A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-07 / 27. szám

Nagy Jenő: Szlovák — magyar kultúrtörténeti kapcsolatok nyomában Д mikor a nvugat-magyarországi Sopront a tél derekán megszerettem, még nem tudtam, hogy tijbbszöri látogatásom során ez a művészi múltat lehelő városka annyira megejt s közös kapcsolataink oly sok és értékes emléke tárul majd fel előttem. Az első találkozás során úgy éreztem, mintha egy súlyos betegségből magáhoztérő lábadozóval találkoztam volna. Az ellenforradalom itt is mé'y sebeket ejtett; a negyvenezer lakosú városból közel ötezren disszidáltak, akik a szó legszorosabb értelmében áldozataivá váltak a lelketlen lélekkufároknak — de a november negyediki események hitet öntöttek az emberekbe s a várost letargikus kábultságából erőre serkentette az újból, s megtisztulva meginduló vérkeringés. Egyszerű emberek álltak akkor sorompóba, gyári munkások, bányászok, kisparasztok, hogy vállalják az élet legnehezebb parancsát, de egyben a becsület követelményét: az egyszerű szó erejével gátat szabni az elhatalmasodó hisztériának s ezzel egyidőben útjára indítani a szocialista holnap erejét és biztonságot jelentő termelést. Ezekben a napokban nem jutott idő, hogy az ember elidőzzék s megcsodálja a város szűk, szépen ívelt utcáit, ódon, barokkdíszes házait s azok vaskopogtatós kapuit.- Csak később, hetek és hónapok múltán — mikor egymást követően ott jártam s már arra is jutott idó, hogy csendes, baráti estéken a híres kékfrankost és „fertőmentit" kóstolgassuk, ízlelgessük — akkor eredt meg az új ismerősök Sopron múltját elénkbetáró beszéde. Ai fehér asztal mellett késő éjszakába nyúló tanyázás során, egyszerű emberek ízes beszéde nyomán ismertem meg az illírek, kelták, rómaiak, avarok elpusztult kultúrájának humuszában gyökeret vert Sopron múltját, az úrnak s nemesnek fényt és pompát jelentő várost, mely a felszabadulásig ennek ellentétét adta annak, ki az árkádos paloták, boltíves házak ezernyi szépségét, időt s korokat átvészelő gazdaságát keserű verejtékével megteremtette. Mennyi csodálni való akad egy délutánnyi séta során. Egymást váltogatja itt a korai gótika, a késő reneszánsz, a barokk s a copfos rokokó. Végigbaktatok az Ikva-hídon, mely nevével ellentétben nem híd, hanem utca. Megjárom az ú. n. Bécsi-köz szűk támasztóívekkel oldalazott sikátorát: a „Festőközt", ahol valamikor a posztós-poncichterek áztatták a festett gyapjút a patakban. A belvárosban nagybajszú, kinyújtott nyelvű, köbemeredt torz férfiarc állít meg: a Káptalanház dekóruma. A ház a századok patinás múltját idézi, de Vittnyédi István prókátor úr. Zrínyi Miklós költő és hadvezér bizalmasának 400 évvel ezelőtt emelt háza rokkantként inkább a múlt háborút s a bombák okozta, még ma is tátongó sebeit panaszolja. Elidőzöm a Zsigmond király adományozta, híres Gambrinus háznál, mely egykor a gőgös Caraffa gróf tulajdona volt. Kissé odébb még ott áll a Fabricius ház, hol a loggiás udvaron a Sopronban katonáskodó Petőfi Sándor lázas mohósággal olvasta a Fabricius család országos hírű tékájának könyveit. С opron évszázadokon át a ^ magyarországi kultúra és műveltség nagynevű otthona volt. Egykori főgimnáziumában az elmúlt korok nagyhírű pedagógusai nevelték az ifjúságot. A legkiválóbb Deccard János rektor veje, a vágbesztercei származású szlovák Hajnóczy Dániel voit, aki 1740-ben — miután Deccardot a konvent igazságtalanul a háttérbe szorította — kerül a rektori tisztségbe. Hajnóczyt kora tudósai a latin nyelv legnagyobb művelőjének ismerték, s a hazai föld Cicerójaként tisztelték. Comenius szellemében neveli az ifjúságot s a nagy előd „Orbis pictus"-át diákjai kötelező segédtankönyvként használják. Dobner Sebestyén Nándorral, a jénai egyetemet végzett nagyhírű jogtudós Dobner Nándor soproni polgármester fiával együtt gondosan ápolja kapcsolatait a nagyhírű pozsonyi tudós-kortárssal, Bél Mátyással. Hajnóczyt elsősorban a közös anyanyelv hozza szoros kapcsolatba és barátságba Béllel, Sebestyén Nándort pedig a Jénában töltött iskolaévek emléke és a rajongó csodálat. A vágbesztercei származású igazgató működésének ideje alatt rohar mosan emelkedik a diákság száma, főleg a mai Szlovákia területéről érk°zetteké. Bár korai halála miatt csak hét évig vezethette az intézetet, az általa készített tantervet még hosszú időn át, negyven esztendeig használták. Korai halálát a meg nem érdemelt üldöztetés és a felsőbbségek brutalitása okozta. Soproni barangolásaim során e fenti ismeretek arra ösztönöztek, hogy meglátogassam a századokon át a humanista eszme szolgálatában álló iskolát, melynek pedagógusai fennen hirdették: „Nevelni akarunk, nem rideg értelem embereket, akik az igazság és jog diadalában hitüket elvesztették, akik fogalmaikat, meggyőződésüket a világ ítélete szerint ruhaként cserélik, akik a kötelességet csak addig ismerik, ameddig a haszon és kényszer hatása ér. Hanem oly férfiakat, akik háttérbe szorítva, félreismerve, sőt megalázva is a felismert igazság után indulnak: nevelni akarunk erkölcsi jellemeket!" D övid időt tölthettem csak e jubileumát ünneplő iskola épületében, melynek levéltára és értékes könyvtára négyszáz esztendő munkájának gazdag kincsestára, de ez a rövid idő is^számunkra, szlovákiaiak számára értékes és kedves meglepetései szolgált. Az intézet könyvtárosa, Pröhle Jenő tanár segítségével Benczúr Mátyásnak (Martin Kukucinnak) és Makovicky Dusánnak Sopronban végzett -tanulmányaira vonatkozó bejegyzésekre bukkantam. A nagy szlovák író és társa, Tolsztoj orvosa ebben az intézetben fejezték be középiskolai tanulmányaikat, itt is érettsé-A legfelső sorban jobbról a harmadik Martin Kukucin, (Dusán Makovicky a másodk) 9