A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-22 / 38. szám
Rousseau képe egy forradalom utáni francia kártyán Talán alig van népe a világnak, mely ne ismerné (és ne forgatná), az ördög bibliájának lapjait. Áldás és átok, szerencse és nyomorúság tapad ezekhez a színes képekkel díszített kartonlapokhoz, melyek éppen olyan csábító és gonosz mosollyal ígérnek boldogságot és szerencsét a borpecsétes kocsmaasztal mellett révedező, megszédített áldozataiknak, mint a süppedő szörnyegekkel borított, halk és előkelő klubok, kaszinók és egyéb hasonló helyiségek izgalomra vágyó, örökké pénzéhes vendégeinek. Ádám Éva, Dávid király, Caesar, Judit, Nagy Sándor, az Orleansi szűz, Rousseau, Hamlet, III. Napóleon és Ofélia képmása néz ránk e színes, kárhozatos lapokról. Jóformán a történelem minden ismert személyiségének festett képmása elvonul előttünk, ha a kártya történetében lapozunk. S micsoda történet ez! Hiszen a kártyajáték szenvedélyének egyformán hódoltak királyok és koldusok, szerzetesek és utcalányok, szegények és gazdagok, s egyformán sóvár izgalommal figyelték a vak szeszély irányította színes kártyalapok forgását. Lapozzunk bele egy kicsit mi is az ördög bibliájába, csak úgy óvatosan. Honnét ered a kártya? A játékkártya eredetével kapcsolatban még máig se tudtak megegyezni a kutatók. Legvalószínűbbnek látszik az a vélemény, hogy a kártya kínai vagy indiai eredetű. Az ősi „kártyák" deszkalapok, majd később elefántcsont-lapocskák vcltak (mint a máig is játszott, sőt Európában is nénszerű ma-yong játék kis csontlapocskái). De már időszámításunk első évszázadában megjelentek Kínában a bambuszból és keménypapírból készült kártyák is. Hogy aztán milyen úton kerültek át Európába — itt megint csupán feltevésekre vagyunk utalva. A kutatók úgy vélik, hogy a XIII. és XIV. században Indián és Perzsián keresztül eljutott a kártya az arab és levantei kereskedőkhöz, akik aztán hamarosan elterjesztették Olaszországban és Franciaországban is. Dante Poklának bűnösei még nem ismerték a kártyaszenvedélyt, Boccaccio dámái se szórakoznak üres óráikban kártyajátékkal. Csak jóval később bukkanunk a kártyajáték nyomára Európában, de az bizonyos, hegy amint megjelent, máris futótűzként terjedt el ez a káros szenvedély. огЩ bTt>{iáj$w ban, az otthonokban, viskókban és palotákban s a kaitonai táborck nagydobjainak kifeszített bőréin. Csattognak a színes kártyalapok, melyeket különböző képek, metszetek, rajzocskák díszítenek: királyok, dámák, lovagok, állatmesék alakjai, allegóriák, szimbólumok, csillagképek, pohos szerzetesek, ókori istenségek, a haláltánc s a lakodalmi felvonulások mozgalmas jelenetei. A tizenhatodik század folyamán jelennek meg az úgynevezett kolostori kártyák, melyeken a világ tarkabarka képei és hívságai helyett papok, szerzetesek és apácák láthatók. Ezzel szemben gyártottak olyan kártyákat is, melyeken — bizonyára a kelendőség: kedvéért — meztelen bájaikat mutogató nők képe díszelgett; mert hiszen a kátyaipar most már jelentős külföldi megrendelésre is dolgozott; így például a német kártyafestők a Magyarország részére szállított kártyacsomagokban a királynők és dámák helyébe meztelen, -csupán hosszú hajjal, keskeny fátyollal és egy sólyommal ékesített leányzót festettek. így kívánták a női bájakra kíváncsi magyar uraságok. Forradalom és kártyabéli király Az európai kártyakészítés központja a XVI., XVII. és XVIII. században Regensburg, Nürnberg és Augsburg. Iran ér szállítják Velencén keresztül a Földközi-tenger vidékére, Lübecken keresztül pedig a Skandináv államokba és Oroszországba a gondosan becsomagolt' kártyákat. Ezeket a kártyalapokat eleinte kézzel festették, vagy úgynevezett sablonnal készítették. Később a fa- és rézmetszés, valamint a könyvnyomtatás elterjedésével mechanikus úton történt a sokszorosításuk. A francia forradalom hatása a kártyalapokon is feltűnő változásokat mutat. Eltűnik a kártyákról a király és egész udvara. Helyébe Rousseau kerül, királyi palástban, kezében a „Társadalmi szerződésesei. Robespierre, Danton, Marat és Desmoulins is így lesz király — a kártyán. Végül néhány szót még a játékszenvedélyről. A kártyázás — most az úgynevezett szerencsejátékről s az ezzel kapcsolatos káros kártyaszenvedélyről beszélünk — nagyon sokszor végzetes következményekkel jár azokra nézve, akik ennek a sok ezer esztendős múltú játéknak hódoltak. A világ egy részében ma is szabadon folyik a szerencsejáték, amint egyes hivatalos intézkedésekkel (játékkaszinók felállítása, kártyaklubok engedélyezése stb.) maguk a felelős állami szervek nem csupán eltűrnek, hanem valósággal támogatnak is. A szocialista világ embere azonban egyre távolabb kerül ettől a káros szenvedélytől. A kocsmák, kávéházak füstös levegője helyett egyre többen választják a szabad természet üdítő frisseségét, a kártyajáték „izgalmai" helyett pedig a testet-lelket egyformán edző sportokat. A múltnak ez az emléke azért még itt kísért közöttünk, még mindig látunk vonatban, vagy munkaszünet idején kártyázó embereket, sőt fiatalkorúakat is. Z. A. Az első kártya tilalom A kártya első európai felbukkanása — a tilalmával kapcsolatos. A strassburgi városi tanács 1334-ben, majd Firenze városának tanácsa 1377-ben rendeletileg tiltják meg a kártyajátékot. De már nem lehet megállítani; mint kórokozó csírák az egészséget, úgy ássák alá a kártyalapok minden tilalom ellenére az erkölcsöket. A tilalom csak fokozza a játékszenvedélyt. Végül is több helyen felfüggesztik a tilalmat, hogy helyébe behozzák a — kártyaadót! S közben egyre nagyobb szenvedéllyel kártyázik a világ. Kártyáznak a kocsmákл так к Király es a makk dáma az 1500 körüli évekből Francia kártya а XIX. század elejéről