A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-30 / 13. szám

kaiban járt a Szigeti Veszedelem költője, amikor az ellenség félelmet ébresztő nagyságát í. fenyegetett várról nézve mutatta be. Már ez a motívum ls megtalálható az egykorú históriás énekben: „Várunkból a mieink / igencsak úgy látták. ' hogy a ker,

)

' nagyvilág / körülöttük állott, / oly nagy tábor állt ott." Mind a magyar, -nind a szlovák énekes megemlíti, hogy Zrínyi bizta+

ő beszédet intézett katonáihoz, majd azt is, hogy az utolsó ostrom előtt díszesen felöltöztek, s ünneplőbe öltözve mentek a halálba. A szlovák énekes megpendíti a földöntúli elemek beavatkozásának gondolatát is: rmikor a szultán elkeseredésében abba akarja hagyatni az ostromot, megszállja öt az ördög, s az beszéld rá a harc folytatására. Ezzel szemben Zrínyi az Isten segítségét kéri. Érdekes megfigyelnünk azt is, hogyan fejlődik ki a históriás énekekben a szultár, megölésének gondolata. Történelmi tény, ho..y a félelmetes Szolimán az ostrom idején meghalt. Már a magyar énekmondó kapcsol tba hozza ezt a sikertelen támadásokkal. A szlovák énekes továbbfejleszti ezt a gondolatot, s úgy ábrázolja a nevezet-s eseményt, hogy i szultán halála közvetlenül a magyarok ágyúlövésével van kapcsolatban. Tudjuk, hogy a szigetvári hős dédunokája, mintegy nyolcvan év múlva, igazi művészi meggyőző erővel már azt ábrázolja, hogy maga Zrínyi öli meg a szultánt. A históriás éneknek mind a magyar, mind a szlovák változata leírja azt is, hogy a szultán halálát a basák katonáik előtt eltitkolták, s három rohamot már ők parancsoltak a szultán nevében. A történelmi hitelességre törekvő magyar énekes feljegyez néhány olyan adatot is, amelyet az inkább költői szempontból ábrázoló szlovák énekes meg sem említ: így pl. Kalocsai vajda halálát, majd azt, hogy a védők közül huszonötén (nyolcezerből) meg tudtak menekülni — „Kik az nádasra kiszaladtak vala." A magyar nyelvű változatban nincsen szó kémekről. A szlovák énekben a törökök kémeiről többször is olvashatunk: ők biztatják a basákat az utolsó rohamra, mert éjjel kikémlelték, hogyan A

