A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-05-04 / 18. szám

LATIN-AMERIKAI KÖLTŐK VERSEIBŐL Pablo neruda: Az én sz

ívemn

e

k , . . Apt én szívemnek elég a te lelked, s neked az én szárnyam elég szabadság. Az én ajkamról lengve égre kelnek, mik tenned az álmok álmát aludták. Tebenned él a mindennapos ábránd. Mint harmat a szirmokra, úgy borulsz rám. Távolléted a láthatárt ledönti, te örök menekülő, mint a hullám. JÓSÉ EUSTASIO RIVERA: A csikók Vágtatva szállnak messzetárult pampán a gyors csikók, lázas vetélkedésben, süket sok úton át, ezernyi szélben, borzolt sörényükön sivít az orkán. Száguld a sík, egész testükre por száll, merev nyakuk előredől egészen, s e feldübörgő szilaj törtetésben pálmák rengnek a csikók útja hosszán. A déli sziklahasadékhoz érve, nyihogás reszket sziklák közt az égre, megáüítják győztes patáik végne, és szembefúnak a tüzlángú nappal, s fejük fölszegve fülelnek a szélre, mely késve bár, de nyomdokukba nyargal. Devecseri Gábor fordítása GABRIELA MISTRAL: A chilei föld Mint méz, olyan édes a földünk mint rózsaszirom, puha, lágy, rajt víg sereg ropja a táncot, daloló szavú, hű sokaság. Itt zöld igazán csak a cserje, itt szőke csak, itt, a kalász, csak itt ily rőtek a szőlők ... S a fű? Csupa simogatás! Folyódből nőtt nevetésünk, orcánk is lágy honi por; s talpunk csókkal borítod, bár rád, édesanyánkra tipor. Gyönyörű vagy; légy ma a körtánc színével még pazarabb; élj-élj szabadon! Dalainkkal letöröljük bánatodat. Ez a föld holnap teli kamra, csákányunk mélyire ás, jő népeit fénybe emeljük... Ma nincs egyebünk, csak a tánc.. . Timár György, fordítása Mondtam neked, hogy úgy dalolsz a szélben, akár a déli fenyvek vagy az árboc. Mint ők, magas és néma vagy. S gyakorta bánat ül rajtad, mint egy utazáson. Ogy vársz rám, mint egy régi-régi ösvény, melyben sóvár visszhangok népe szunnyad. S arra riadok, hogy rebbennek olykor a madarak, mik lelkedben aludtak. Fordította: Somlyó György. HORACIO g. RAVA: Nagybirtok Az öreg földet fergeteg paskolja, >nap szikkasztja és felveri a gyom. Tízezer hektár hever parlagon s míg a szem ellát, nincs sehol ember, kéve, rancsó, akol. Tanyák között terpeszkedik a nagybirtok és mérhetetlen, bús nyomort áraSzt, bár rendeltetése az volna, hogy búzát teremjen. Tíz centavos volt húsz éve egy hektár: (Azóta bizony felszökkent az ára.) Ezt a pusztát csak bogáncs, birkanyáj lakja s őrzi a földesúr számára. Néha vonat jön s a kocsik tetején földtelen, éhes koldusok utaznak át a pusztákon, ahol — imily kegyetlen gúny! nincs egyetlen ember, se kéve, rancsó, se akol. Fordította: Vér Andor ALFONSINA STORNI: Egy könnycsepp Azt mondattad: nem sírt az én apám. Azt is mondtad: a nagyapám se sírt. Nem sírt fajtád egyetlen férfia, vasember volt mind. Ezt mondtad, és egy könnycsepped kicsordult és az ajkamra hullott. Mennyi mérget ittam meg azzal a parányi cseppel, melyben a múlt feléledt! Míg a könnycsepp végigzuhogott rajtam s a súlya alatt meggörnyedve álltam, én, gyenge asszony, századok fájdalmát éreztem meg morajló áramában. Imecs Béla fordítása