A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-11-17 / 46. szám

Setfyéb sem Fékez a voinat, megáll. Néhányan kiszállnak. Alig csukják be maguk mögött a kocsi ajtaját, már megy is tovább. Az állomás környékén szakadozik a délelőtti köd. Félve, valahonnan előbújik a novemberi nap. Cukorrépával megrakott szekerek, pótkocsis traktorok állnak á rakcdónál. Egymás után telnek meg a vagonok, viszik a répát a diószegi cukorgyárba. Kijött az újságárus is a lapokért. Ki tudja, hányadszor életében. Gyerek voltam még«, amikor ő már naponta kijárt az állomásra. Nem lát szegény, de az újságokat úgy megkülönbözteti, mint akárki más. — Jónapot, Miska bácsi. — Adjisten — feleli eltűnődve, vajon honnan ismeri ezt a hangot, mert ismeri ő majdnem az egész várost. Régóta nem találkoztunk, nem csoda, hogy nem tudja, ki vagyok. Átmegyünk a macskakövekkel kirakott úttest másik oldalára, vigyázva, nehogy elüsse valami, mert nagy a forgalom. Elbúcsúzunk, ő bemegy valamelyik házba, én meg- a városba. * * * A háztetőkön itt-ott televíziós antennák. Gyorsan eljutott ide is az új korszak találmánya. Nemcsak a jómódú, magasabb házak tetején díszelegnek, láttam egy meszeitfalú, alacsony parasztházon is. Ez már jelent valamit. Ha egyebet nem, annyit egész biztos; hogy életrevaló, dolgos nép lakja ezt a környéket. A jótermő földeken olyan búzát, kukoricát, dohányt. paprikát és rizst termesztenek, hogy párját kereshetik másutt. Nem kell ehhez sok beszéd, akinek szeme van. meglátja az eredményét akár az embereken, akár a jószágon, az üzletekben, vagy pedig a város szélén gombamódra szaporodó új, házakon. Bizony megváltozott a város képe. A múlt század derekán még falu volt. Azóta hidakat építettek a folyó fölé, iskolákat, kórházat, szülészeti klinikát kapott. De nem maradtak el a járás falvai sem. Nem ritkaság, hogy a Deákiról, Peredről vagy Vágkirályfáról jövő szekerek mosógépet, hűtőszekrényt, televíziós készüléket visznek haza a falujukba. * * * Amirlt elgondolkodva megyek a téren, valaki megszólít. Megnézem jobban, látom a Fen, a Kovács Feri. Valamikor osztálytársak voltunk. Réo nem láttuk egymást, örültünk -a találkozásnak. — Megemberesedtél, Ferkó. Jól, megy a sorod ? — Köszönöm, nem panaszkodhatom. Az iskola — Hol dolgozol? — Itt a gépállomáson. — Mint igazgató? ... — Majdnem. Igazgatom a traktort. Nézd ott áll a kútnál. Megmostam, — mondja nevetve. — Látom, megnősültél. — Gyerekeim is vannak. Kettő. A Laci gverek már iskolába jár. Délután, amikor hazajön, segít az építkezésnél. — Csak nem építesz? — Tavaszra fejezem be. Egy kis családi házat, kinn a Vág partján. Gyere ki, nézd meg, ha lesz időd. — Sietsz? — Hát tudod, szántottunk az éjjel, megyek aludni. Elbúcsúzunk. Felül a masinájára és elpöfögi, ki a vasút felé. Átellenben kihallatszik az ének az iskolából. Kétféle nyelven tanítják a gyerekeket, szlovákul1

