A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-07 / 27. szám

Pető felemeli a kezét, hogy megállásra intse. Látja, hogy a kocsis hátrafordul, kérdez valamit a hátul ülőktől. — Meg fog állani, — reménykedik Pető. Már itt vannak, pár lépésnyire, s mintha lassulna a lovak futása. De a kocsis felemeli az ostort s a lovak közé suhint. Pe-1 tőnek alig marad ideje, hogy a horkoló paripék elől félreugorjon. Elsuhan mellette a szán s a hátul ülő két bundás utas közül az egyik lekiált a köpenyeges embernek: — Szép álmokat! Pető utánaordlt: — Beteg gyerek van a szekéren! De azok ezt már nem is hallják, néhány pillanat múlva eltakarja a szánt a kavargó hó és a sötétség. — Töriön ki a nyavalya a neved napján, — morogja a foga közt Pető és kiköp a hóba. Rózsi kinéz a ponyva alól. — Ki volt az? — Bujj vissza, — szól Pető. — Az ördög. S újra kiköp. — Ml lesz velünk? — Az lesz, hogy várunk, — mondja dühösen Pető. — A hátamon nem vihetem el a szekeret. Rózsi feje eltűnik. Pető a lovakhoz lép, megveregeti a nyakukat. A szél most mintha csendesedne. De a sötétség egyre nö. A két nö némán ül a ponyva alatt. Csak a lázas gyerek kezd motyogni néha. — Aranytrombitát akarok ... — Ne búsúlj csillagom, — suttogja ilyenkor a kis színésznő, — elhozzák az angyalkák ... Pető jár, topog egy darabig. Nagyon fáradt s össze van fagyva istentelenül. Meleg kemencére gondol, párolgó levesre. Aztán már gondolkodni sem tud, csak áll a szekér mellett, homlokát nekitámasztva a ponyvatartó fának. Köpenyébe még belekap néha a szél, de már nem dühösen, csak incselkedve. Teljesen besötétedett. Valahonnan, igen messziről harangszó hallatszik. De Pető ezt nem igen érzékeli. Csak áll a sötétben s azt sem veszi észre, hogy egy foszló felleg alól kikacsint a hold s ezüstös fényét végigönti a tájon. , — Hé, ember! Pető megfordul és felnéz. Lovas áll előtte, a holdsugár hátulról éri, olyan mint egy fekete bálvány. — Mi a baj? — kérdi kemény hangon a jövevény. — Eltörött a rúd. — feleli Petó s közben arra gondol, hoqy talán a földből nőtt ki ez a lovas ember. — Két leány meg egy beteg gyermek van a sze-Kéren. A lovas nem moccan. — Kik vagytok? — kérdezi. — Magyar színészek. Néhány pillanatig csend van. A jövevény lova Is olyan mozdulatlan mintha köböl faragták volna. A szél sem fúj. Ragyog a hold. — Hé, Jani! — szól hátra a nyeregből a jövevény. — A sötétből három új lovas alakja bontakozik ki. A szekér mellé léptetnek. Az, aki elsőnek jött, most leugrik a nyeregből. — Világosságot. — mondja. Egyik társa olajlámpást vesz ej£ s meggyújtja. Elveszi töle a lámpást s a szekérhez lép. Arcába világit Petőnek. A fény az ő arcát is bezománcozza. Kemény ez az arc, mint a kő. Járomcsontjai kiállnak, szeme villog, mint a kés, nagy bajsza fekete, akár a holló tolla. Juhászkalapját zsinór feszíti az állához. Valami van a vállán, de Pető nem látja, hogy micsoda. A feketebajszos legény körüljárja a lámpásai a lovakat, Aztán felhajtja a ponyvát és bevilágít a szekér mélyére. A két "ő szeme ki van sírva, a gyerek szájából apró hörgések bugyognak elő. — Lépjetek le, — mondja nyersen a legény, — de szaporán. > — Ki vagy, idegen? — kérdi Petö. A legény áll, rá se pillant a színészre. Mártához lép, nyúl a gyerekért. — Ne reszkess, — mordul rá. Pető most látja, hogy a legény gatyában van, de a gatya nem fehér hanem szürke és zsírosan fénylik. S Pető most már azt is észreveszi, hogy puska lóg a legény vállán. A legény már kivette a gyereket a Márta kezéből s fellépett a nyeregbe. Másik kezével előrenyújtja a lámpást. — No, — mondja s fejével társai felé int. Azok nem rezzennek. Egyikük megszólal: — Hát a dolog? — Az