gették el a védCI. minden értékes holmiiukat, s ebből megtudták, hogy a vár átadására készülnek. halálos végüket már elkerülhetetlennek látják. Más helyen a szlovák énekmondó azt írja, hogy a szigetváriak főtüzére meghalt, s helyét egy töröl kém foglalta el, aki áruló módon trágyával töltötte meg az ágyúkat, s így lehetővé tette a vár elfoglalását. Ez a motívum valószínűleg a pletvkaszerű népi hiedelemből került bele a szlovák változatba. A névtelen magyar szerző szintén megemlít olyain motívumot, amelyet a szlovák nem ír le: amikor a vár védői már közvetlenül a katasztrófa előtt álltak, egy fő német deákokkal és asszonyokkal együtt bezárkózott egy boltba, s azt három tonna lőporral a levegőbe röpítette, „Ő magát az aszonyokkal ott veszté". Mindkét énekben megvan az a részlet, mely szerint az utolsó órákban a várvédő hősök megölik feleségüket, hogy ne kerüljenek török kézre, de az egyik vitéz csodaszép felesége sírva könyörög férjének, hogy ne ölje meg, hanem adjon neki szablyát és jó lovat, mert részt akar venni a haroban. Ebből a motívumból is kitűnik, hogy a szlovák és a magyar énekes közös forrás alapján írták műveiket, mert mindkettőben ugyanazon a helyen, a keblén, éri az asszonyt a törökök golyója. Egyébként a férfinak öltözött s bátran harcoló nő alakját más magyaroszági históriás énekben, sőt csaknem az egész európai irodalomban megtaláljuk. Ezt a világirodalmi motívumot Magyarorszagon néhány vár védelme alkalmával maga a törtenelem is hitelesítette, mert a végső veszély idején, néhol még az asszonyok is harcoltak az ostromlók ellen. Sajátságos módon adja elő az éneknek mind a magyar, mind a szlovák változata Zrínyi halálát. Súlyosan megsebesült: a szlovák ének szerint árulók, a magyar szerint a nyolcadik ostromon a törökök sebezték meg. A vár megszáMása után három nap múlva sebesülten találja őt meg rejtekhel én egy janicsár. Először el akarja titkolni, hogy megtalálta a hős bánt, de végül mégis jelenti a basáknak, akik Zrínyi fejét levágják, ecetben megmossák, s elküldik Bécsbe a császárnak, hogy: „lm lásd, mint járt oltalma országodnak, / És erős pajzsa Némöt-Üj-Bécsnek". A magyar költemény ezzel a két sorral erősen kihangsúlyozza, hogy e korszak legkivá'őbb hősének halálával nemcsak a magyarság, hanem egyúttal Bécs és az egész keresztény kultúra védelmezője veszett el. Tudjuk, hogy a költő Zrínyi eposzában, és már 75 évvel azelőtt, Karnarutics müvében is egészein mást olvasunk Zrínyi haláláról: a kirohanás alkalmával vitézei élén szinte emberfeletti hősként harcolva hal meg. Felmerül a kérdés: honnan került az egykorú históriás énekekbe Zrínyi halála leírásának ez a szürke, a hős személyét megalázó körülményeik között ábrázoló változata? Feltevésem szerint vagy a török híreszteléséből, vagy a valóságból. A történeti hűséghez erősebben ragaszkodó magyar énekes históriája elején is ír negatív dolgot Zrínyiről: „Császár hadát semminek véli vala, / De a reménség látjátok megcsalá." Vagyis szerinte Zrínyi elbizakodott volt. Az irodalmi mű azonban nem történelemkönyv, s Zrínyi halálának ezt a furcsa ábrázolását még akkor sem mondhatnánk jónak, ha megfelelne a valóságnak, mert a költőnek az „igazat" és nem csak a „valódit" kell kimondania. Zrínyi halálának a históriás énekben olvasható ábrázolása a XVI. századi magyar és szlovák epikának egy általános, közös vonását juttatja eszünkbe: egyik nép irodalma sem ismeri még a hősök kultuszát. Ebben a században, amikor a magyarországi vitézek szinte naponta hajtottak végre valamilyen hőstettet, históriás énekeinkben a hősiességet természetesnek, magától értetődőnek tartották. A hőstetteket rendszerint csupán úgy ábrázolják, hogy krónikás módon leírják, ki hány ellenséget cit meg. Mintha eszükbe sem jutna az énekszerzőknek, hogy a hős lelkivilágát, tettének indító okait is le kellene írni. Szerintem ez a főoka annak, hogy a XVI. század magyar és szlovák epikájában Zrínyi nem válhatott a szigeti események igazi, központi hősévé. jellemző nélda az epikai hős