A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-03-09 / 10. szám
További feleleteiből aztán megtudom, hogy az iskola egyik legjobb balett-táncosa. Szeretti a tonnát. Pár éve jöttek ide Liéváról. Édesapja gépkocsivezető, édesanyja a járási .könyvtár vezetője. — Melyik város itietsziik jobban Léva vagy Zselíz? — teszemi feli az utolsó fogas kérdést. — Léva — vágja rá gondolkodás nélkül. — Miént? — Mert Léva nagyobb város, mint Zselíz. * * * Szőke, babaarcú, dundi kislány ül előttem: Csudai iMária, a VIII. osztály tanulója 14 éves. Mélázó kék szeme félénken, kissé bizalmatlanul tűz az arcomiba. Később a beszélgetés folyamán kiderül, hogy a szende arc mögött egész praktikus egyéniség rejtőzködik. Kedves tantárgya a imatemaitika és a föildrajz. Hatodik osztálytól kezdve szorgalmas levelezője a bratislavai rádió ifjúsági híradójának. — Miről szoktál írni a rádiónak? — Iskolánk életéről, az úttörő szervezet munkájáról és a műsoros d'lutánokról, melyet közművelődési csoportunk tant ünnepélyek alkalmával. — Te .is szerepelsz? — A mandolin-zenekarban... meg az énekkarnak is tagja vagyak — mondja. — Szereted a zenét? — Nagyon — szól halkan, és kék szeme kifényesedik, mint a tavaszi ég. Otthon édesanyjának segít a háztartásban, azonkívül az olvasásra is marad ideje. Két könyv nyerte meg leginkább a tetszését: az Ifjú gárda és a Kőszívű ember fiai. Élménye, melyre lg szívesebben gondol: egy tátrai közös kirándulás. Nyári szünetben az állami birtokon dolgozott. Markot is szedett már a kaszások után. Kérdésemre, hogy rni szeretne lenni, nem tud határozott feleletet adni. Előtte még a tizenegyéves iskola három osztálya... * * * Holec Ilonka bejáró tanuló. Alsóváradról 1ár be vonattal minden reggel. A kilencedik osztályt végzi ebben az évben. Most márciusban lesz tizenöt éves. Gesztenyebarna, sima hája két vastag copfba fonva hull a vállára. Szívalakú arcocskáján minden kérdésnél halvány .pír fut végig. A mosolya régi madonnák képeire emlékeztet. — Fárasztó az utazás? — teszem fel az első kérdést. — Csak a felkelés nehéz. Reggel hatkor már talpon vagyok. "Negyednyolcra érek az Iskolába. — Mikor érsz haza délután? — Három vagy négy őrakor otthon vagyok, attól függ, meddig tart a tanítás. — Mivel töltöd el a vonatban az időt? — Olvasok, kézimunkázok, készülök a másnapi órákra. — Mit olvasol? — Oiságot, meg az iskolai könyvtárból kérek ki könyveket... Legutóbb a Diófának három ága c. könyvet olvastam — teszi hozzá a bizonyság kedvéért, de az írójára má!r nem emlékszik. Legkedvesebb tantárgya a magyar irodalom. Ezt fc csak hosszű hallgatáis után vallja be. Az iskolai életről keveset beszél. Élete megoszlik a tanulás és az utazás között. Zárkózott típus. Nem a legjobb tanulő, de nem is a legrosszabb: közepes. Makor a falujáról beszélgetünk felvillan a szeme. Éidesapja traktoros, testvére, a Lenke fiatalabb, még csak az ötödikbe jár. — Megértitek egymást? kérdezem. — Mikor hogyan — voínja a vállát, s szája mosolyra húzódik. Mikor kimennek a teremből, még sokáig .előttem lebeg a három kislány arca. Három fejlődő élet.. . Ozsvald Árpád Oravecz Ariiki Csudai Mária Holecz Ilonka Három kislányt választottaim ki a zselíz5 tizenegyéves magyar középiskola több száz tanulója közül, hogy velük az órák szünetében kérdés-felelet formájában elbeszélgessek. Három fejlődő, bimbót, érlelő virágot, akiknek életkora, jelleme, tanulmányeredménye, sőt még haja szíine sem egyezik. Választhattam volna többet, akár ttzet vagy húszat is, hisz mindegyik gyermek 'hamvas arca, csillogó tükörszeme mond valami újat, megkapót, ami a felnőtteket gondolkozásra készteti, és a tollforgató embereket írásra ösztönzi. Nem az egyhangúságtól, Inkább a túlzsúfoltságtői féltem. És azt hiszem, néha három kis karcolat többet ér, mint egy elmosódott csoportkép az egész .iskoláról, A legfiatalabbal kezdem. Oravecz Anikó a VII. A-ba jár. Ő ugyan a komolyabb hangzású Anna néven, mutatkozik be, de aztán megegyezünk, hogy az Anikó mégis csak szebb név. Hollófekete haja makrancosain göndörödik a homlokára. Ügy ül a székein izegve-mozogva, mint kis madárfióka mely erfinden pillanatban kész a röpüléSre. Nagy dióbarna szeme csupa élet, csupa' kíváncsiság. Bátran, választékosan felelget. Nyilván jó tanuló, már. az első szavaónál észrevettem rajta, hogy nem magoló típus. Egy kérdésnél sem jön zavarba. — Hány éves vagy? — kezdem meg a „vallatást". — Tizenkét éves múltam — csillan fel pajkosan a szerbe. A múltam szó-»kát erősen kihangsúlyozza. Most még örül. hogy pár hónappal Idősebbnek mondhatja magát. Tíz év múlva talán Inkább a leszek szólt tűzi szívesebben évei számla mögé. — Mi szeretnél lenni? Rövid hallgatás. Először a mennyezetet kémleli, aztán szeme sarkából rám tekint. Mintha mérlegelné, érdemels-e nekem megvaMania miindent. — Ezelőtt doktornő, de... azóta már meggondoltam; tanítónő leszek — mondja határozottan. — Miért? — Tetszik nekem ez a hivatás. (így mondja: hivatás, és arcocskája komolyra válik.) — Mert aj gyermekekből akiket tanítaná fogok, lehet minden, doktor, tanár, mérnök vagy agronőmus is. — Milyen volt a félévi bizonyítványod? — Hat egyesem és bat kettesem volt. — Melyik a legkedvesebb tantárgyad ? —A történelem. — Hallottam, hogy az iskolából sokan leveleznek külföldi diákokkal. Te nem levelezel ? — De igen. Szovjetunióból kaptam levelet ... Alextől, Magyarországról meg Anna-Márta írt. — Sízabad idődben mit csinálsz? — Olvasok. Szeretem a meséket, ... meg a regényeket iS teszi hozzá némi' büszkeséggel és várja a hatást. — Mit olvastál legutóbb? — Mikszáth Kálmántól a Lohtinai füvet. — Barátnőd van? — Igein — mosolyodik el. — Az Ella . . . Egy padban ülünk. Ella az szőke... Aztán van még egy másik ás, azt Évinek hívják.
