A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-05-18 / 20. szám

vonat tömve volt. A lépcsőkön egész emberrajok csüngtek, mint a kockacukron a legyek. Füttysző — a vonat pörfögve megindult, és a kerekek belekezdtek monoton dalukba. Mint veszett állat száguldott ,a vonat -és hatalmas porfelhőket kavart fel. Most hirtelen lassított. Az ablakok megrezegtek. Táskák, bőröndök, kosarak, férfiak, asszonyok, gyermekek préselődtek egymáshoz. Ralla Rám összeütötte fejét egy kövér emberrel, mire drőtkeretes szemüvege az orrára csúszott, és rövidlátó szemével hunyorgatni kezdett. A férőhelyért folytatott harcban valaki leszakította ingujját, és az most összeviszsza kalimpált. No, de szorongatták Ralla Rámát minden oldalról. Levegő után kapkodott: — Egy kis helyet... egy kis helyet . . Au . . . Au .. . a csontjaim! A fülkében elviselhetetlenül forró és fülledt volt a levegő. Borzasztóan forró. Az emberek szinte pácolódtak. Ha valaki meg akarta vakarni a nyakát, a körülötte állók szinte bűvészmutatványokat voltak kénytelenek végezni, hogy helyhez juttassák az illetőt. Az emberek lihegtek, pihegtek, fújtattak. Izzadtságukban a trágya és a rothadó széna bűze érzett. Ralla Ráma elhaló hangon nyöszörögte: — öh, a bordáim. Egy kis helyet... — a csontjaim! — és élesen köhögött. Senki sem hallotta meg. A vonat dübörgött. A kerekek csattogása és az emberek zúgása elnyomta gyenge hangját. Egy öreg paraszt, akinek csak a pogygyásztartóban jutott hely, megkérdezte: — Mit nyavalyog ez folyton? Egy öregasszony fohászkodott érte: — Isten, segíts lelkének! Ralla Ráma köhögött és hörgött, hányás erőltette. A mellette álló .fiatalember végre egy kis helyet szorított neki. Mire Rali: Ráma hálát sugárzó szemmel suttogta: — Köszönöm ... Nagyon köszönöm . . . # # # Ralla Ráma egy falusi iskola földrajz oktatója volt. Sovány fizetéséből már férjhezadta két leányát, kitaníttatta fiát és helyei szerzett neki a postán. A háború kezdett óta az árak a négyszeresükre nőttek. Bál 6 tizenhat rúpia drágasági pótlékot kapott mégis nagyon szerényen kellett élnie Szenvedett, nélkülözött, de szerette az életet. Lelkesedéssel tanította a földrajzot. Haj lott ujjával böködött a térképre, összehasonlította a Himaláját a Szulejmán-hegységgel, vonalzóval végigment a folyókon és megmagyarázta, hogy képződnek a delták, mielőtt még a folyó egyesülne a tangerrel. A két pandzsábi folyót, a Bijászt és a Szatledzset. már látta ugyan, de a tengert még soha... Hol erednek a folyőlk? Hová torkollanak? * 1— »mennyit az agyonkoptatott térképről leodvaíott. Valósággal lázba jött, ha diákjainak a szülőföldjükről beszélt: - Gyermekeim, a mi hazánk gyönyörű! (égig kell utaznunk rajta Kasmírtól egé;zen a Kumári-öbölig. Hiszen ez a föld a ni anyánk ... És azok, akik a saját szülőínyjukat nem ismerik, semmire sem viszik ÍZ életben! Minden évben elismételte ezt Ralla Ráma. Diákjai elhagyták az iskoláját, beiratkoztak iz egyetemre, letették az államvizsgákat, is talán megtalálták a hivatásukat is. Csak Talla Ráma maradt ott, ahol volt. Pedig úgy vágyott utazni. Végigutazni ;gész Indiát, és megnézni az összes neve:etes helyet. A nagyszünetben mindig más:él hónapig emésztette őt a teljesületlen dvánság. De sohasem volt annyi pénze, wgy tervét valóra válthatta volna. Szokott iája alatt a gyékényen, alvással töltötte íz időt délutánonként, avagy szívta víziilpáját és a falusiakkal beszélgetett. Ráténaszkodott bambuszbotjára, úgy beszélte lekik: - Jövőre már valóban el kell mennem a legyekbe. Kédar Náth és Badri Náth .. . 