A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-22 / 51-52. szám

Ezerszer messiások a magyar messiások — Ady Endre bizony tudta, mit jelentett nagy költőnek lenni a magyar tájakon. Nehéz, fájdalmas küldetést! A puszta létért, a megmaradásért való küzdelem annyit emésztett fel a rokontalan, kelet és nyugat közé ékelt nemzet erőiből, hogy minden pompás tehetsége ellenére műveltségben, civilizációban messze elmaradt. S a külső ellenségek seregléséhez hozzájárultak a belsők. A világtörténelemnek talán legkapzsibb, legönzöbb űri osztálya, mely török-tatár-németnél hathatósabban nyüzta-tizedelte ezt a sorsüldözött, jobb sorsra méltó nemzetet. S élt száz év előtt, a puszták, Bakonyok, szegénylegények, jajgató jobbágyok és dáridózó urak országában egy vézna fiatalember. Szerb származású kocsmáros és szlovák cselédlány fia. Diákoskodott, színészkedett, katonáskodott. Kidobott diák. rossz színész, fegyelmezetlen katona, bukott képviselőjelölt... és hírhedett költő, a rebellis fiatalság vezére, néptribun, Bem hadsegédje ... szeretett, házasodott, írt valami rémdrámát s rossz regényt, azonkívül vagy ezer verset. Huszonhét éves volt, amikor meghalt egy lándzsá'szúrástól. Nem tudjuk biztosan — se sírja, sem sírköve. Petőfi Sándor: a magyarság legnagyobb s a világ egyik legnagyobb költője. Miért volt nagy költő Petőfi? S egyáltalán, mi a „nagy költészet" ismérve? Hiszen a versek mennyisége, de a szépsége sem lehet önmagában mértékadó. Ha csak a mennyiség számítana, úgy a két világháború közötti időszak legnagyobb költője — Mécs László volna! S a szépség? Aligha! Éppen Petőfi korában nem volt hiány szép versekben. Vörösmarty s Arany írtak jó néhányat, hogy senki soha gyönyörűbbet nem írt. Th. Spencer ezt mondta Shakespeare-ről: „A poézis rendjébe vonta és felismerhetővé tette kora tapasztalatait." Ebben a szürke mondatban, figyelmes olvasásra megleljük a nagy költészet ismérveit. Eszembe jutnak Lukács György szavai is: „Igazi költő a kor döntö ellentmondásait tükrözi, mégpedig híven tükrözi." Mindkét fogalmazás kiemeli a lényeget, mindkettő hangsúlyozza a vonatkozás*^-társadalmi-történelmi valósághoz. Igazi irodalom csak ennek a kölcsönhatásnak lehet az eredménye és eszköze. Az is kitűnik, hogy ilyen tevőleges folyamatról van szó. Mert nem könnyű a rendkívül bonyolult valóság jelenségeit „rendbevonni", illetve, híven tükrözni. S mit jelent ez a különös kifejezés: „a poézis rendje"? Ez. ellentétben a tudományok „rend"-jével, a költészet sajátos síkjára és módszereire mutat. Végső fokon az igazi költészet küldetése: magasabb életformák, egy magasabb értelmi és érzelmi kultúra szervezése. Művészetköltészet a társadalmi megismerés és megváltoztatás egyik eszköze és sokszor nagyon hatásos eszköze. Öriási homorú tükörhöz hasonlíthatjuk, mely a valóság sugarait összegyűjti és tömörítve visszasugározza a gyújtópontba. Ez a gyújtópont: á művészi alkotás. A valóságból merít s rája visszahat, annak haladó irányú megváltoztatására. Nem nehéz észrevenni, hogy a fönti fogalmazás teljes mértékben érvényes minden nagy alkotóra — Petőfire és Shakespearere egyaránt. Shakespeare az Erzsébet-korszak, sót az egész angol történelem legnagyobb költője volt. Megtanította ezt a népet jobban látni, érezni, beszélni, gondolkozni. Az önismeret és öntudat, az értelem és emocionalitás angol kultúrája Shakespearen is nyugszik mind a mai napig. Ezért aktuális, minden