A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-22 / 51-52. szám

A rakéta harmadik lépcsője másodpercenként nyolcezer méter sebességgel viszi a mesterséges holdat a világűrben Az űrhajós különleges ruhájának — mely egy búvár vagy középkori lovag öltözetét juttatja eszünkbe — légmentesen elzártnak kell lennie, nehogy belőle az oxigén elillanjon, és ellent kell állnia a halálos kisugárzásoknak, hőségnek és fagynak. Mivel a holdon érvényét veszíti a gravitációs törvény, az űrhajósruhának minden bizonnyal olyan súlya lesz, hogy ember a földön benne meg sem mozdulna. A végső győzelem nincs messze! Az első holdutazók köztünk élnek, lehet Ungvárott, lehet Kijevben, Leningrádban vagy Moszkvában. Már nem is a holnap, a ma hőseinek kell őket neveznünk, akik majd megvalósítják az ember évezredes álmait. Szilárd meggyőződésem, hogy a szocialista állam élenjáró tudománya, a szovjet tudomány lesz az, amely beveszi a világűr eddig bevehetetlennek vélt bástyáit. És Verne Gyulának igaza lesz. BARSI IMRE Lajka, a hós eszkimókutya rajt előtt A Szputnyik rakétájának első lépcsője leválik A rákétavonat, a többlépcsős rakéta elmélete a következő: az első rakétalépcső csupán bizonyos mennyiségű hajtó anyagot tud magával vinni és ezért sebessége korlátozott. Az elébe kapcsolt második rakéta lépcső akkor kezd működni, amidőn az első rakéta elérve sebességének csúcspontját megsemmisül. A harmadik rakétalépcső csupán fokozza a második, szintén levált rakétatest óriási gyorsaságát és hihetetlen sebességet ér el, mivel ebben az óriási magasságban, ahová már az elsó rakétalépcső felemelkedett, a rakéta és az általa hordozott tárgy súlyából lényegesen veszít. K. E. Ciolkovszkij tanítványa és odaadó híve volt Hermann Oberth, a medgyesi szász gimnázium tanára, aki így írt Ciolkovszkijhoz: „ön meggyújtotta a fényt, és mi addig fogunk dolgozni, amig megvalósítjuk az emberiség legnagyszerűbb álmát." Hermann Oberthot tartják a német rakétakutatás atyjának. Am utódai, a náci rakétakutatók nem az emberiség álmát igyekeztek megvalósítani, sikeres kutatásaik eredményeit tömeges emeberölésre használták fel. Azt hiszem, mindenki emlékszik a Londont romboló VI — V2 rakétalövedékekre, amelyeket az elfajzott német tudósok Werner Freiherr von Braunnal az élükön Peenemündén szerkesztettek és gyártottak. A náci Werner Freiherr von Braun ma az amerikai rakétakutatás üdvöskéje, sikerei azonban távolról sem olyan átütök mint Ciolkovszkij szovjet utódaié, akik már két mesterséges holdat lőttek ki az interkontinentális rakétalövedék segítségével. Európai tudósok készítettek el Amerikának az első atombombát, sajnos Werner Freiherr von Braun személyében szintén európai eredetű tudós (de embertelen tudós) szorgoskodik az amerikai dollárcápák világuralmi terveihez szükséges háborús interkontinentális rakétalövedék megszerkesztésén. Saját tudásukra és tapasztalataikra támaszkodva dolgoznak a szovjet rakétakutatók. Munkájuk elsősorban a békét szolgálja! Emellett az interkontinentális rakétának igen nagy politikai és hadászati jelentősége van, ezzel azonban nem szándékozom e cikk keretében részletesebben foglalkozni. Mindenesetre meg kell jegyezni, hogy a ballisztikus röppentyű nemcsak mesterséges holddal terhelhető meg, hanem atom és hidrogénbombákkal is, melyeket szükség esetén halálos pontossággal szállít Washington, Bonn, London, Tajvan vagy más ellenséges haditámaszpontok fölé. Egy az amerikaiak által kiprovokált háború esetén tehát az Egyesült Államok lakossága is megismerné a háború borzalmait. A szovjet tudósok munkája azonban a békét szolgálja! A szocialista állam nyújtotta kutatási lehetőségek az. emberi tudást gyarapító tevékenységben csúcsosodnak ki. Századok és évezredek múltán szovjet tudósok oldják majd meg a világmindenség titkát. És amint mondottam, minden jel arra mutat; hogy néhány éven belül szovjet űrhajósok lépnek elsőként a hold és más égitestek talajára! Am addig igen sok problémát kell még megoldaniuk a tudósoknak. Megfelelő űrhajót elkészíteni, amely vissza is hozná utasait a földre, a hajósok táplálkozását, ruházatát és lélegzési feltételeit megteremteni. S nem utolsó sorban megszerkeszteni és felbocsátani egy olyan mesterséges holdat, amely körülbelül 1700—1900 kilométer magasságban mint átszálló űrállomás működne a Föld és a Hold közti útvonalon. Ez az átszálló állomás, mely huszonnégy óra alatt tizenkétszer kerülné meg a földet, azért lesz szükséges, mert a Holdba átszállás nélkül egyelőre nem lehet utazni. Egy ilyen közvetlen járatú „hajó" körülbelül nyolcszázezer tonna súlyú lenne, s ez nyolcvanezer megrakott tehervagon súlyának felel meg. Az ilyen hatalhas hajót elbíró rakéta nagysága egyelőre számunkra elképzelhetetlen. Éppen ezért az űrállomáson szállnának át az űrhajósok egy új három vagy esetleg többlépcsős hajóba, és innét startolnának a holdba vagy a Marsra, esetleg más bolygókra. Amint már mondottam, még sok nehézséget kell a szovjet tudósoknak legyőzniük, míg Lajka, a hős eszkimőkutya után emberek is megjelenhetnek a világűrben, majd későbben a holdon. Mondjuk tehát a holdon, ha már Vernével kezdtem. Ma már közismert tény, hogy a hold felülete hegyes, sziklás és homokos sivatag. Az élet legkisebb jele nélkül. A holdon ugyanis nincsen viz, sem levegő. Tehát ha egy űrhajó legénysége ugyanúgy akarna kiszállni a holdon járművéből, mint a mai repülőgép utasai a repülő-téren, menten szörnyet halna. Vagy megfulladna, vagy pedig a kozmikus sugarak semmisítenék meg. Ehhez hozzájárul még egy akadály, a hold hőmérséklete, amelyet az határoz meg, hogy pillanatnyilag melyik részével fordul a hold a nap felé. A „hold-éj", mely tizennégy napig tart, száz fokos fagyával, a „hold-nap" pedig száz fokos hőjével ölné meg a könynyelműt.