3, ezek a gyönyörű helyek . .. Máskor meg terveket szőtt, hogyan megy Delhibe, hogyan nézi meg a nevezetes épületeket, és azután . . . Bombayba, a tenger mellé. Sohasem látta még a tengert. Pedig úgy vonzotta, úgy csábította. De szép is lehet állni a tengerparton, és nem látni mást, mint vizet és vizet, hullámokat és Eehér tajtékot. Lélekben összehasonlította a tengert a hegyekkel: ,,A hegy néma, mozdulatlan, halott. De a víz hullámzik, viharzik, tombol. Élet van benne. Vize alatt egy világot rejt... nagyot, talán szebbet is, mint amiben mi élünk ... A víz nézése mindig felüdíti, felvillanyozza a szemet és az elmét. Ha nyugdíjba megyek, valahol víz mellett telepszem le . . . folyónál, tengernél ... És ha nem, akkor legalább egy halastónál..." A parasztokat is beleavatta terveibe. De minden következő nagyszünetben csak ott üldögélt fája alatt és pipázott. Egyszer, mégiscsak történt valami. Olvasta az újságbán, hogy a vasutak igazgatósága fennállásának százéves évfordulója alkalmából jubileumi vasúti jegyeket ad el harminc rúpiáért. Az ember bizonyos körzeten belül annyi helyet utazgathat be, amennyi csak tetszik neki, és tizenöt nap múlva hazatér. A kormán) kedveskedett ezzel a kedvezménnyel hí alattvalóínak. A kiragasztott plakátok rikító betűkkel kiabálták; „Vásároljon jubileumi vasúti jegyet! Ismerje meg Indiát!" V Ralla Ráma iparkodott mielőbb mindenl megtudni. Mérlegelt, számolt, és végül elhatározta, hogy Bombayba megy. Megjelöli minden olyan helyet, ami őt érdekelte. - Először Bombayba megyek. Ott látn: fogom a tengert teljes pompájában. Vizet vizet, végtelen vizet és a napot, aminl este a tengerbe hull. Visszafelé megnézerr Tadzs Mahalt és a többi nevezetes helyet Megvette a jegyet, és még aznap vonatr: is ült, hogy Pándzsábból Bombayba utazzék. Még álmában sem gondolta volna, hogy ilyen szörnyű tolongás, zsúfoltság lesz. Hová megy ez a sok ember? Azok meg beszéltek, zümmögtek, veszekedtek és tréfálkoztak. Egy úr a vonatot az élethez hasonlította — gyors és csak átmeneti: „Senki sem ül itt az örökkévalóságig, testvérek. Minek a helyért veszekedni ?" És már szóba került a metafizika, a logika és a filozófia. A Kabira Szurdász-ból idéztek. Igazolni akartájc, hogy az élet csakugyan olyan, mint az utazás. Pár óra csupán! Minek civakodni, veszekedni? Ralla Ráma is ezt gondolta. Minek .civakodni, veszekedni ? Páj- óra múlva tiszta levegő, kék ég és a végtelen tenger!. .. Ojra elismételte terveit: „Bombayt alaposan megnézem. Minden érdekes és nevezetes helyet feljegyeztem a noteszomba. Azután két napig örülök a friss tengeri levegőnek, majd Adzsanta és Elóra következik. Az angolok annyira dicsérték ezeket a helyeket, végre én is látni fogom őket! Sétálni fogok a tengerparton és élvezem a levegőt. A tengerben ózon van... Ez jő lesz a tüdőmnek! Éles fájdalom ébresztette fel az álmodozásból. A vonat hirtelen kanyargott, az emberek egymásra dőltek. A mellette álló ember könyöke a bordái közé szorult. Felkiáltott: — Auauau! Valaki megszólalt: — Csak pár óra, testvérek.! Ezt már kibírjuk ! Ralla Ráma nyöszörgött. A vonat robogott tovább. Minden állomáson kiszállt néhány utas, de helyükbe mindig újak jöttek. Szinte megostromolták a vonatot. A vonat fütyült és már ment is'tovább. A kitartóbbak a vonat után futottak, átkozódtak. A bátrabbak fel is kapaszkodtak rá. A sok ember mind egyszerre beszélt. Ralla Ráma még csodálkozott is, hogy minek beszélnek annyit. Most egy ráncosképú anyóka megkérdezte: — Mi tulajdonképpen ez az izé... jubinelumi jegy? — Jubileumi... nem jubileumi! — Hát akkor a jubileumi? 4 — Száz éve indult meg itt a vonatközlekedés. A kormány kiadta ezeket a kedvezményes jegyeket, hogy megünnepelje az évfordulót. — Aki százéves vonaton utazik, az még legalább száz évig él! Most egy kereskedő szólt közbe: — A kormány becsapta az embereket! Ha tudta volna, hogy ilyen tolongás lesz, egy garast sem adtam volna ki ezért az átkozott jegyért... De az állam keresett rajtunk legalább 300 000 rúpiát! — Nem adhattak volna több vasúti kocsit? — Még mit nem akarnál, kérlek szépen? Egy neked már nemis elég? Egy ilyen vonat?!... Senkit sem kerget ki! Nincs igazam ? Nézd csak, ez a kocsi körülbelül negyven ember számára készült, és most van benne legalább kétszáz ... Ismét eltelt két óra. Ralla Ráma megszomjazott. Kirepedezett ajkát nyalogatta.