A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-16 / 7. szám

Javaslatok az idei irodalmi és művészeti Lenin-díjakra A Lityeraturnaja gazeta, a Szovjet írók Szövetségének lapja egyik legutóbbi számában közölte a kiadóvállalatok, folyóiratok, a szövetség és egyének javaslatait az idei irodalmi és művészeti Lenin-díj odaítélésére. A Lenin-díjra javasolt müvek között van A. P. Dovzsenko Forró évek története című elbeszélése és Poéma a tengerről című filmszövegkönyve, D. I. Zorin: Örök forrás, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom alkalmából bemutatott színdarabja, V. Kozsevnyikov: A fény elébe c. elbeszélése, A. I. Kononov: Elbeszélések Leninről című kötete, Kornyejcsuk: Miért mosolyognak a csillagok színdarabja, A. G. Lebegyenko: Szemtől szembe regénye, G. Nyikolajev: Egy GTÁ főagronómusának és igazgatójának története, M. Rilszkij: Rózsák és szőlők című verseskötete, Marietta Saginyan: Az Uljanov család regénykrőnikája, Solohov: Emberi sors című elbeszélése stb. <L) A venezuelai népfront sikerei Még két héttel azelőtt csak arról számolhattunk be, hogy Venezuela népe forrong s hogy harcba szállt Marcos Perez Jimenez zsarnoki diktatúrája ellen. Közben szinte filmszerűen peregtek le Venezuela belpolitikai eseményei. A két napig> tartó általános sztrájk alapjaiban rendítette meg Perez Jimenez szuronyokra épült uralmát. Ez a tömegmegmozdulás és a szakadatlanul erősödő hazafias mozgalom elsöpörte a diktátort, aki éveken át bitorolta a hatalmat. A -megalakult kormányzótanács élére Wolfgang Larrazabal ellentengernagy került, aki kezdetben csakis a tengeri, szárazföldi és légi haderők magasrangú tisztjeire támaszkodott és sietett Rockefelleréket megnyugtatni, 'hogy 4 milliárd dollárra rúgó beruházásaikat semmiféle veszély nem fenyegeti, tehát továbbra is élvezhetik a gazdag venezuelai naftaforrások kiaknázásából eredő busás profitot. Nem csoda, hogy az amerikai monopoltökések lapja a „New York Herald Tribune" elismerően nyugtázta ezt a nyilatkozatot és Larrazabalt az USA barátjaként és szövetségese gyanánt értékelte. Larrazabalnak azonban az erősödő népi ellenzék következtében csakhamar változtatnia kellett a kormányzótanács összetételén, amelynek most már túlnyomóan civil jellege van. Venezuelában 4 demokratikus irányzatú párt részvételével népfront alakult, amelyben jelentős szerepet játszik a dolgozók érdekeinek legkövetkezetesebb szószólója, a kommunista párt. A népi erők tömörülése következtében és a népfront harcos kiállása folytán Larrazabal kötelező ígéretet tett, hogy még ez év végéig megejteti a demokratikus parlamenti választásokat és hat hónappal később elnökválasztásra is sor kerül. Mint a f Humanité íria, a Simon Bolivar vezette szabadságharc óta, amely a múlt évszázad első negyedében játszódott le, Venezuela népe most vette először kezébe a hatalmat. A hazafias junta (liga) erélyesen hozzálátott az államapparátus megtisztításához. Eltávolította helyükről mindazon rendőröket és katonákat. akik Jimenez szekerét tolták. Megszűnt a cenzúra. Carracasban hatalmas népgyűlés volt, ahol hosszú idő után végre szabadon emelhették fel szavukat a demokratikus polgári pártok és a kommunista párt képviselői, akik sorában újra elfoglalta vezető harci posztját. Jesus Faria, a több mint nyolc éven át bebörtönzött kommunista élharcos. Az egyes pártok képviselői többek között követelték mindazok vagyonának elkobzását, akik Jimenez gálád uralma alatt a nép rovására meggazdagodtak. A népfront kiharcolta a letartóztatott, illetve bebörtönzött politikai foglyok szabadonbocsátását, kieszközölte továbbá a haladó szellemű emigráció visszatérését. A széles néprétegek