A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-02 / 5. szám

Február 7-én lesz huszonnégy éve, hogy meghalt Móra Ferenc, a magyar próza kiváló mestere MÓRA FERENC A másik csaló A másik csaló neve: Pétör. írhatnám Péternek is, de akkor mi lesz a történeti hitellel? Péitör az ő neve, senki se hívja másnak és ha valami tudatlan ember Péternek szólítja, arra nem ért. Tudom magamról, mert én már kipróbáltam. Bent jártam az iskolájukban és megkérdeztem, melyikük az a híres Péter: ötvenkét gyerek közül egy se vállalta. Nem a hírességet, hanem a Péterséget. Ezt abból hiszem, hogy arra se állt fel senki, mikor azt mondtam: — Mert én ezt a körtét akarom odagurítani annak a Péternek, akit keresek. A Pétereket a körte se szédítette meg. Pedig akkora körte volt, hogy négy Péter is beleharaphatott volna az aprajából. De hát akit nem annak hívnak, az nem nyújtogathatja az ujját. —- Hát nem itt van az a bizonyos csaló Péter? — kérdezem a tanító úrtól. — Dehogynem — mosolyog a tanító úr — csak nem jól tetszett föltenni a kérdést. Péterek fölállni! — Fölugrott hat gyerek, Pétör nevezetű valamennyi. — Melyik ezek közül most már az én Pétöröm? — Ez ni — mutatott rá a tanító úr a legrongyosabbra. — Mondd meg a nevedet, Pétör fiam, szép értelmesen. — Deák Pétör. Mintha a magam gyerekhangja csendült volna vissza negyvenegynéhány omladék esztendő eleiéről. Amúgy is formázza Pétör a magam kisiskolás korát. Éppen olyan tatárképű, éppen olyan fésűt nem álló bozontú, no meg éppen olyan rongyoskás. Ha összemelegszünk, lehet hogy le is fényképeztetem s kielégítem a képével azokat a jó lelkeket, akik ifjúkori ábrázatom után érdeklődnek. — Aztán tudsz-e te olvasni valami szépet, Pétör? — Tudok. — No, akkor olvass! — De mit olvassak? — Hát az olvasókönyvedet. — Az ám, ha vóna. — No, kérd el a szomszédodét és nyisd föl akárhol — segíti ki a tanító úr. Pétör szót fogad és éppen arra az olvasmányra nyit, amelvik a világháborúról szól. Borzasztó szép olvasmány, nyolcéi kilencéves gyermekek örömére szerkesztve. így kezdődik: „Alig pergett le ezer év az idők . rokkáján, a balsors nagy megpróbáltatásnak tette ki imádott hazánkat. 1. Ferenc József uralkodása alatt kitört a vészteljes és végzetterhes világháború." Pétörnek tagadhatatlanul okozott némi gyötrelmet a vészteljes és végzetterhes mondat, amiből szemmelláthatóan csak az idők rolkkőja tetszett neki, mert azt háromszor elölről kezdte. De azért végigküzdötte emberül az egészet, csak egy kicsit beleizzadt. — No, most csukd be a könyvet — vezényelt a tanító úr. — El tudnád-e mondani, amit olvastál, Pétör fiam? Nem Pétör fiam ijedt meg, hanem én. Megkaptam a tanító úr karját. — Kedves barát-om-uram, hiszen én se tudnám elmondani, de még tán az sem, aki írta. Pedig megérdemelné a lapátra való, hogy kívülről meg kelljen neki tanulni a saját olvasmányát ... A tanító úr azonban nem hagyja magát, se Pétört. Mindenáron ki akarja belőle szikráztatni a talentumot. Melyik a legelmeélesítöbb köszörűkő? Persze, hogy a nyelvtan. Pétörnek tehát a nyelvek mezején kell valami káprázatosat termelni. — Mondj hamar valami időhatározó mondatot! Pétör fölnéz a feje fölé, ott nem talál semmit. Aztán az ablakra veti okos kis szemét és olt megtalálja, amit keres. Az ablakot befogta a pára, nem lehet rajta kilátni, ennélfogva Pétör így határozza meg az időt: — Kutya hideg van odakint. Ez olyan szabályos időhatározás, mintha az esőcsináló intézet adná, de azért a tanító úr nincs megelégedve, s neki a maga szempontjából igaza lehet. De nekem is iaazam van a magam szempontjából, amikor odanyomom a nagy körtét a Pétör markába. Mert én csak arról akartam meggyőződni, hogy csakugyan létezik-e az a Pétör, akiről hallottam egy történetet, amelyik egészen olyan, mintha én találtam volna ki. És hogy ér-e ez a Pétör annyit, amennyit az a másik, a Palkó? Azt én nem bánom, hogy Pétör egyelőre másképp határozza meg az időt, mint az Akadémia nyelvtudományi osztálya. Beérem annyival