A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-06 / 14. szám

legyen az utolsó! Éva mondja ki azt, amit harminckilencben, negyvenben és negyvenegyben, és ma is milliók és száz milliók rebesgetnek magukban, vrgy kiáltják hangosan: „Soha többé..." Éva nem mondja a szót: háború. Én azonban hallottam. És hallották a hallgatók tízezrei, hallották azok ás, akik azon a márciusi vasárnap délután nem ültek rádiókészülékük mellett. Ebben a pillanatban mintha a hópelyhek is megállottak volna estükben, hogy Éva kiáltását a világ minden táján meghallják, angolok és arabok, oroszok és németek, frmciák és magyarok ... egyszerű emberek és miniszterek, közkatonák es tábornokok. * * * Most pedig, akárcsak a mesebeli varársló, megfordítom az icn kerekét. Csupán néhány nappal visszafelé, vasárnapról csütörtökre. Március huszadika van, este. Még egynéhány percig! A rádió stúdiójának villanyórája háromnegyed tizenkettőt és öt percet jelez. A stúdió csatatérhez hasonlít, vagy talán inkább a szigeti csillagvizsgáló szobájához, amelyben a halálraítéltek a meteor lezuhanását várják. Itt azonban nincsenek halálraítéltek, csak halálosan fáradt emberek Esti hat órától próbálja már ugyanis a rádió magyar együttese Peter Karvas kitűnő hangjátékát, a Meteort. Fáradtak a szereplők, és hangjuk itt-ott bágyadtan cseng. Nem csoda, egy jelenetet ötször, sőt hatszor próbálnak. Christoph, akarom mondani Bramslav Korén, a Szlovák Nemzeti Színház művésze már hatodszor mondja:. „Igen, professzor úr, akarom! Akarom, hogy haza térjen! Nem elég, ha csak elfordulunk minden szörnyűségtől... Nem elég, ha csak „nem vagyunk jelen!" Á hatodik ismétlés már kifogástalan. Jöhet a hangfelvétel. Ám a „jelen" szóba beletülköl az éjszakai utcáról egy gépkocsi. Horínek technikus máris törül. És kezdődhet újból tn'nden ... Hetedszerre végre is sikerül a felvétel és Naov Jenő szakálla igenlően borzolódik fel. Nem tudom, mi a hivatalos titulusa я fekete hai'ű báins Toman Zsuzsának, én hangdiszpecsérnek neveztem el. Amenny're szófukarságából kivehettem, nem igen tud magyarul. És mégis oly szívvel-lélekkel végezte munkáját, mintha üdvössége e magyar adás sikerétől függne. Mai is emeli vékony mutatóujját és a professzor, Martin Gregor, a Szlovák Nemzeti Színház érdemrendes művésze, mély átérzéssel mondja el megrázó szavait: „Nem az a hős, aki vakon engedelmeskedve tud meghalni. A hősiesség nincs az ember vérében .. A hősiesség, gyerekek, úgy hiszem — a nagy megismerés, és a nagy tett — a barikád igazságos oldalán". Majd egy más jelenet kerül a hangszalagra, és nagy kedvem volna megölelni az öreg Ádám megtestesítőjét, aranyos szívű Szénaj Euger.t aki sz ntén a Szlovák Nemzeti Színház művésze. Míg a hangfelvételeket próbálják, a szereplők fáradtan nyúlnak el székeiken. Most Horínek t chnikusé a szó! Nem csak most A szereplők már rég otthon lesznek, csak Nagy Jenő, Horínek és a kis Zsuzsa dolgoznak még tovább. A hangszalagokat ellenőrzik és vágják, míg a Meteor alkalmas lesz a közvetítésre. És mire becsapódik mögöttük a rádió épületének nehéz tölgyfakapuja, a város utcáin már csilingel az első vhllamos. * * * Amikor azon a késő-téli márciusi vasárnap délutánom hallgattam a Meteort. felötlött bennem, vajon hányan tudják a hallgatók tízezrei közül, me myi fáradságba kerül az ilyen kétórás műsor feljátszása. Vajon tudjáke, hogy Nagy Jenő, M. Gregor, В. Koren. É. Szenai és Monoszlóy Éva, valamint a többiek, a kis Toman Zsuzsa és a technikusok milyen áldozatos munkát vé-eznek évek hosszú során át, hogy munkájukban mennyi tudásra, szorgalomra és kitartásra van szükség? Hogy