A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-22 / 51-52. szám

A színpad és a rendelkező-próbák A színpad körülhatárolt terület, ahol a rendező a szerző elképzelt és megrajzolt alakjait a szereplők segítségéve! életre kelti, mozgatja, irányítja, mégpedig előre meghatározott vezérelv alapján. A színpadra különböző díszleteket, kulisszákat, függönyöket építünk, s ezáltal megteremtjük a kívánt környezetet. Tehát kellő hitelt adunk a kornak, helyzeteknek, időnek, a cselekményeknek. Vidéki viszonylatban leggyakrabban 4X4, 5X6 m2

-es területtel számolhatunk, s ezért ilyen méretekben gondolkodhatunk, amikor színpadra visszük, azaz inszcenáljuk a kiválasztott színdarabot. Az a legalkalmasabb," ha a díszletek magasságát 250— 280 cm-ben állapítjuk meg. Enyvezett és szögezett, hibátlan lécekből keretet készíttetünk, amelyet megfelelő vászonnal vonatunk be, s a kívánt színre festjük. A rendelkező-próbákon ne krétával jelöljük ki a mozgásterületet (még kezdő csoportok részére sem), inkább úgynevezett helyettesítő kulisszákat használjunk, vagy lécekkel jelöljük meg a falak helyét, és székekkel jelezzük a ki- és bejáratokat. A rendező munkája újabb szakaszhoz ér, amikor eddigi elméleti ténykedése gyakorlativá válik és munkájába belekapcsolódik a szereplő is, mint alkotó egyéniség. A színpadi munka lázában kell lüktetniük ezeknek a próbáknak, hogy ennek tüzében, a drámai konfliktusokban egysé?es csapattá kovácsolódjanak a szereplök. ró, rendező, színész az emberábrázolás és _a színpadművészet szenvedélyességével szövetkezik, hogy oktató, nevelő hivatásával utat mutatva, serkentse szívünketlelkünket az igazság megismerésére. A szavak és a mondatok egymásra gyakorolt hatásának, a jelenetek, képek fölépítésének, a gondolatok ritmusának belső értékeit, az író munkájának szépségeit próbáljuk itt művészetté formálni, számolva azzal a „ehézségqel, hogy színjátszóink között nincs képzett tolmácsoló. A szakképzettség hiánya még inkább kötelezi a műkedvelőt, hogy szeresse a színpadi munkát, és a műben fellelhető eszme győzelméért becsülettel sorakozzék fel szocialista kultúránk zászlaja alá. A színpadi munka A szereplők eleinte szerepükkel a kezükben jelennek meg a színpadon. Jelenetről jelenetre bejegyzik a mozgást, a rendező észrevételeit. Aláhúzzák azokat a mondatokat, sőt szavakat, amelyekre különösképpen kell ügyelniük, mert a szerző mondanivalójának lényegét közlik. Három-négy jelenet lerögzítése után a rendező újra elismételteti azokat, hogy tovább építhesse s térbe vigye a képeket, felvonásokat, a színdarabot. Ezek a próbák legyenek pontosak és következetesek, s a rendező mindaddig ismételtesse az egyes jeleneteket, amíg meg nem kapja a szükséges hangulatot. Amikor a szereplők már előrehaladottabb stádiumban vannak, a szerepeket tudják és értik, a súgó is részt vesz a próbákon. Eleinte, majdnem az egész szöveget, azután már csak a nehezebb részeket súgja, míg végül csak kisegíti a szereplőt. Nem jó, ha a szereplők csak a súgóra támaszkodnak s töle várják szerepük szövegét. A rendező együttműködve a szereplökkel ezeken a próbákon ellenőrzi elképzelésének helyességét, esetleg változtat rajta, hogy miután színpadra rögzítette a felvonásókat, rajzai alapján egységes ütemű munkát végezhessen. Fontos, hogy e próbák alatt minden mozgás beidegződjék; természetessé váljék a gesztus, a beszéd, a cselekvés. A próbák során szüntelenül figyelmezteti szereplőit a tiszta kiejtésre, a következetes mozgásra és a pontos szövegmondásra. Nem engedi, hogy egyes szereplök saját szavaikkal mondják el a szöveget. Sok türelemmel és kitartó munkával vezeti rá a kevésbé tehetséges tagokat, hogy azok is minél hívebben éljék át szerepüket. A néző nem Nagy Ferire vagy Kiss Piroskára kíváncsi, hanem az adott hősre, dr. Kerekes Tiborra vagy Hedvig tescheni hercegnőre. Tehát nem egy bizonyos szereplő érdekli, akinek ilyen vagy amolyan az öltözete, a hajszíne, hanem azt az alakot akarja látni, aki szerepének jellegét egyetlen alapérzésre tudja visszavezetni, aki a valóságban is átéli és éli a szerep lelki állapotát a színpadon. Vigyázni