A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-10-06 / 40. szám

Cigányok a reflektor fényében A reflektorok fényében fürdő színpadon kecses mozgású cigánylányok táncolnak. Szemük villog, mint a fekete gyémánt, barnapiros arcukon mosoly nyílik. így, szemre olyanok, mint a falu többi lányai. Tiszták, jóiöltözöttek, csinosak. Csak a bőrük sötétebb valamivel. A leányok mellé most legények dobbannak. Dal csendül s merész akkordok varázsa ringatja lelkünket: „Ott túl a rácson egy más világ van, amelynek érzem bűvös illatát." Huszka Jenő Gül Babáját próbálják a pelsöci cigányfiatalok. A népművelödési osztály és a Csemadok helyi szervezete nagy fába vágta fejszéjét, amikor elhatározta, hogy összefogja a pelsöci cigány ifjúságot, s színre hozatja velük a Gül Babát. Az elhatározás hamarosan tetté ért s ez év márciusában megindultak a próbák. A rendezők, Kovács Zoltán, Веке László, Vitkovszki Rezső, Majer Béla aligha gondolták, hogy olyan falak tornyosodnak eléjük, amelyeket csak idegőrlő kitartással, önfeláldozással lehet áthágni. A cigányokban megvolt a lelkesedés és örömmel fogtak munkához. De hamar kifáradtak, hamar elerőtlenedtek a tanulásban. Nem is csodálkozhatunk ezen, hiszen a szereplök között analfabéták is vannak. A szerepet tehát a szájukba kellett rágni, izenként, szavanként. Ezek az emberek legnagyobb részben az idősebb korosztályhoz tartoznak. írástudatlanságuk a múlt bűne, amely a cigányokat is elnyomta s nem vette emberszámba. A pelsöci cigányok például állandó félelemben éltek, hiszen a csendőrök rajtuk gyakorolták a pofozás mesterségét. A háborús években pedig felettük is megkongatta halálharangját a fasizmus fajvédő őrülete. Megszületett az újabb jelszó: „A zsidók és kommunisták után a cigányok következnek." A félelem csírája ezért mérgez még most is a cigányokban. Jellemző erre az alábbi beszélgetés, amely közöttem és K. Emma közt folyt a minap. — Jaj, kedves, nagyságos igazgató úr. de jól teccik kinízni! A tituluson mosolyognom kellett. — Nem vagyok sem nagyságos, sem igazgató, Emma. — Tudom, tudom, drága tanító úr! Ráhagytam, legyek tanitó, ha neki így tetszik. S a beszélgetést életük körülményeire tereltem lassan. A cigányasszony áradozott, hogy nagyon jól élnek, hiszen többnyire dolgoznak, keresnek. Fitestvérei új házat építettek, de fürdőszobásat ám. Az Emma férje is jói keres, csak az baj, hogy gyakran a pohár fenekére néz. — Ilyen dolguk még nem volt a cigányoknak, — mondotta. Viszont panaszkodott az elmúlt időkre, amikor a esendőrök minden ok nélkül is elverték őket s édesanyjának eltörték a kezét. — Jaj, de rosszak is voltak, — szipog Emma s elborul a tekintete. Beszélgetésünk vége felé egyszerre csak előhuzakodik a nagy kérdéssel, ami meghökkentett és bosszantott. — Ugye, drága tanító úr, nem tetszik elvitetni minket? — Elvitetni? Miért és hová? Kérdésemre nem tud felelni. De fél. retteg, hogy egyszer elviszik, mint ahogy negyvennégyben megígérték a fasiszták. Nem lenne haszontalan fáradság, ha egyszer megmagyarázná nekik valaki, hogy a becsületesen dolgozó cigányok olyan állampolgárai ennek az országnak, mint más népek fiai. És aki tisztességesen él és dolgozik, ánnak a haja szála sem görbülhet meg, legyen bár sötétebb bőre ... Két felvonás szünetében elbeszélgettem a pelsöci cigány színjátszókkal. Nagyon örültek, hogy színházat játszhatnak, kérdezgettem őket életükről, vágyaikról. Az irodalom is szóbakerült. — Ki volt Ady Endre? — fordulok Lalik Zoltánhoz, aki Mujkó szerepét alakítja. Gondolkozás nélkül vágja rá. — Nagy magyar költő. — Olvasta verseit? — Igen. Sok versét olvastam. Kettőt meg is tanultam. „Dózsa György unokája vagyok én" — szavalja lelkesen. — Milyen írókat ismer még? — Móricz Zsigmondot. Nagyon, nagyon tetszett a „Légy jó mindhalálig" című könyve. Aztán Arany Jánost is ismerem, meg Jókait, Mikszáthot. Mondanom sem kell, milyen örömöt okozott ez a beszélgetés. Ez a kis cigánylegény már kiemelkedett a tudatlanságból s emberré formálódik. Meg kell jegyeznem, hogy a 11 éves iskolába jár. Jeles tanuló és ha rossz útra nem téved, még sokra viheti. Apja, Lalik László prímás — írástudatlan. Messze esett alma a fájából, de az alma dicsőségére. Itt feszeng egy kisebb emberke is, a 11 éves Ruszó Zoltán. Becsületére legyen mondva, ő is jeles tanuló. Sötét szeme szikrázó értelem. Egyébként gyönyörűen haunonikázik és karmester akar lenni. Csinos lányra esik a pillantásom. Nem hiába szemrevaló, ö kapta a főszerepet. Leilát. Ruszó Ilonának hívják. Még csak 15 éves, de már fejlett nö. Szereptanulás közben belehabarodott partnerébe, Gábor diákba, aki máskü önben a Tomi Gyula névre hallgat. Ez a nem kellemetlen baleset, sajnos, mindenkivel megtörténhet. Itt csak az a bökkenő, hogy nem lehet összeházasodni, mert fiatal a leány. Álldogálnak köröttem a jókedvű cigánylányok, legények. Gyurgyák Károly, Lalik László, Cinka Sándor, Ruszó Árpád, Ruszó Borbála, Viola Jolán, Lalik Katalin, Tomi Gyula, Viola Sándor és a többiek. Mindegyikük arca várakozásteljes. Vajon hogyan sikerül a bemutatkozás? Ök megtették, amit lehetett, hiszen majd minden este eljöttek, pedig napközben keményen dolgoznak. De végetért a szünet. Kovács Zoltán és rendezőtársai sürgetnek. A szereplök ismét színpadra vonulnak. A próba tovább folyik. S néhány hét múlva átesnek a tűzkeresztségen. Az érdekiődés széleskörű Pelsőcön és a környékén s bizonyára nem csalódnak, akik várakozással tekintenek a cigányfiatalok bemutatkozása elé. Mindannyian reméljük, hogy ea a kezdeményezés nem marad visszhangtalan s a rendezők fáradságos munkája meghozza a sikert. DÉNES GYÖRGY AHOVA A MACSKA NEM JUT EL, oda bejutnak a NERAGEN füstpatron gázai. A NERAGEN az egeret, mezei pockot, hörcsögöt, patkányt, ürgét a lyukában irtja. iiiiH Gyártja SPOLANA, Neratovice Kapható minden drogériában és a Jednota árudáiban 11