hiányos ábrázolásának szempontjából Ilosvai Selymes Péter Toldi c. széphistóriája is, amelyoen a főhős kirabol egy sírt s kétszer követ el közönséges gyilkosságot. Ezzel szemben a délszláv epikában már a XVI. században virágzik a hőskultusz. A szigetvári hősök harcának a nagy tettekhez méltó, első igazi epikus ábrázolása Karnaruticsnak a Sziget várának elfoglalása c. kis eposzában található. Közvetlenül vagy közvetve ez a mű nagyobb hatássa volt a Szigeti Veszedelem megírására, mint Istvánffy latin nyelvű történeti feldolgozása, melyet mint „prózában feloldott eposzt" egyes magyar irodalomtörténészek Zrínyi nagy alkotása fő forrásának tekintenek. A költő Zrínyi Miklós maga is megemlíti, hogy tanulmányozta Karnarutics műveit, s idéz is horvát nyelver néhány sort egyik poómáiából a Mátyás király életéről való elmélkedés c. tanulmányában. Lehetetlen észre nem venni a hasonlóságot Karnarutics kis eposza és a Szigeti Veszedelem között, mert nemcsak a két költő ábrázolási módszere, hanem számos esetben még költői képeik is hasonlóak. Igaz, hogy Karnarutics a magyar Költőtől eltérően egy egészen valószínűtlen reformációellenes szózatot ad a sziigeti hős szájába, de ezt a részt kivéve epoizának szinte minden motívuma megtalálható a Szigeti Veszedelemben. így például rendkívül részletesen írja le és csodálatos paripának ábrázolja Karnarutics a szultán lovát; Zrínyi láthatóan átveszi tőle ezt a motívumot, de arányosabban, rövidebben írja le egyébként sokkal terjedelmesebb és jelentősebb alkotásában. Karnarutics eposzára itt csupán azért tértem ki, mert szerintem a közös téma irodalmi feldolgozásában a históriás énekekhez hasonlítva a fejlődés második nagy határkövét jelenti (Zrínyit már főhősként ábrázolja); a harmadik határkő, a legszebb művészi feldolgozás, természetesen a magyar nyelvű eposz, a Szigeti Veszedelem, amely azonban nem keletkezhetett az előző feldolgozásoktól függetlenül. Viszszatérve a históriás énekekre, meg kell állapi .anunk még egy feltűnő különbséget, amely a maoyar és a szlovák változat között mutatkozik; a magyar vers befejezése erősebben hazafias szellemű. Mindenekelőtt a magyar énekesnek a befejező sorok előtt váratlanul feltűnő, a kezdetleges költeményből szinte kiütköző költői képét kell idéznünk: Kérjük istent, hogy már az többi várakat, Tartsa meg országunknak maradékát, Az mi nagy köntösönknek fél g all é r át, Rontsa meg már az ördögnek országát. Az ország középső részét elfoglaló török hódítás és Erdély különválása után a megmaradt oszágrész ábrázolására aligha lehetett volna szebb, jellemzőbb költői képet találni, mint egy köntös fél gallérjához hasonlí.ani. A magyar ének befejezése a „szögény magyaroknak" vitézségét hangsúlyozza, kiknek „senki meg lem írhatja ©mbörséoét". Ezzel szemben a szlovák éntk befejezésében olyan általános európai motívumokat találunk, mint az áruló főtüzér bűnhődése és a kereszténv világ. nagy gyásza. Ez az eltérés megerősíti Rudo Brtánnak azt a véleményét, hogy a szlovák históriás ének német vagy latin forrás alapjár készült, mert a külföldiek szokták a török hódításokbői az általánosat, az európai kereszténységet érintő szempontokat kiemelni, míg a szlovák énekesek rendszerint úgy írnak a magyarországi eseményekről, mint saját hazájuk sorsának alakulásáról, s éppoly közvetlenül ábrázolják a veszélyt, mint a magyarok. A Szigetvárról szóló szlovák históriás éneknek a magyar változattal való összehasonlításából elsősorban azt az általános tanulságot vonhatjuk le, hogy a XVI. századi miagyar és szlovák históriás énekek a két nép közös sorsát, a közös ellenség elleni harcát s a közös hazában létrejött testvéri kapcsolatát tükrözik. A névtelen szlovák énekesek éppúgy megemlékeznek műveikben a mohácsi katasztrófát, a murányi várról, Érsekújvárról mint a magyarok. Ebben a korban * fffég ismeretlene.: voltak a nacionalista ellentétek: az akkori Magyarország népei különböző nyelven, de teljesen hasonló szellemben kezdték kialakítani nemzeti irodalmukat. CSANDA SÁNDOR -Pl-