egyre határozottabban követelik, 'hogy a kormányzótestület (junta) számolja fel a Standard Oil leányvállalatának, a Creol Oil naftatársaságnak uralmát és gondoskodjon róla, hogy az ország kőolaj-telepei, egyéb nyersanyagforrásai, elsősorban vasércei a venezuelai nép javát szolgálják. Venezuela népfrontjának fejlődését élénk figyelemmel és rokonszenvvel kísérik a világ demokratikus erői, elsősorban a délamerikai országok elnyomottjai, akik hasonló problémák megoldásáért küzdenek. A „Le Monde" című párizsi polgári lap szerint az USA kereskedelmi körei, mindenekelőtt pedig naftamonopóliumai előreláthatólag mindent el fognak követni, hogy Larrazabal hű maradhasson eredeti tervéhez, az amerikai érdekek védelméhez. A népfront nyilván tudatában van annak, hogy a külföldi imperialisták mindenképpen szítani fogják Venezuela reakciós csoportjainak ellenállását és ezért a győzelem megszilárdítása előfeltételeként a demokratikus erök egységének további összekovácsolását tekinti. Sovány eredmények A közelmúltban lezajlott ankarai tárgyalások menete bizonyára kevés örömöt okozott Washingtonban. Ahelyett, hogy a bagdadi paktum résztvevőinek zárt egységét és az Északatlanti tömb vonzerejét mutatta volna. Inkább a tagállamok, pontosabban a moszlim országok élesedő ellentéteit bizonyította. Ezért Dulles a jelek szerint csak sovány eredményekkel térhetett vissza. A kiadott záróközlemény szövege nem sokat mond, főleg pedig nem tartalmaz konkrét utalást az irányban, hogy sikerült-e szorosabbra fűzni az Északatlanti tömb és a Bagdadi paktum közti kap-' csolatokat. Annál jobban hangsúlyozza a Közép-Keletet fenyegető állítólagos „kommunista behatolás" veszélyét. Az amerikai és angol imperialistákat nyilván aggasztja a Szovjetunió békés együttélést szorgalmazó politikája és a gazdaoágüag gyenge országoknak nyújtott segélyezés módja. Nyugtalanítja őket, hogy a Szovjetunió politikai és katonai feltételek nélkül támogatja a nemzeti függetlenség kivívására és megszilárdítására törekvő nemzeteket. Az ankarai tárgyalások mindössze a katonai tervezés újonnan alakult törzskarának egyes fontos kérdéseiben vezettek eredményre, továbbá lefektették egy összekötő stratégiai út építésének, valamint bizonyos kikötök létesítésének tervét. A bagdadi paktum moszlim tagállamai azonban sok-kai szívesebben látták volna, ha az USA-kormánya bőkezű segélyt és kölcsönt nyújtott volna oazdasági célokra. E tekintetben viszont Dulles nagyon is tartózkodó volt és mindössze 10 millió dollárt helyezett kilátásba. Anglia meg éppenséggel fukarkodott, mondván, hogy a mai viszonyok közt nincs mit nyújtania. A tárgyalások sima menetét erősen gátolta az a befolyás- is, amelyet az arab népek növekvő összefogása, az egyiptomi és szíriai államszövetség közeli megvalósulása gyakorol Irakra. A törökök rendkívül elégedetlenek Anglia ciprusi politikájával, Iránt már csak azért sem lehetett fellelkesíteni a Bagdadi paktum erősítésének „szükségével", mert gyakorlatilag újra meg újra alkalma volt meggyőződni, hogy a Szovjetu nió baráti, jószomszédi kapcsolatokra törekszik. Pakisztán, csakúgy mint közép-keleti partnerei — gazdasági nehézségekkel küzd. Tehát, úgy Tö-ökország, Irak, Irán és Pakisztán hathatós dollársegélyt várt és általában nem az volt a fögondjuk, hogy rakéta-kilövő pályákhoz jussanak ... Az ankarai tárgyalások nem érték el céljukat és júliusban folytatódnak Londonban. A népek erősödő békeharca nem sok kilátással kecsegteti az elkövetkező londoni tárgyalásokat sem, főleg az esetben, ha Dulles megintcsak az úgynevezett kommunista behatolás puffogő frázisaival akarja majd jóllakatni Törökországot és a többi