is, hogy Pétör van, éts Pétör nagyon értelmes gyerek, holott már harmadik esztendeje fúrja, faragja, gyalulja, csiszolja az eszét az ötaraszos emberek számára rendeztetett és szabatott tudomány. Igen, és Pétör még most se unta meg az iskolát, sőt minden reggel késedelem nélkül megjelenik benne. Pétör nagyon is szeret itt lenni, talán még jobban, mint otthon és. minden oka megvan rá, hogy telente így kedvelje a tudományok csarnokát. Először is itt melegebb van, mint otthon. Másodszor, itt borzasztó sok gyerek van és Pétör olyan mint a bárány: nagyon szeret sokadmagával lenni. Harmadszor, itt úgy bánnak az emberrel, hogy az édes szülője se keresi anynyira kedvét, mostanában még tejjel is megitatják, akár az úri gyerekeket. Szép kis csészékben adják a tejet, van rajta nefelejcsvirág is, s nagyon jó azt kézbe fogni, mert olyan jó sütős, hogy a dermedt vörös kis ujjacskák egyszerre fölengednek rajta. No, Pétört mégis a tej keverte gyanúba és juttatta olyan díszítő jelzőhöz, ami szokatlan a világtörténelemben, noha nyilván sok alakja megszolgálta a világtörténelemben. Az egyszerű Pétörből a tej miatt lett Pétör, a csaló. A gyanú a tanító úrban ébredt föl, aki talán kelletéinél szerelmesebb ugyan az időhatározókba és a többi neveléstudományi köszörűkövekbe, de azért aranyból van a szíve. A tanító úr, akinek mindenütt ott a szeme, azt vette észre, hogy Pétör és a tej közt zavaros a viszony. A többi gyerek, ahogy megkapja a részét az ingyentejből, elbánik vele mindjárt a helyszínén. Pétör azonban egy idő óta sajátságos stratégiát vett alakalmazásba. Tudniilik, amikor megkapja a teli csészét, akkor elvörösödik az örömtől és orrcimpái reszketnek a gynönyörűségtől, ahogy szívja be a jó meleg párát. Szívja, szívja, de azonközben egyre visszavonulóban van az ajtó felé s mire odaér, akkorra már fehérebb az arcocskája, mint a fal. Egyszerre aztán Pétör elvesz s néha öt perc is beletelik, mire újra felbukkan kócos buksija a látóhatáron. Az ábrázata egyre vörösebb lesz, ahogy közelebb kerül az asztalhoz, ami attól lehet, hogy roppant elszántsággal szopogatja ki a csészikéből az utolsó csöppeket. A tanító urat persze ilyen ravasz fondorlattal nem lehet megcsalni. A tanító úr megsejtette, hogy Pétör embör nem szereti a tejet, de mivel tudja, hoq az ilyesmit ne«n lehet nyilvánosságra hozni, hát titokban leeresztgeti a tejecskét az udvaron a csatornába. Mert bizonyos, hogy Pétör az emeletről az udvarra szökik le tejivás örvivel, elárulja a hideg arcocskája. Végre eljött a nap, mikor Pétör üzelmei teljes mivoltukban napvilágra kerültek. A tanító úr figyelte minden mozdulatát. Lassan somfordált a gyerek az ajtóig, de a lépcsőn már nyargalva ment lefelé, tenyerét a csésze szájára tapasztva. Mire a tanító úr utolérte, Pétör már ott térdelt a kapusarokban, s öntögette befelé a tejet egy nagykendőbe. Beható vizsgálat kiderítette, hogy a nagykendő alul két kis lábacskában, felül pedig egy géberedett kis arcocskában végződött. — Ki ez, Pétör? — kérdezte a tanító úr. Pétör — szégyen, nem szégyen — nagyon megijedt. Reszketett a szája széle. — Marika. — Húgod? — Az — mondta Pétör és férfiasan sírásra fakadt. — Mindig el szokott kísérteni, oszt itt várja meg, még hozom a tejet. Már akkor sírt Marika is, és a tanító úr addig tiltotta kettőjüknek a sírást, míg az ő könnye is ki nem csordult. — Hány nap csaltál már ' meg, Pétör? — kérdezte a fiút. — Öt — mutatta Pétör az ujjain, mert szólni még nem tudott a sírástól. Öt nagy csatát nyert meg Pétör az éhes kis gyomra ellen. Ha én isten volnék, nekem nagyobb örömöm volna ebben a teremtésemben, mint a vészteljes és végzetterhes világháború összes nagy hadvezéreiben. Ne haragudjatok meg, emberek, hogy mikor úgy tele "an a világ tökéletes nagy csalókkal, én erről a tökéletlen két kis csalóról írtam. Jóe látjátok, arra gondoltam, ti is örülni fogtok neki, hogy vannak még olyan csalók is. akik nem magukért csalnak, csak magukat csalják meg a testvéreikért. 11