is, hogy a fiatal együttes ilyen gyorsan éírte el jelentős művészi színvonalát. Gorkij-bemutató volt másnap este ugyanabban a teremben: az Állami Székely Színház együttese a Vasszia Zseleznovát játszotta. Már Bukarestben hírét hallottam a marovásárhelyi színháznak, jő hírét, azt beszélték, hogy az iország legjobb színpadainak egyike. Hat erdélyi városban működik magyar színház — Marosvásárhelyen kívül Sepsiszentgyörgyön, Kolozsvárott, Szatmáron. Nagyváradon és Temesváirott. A vásárhelyi Vassza Zseleznova előadást szatmári vendég rendezte — Harag György, az ottani színház főrendezője. A szatmári együttesnek különben az a különlegessége, hogy három esztendeje a Szentgyörgyi István színművészeti főiskola végzett hallgatói teljes számban leszerződtek az akkor még Nagybányán működő román-magyar társulathoz, fiatalos lelkesedéssel összefogtak, hogy — színházat csináljanak. Azóta önállósult az együttes, átköltözött Szatmárra és sikert sikeríre halmoz. Gorkij drámája székelyföldi színpadon — a messziről jött vendégnek már ez a puszta tény is sokat mond. Az előadás maga, úgy hiszem, a 'egigényesebb követelményeket is kielégítette. Különös élmény volt számomra, hogy a színpadon egy régi szlovákai ismerőst is viszontláttam — Prohor szerepében Sarlái Imrét, aki a harmincas években a ínyugatszlovákiai színtársulat művésze volt, s egyik legelső színházi élményem főszereplője — az Ember tragédiájának Ádámja. Úgy hiszem, a csehszlovákiai magyar színjátszásnak csak hasznára lenne, ha valamiképpen közelebbi kapcsolatot teremtenénk a két ország színházai között — nem csupán azáltal, hogy elküldjük egymásnak műsorfüzeteinket. Talán volna lehetőség kölcsönös vendégszereplésekre, esetleg arra is, hogy ösztöndíjas színi növendékeink a mai osváSárheflyi színművészeti főiskolán végezzék el tanulmányaik egy-két szemeszterét. Nem ártana, ha illetékes helyen fogla'koznának ezekkel a problémákkal. Amarosvásárhelyi „Kultúrpalotában" a harmadik estén az Állami Székely Népi együttes lépett fel. Fiatal művészcsoport — még egy esztendős sincs. Ahogy az együttes vezetője. Hajdú Zoltán elmondta, a , zereplöket székelyföldi falvakból toborozták össze, jőhangú, daloskedvű, táncoslábú lányokat és legényeket. Műsoruk meglepően dús és változatos — a székely folkloiön kívül szép számmal találunk benne román számokat, orosz illetve szovjet müveiket, magyar szerzeményeket és klaszszikus kórusmüveket. A leghatásosabbak természetesen az erdélyi motívumokon felépü't népi dalos, legényavatás, stb. Felfedézésként hatott rám, csehszlovákiai magyar vendégre a marosvásárhelyi három este. Kényszerűn tanulsággá érlelődött a megismerés: jobban meg kell ismernünk egymást, tanulnunk egymástői, hisz mindkettőinket ugyanazok a szándékok, törekvések töltenek el: új szocialista társadalmat, új szocialista kultúrát teremteni, elmélyíteni a testvéri megértést, együttműködést. a velünk együtt élő népekkel. TÖTH TIBOR Székely lakodalmas — az Állami Székely Népi <együttes műsorából