tagállamot. Akiket rémít a békegondolat Amilyen mértékben fokozódik a-békés együtélést követelő közvélemény nyomása, oly mértékben nő a hidegháború fökolomposainak berkeiben a nyugtalanság és idegesség. Mi lesz velünk, uram isten, ha elsodor bennünket ez az áradat? Ez a félelem gyötri a háborúra spekuláló maroknyi finánctőkést, főleg az USA legbőszebb „eröpolitikusait", aKTk a fegyverkezésben és a háborúban látják profitjaik legdúsabb forrását és rögeszmésen abban bíznak, hogy világuralmi terveik megvalósítása érdekében sikerül ledöfni a „szocialista sárkányt." A nyugati polgári sajtó egy részében vezércikkek vitatják, használhat-e a békének a Szovjetunió kormányának különféle változatban ismétlődő „üzenetáradata." Az imperialisták szószólói páratlan cinizmussal bölcselkednek, mikor felvetik az elképesztő kérdést, helyes-e szakadatlanul a tárgyalások szükségének ügyét feszegetni, az ördögöt a falra festeni és állandóan bizonygatni, hova vezet a fegyverkezés, hol leselkednek a világra veszélyek, miért volna fontos egy atomfegyver- és hadibázismentes övezet megteremtése, főleg pedig az atom- és hidrogénfegyverekkei való kísérletek beszüntetése. Az imperialisták tollforgatói és politikusai úgy vélik, hogy még korai egy legmagasabb szinten folyó értekezlet, amely „gondos" és lehetőleg hosszas előkészítést kíván. Ezért előbb a nagyhatalmak külügyminisztereinek kellene összeülniük előzetes tárgyalásra ... És ezzel kapcsolatosan állítólag fontos volna — mondja az USA külügyminisztere, John Foster Dulles — a keleti (értsd népi demokratikus) államok „kérdésének" rendezése. Tehát már eleve igyekeznek eltorlaszolni a tárgyalások útját azzal, hogy mesterségesen gyártanak „problémákat", amelyekről maguk is tudják, hogy merő badarságok. Adenauerékat elsősorban a Rapacki-tervben felvetett atomfegyvermentes-övezet „réme" kísérti, de nyugtalanítja őket a Német Demokratikus Köztársaság kormánya által felvetett federáció gondolata is. Adenauer ugyanis továbbra sem akar hallani a Német Demokratikus Köztársaság létének elismeréséről, márpedig enélkül a két Németország egyesítéséről szó sem lehet. Az atomfegyvermentes övezettől viszont azért tüszköl, mert ez rendkívül szűkítené a nyugatnémet militarizmus talaját. Kifogások és hamis érvek szempontjából Gaillard, MacMillan, Zoli és Menderes fegyvertársa sem szegényes, nagyjából azonban valamennyien az amerikai imperialisták húrjait pengetik. Ugyanúgy ahogy Dullesék, ők is igyekeznek a Szovjetunió és a szocialista tábor többi országainak becsületes béketörekvéseit olcsó propag^ndamanőverként feltüntetni és körülötte a bizalmatlanság magvait elhinteni. Egyidejűleg lázasan dolgoznak a bomlás jeleit mutató atlanti szövetség agresszív katonai tömbjének megszilárdításán. Dulles csak nemrégen járt Ankarában, hogy életre keltse a Bagdadi paktumot és hogy a Közép-Keletre is kiterjessze a rakétakilövő pályák hálózatát, aminek veszélyére ismételten figyelmeztetett a Szovjetunió. E tényekkel szembeállítva fikarcnyit sem érnek Washington „nyugtató" békeszónoklatai... Hatásuk éppenséggel ellenkező. A békeszerető népek mindjobban felismerik az imperialisták álnokságát. mindinkább tudatára ébrednek annak, hogy szüntelenül fejleszteni kell a világbékemozgalmat. Egyébként — ha még nem is elég következetesen és harcosan — már a Nyugat parlamentjeiben is porondra lépett az erőpolitika erősödő ellenzéke, amely rokonszenvesen fogadja az atomfegyvermentes-övezet gondolatát. A nyugati polgári sajtó számos cikke szintén arról tanúskodik hogy a Szovjetunió állhatatos békeharca mozgosítóan hat s egyre jobban nehezíti a háborús gyújtogatok gálád manőverezését. (Szirt) 12