A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-08 / 36. szám

Pavlov: „Amikor a gyermek bizonyos körülmények közül más körülmények közé kerül, idegrendszerének súlyos megpróbáltatásokkal kell megküzdenie." Ki ne emlékezne arra a napra, mikor szülei féltő szeretetétől kísérve először lépte át, mint „diák" az iskola küszöbét. Ogy emlékszem erre a közel három évtizeddel ezelőtti, az őszi napsugár aranyos ragyogásával bevont délelőttre, mint a tegnapi napra. Az orromban — ha rágondolok — most is ott érzem a frissen meszelt fal és a síkos padló olajos szagát. A ligetfalusi iskola fehérre meszelt falainak csupasz ridegsége, az ijesztően nagy, fekete tábla és a kényelmetlen szűk pad még azoknál a „híreknél" is ijesztőbben hatott rám, mint я „nagyobb", a szomszédok másodikos Tibikéje és a „nagy iskolás" Lajkó információi. „Ott még csak hátra sem nézhetsz, mert ha hátranézel, a tanító akkorát üt nádpálcájával a kezedre, hogy rögtön megkékiil; borsót szórnak a sarokba és arra térdelsz" stb. Sőt a nagymama is azzal ijesztgetett: „Megállj, majd az iskolában ellátják a bajodat!" Meg azt is mondogatta, hogy csak játsszál fiacskám, mert maholnap az iskolába kerülsz, és akkor aztán vége a játéknak, ott tanulnod kell. Nagyon féltem, de azért örültem is, mert most már én is iskolás voltam. Nekem is volt tolltartóm meg táskám, könyveim meg füzetem, ceruzám meg radírgumim, mint a bátyámnak. Erre gondolva, nehéz szívvel ugyan, de kezdtem beletörődni sorsomba. Hiszen a tanító bácsi sem volt olyan, mint amilyennek Tibike meg Lajkó lefestették. Ott állt az első pad előtt nádpálca nélkül, szép szürke ruhában, mosolygott és barátságosan beszélgetett velünk. — Hát téged hogy hívnak? — szólított meg engem is. S én, hogy legyőzzem izgalmamat, olyan hangosan mondtam a nevemet, ahogyan csak tüdőm, torkom megengedte. Aztán ijedten néztem rá, most biztosan megver, hogy így kiabáltam. Már jön is. De a tanító nevetve a kezét nyújtotta és ezt mondta: — Az én nevem Manga János. Remélem jó barátok leszünk. Én belenéztem meleg, barna szemébe és akkortól „barátom" volt a tanító. Ha mesélt, úgy éreztem, hogy csak nekem mesél, ha hegedült, csak nekem muzsikált. Es a népművészetek e rajongójától rögtön az első napon egy egész életre szóló élményt kaptam. Megtanította nekünk az „Egyszer egy királyfi"-t. Boldogan rohantam haza elújságolni a történteket. Rövidesen az egész család velem énekelte: „Egyszer egy királyfi Mit gondolt magába ..." Már nem féltem az iskolától, söt a meghitt családi fészek oly kedves játékait sem sajnáltam már, mert belekóstoltam az új élet új szépségeibe. Es ez olyan szép volt, hogy egy életre eljegyeztem magam vele. MÖZSI FERENC Mosolygó Zselíz (Folytatás az 5. oldalról) Dénes elvtárs szlovákul és magyarul tartott ünnepi beszédében értékelte a Szlovák Nemzeti Felkelés jelentőségét, Csehszlovákia népeinek őszinte összefogását és megbonthatatlan barátságát. Utána Lőrincz elvtárs az ünnepély jelentőségét méltatta. Bacílek elvtárs nagy tapssal fogadott értékes üdvözletében a zselízi ünnepélyt a tizenkilenc évvel ezelőtt megrendezett tornóci békemanifesztációhoz hasonlította, ahol a szlovákok