várhat, — feleli a feketebajszos. — Mozdújj! Kettő megmozdítja a lovat. Mire Pető feleszmél, nyeregbe is emelték a két leányt. A vezér elfújja a lámpást. — Mi a szándékod velünk, idegen? — kérdezi dermedten Pető. A vezér most ahhoz szól, aki egyedül - ül a nyeregben. — A szekeret végzed a legénnyel. Sarkát a ló oldalába nyomja s belerúgtat a sötétségbe. Két társa, nyergében a nőkkel, utána vágtat. Pető még hallja Márta gyenge sikoltását, aztán eltűnnek a szeme elöl. Az idegen legény felemeli a hóból a lámpást. — Gyüjjék, — mondja Petőnek. A legény már a szekeret fogja. — Itt markőjjuk, — szól hátra. S Petó érzi, hogy engedelmeskednie kell. Nem kérdez semmit, tudja, hogy hiába fárasztaná a száját. A konyhában barátságos me-Rózsi ledől, keresztbe a Márta lábán, az ágyra. Pillát elnehezülnek. Az anyóka lefelé néz, a konyha döngölt földjére. Csak a Márta szeme ég, tekintetét az öreg gerendákra függeszti. Lépések közelednek. Nyílik az ajtó. A legény egy nyaláb, kötéllel átkötött fát hoz tie a konyhába. Utána jön a cimborája, az Is egy nyaláb fával bajlódva. Márta nézi őket az agyból leg lebzsel, a kopott asztalon két szál gyertya. A feketebajszos legény karbafont kezekkel az ajtófélfának támaszkodva áll. A puska nincs a vállán, kint hagyta valahol. A tűzhely melletti padon feketekendős anyóka kuporog, mint fázós varjú az ágon. Mélyen üló (szeme fölött kiugranak homlokcsontjai. Az ablak közelében fehérbajszú férfi ül a zsámolyon. Vállán szűr, sövegét behúzta a szemöldökéig. Oldalán tarisznya. Az ágyban alvó kisfiát magához szorítva Márta fekszik. Az égy szélén összekulcsolt kézzel Rózsi feszeng ócska kendőibe csavarva. Az anya szeme várakozóan rebben egyik arcról a másikra. Az arcokat sárga hártyával vonja be a gyertyafény. A magas legény" megszólal az ajtó mellett. Szava halk, de érdes. — Ittmaradnak, mlg kell. Júlis anyó széttárja két vézna karját. — Itt fagynak meg... Se tüzelő, se betévő falat... A legény válla megrándul. — Kerül. A vén juhász felemelkedik a zsámolyról, lassú mozdulatokkal kioldja tarisznyáját. Jókora darab fehér sajtot húz elő. Leteszi az asztalra a gyertyák mellé. Visszagombolja a tarisznyát és foltos, nagy csizmáiban az ajtó felé indul. — Reggel benézek — mondja, és öregesen köhög. Bütykös ujját kucsmájához emeli s kilép a hideg téli estébe. A legény megigazítja állán a kalap-zsinórt s kilép utána 6 is. Hallani, hogy lova eldobog a vékony hóban. Az anyóka feláll s görnyedten figyeli a legényt, aki letérdepelt a lüzhely elé és szítani kezdi a tüzet. Kemény arcára rávetődik a parázs fénye. A bajsza vöröses színben villog, a szeme is vörösen fénylik. Homloka ráncokba szalad. — Akár az eleven ördög, — gondolja Márta. A tűzön pattogni kezd a nedves fa. A legény felegyenesedik. Márta mellett felébredt a gyerek, hánykolódik, vékony hangon kiabál. Márta felül, nyugtatni próbálja. — Trombitát... anya .. .aranytrombitát! — mondja a gyerek s görcsösen kapaszkodik a leány Ingébe. Márta a legényre néz. — Egész nap a trombitát emlegeti ... A gyerek nyugodni kezd, anyjához bújik, lehunyja a szemét. A legény sarkon fordul, kisiet a konyhából. — Ki ez az ember? — kérdezi Márta az anyótól. A vén Julis vizet önt a lábosba, aztán ránéz. — Bodor Pista. — A betyár? — riad meg Márta. Az anyó csak bólint. A gyertyák lassan fogynak, a tűz vígan pattog, az öreganyó a ládán bóbiskól. Telik az idő. Este van már, a falu elpihent, sötétek a házak. Csak Julis anyó tegezéiről álló, roskodozó viskójának ablakai világosak. Kis narancsszínű négyszögeket rajzói a két ablakból kihulló fény n hóra. A falu közepe felől két alak siet a kunyhó felé. Elöl egy 19