A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-02-16 / 7. szám
A tudomány a tűsarok ellen Amilcare Pozoni, a milánói egyetem ortopédia professzora szerint tudomány és divat között a cipősarok kérdésében már 1700 körül is vita volt, amikor az első csizmák megjelentek és, velük kapcsolatban a sarok-problémák. Németországban az ortopédok és cipészek egy időben minden évben összeültek, hogy a legjobb sarokformát megállapítsák. A lólábtartásba kényszerített, túlmagas sarkú láb izmai ugyanis a túlfeszités következtében .károsan elváltozhatnak és nemcsak a láb nyomorodhat el, hanem panasz támadhat a deréktáji, keresztcsont körüli, a gerincben, sőt az alhasi szervekben jelentkező fájdalmakra is. Minél kisebb az alap, amire a túlmagas sarok támaszkodik, annál nagyobb ízületi fájdalmak állhatnak elő. A feltámaszkodási alap pedig a mai tüsarok-divatban majdnem a nullával egyenlő. Legcélszerűbb a mérsékelt magasságú (3,5 — 4,5 cm' közötti) sarok, de ha tűzarkú cipőt néhány órára veszünk csak fel (pl. bálra) semmi bajunk-sem történhet. Országh Márta hegedüművésznö Kodály és Bartók müveket hegedült a Hviezdoslav Színházban a Forradalmi magyar költészet és az új magyar zene estjén. Cyrano szerette Roxanát Az asszonyok szeretik a Rosana rúzst, mert kiváló minőségű és tetszetős a plexit tokban. A Rosana ajakrúzs - mindig örvendetes ajándék. Hát valóban meg kell öregednem? Ezt a kérdést egy hódítóan szép asszony ért, aki már közeledett az ötvenhez. Mi tette fel a tudósnak, aki fy hosszú élet volt a titkuk ezeknek az asszonyoknak? titkát kutatta. A tudós nem felelt mind- Semmiesetre sem az, hogy sima volt a bőrük, járt, hanem hosszan, figyelmesen nézte a hullámos a hajuk, hajlékony a termetük, fléforduló asszonyarcot, mintha róla akar- Hanem volt bennük valami, ami elpusztítná leolvasni a választ. Végre megfontol- hatatlan, airti független az évektől, még a tan mondott ki egy látszólag lényegtelen külsőtől is. Minek nevezzem ezt, ha nem mondatot: ifjúságnak? És nam jegyezték- fel a tör— Igen is, meg nem is. téneleml krónikásai annak a sok ezer asz— Tréfál, tanár úr? Értse meg, szá- szonynak nevét, akik kunyhókban és pamomra mindennél fontosabb az ifjúság. Ha lotákban, őszen és ráncosán, esetleg bevége, akkor nem is érdemes élnem! tegen és roggyant derékkal is boldoggá — Asszonyom, én komolyan válaszoltam tudtak tenni mindenkit, aki a közelükbe és a kérdésre most sajátmaga is feleletet kerül t - Az t 'mondtam: boldoggá tenrn. Ezt adott. Mert furcsa valami az öregség, aki ne felejtse el, asszonyom, mert egy asszony fél tőle, az szinte hívja magához. Aki ifjúsága addig tart, amíg boldogságot tud görcsösen ragaszkodik az ifjúsághoz, az adn i valakinek: egy férfinak, egy családkétségbeesett erőlködésével egyre roha- ?ak, gyermeknek rokonnak, idegennek, mosabban távolodik tőle. Mert az ifjúság Amíg M-omot és derűt tud sugározni manem ajándék, amelyet a sors az ölünkbe 9a korul. Ajmig konnveket tud felszárítani — Iqazán n«m híztam. Két buqyl van rajtam ... jet, nálunk hagy egy darabig, aztán visz- a mosolyával. Amíg puszta lényével, szaszavesz. Az ifj'úság sokkal mélyebben tar- vak nélkül is bizonyítani tudjuk, hogy értozik hozzánk, mint a bőrünk, amely meg- d e mies élni. ráncosodik, mint a hajunk, amely kihull, megfakul, mint termetünk, amely megrokkan. Akinek az ifjúsága csak ezekben a formai adottságokban van, az valóban meg is öregszik, azaz helyesebben, az sohasem volt fiatal, legfeljebb öreg énjén álarcként hordta a talmi ifjúság látszatát. Nem vett® még észre, hogy sokszor gvö- „ , . ...... «,. j .... - . „ « * nyörű arcú tökéletes tennetú elbűvölő Nemreg ben országos ifjúsági torvwóbaj- A telkes vwocsapat szép eredményeit mosolyú nőket elhaqynak viszont iqény n o ^s á 9 vol t Prágában. A pálmát a kassai, elsősorban kitűnő mesterének. Pacsenovtelen ' külsejű asszonyok 'mellett kitarta- magyar tannyelvű ipariskola IV, osztályá- szky tanárnak köszönheti. nak a sírig? Gondoljon arra, hogy a tör- n ?k diaklanym vittek el. Halay Ilona az téneletn legnagyobb sikerű asszonyai vi- ttmVJV^Í^ J^ 'T/ Gönnerth Eva. 2. Halay Ilona. 3. Gönlágraszóló sikereiket mind első ifiúságu- Sarolta az otodik es Gonnerth Maria a ha• » • kon túl aratták. Az öregedő Cleopátráért todlk he l Ven v e 9zet t - • north Maria, i. Heltenberger Sarolta. Antonius, a zseniális római hadvezér megfeledkezett seregéről, hazájáról, népéről. A francia Napkirály sorban dobta el magától a legszebb fiatal nőket, de kiitartott az idős és nem is szép Madatme Maintenon mellett. Naoóleon alapjában véve sohasem heverte k|, hogy politikai érdekből ott kellett hagynia a megcsúnyult és megöregedett Josephinét és még mindannyian emlékezünk arra, hogy egy viláobirodalom ura odadobott trónt, hatalmat egy asszonytek a diáklányok