jelensége: átható. . Petőfi ugyanezt jelenti számunkra. Petőfi óta a magyar másképpen érez, beszél, gondolkozik. A magyar tájat az ő szemével látjuk, ss a magyar forradalmak is nagyrészt az 0 stílusát, tempóját, erkölcsiségét tükrözik. Anagy költészet jelentősége igen messzeható. Ezért nem is gyakori jelenség. Történelmi megrázkódtatások, megújhodásért való nagy küzdelmek termelik csak, s a mondottakból érthető, hogy számos tényező szerencsés találkozása az slöfeltétele. A múlt évszázad negyvenes éveinek Magyarországa történelmi krízissel volt tertes, és a feladatok nagysága adta a tribünt jelentős egyéniségek fellépésére. Ilyenekben tern is volt hiány. Hogy azonban egy leglagyobb akadt, az különös kapcsolódások jyümölcse volt. Petőfi lángesze otthonos művészetben és politikában egyaránt! A vaóság mély ismerete s bámulatos szellemi oiltúra támasztotta alá. S egy megalkuvást íem ismerő, kérlelhetetlen emberi s műrészi erkölcs mutatta számára az utat. Ezen -itka tulajdonságok páratlan kapcsolata tet:e Petőfit azzá, ami volt s amit számunkra ma is jelent. , Nehéz egy kort megismerni, nem könnyű líven megmutatni s igen nagy feladat megváltoztatni! A társadalom ellentmondó 1 egymással sokszorosan összefonódott jeenségek szálainak szőttese. A jelenségeket íehéz helyesen értelmezni: sok minden akalúlyoz ezen törekvésben. A reakció minienkori érdeke, hogy ne lássuk az igazi jsszefüggéseket. Érdeke, hogy a társadalmi lerendezést örök. változhatatlan kategóriátak véljük. Hogy ne hozzuk felszínre uralnuk múlandóságát, átmeneti, történelmi ellegét. Újság és színház, iskola, szószék ; parlament, kortesek, rímgyűjtők és böl:selők vállvetve hirdetik az uralkodó esznevilágot. Cenzúra, kiadók bojkottja, hi'atalok packázásai drótkerítésként veszik cörül az igazság hirdetőit és híveit. A Petőfi-korszak magyarjai előtt súlyos eladatok állottak. A magyar valóság szövevényéből három, egymással összefüggő iroblémacsoportot, három ellentmondást cellett kibogozniuk, melyek sürgős megismerésre és megoldásra vártak. Ezek a íemzeti, a szociális s a kultúrforradalom iroblémái voltak. A nagy francia forradalommal napitrendre került az elmaradt, középcori jellegű forradalmak átszervezése. El tellett sürgősen takarítani a haladás útáből a hűbéri viszonyokat — előjogokat, ntézményeket. A legelső, legégetőbb feladat volt a jobbágysáq felszabadítása és demokratikus viszonyok teremtése. Magyarorszájon ez különösen sokat jelentett. Hiányzott i valóban polgári középosztály, hiányzott •gy modern munkásság, s a reformok útában állott egy nagyszámú, önző, módszeeiben nem válogatós birtokososztály. Az ország gyarmati függősége Ausztriától cőbálványként hevert mindenen. Idegen, linasztikus és birodalmi érdekek bábja és :sákmánya évszázadok óta. E? állandó, keierves küzdelmet jelentett. — A nemzeti >s szociális felszabadulás kérdéséhez szervesen kapcsolódott a nemzetiségekhez való viszony sürgős rendezésének feladata. Külön ragédiája a magyarságnak, Ijogy egész mélységében megérteni, se megoldani a kérléseket nem tudták. Hány nehéz esztendőlek kellett múlnia, hogy megvilágosodjanak 18—49 bukásának legmélyebb okai! „A majyar jakobinus dala" elkésett egy évszázadlak A „szláv, magyar, oláh bánat" szűnését ; a „találkozást az eszmebarikádokon", a lépek barátságának, testvéri együttélésének íagy történelmi feladatát csak a szocialista örradalom, csak a kommunisták tudták neqoldani! Az