A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-09 / 10. szám

/Qkadályverseny a vonaton Fotoriporter kollégámmal a Prága—Most között közlekedő kis motoros vonaton ülünk és jó újságírói szokás szerint úti­társainkat tanulmányozzuk. Figyelmünket nagyobb csoport férfi vonja magára. Kettesével, hármasával szállingózi nak, és a vonaton csodálatosan megtalálják egymást, mint a méhek a kast. Kelet-szlovákiai tájszólással* hangosan társalognak. A cseh utasok kedvtelve, mosolyogva hallgatják őket. Az egyik atyafinak közülük azonban éles a füle és meghallja l mi magyar beszédünket. — És maguk hogy hutorálnak? — áll egyszerre elibénk a köpcös, vérmes arcú ember. — Szlovákul — vágja rá a kollegám — csakhogy mi. kicsit nyugatabbról vagyunk. — Azit már nem hiszem — csóválja a fejét a huncútszemű férfi. — Maguk más­képp hutorálnak. — Magyarul beszélünk — próbálom most már én kielégíteni a kíváncsiságát. — Magyarul? Hiszen tudom én, hogy magyarul! — nevet kissé megsárgult, de hiánytalan fogait mutogatva. — Én is tudom kicsi magyar, szép kisasszon, sze­retem, jó napot. Nevetürk mi is, nevetnek a társai is. Am a kópé örea nem hagyja abba. — No, de tudok én jobban is magyarul. Eleget dolgoztam magyar vidéken, még Budapesten is — jelenti ki öntudatosan, folyékony magyarsággal. Most rajtunk a meglepetés sora. — Munkába utaznak talán? — kérdez­zük. — Igen. Kőművesek vagyunk, itt dol­gozunk Lounyban, csak szabadságon jár­tunk odahaza. A többiek is odahallgatnak, és a jónyel­vű öreg utolsó szavaira a túlsó ablak mel­lől odamordul egy mély hang: — Az ám! De egynéhányan tovább me­gyünk. Mostra. Mert én például bányába megyek, a Győzelmes Február bányába. — Persze, mert te egyszerre akarsz meggazdagodni — kötekedik vele az egyik kőműves. — Aztán nem félsz majd a föld alatt? — Miért félnék? Ahogy Isten akarja, úgy lesz. De erre már a mi magyarul tudó bará­tunk se nyughat. — Ha annyira bízol az Istenben, je­lentkezhetnél a szputnyikra is utasnak. A sárgabőrű, sovány, aszkétaarcú bá­nyász monoton hangon csak ennyit mond: —Azt nem engedi az Isten. — Mit, te? — Hát, hoqy az embsr feljusson a hold­ra. — És miért nem engedi? — incselke­dik az öreg. Az élénk vitára lassan köréjük csopor­tosulnak a többiek is. Szalonna, kenyér és kés az egyiknek kezében, pálinkás bütykös a másikéban — elfelejtenek enni és inni — csillogó szemekkel, felnyílt szájjal fi­gyelik az okoskodókat. A sovány, fiatalabb, a nyakát csavar­gatja, szemmel láthatóan kínos neki a nyil­vánosság. — Mert nem engedi! — jelenti ki nyo­matékkal. — Az Isten nem akarja, hogy az ember mindent tudjon. — Ez már nem igaz! — Az öreg mintha nyeregbe ülne és most készülne az első akadály átugratására. — Az Isten azért adott az embernek észt, hogy felhasználja a maga javára. Már pedig a tudásnak nincs határa. Az ember mindent elérhet idővel, amit csak akar. — De az Isten nem engedi, hogy az ember annyit tudjon, mint ő. — A sa­rokba szorított ember segélykérően néz körül. — Hát nincs köztünk más hívő, aki szintén így tanulta? A szűk gyűrű kissé meglazult. Az egy­szerű emberek visszahúzódnak a kérdés elől. Am mégis megmozdul az egyik. Nagy darab, nyugodtszavú férfi, igazi munkás­típus. — Hát, ha tudni alkarod, én is katolikus vagyok. De már csak papíron. Hinni pedig abban hiszek, amit látok. Hiszem, hogy itt utaizom a vonaton és Lounyba megyek dolgozni. Bár már ott lennénk. Megrozs­dásodtak a csontjaim otthon. Nagyot, egészségeset nyújtózik, aztán leül a helyére és tovább szaloninázik. Kis ideig csend van a fülkében, úgy látszik, az emberek elgondolkoznak a hallottak fölött. A k's motoros szorgalmasan dolgozik, az elernyedt testeket furcsa figurákban dobálja: előre-hátra, jobbra-balra. És ebben a ritmikusan zakatoló csendben egyszerre csak újra megszólal az öreg kő­műves. — Szóval az Isten nem engedi. Hát akkor minek evett Ádám a tudás fájá­ról? Vagy már nem emlékszel az Ótestá­mentumra ? A visszafojtott jókedvtől pislogó szemé­vel rákacsint a társaira. A célba vett em­ber megrándul és egy árnyalattal még sárgább lesz. De csak összeszorítja a szá­ját és nem válaszol. Az öreg feléje biccenti a fejét és dia-Iamasan körülnéz. Az akadályt jól átug­rotta. Megnyugodva veszi most már elő ö is a szalonnáját. Hazai. Jól esik. GÄLY OLGA Melyik az eredeti? Az olasz régészek körében érdekes vita folyik, melybe újabban a Vatikán is bele­szólt. A vita tárgyát Giulio Jacobi pro­fesszor felfedezése képezi. Sperlanga olasz falu földművesei ugyanis nemrégen egy barlangot fedeztek fel, mely­ben hatalmas méretű márványszobor töre­dékeire bukkantak. A helyszínre kiszállt G. Jacobi professzor megállapította, hogy a XVI. században felfedezett és a Vati­káni Múzeumban őrzött Laokoon szobor­csoport eredetijéről van szó, ugyanis a tö­redékek között emberfejet és torzót, kí­gyóalakot stb. fedeztek fe'. A tudósok egy része Jacobival szemben azt állítja, hogy nem az eredeti szobrot, hanem annak csak egyik változatát lelték meg, miyel hiteles adatok bizonyítják, hogy annak idején ha­sonló szobrot ajándékoztak Tibórius csá­szárnak. Míg a tudósok körében még nem dőlt el a vita, illetékes vatikáni helyek már kijelentették, hogy hallani sem akarnak a Vatikáni Múzeumban őrzött szoborcsoport eredetiségének kétségbevonásáről. Tudva­levő, hogy az örök városban megforduló számtalan turista minden alkalommal fel­keresi a Vatikáni Múzeumot, hogy gyö­nyörködjék óriási kincseiben. S ha bebi­zonyosulna, hogy az ott őrzött Laokoon szoborcsoport nem az eredeti, lerontaná becsességét s emiatt a látogatók száma valószínűleg csökkenne. (L) % Próbálja ki szerencséjét a Csehszlovák Állami Sorsjáték sorsjegyén A sorsolás március 11-én lesz Bratislavában A nyeremények száma emelkedett— a főnyeremények 50 000 korona, értékűek Állami Takarékpénztár 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom