A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-01 / 35. szám

«нм smvAsmmmom A XVIII. század végén a Dunavölgyében is omladoztak már a hűbéri társadalom bástyafalai. Az élet minden területén megjelennek a fáklyavivők, akik — tudva vagy csak sejtve — a szabadabb világ felé rflutatjäk az utat. Az irodalom, a művészet ébresztőível és csinosítőfval együtt küzdenek a függetlenségért és polgárosodásért a másíthatatlannak hirdetett természeti tanok és társadalmi viszonylatok bolygatői-megingatói. A Kárpátok koszorújában élő népek ez idő tájt még nenv tudtak magukból haladásra sarkallható polgárréteget kitermelni, így a legsürgősebben jussot követelő feladatnak az mutatkozott, hogy a földek gondosabb művelésével, a föld népének szellemi felemelésével, a gazdálkodásnak a szükséglethez iúamuló átalakitásaval elsőrenden a púrzsbakötött parasztság kibontakozását és felemelkedését mozdítsák elő. A birtokos nemesség — a nemzeti ellenállás szalmatüzének ellobbanása után — a hűbéri kiváltságait a kétfejű császári sas szárnyának védelme alatt igyekezett biztosítani. Ilyen körülmények között még azok is, akik nem „forradalmi felforgatásra" gondoltak, akik a kényszeredetten végzett robotmunka, az ósdi termelési módszerek következtében elsatnyult gazdálkodást csak a jobbágyi kötelékek lazításával akarták i kátyúból kirántani — szembekerültek a változástól rettegő, a káros régihez görcsösen tapadó maradisággal. Aki a parasztot szorgosabb gazdálkodásra, fáradságának bővebb gyümölcsöztetésére akarta oktatni — a koncot féltő farkasok fogára került... * * * A vagyontalan köznemesség, a köznapi értelmiség köréből támadt újítókkal, reformerekkel együtt — akarva, nem akarva — a megkövesedett hűbéri világ sorompóját rombolta Tessedik Sámuel, a földművelő nép múlhatatlan érdemű istápolója és tanítómestere ts. A Tessedik család a történeti kutatás eredményei szerint Csehországból a huszitákkal került Magyarországra. Tessedik Sámuel jellegzetes dunavölgyi keverékcsaládból: szlovák, magyar és német ősöktől származott — atyafiságos kapcsolatot- tartott fenn többek között a Hajnóczy famíliával — a túri vásárosok sűrűn vitték leveleit az aszódi lutheránus pap felviláqosult demokrata fiához: Hajnóczy Józsefhez, akinek majd a magyar jakobinusok sorában a császár a fejét vétett Ifjú éveiben gyalogszefre! beutazta a Felvidék felséges tájait: megjárta Kassát, Lőcsét, Eperjest, Kézsmárkot, Besztercebányát, Körmöcbányát, Selmecbányát, de eljutott későbbi tevékenységének színhelyére: a nagy magyar Alföldre is. Tudását külországokban csiszolta: német földön, Erlangenben látogatta az egyetemet s figyelve, jegyezve, összehasonlítva megismerkedett Jéna, Lipcse, Halle, Dessau, Potsdam, Charlottenburg és Berlin városi életével és környékével. A berlini csatornázás, a pomerániai erdők árnyas, dűslombú fái a hazai elmaradottságra figyelmeztetik. a sivár pusztákra, a nyomorúságos életmódra. A haladó állampolitika és termelési módszerek korán belégyökereztetik a népsegltés gondolatait. I * * * Az a férfi, aki rövid nógrádmegyei lelkészkedés után 1767-ben az Alföld szívébe, Szarvasra kerül evangélikus papnak, már nem a lelkendező, szemlélődő ifjú, hanem a segíteni akaró, az alkotó, teremtő ember. Ha megfigyeljük fiatalkori képének arcvonásait: a parókás hajviselet, a kibuggyanó selyem ingujj, a finom hosszúkás kezek mellett a világítóan magas homlok, az áll és ajak határozott körvonalai, a mélyen tekintő szem — kemény, makacs egyéniségről tanúskodnak. „Második papi állomásom Szarvas városa Békés vármegyében — emlékezik élete alkonyán papírra vetett önéletleírásában megérkezése pillanatairól. — Itt vizsgáló szemmel tekintettem magam körül, kerestem a költők által oly elragadó színekkel festett falusi élet egyszerűségét és találtam együgyűségét, ostobaságot, bizalmatlanságot, még a leghasznosabb javas-Tessedik Sámuel — egykorú arckép nyomán rajzolta Merényi Gyula latok iránt is, hamisságot, gonoszságot, megrögzöttséget és hiányt még a legszükségesebb dolgokban is. Kerestem cselekvő kereszténységet és találtam a vallás álcája alatt borzasztó zavart, hamis néphitet, babonaságot, előítéletet, ferde vallásos nézeteket, melyek a földművelő nép lelkében sötétséget, a szívben aggodalmat és az életben nyomort terjesztenek." Es Szarvasra érkeztének ezen az első, megrázó élményekkel teljes napján fellángol Tessedik Sámuel alkotásvágya és segítőszenvedélye. Az energiának kifogyhatatlan, áradó bőségét, roppant életerejét egy kis alföldi mezővároska szűk körébe szorítva — 53 esztendőn át, siker és kudarc, dicsőség és megaláztatás váltakozásában küzd a nyomor és a sötétség ellen... Tessedik Sámuel lelkipásztori munkálkodásán túl a falu életének minden mozzanatában részt vett. Nyilvános felolvasásokon, mint valami népművelői tanfolyamon mezőgazdasági, nevelői, falugondozási témákról tartott előadásokat. Különös hévvel harcolt a népi babonaságok, a művelődésben elmaradás homályai ellen és a parasztok gazdaságait — a maga példájával, meqqyőzéssel, neveléssel — eredményesebbé akarja fejleszteni. Tiszta, gondozott faluban — felvilágosult, dolgos, boldog emberek: ezért viaskodik mint szakíró, tanító, gyakorlati mezőgazda, mint orvos, gyógyszerész, mint híveinek olyan lelkipásztora, aki nem nyugszik bele, hogy a szegény nép örökösen a templomot bújja, s közben felkopjék az álla. — Hazaáruló könyv! — hördülnek fel a jobbágysanyargatók, mikor a „Paraszt ember"-ről 1734-ben kiadott müvében a parasztság szörnyű életviszonyaira, a jobbágyokkal való kártékony és megalázó bánásmódra mutatva, tollából e sorok fakadnak: „Kellő igyekezetet... nem is lehet a paraszttól elvárni, míg tulajdonként nem műveli saját földjét." — Hazaszerető írás! — mondjuk mi, tudván, hogy Tessedik magrendítő figyelmeztetője és reformterve mérföldkő a falusi nép megismerésének és felemelésének történetében. A felvilágosító, nevelő szavakat oktató tettek kísérik. Kertészkedésre, szőlőmívelésre, állattartásra, takarmányozásra oktatta a falusi népet. Gyapjűfonó fabrikát létesít, eperfákat ültettet, selyemhernyó tenyésztésre, selyemszövésre tanítja a szarvasiakat és büszke rá, hogy a francia selyem mintájára szép, csíkos selyemszöveteket állítanak elő. Kísérletet tesz a cukorgyártásra, méhészetet telepít, sörfőzdét állíttat fel. sőt a körösi halfélék értékesítésére halkonzervgyárat akar létesíteni, hogy annak termékeit a fővárosban is értékesíthessék. Takarmánynövények, főzelékfélék, újfajta qvümölcsök meghonosítása fűződik nevéhez — a szikes talaj menjavítására kidolgozza a „digózás" néven ma is legjobbnak ismert módszert. Kísérleteinek és eredményeinek se szeri. se száma. 1780-ban megalapítja Szarvason a világ legelső gyakorlati gazdasági szakiskoláját, melyet már az ő idejében is joggal neveztek el „Institututn Tessediklanum"nak: „Tessedik Intézet"-nek. Intézetében és az ahhoz tartozó mintegy negyven holdas parcellán az elméleti és a gyakorlati mezőgazdaságnak majd minden ágával foglalkozik. Az iskola padjaiban és tangazdaságában közel ezer növendék szorgalmatoskodik — iskolája európai hírű. külföldi látogatókat vonz az „isten háta mögötti" Szarvasra, szakemberek figyelik tanításait. S ekkor hajsza indul ellene — irigy, bajkeverő egyháziak és kevély „parasztkiskirályok" megnyergelik az elvakított nép maradiságát. Templomi támadások érik, a feluszított parasztok a gyakorlati módszerű oktatás helyett a latin nyelv tanítását követelik — tragikomikus, szivszorongató botrányok után növendékei elmaradoznak, munkája lehetetlenné válik. 1806-ban a nagyhírű iskola kapuit be kell zárni és Tessedik Sámuet ezentúl élete fogytáig, szivében olthatatlan keserüségqel önigazolásán fáradozik. Memorandumok, felhívások, életrajz — immár reménytelen szélmalomharcot vív a konok meg nem értéssel és a gonoszsággal 1820-ban bekövetkező haláláig. Munkáját életében elbukni látta, de ma már tudjuk, hogy szinte Minden kezdeményezése beért és eredményeket hozott az időben. Cselekedetei és tanításai elérnek hozzánk a jelenbe is. A nagy nevelő szava málq inti a föld népét: „Halandók! javítsatok körülményeiteken, használjátok fel mindazt, amit az emberi találékonyság és a természet kínál tinéktek...!" (S) 11