A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-07 / 27. szám

l/eres János ranjflrombitä Megy a rozoga ekhósszekér a havas országúton. Reszket a vézna kis lovak lába, horkolnak, fújják a párát, nekiszegik homlokukat a szélnek. Fütyül, jajgat a szél, befútta hóval az utat. Jeges, fehér fátylak lengnek, úsznak a levegőben s szétfoszlanak, lehullanak a tengerslk fehér mezőn. Az ég komor, mint az ön. S nő, terjed a téli délután szürkesége. Befútta a hó Elz utat, a komédiás, aki, a szekér elejében kuporog s a kötél-gyeplőt fogja, inkább ösztönére bízza magát, mint a szemére. Hiszen arcát tűhegyek szurkálják, vágja, késeli a hideg szél, szemét alig tudja nyitva tartani. Káprázik, ég, könnyezik a szeme, csak vakító fehér terítőt lét maga előtt, nem tudj el, csak sejti, merre kanyarodik az út. Gyeplőt fogó ujjai kékek, fején nyűtt süveg, teste bö malaclopó köpönyegbe burkolva. A ponyva alatt két nő lapul, kopott ruhadarabokba, kendőkbe burkolózva. Az egyik féloldalra dőlve, behunyt szemmel pihen a lim-lom közt, mintha aludna, a másik görnyedten ül a leghonályosabb zughan, ölében pokrócba takart kisfiát tartja, de úgy szorítja, olyan riadtan fogja magához a négyéves gyereket, mintha attól tartana, hogy a szél ki akarja tépni az öléből legdrágább kincsét. A szél olykor fellebbenti, csapkodja a ponyvát a szekér végében, ilyenkor látni, hogy igen-igen halovány az anya orcája, olyan, akár a jázmin szirma, csak két nagy szeme sötétlik ki belőle. A kisfiú félig zárt szemmel piheg karjaibaln. Csak az arca látszik, mely ellentétben az anyjáéval, piros,, mint a rózsa és forró, mint a láng. A gyerek beteg, lázas, Néha gyenge hangon értelmetlen szavakat mond, ilyenkor a nő mélyen föléje hajlik, simogatja, nyugtatja. — Kis csillagom, — mondja sírásba csukló hangon, — nemsokára odaérünk. Befektetlek a jó puha ágyba ... Nem érti, mit mond a gyetek, csak egy szó villan ki érthetően, sokszor egymásután visszatérve a beszédéből. Az a szó, hogy: aranytrombita. Lázas képzeletben tEilán sörényes falovon vágtat, virágos rétek felett, ajkához aranytrombitát emelve, mely csodálatos szép tuuigon szól, amikor belefúj. Talán madarak dala, tündérek dúdolása csobog abból a trombitából. Egyszer mesét mondott a kisfiúnak a vézna kis színésznő, s a mese angyalokról és jó emberekről szólt, akiket aranytrombitával ajándékoztak meg a pufók angyalok jóságukért. A gyerek azóta többször emlegette a trombitát, s most, hogy a láz vörös és forró fátyolba burkolta kis fejét, újra eszébe jutott a játékszer, mely után sóvárgott. 9 — Aranytrombita ... aranytrombita ... — mondja a kisfiú, immár lecsukott szemmel. — Kis lelkem,... kis csillagom. Élesen fütyül a szél, belevész a szekér nyikorgása. Az anya szive úgy repdes, mint egy ijedt madáré s még szorosabban vonja magához gyermekét. Délelőtt indultak el a színészek a városból. Három szekérrel mentek az akkor még szép, napos téleleji időben, hogy es— Eredj vissza, Rózsi, — szólt hátra a mögötte ülő jókedvű, lenszőke lánynak. Jobb ha asszonyszemély lesz mellettük. » Rózsi leugrott a szekérről s visszagyalogolt a fogadóba. De mikor belépett a szobába, Márta már felöltözve várta. — Utánuk megyünk, — mondta. S hiába kérlelte Rózsi Petővel együtt, aki időközben feljött az ivóból, hogy várjanak, ne induljanak neki a beteg gyerekkel a hosszú útnak, Márta nem hajlott a jóakaratú szóra. — Jobban van, — mondta. — Ke szakadjunk el a többitől. Felfogta a gyereket, akinek az arca most valóban nem volt olyan forró, s nyugodtnak látszott. Lementek a lépcsőn. A szekéren még valami javítanivaló akadt, délutánra járt az tagjait. Felemeli hátul a ponyvát. — Maradjatok nyugton — mondja — árokba faroltunk. Előremegy a lovakhoz, egyikük az árokban áll. A szél süvít, a sötétség sűrűsödik. A két lány riadtan simul egymáshoz a ponyva alatt. A kisfiú megszólal: — Aranytrombitát, anya.., aranytrombitát... Pető körüljárja a lovakat. — A keserves mindenségit, — jön vissza az első kerékhez, — eltörött a rúd. Bedugja fejét a ponyva alá. — Most mit csináljak? — Vacog a foga, arcát nem érzi a hidegtől. — Kellett ez nekünk? Nem lett volna jobb ottmaradni? Márta zokogva borul a Rózsi vállára. Rózsi kihúzza kezét a kendő alól, a gyereket, anyát átfogja karjaival, — így ülnek a szekér mélyén, tehetetlenül. Petó kint topog a hóban, a lovak mellett, majd elfagy a lába a lyukas csizmában. Süvege hóporos, köpenyét cibálja, csattogatja a szél. Töpreng: mitévő legyen? Nincs más hátra, mint várni a jószerencsét. Azt sem tudja, hogy milyen messzire van a legközelebbi falu. Sötétedik. A tére a másik városba jussanak, ahol a következő napra előadást hirdettek. A Márta kis-J'ta már akkor is lázas volt, ezért a társulat vezetője úgy határozott, hogy nem viszik magukksü. — Te csak maradj itt, Márta, — mondja a fiatal anyának, — .tthagyjuk veled Petőt, majd utánunk jöttök, ha jobban lesz a gyerek. Márta, aki a szúk fogadói szoba ágyában feküdt alvő kisfia mellett, fáradtan bólintott. A színészek felpakolták a szekereket és kifordultak az udvarbői. A hátsó szekeret megállította a város végén a társulat vezetője. idő, mikor Pető beszólt a vendéglőbe. — Indulhatunk. Mikor a lovak közé csapott, aggódva vetett egy pillantást az égre, melyre sötét felhők tolakodtak a látóhatár széléről. A szél is fújni kezdett, de akkor még nem olyan bolond dühvel, mint most. « Nagy döccenés, a gyermeket ölelő leány Rózsira bukik s a szekér ferdén, oldalra dőlve állva marad. Odakintről Pető szitkozódása hallatszik. — Mi az? — kiáltja Rózsi, Mártába kapaszkodva. Pető lemászik a szekérről, de alig tudja mozgatni összefagyott távolban látni ugyan valami fákat, dehát — ki mondhatná meg, hogy lakik-e a fák közt ember ? Kiáll az út közepére, kémleli áz utat, pupillája összeszűkül, száját keményre zárja. Sehol semmi, csak a szél fütyül. Telnek a percek. No, végre. A szél fütyülésébe mintha valami csengő hangja vegyülne. Pető feldobbanó szívvel fülel Az. Csakugyan az. Száncsengő csilingel valahol a távolban. A hang közeledik. Egyre erősebben halltml a csilingelőst. Pető belemereszti szemét a szürke messzeségbe. Már látni is a szánt, abból az iránybői, dmerről ők jöttek. Két fekete ló nyargal vele, a kocsis alig látszik a bundából. 18