A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-11-17 / 46. szám

Bendebukk, a sasfiók Amikor megismertük, kísujjamnál nem volt nagyobb. Nagymama hozta egy reggel — csak így nevezzük a napamat, amióta hivatalosan is méltóvá tettük e titulusra, óvakodván a kissé baljós csengésű „anyós" szótól' —, még a hideg; nyár végén, mielőtt beköszöntött volna a meleg ösz. A szatyrából fehér kartondobozt vett elö, óvatosan kibontotta s mihelyt lekerült a skatulya fefedele, kislányom felsikoltott: — Nini, kismadár! Kissé! kókadtan kuporgott a puha vattapárnán, de műhely* fényt látott, tátogatni kezdte a csórét és csipogott, mint később a hold-bébi: — Bip-bip-bip! Intelligenciája azonban nyilván kisebb volt, nagynevű nyelvrokonáénál, mert azt •nem mondta utána, hogy „hm, hm", sem pedig azt, hogy „pszt"! Tibor, a kisfiam mint amolyan komoly és rendszerető férfielme, tüstént fölvetette a kérdést: — Micsoda madár ez és. hogy hívják? A nevében hamarosan megegyeztünk Elkereszteltük Bemdebukknak, hisz amilyen apróka voít, olyan erélyesen követelte a maga jussát, és ha valami ennivaló a csőre közelébe került, sárkányölő vitézhez méltó buzgalommal tömte magába A mások kérdésen azonban megakadtunk Micsoda madár? — dúdolgattam magamban a régi nótát, s hosszas fontolgatás után bátorkodtam megjegyezni, hegy én verébnek nézem. Zsuzska, a kislányom iskoláshoz Illő felháborodással utasította vissza a feltevést. Kis kezét ökölbe szorította, csöppnyi lábéval nagyot dobbantott és kijelentette: — Az én madaram csak sasfiók lehet! Szerényen megjegyeztem, hogy tudtommal a sasfióknak görbe a csőre, és különben ls, sasfiók ok nem szoktak sövények tövében kipetyegmi a fészkükből, mert ott találta a kis árvát Nagymama, De hisz beszélhettem! A két gyereket megmámorosította a gondolat, hogy nekik ezentúl saját Ekkcr a családi parlament újabb értekezletén elhatároztuk, hogy Bendebukkot szababadon bocsátjuk: kivisszük a Zergehegyre és szárnyára eresztjük hadd1

gyarapodjék városunk környékének madárvilága. Vasárnap reggel Zsuzsa kis kosarába ültette a cimborát, gondosan betakarta, és felkerekedtünk. Egy erdőszéli tisztáson levettük a kosárról a takarót és biztatni kezdtük Bendebukkot: — Nosza, kicsi, röpülj nagyot! A sasfiók azonban nem röpült el. Sorra odaszállt mindegyikünk kezére, a csórét tátogatta, belkebelezte a tartalék-elemózsiáját, aztán csak ott tiblábolt körülöttünk. Semmiképpen sem akart elszakadni tőlünk. Valósággal meg kell szöknünk előle, amikor már nyugvóra hajlott a nap és a lombok alól kilopakodó hűvösség figyelmeztetett, ideje hazamenni. Keserves volt a búcsúzás, a gyerekek szemében; még1

napok múlva is könny csillant, ha eszükbe jutott a kis cimbora. Egv hét múlva megint oda mentünk, ahol a szcrgoscsörű sasfiókot hagytuk az erdőn. Zsuzska is, kis Tibor is buzgón hívogatta, szólogatta, de Bendebukk nem jelentkezett. Ügy látszik, túl sokáig élt emberek között és megtanulta: csak addig kell tartani a barátságot, amíg haszna van belőle. TÖTH TIBOR különbejáratú sasfiőkuk lesz, indián-táncot jártak a szoba közepén, úgy kiabálták: — Sasfiók, sasfiók! Szeretem, ha a dolgokat a maguk nevén nevezik, azért összehívtam a családi parlamentet, hadd döntsön a kismadár mivoltáról. A testületnek négy egyenjogú állandó tagja és egy póttagja van — az utóbbi a Nagymama. Ezúttal' azonban javaslatomra neki is szavazati jogot adtunk, hegy biztosan döntés szülessen. Vesztemre tettem. Mert hát elképzelhető-e, hogy egy nagymamának más legyen a véleménye, mint az unokájának? Hiába érveltem, okoskodtam, bizonyítottam, csúfosan leszavaztak. Családi parlamentarizmusunk törtéhetében ez a gyűlés a szavazógépezet újabb győzelmeként szerepel majd, ékesen szőlő bizonyságául annak, hogy nem az igazság a fontos, hanem a szavazattöbbség. Bendebukkot tehát kineveztük sasfióknak. Elfoglalta helyét a családban, hol Itt pityegett, hol ott csipogott. Közben pedig buzgón nőtt és gyarapodott. Nem is csoda, hisz valahányszor megláttál valamelyikünket, már tátogatta a csőrét. Megevett mindent, amit csak kapott: borjúmájat és földi gílfslztát, keméhytöjást és bécsiszeletet. Csak a fagyasztott hústól idegenkedett. Pedig nem is volt háziasszony, csak sasfiók. Három-négy hét alatt anyányira nőtt.