szerényen és csendben dolgoznak? Mert nem filmezik őket, s nem írnak dicsérő cikkeket eredményes népnevelő és népművelő munkájukról. Legyen ezért hát cikkem köszönetféle és kézszorítás a csehszlovákiai magyar szocialista kultúra derék napszámosainak. BARSI IMRE Csordakút íme a kút, a régi Csordakút, Mellette fut gazverte gyalogút. Vályúja redves, kávája kopott, Kikoptatták a csordapásztorok. Lúncrajiizve, mint elfogott betyár. Homokkő-lapon lyukas bögre áll. Ki megláncolta tudta, mit tegyen, Mert lám a gémről eltűnt a veder, De halálig itt maradt a bögre Kampősszeggel a kávához kötve. Szuvas gerendán sok-sok régi jel, Zápor paskolta, mégse mosta el. Bicskahegy-marta görbe öt rovás, — napot jelezte? Vagy tán tartozás? Pásztorok bére, le nem rótt adó? Hites tanúnak öreg számadó véste e 'fába? Ki tud róla már!? Meghalt a pásztor, elfutott a nyáj. Meghalt a pásztor, kiszáradt a kút.., Ki kérdez engem, kései tanút? OZSVALD ÁRPAD Л Szlovák Tudományos Akadémia Irodalmi Intézete, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézete felkéri mindazokat akik Petőfi Sándor életére és müveire vonatkozó adatok és dokumentumok birtokában vannak, vagy ismernek a költő személyével kapcsolatos eredeti történeteket. Címüket küldjék el a Szlovák Tudományos Akadémia rrodalmi Intézetének: Ostav slovenskej literqtúry SAV, Bratislava, Klemensova 21 Irodalmi naptár Juhász Gyufa (1883—-937) ... én is a tavaszi űjulásek fia vagyok, ki sírva is kihajt... Hetvenöt éve, 1863. április 4-cn s/ületett Juhász Gyula a magyar irodalom egyik nagy lírikusa, az alföldi táj magányos igrice. Verseit mély emberszeretet hatja át. Л/ a tisztelet. nmtvel a nagy magyar hagyományok felé fordult, az a bátorság, amivel Ady mellé állt és Ady mellett kitartott és az a felelősség, amivel megfogta József Attila kezét, ma is példát mutat Müvének ott a helye Ady és József Attila kötetei közt. ..Én elmegyek, de az igazság él és győz, az igazság, amelynek szenvedő és harcos életemet áldoztam a haszon és siker kilátásai nélkül." — írja a költő t-gy régi levélben, de ezek a sorok ma is időszerűséggel hatnak. Évfordulója. alkalmából közöljük az alábbi verseit: ÖNARCKÉP Ez elfáradt fej mélyen meghajol már A sors előtt, mert mmdig jó a sors. Ezt vallja Zrinyi és így zsong a zsoltár, Szívem, te lázadó vagy s most lakolsz! De a világi urak és hatalmai Nem látták soha görnyedten e föt, Mely könnyes szemmel és dalos ajakkal Hódol virágok s őzikék előtt. E szemek lassan, lassan ködbe veszve Sejtik csupán a földi tájakat, De fényt ad nekik minden égi eszme. S amíg gyászt látnak csak a nap alatt, Az égre néznek és már úgy ragyog Sötét tüzük, mint hulló csillagok! Л DOLOGOZÖKIIOZ Kőművesek, kik hordjátok a téglát, Hogy égbetorjön torony és tető, Uyy-e tudjátok, hogy szent a verejték? Hogy minden nagyság abból eredő? Lakató ok, kik zárakat csináltok, Melyek megőrzik a kincseket, Ugy-e tudjátok, hogy a nyitja ho1

van Annak, hogy ínség és nyomor lehet? Asztalosok, kik fúrtok és faragtok, Hogy asztal, ágy és koporsó legyen, Miicor készíttek már egy nagy koporsót, Melyben a szolgaság lesz a tetem? Vasutasok, kik lámpákkal jeleztek És sípoltok, ha indul a vonat, Tudjátok-e, hogy egy új állomás vár. Но', mást nem látni, mint munkásokat? FÁK Oly mozdulatlanul nyugodtak К kerti fák az őszi fényben. Talán a nyárról álmodoznak. Csak eau levél hull néha szépen. Az élet csöndje ez a béke, A nyugalom e nagy tenyészet, Örök e-ök szent szövedéke, Lehullt levél én, elenyészek. Avar leszek majd az avarban, Míg fölöttem a fiatal fák A lombjaikat diadallal Az örök égnek fölmutatják. 9