kell arra, hogy a próbák ne húzódjanak el, ne tartsanak tovább, mint 3—4 óra hosszat. Tekintettel kell lennünk arra, hogy szereplőink a színjátszásra pihenési szabadidejükből áldoznak. Próbáinkon a legnagyobb fegyelem és csend legyen. Munka közben a dohányzást ne engedjük meg, mert a füst árt a hangszálaknak, inkább gyakrabban tartsunk „cigarettaszünetet". A szereplőknek otthon is foglalkozniuk kell szerepeikkel, s ilyenkor se feledkezzenek meg a kapott utasításokról, mozgásokról, gesztusokról, mert nem elég csak a próbákon tanulni. Segítségére lesz a szereplőnek, ha szabad idejében olyan könyveket is olvas, amelyek az adott korral, környezettel foglalkoznak. Ha mód van rá, lapozza fel a lexikont és érdeklődjék egy kicsit a művészettörténet iránt is. Ezalatt a rendező az ügyelő segítségével — aki nagyon fontos szerepet tölt be — elkészíti a kellék-listát. Felvonásonként kiírja, melyek azok a tárgyak (színpadi és személyi kellékek), amelyekre az előadáshoz szükség van. Az ügyelő ezenkívül felügyel a függönyhúzásra, a hang- és fényhatásokra, idejében figyelmezteti a szereplőket, hogy milyen végszóra kell „bejönniük". Az ügyelő feladata tehát nagyon fontos. Műkedvelőink legtöbbször lebecsülik e „láthatatlan szereplő" szükségességét. Rendezőinknek ragaszkodniuk kell az ügyelőhöz, még akkor is, ha maguk irányítják az előadást, és fóleg akkor, ha ők is játszanak. Ugyancsak a próbák alatt véglegesítjük a díszlet- és a ruhaterveket, hogy a jelmezek és a kulisszák idejében elkészüljenek, mert az utolsó 4—5 próbának már teljes díszletben, kosztümben és kellékekkel kell lefolynia. A próbák ideje hat-nyolc hét. Ez elegendő idő ahhoz is, hogy mindent jókor beszerezzünk. Fontos, hogy ne hagyjunk mindent az utolsó hétre. A kapkodás sohasem végződhet jó előadással. A színvonalas előadás egyik feltétele a nyugalom és a megfontoltság. Tehát komolyság mindenekelőtt, mert a színvonal elhanyagolása szükségszerűen teret enged az álművészetnek, a giccsnek; Ha műkedvelőink rendszeresen és helyes irányban foglalkoznak a színpadművészettel, az eredmények nem maradnak el, s ujabb, komoly lépést tehetünk azoknak a követelményeknek a megvalósítása felé, amelyeket népi demokráciánk állít elénk. Eleinte igénytelenebb színdarabokat válasszunk, hogy később fokról fokra megtalálhassuk szereplőinkben azt a műkedvelőt, akiben már él a szocialista ember jelleme és világnézete. Szakmai és politikai színvonalunk tervszerű emelésével erősödik meg valójában színjátszó-mozgalmunk, s ebben nagy feladat hárul a csoport vezetőjére és a rendezőre is. Megmondtuk már, hogy a színjátszás feladata: mindenkor alátámasztani a politikai és gazdasági feladatokat, elősegíteni azok sikeres megoldását. Fontos felvilágosító és nevelőmunkánkat a művészi színvonalú szórakoztatás eszközével kell végeznünk. A színdarab élő példát állít a nézó elé. Tükörképet ad, s ezért fontos, hogy színjátszó csoportjaink a legnagyobb komolyságot és szeretetet tanúsítsák a műkedvelés iránt. Eöry M. Emil. Mér' tanítottál meg a csókra, Gyöngyvér? — Két év kormából tapogat szóm fényre, hogy sokvádú szívem elé állítson furcsa bűnösnek. Mert az t>agy, bűnös, ne tagadd: elloptad bimbós csuklóimból az ös nyugalmat, s szenteltél izgága napoddá fényes képed imádni. S voltál tán félévig erős lombú fám, kertemben harmatba fürösztött rózsa — Csúcsom: Rajtad kezdtem a szépet mászni, hej, nagyot estem. Mert estem. Gangos kalapomtól önként elhulltál, karcsú tulipánom, s ujjam sóvár tíz csúcsában a bőröd selymét már sose érzem. Elpergett számról is a szád gyöngyméze, sírva búcsúztak csuda-csókid tőlem, csak vad, csókos indulatom nem hunyt, sőt mára lobog csak! Tűzzel fetrengem tele ágyam éjjel, s égő lombként sírok a kíntól nappál: csuklóimba trópusi lázt gyújtottál s nincs kininem rá. Ez hát bűnöd. Nem kevesebb, nem több. csak ennyi. Mert én, új szerelemre gyáva, ha akkor nem kensz fel a csók papjává, most se lobognék. Lennék rög, szívem csiszolatlan gyémánt, nem tudnék semmit szerelemről, ölről, s nem kínlódnék tört eunuchként csókos indulatommal. TŐZSÉR ÁRPÁD üád - A rendező munkája «