meg magyarul. A kultúrház innen csak egy ugrásra van. Ilyenkor dologidőben ritkábban, de vasárnap annál sűrűbben látogatják. Megnézem, van-e valaki odabenn. Al könyvtáros meg néhány gyerek csomagolja a könyveket. Kellemes itt a környezet. Képes újságoktői a rádióig mindenki megtalálhatja a maga szórakozását. — Jónapot. „ — Jónapot. Bemutatkozom, majd megkérdezem, tudnának-e valamit mondani a város kultúréletéről. — Szívesen. — Hallottam, hogy műkedvelő csoportja is van a népművelődési központnak. — Van — feleli a könyvtáros, — mégpediq olyan, hogy az egész kerületben alig akad párja. — Olyan jól játszanak? — Jól. Este megnézheti őket a színházteremben, ott próbálnak. Egyébként ott tartjuk meg évente a kerületi kultúrversenyeket is. — Ki vezeti a csoportot? — Kardos Győző. Ha látná, micsoda lelkesedés füti a gyerekeket. Múlt évben a Bújócská-val arattak sikert. Hetedhét országot bejártak vele. Amikor látták a deákiak, kedvet kaptak ők is. Meghívták a Győzőt, hogy segítsen nekik a rendezésben. Segített is szívesen. Nagy fába vágták ugyan a fejszéjüket, de megbirkóztak vele. Visszaadták a tromfot, méghozzá kamatostul Moliére Képzeit betegével. Erre sem maradtak adósak a sellyeiek. Az idén újabb darabot mutattak be. — Melyiket? — A ' Nagymamát, de amint hallottam, készülnek a következőre. — A vágsellyei fiatalok, látom; nem alusszák át a telet. Elbúcsúzunk. Odakint a téren nagyokat pislog apró ablakaival a török világ előttről származó kastély. Innen elölről a kisváros mozgalmas életére, a túloldalról pedig ki a határba. Sokat tudna mesélni. A negyvennyolcas szabadságharc idején kórház 'volt. A peredi csata sebesültjeit hordták ide szekereken meg hevenyészett hordágyakom. Ma csodálkozva nézi, hogy mi minden történt körülötte. Van is mit néznie. Akár itt bent a városban, akár kinn a határban, ahol minden mezőgazdasági munkát gépesítettek már. Erről jut eszembe egy történet, talán a legöregebb sellyeiek vagy a perediek emlékeznek rá. Akkor még egyforma falu volt mind a kettő, Sellye is, Pered ls. Sáskajárás pusztított a határban, összedugták a közséjg vezetői a fejüket és meghányták-vetették, hogyan lehetne védekezni a szöcskék ellen. De hiába, bármennyit is tanácskoztak, nem sütöttek ki semmi okosat. Végül a perediek jöttek rá a sáskairtás legegyszerűbb módjára. Ki is doboltatták tüstént a kisbíróval, hogy mindenki kössön deszkát a talpára és menjen ki a határba szöcskét taposni. A perediek mindig törvénytisztelő, becsületes, szófogadó emberek voltak. Ki is vonult hát a falu aprajanagyja, ki deszkával, ki dézsafödéllel, ki pedig ólajtóval a talpán. Nosza nem kellett több. Csodájára jártak ennek még a messzi környékről is, hogyan irtják Pereden a sáskát. Hiteles forrásból tudom, hogy sikerült is nekik elhárítani a veszedelmet. Patkőkovács Nagy-Mártön Péter, aki a farkasdi út végében lakik, úgy látta, mintha ma látná. Akár megt is esküszik rá. Azt mondja, hogy amikor a szöcskék észrevették a perediéket, kik úgy lépkedtek feléjük, mint a pingvin madarak, hanyatt-homlok menekültek. lügv eliszkoltak, hogy csak hűlt helyüket taiálták a határban. De azóta valahogy a perediek nem szívesen hallják, ha a szöcskéket emlegetik. De gyerünk vissza Sellyére. Hallottam, hogy nagy tervet dédelget régóta a város vezetősége. A főutvonaliat kiszélesítik, bevezetik a kétirányú közlekedést, csatornázást, parkokat, létesítenek. Mindkét oldalt új emeletes házak épülnek majd. Ha pedig megkezdik a közeljövőben a vegyészeti gyár éoítését, mint ahogy ezt nemrég' olvastuk a lapokból, akkor ... Akkor talán meg állanak hosszabb időre is a személyvonatok megi a gyorsvonatok Vágselíye állomásán. Hozzák a sok dolgozót a környékről, akik itt keresik meg a kenyerüket s nem kell nekik mindennap hajnali négykor kelni, és bejárni Pozsonyba vagy még messzebbre ... FELSÖCZY IMRE