akkori magyar kultúremberek legfájdalmasabb gondja az ellentét volt a művelt külföld s a parlagi Magyarország közöttük az ország elmaradottságában látták a haladás fő kerékkötőjét. És valóban nehéz a küzdelem új társadalomért egy elmaradt, elhanyagolt országban. Rozsdás, régi ideológiák mindig a régi rend szövetségesei! A reformkornak nagyjai látták ezt az igazságot. Azon években szorgalmas utazók tanulmányozták a külföld fejlettebb szokásait, intézményeit, és az ország visszhangzott a nyelvújítás, börtönreform, a parlamenti rendszerek, a városítás, s a gazdasági újítások körüli vitáktól. A forradalomhoz valő eszmei fölsorakozás kora volt. Ezen lázas, eszmei erjedéssel, forradalmi és pártharcokkal vemhes korszak gyermeke volt Petőfi. Deszéljünk-e arról, hogy Petőfi művelt ember volt? Igen -*• érdemes erről beszélnünk. Hiszen éppen ezt a tényt oly sokszor letagadták, ellentétjévé hamisították. Nemzedékek nőttek fel egy hamis Petőfivel képzeletükben. Ez volt ama borzashajú, vad kamasz, aki könyvet s tudást nem sokra, bort és szerelmet többre becsült, s aki úgy dalolt, naiv-természetesen, akár egy csalogány a bokorban. Szívesen is ábrázolták árvalányhajas kalpaggal, egyik kezében borosflaskával, másikban fokossal. Am a valódi Petőfi keményen dolgozott önmagán és művészetén. Rengeteget olvasott, szüntelenül tanult. Ady írta: „Petőfi ragyogóan, majdnem példátlanul azok közé az emberek közé tartozott, akiket egy nagy francia kvalitásos embernek hív nagyon szerényen. Akik mindent tudnak, megtanulnak, akik okvetlenül meglelik azokat az olvasmányokat, amelyekre szükségük van." — Fordított németből, angolból, franciából. Naplójából tudjuk, mi minden érdeke'te. Politikai műveltségéről némi fogalmat ád hátramaradt könyvtára. Zongorázni tanult. Elrettentő példák mutatják, milyen lényeges az igazi műveltség és milyen veszélyessé válhat az ún. őstehetség.-kultusz s a ma is olyannyira elterjedt fél- és álmüveltség. Torz művekhez vezet, tévutakra, életkatasztrófákba. Emlékszünk a nácizmus hírhedt „íróira", de voltak különben nagytehetségű magyar írástudók is, akik annak idején elkábultak a „vér és rög" mítoszától — bizony még jó sokáig vezekelniük kell, hogy azt elfeledtessék velünk! — S itt vannak pl. Giono, Céline. Gide, Hamsun — életművükön lemoshatatlan foltként sötétlenek kártékony téveszmék. A különbözö irracionalisztikus irányok lobogója alatt az ő hajójuk végül is mindig nép- és emberellenes vizekre suhant. . . Nem szeretném, ha valaki is félreértene. Nem vagyok könyvmolyok barátja, tudákosság híve. De tudom, hogy Gorkij joggal nevezte az írókat a lélek mérnökeinek. József Attila az adott világ varázsainak mérnökéről beszélt. Nos, nehéz jó mérnököt tudatlannak elképzelni! Petőfi iránytűje, forgassuk bárhogy, mindig a szabadság pólusai felé mutat. „A néppel tűzön-vízen át!" — ez az ö életének, művészetének alapigazsága. Plebejus költő, forradalmi-demokrata, politikus. (L. A nép nevében; A XIX. század költői.) „Az ember szabadnak született." Petőfi kátéja is ezen a talpazaton épült, mint Rousseau „Társadalmi szerződés"-e, akár az Emberjogok deklarációja s a Függetlenségi kiáltvány. A XVIII. század filozófiájához csatolta a nagy forradalom történetének alapos ismeretét, Marat, St. Just, Robespierre forradalmi stratégiáját A nagy sza,badsághagyományok örökösének érezte magát és életcéliául tűzte ki: belekapcsolni Miért volt nagy költö Petőfi?