és magyarok közösen tüntettek a fasizmus és a háború veszélye ellen. Az ünnepi beszédek elhangzása után a népművészeti együttesek tarka tömege dalolva, táncolva elvonult az emelvény előtt. Sok ezer főnyi tömeg kísérte őket a park felé vezető úton. Elvegyültem az emberek között. Idős asszonyok szemében örömkönnyeket láttam csillogni. Mindenki boldogan sietett, hogy a délelőtti műsort láthassa. A park hatalmas területét ellepte az emberek raja. A körhinták, a hullámvasút környéke vidám gyerekkacagástól volt hangos. A szövetkezeti lacikonyhák, halászcsárdák felől ínycsiklandó illatot hozott a szél. Nagy kondérokban párolgott a gulyás, a pörkölt. A szabadtéri színpadok előtt hatalmas közönség várta a műsor megkezdését. Sok emberrel beszélgettem a fellépés szüneteiben. Alig tudtak szóhoz jutni a boldogságtól, hogy részt vehettek ilyen nagyszabású rendezvényen. A legtöbben csak ennyit mondtak: — Gyönyörű!... Sosem felejtem el, amíg élek!... Jövőre is itt rendezzék meg ezt az ünnepélyt! A délelőtti műsor egyik kiemelkedő száma a partizánskei Jánosík-együttes fellépése volt. A vendégek a Detvai mulatságot mutatták be. A tűző nap fényében szikrázva csillogtak a fokosok a fürge legények feje fölött Peregtek, forogtak a bőszoknyás, kipirult arcú lányok. Napszálltáig tartott" a műsor. A szünetben ünnepélyesen átadták a legjobb szövetkezeteknek a betakarítási munkákban elért eredményekért a díjakat: rádiót, televízort oklevelet Az első díjat a fakóvezekényi szövetkezet kapta. Este. mikor a csillagok kigyúltak a sötét égen, megkezdődött a vidám népmulatság. A táncparkett megteli a/, ország minden részéből összejött fiatalokkal. Szép és felejthetetlen volt ez a két nap. Az aratási munkák befejezésének méltó ünnepe. Testvéri összefogásunk, békés életünk hú tükre. Az országos szemle megmutatta, hogy szocialista kultúránk kiapadhatatlan forrása a haladó népi hagyományok ápolásában és fejlődő életünk igaz, valóságos ábrázolásában reilik. ши A kastély udvarán Egymást váltották uraság és bérlő. Sok volt a gőgjiik, a pénzük kevés. Ispán kezében hamis volt a mérő, mikor a bérest illette a rész. Dús terméshez olcsó arató kellett, s tizenharmad részért is dőlt a rend. — Jött, kinek a föld Gútán gyéren termett, jött hegylakó vagy délvidéki vend. Tűző napon hűtötte víz, verejték. , Hajnaltól éjig kaszált-kötözött. Fáradt teste alva sem lelte enyhét: otthon járt éhes övéi között. Arany-táblán tarló jelezte útját. Szekeret rakott, gépet etetett. Rézszínű vállán zsákolta a búzát, míg a mag része övé lehetett. Koszorút kötött búzából, virágból. Könnyebbült sóhajt sejtettem dalán, hogy búcsút vett e kenyéradó tájtól az úri kastély népes udvarán. Gyermeki szívvel sajnáltam e népet, ha jött, — mikor ment örültem vele. .. . Most gondolatban pergetem a képet és zsong fülemben a múlt éneke ... Koszorút hoznak, de nem úgy, mint régen. Uraság...? Bérlő...? — Rossz emlék maradt. Elgyötört arcok nincsenek a képen, munkából most már mindenütt akad. Maguknak vetnek, maguknak aratnak, közös erővel, társuk lett a gép. az új termésről büszkén számot adnak és önmagát ünnepli itt a nép. — d. ZALA JÓZSEF 12 Síöszöt az 'ukőLábaji